Mikor kiérünk a suli tornatermébõl, Scott megtorpan, és idegesen megkérdezi:
- Jean hova lett?
Mindannyian körbenézünk, de sehol sem látjuk.
- Professzor? – fordul felé Scott.
- Nem tudom Scott. Valaki vagy esetleg õ maga blokkolja a gondolatait, így nem tudom megtalálni.
- Irány a Black Bird és az X-Helikopter! – adja ki az utasítást Logan.
Shayera odajön hozzám:
- Amara, minden rendben? – kérdezi kedvesen.
- Igen, jól vagyok.
- Tudom, hogy én még csak új tanár vagyok, de bízhatsz bennem. Ha bármi bajod van, nyugodtan fordulj hozzám.
- Köszönöm…ööö… tanárnõ.
- Hívj nyugodtan Shayeranak.
Bólintok. Örülök, hogy bízhatok Shayeraban. Az elsõ pillanattól kezdve kedvelem õt.
- Amara? – szól Leo.
- Hm? – eszmélek fel.
- Minden rendben? – kérdezi õ is. Hirtelen milyen népszerû vagyok.
- Igen, leszámítva azt, hogy félek az ötök bosszújától.
- Attól nem kell félned, nem hiszem, hogy olyan nagy bosszúra lennének képesek a túlvilágról.
- Lehet, hogy igazad van. Apropó ötök bosszúja: Vanarx azt mondta, hogy te tudnál mesélni róluk.
- Igen? – kérdezi Leo idegesen. – Hát, tévedett.
- Leo! – szólok rá. -<<Nekem nem hazudhatsz!>>
- <<De ezt nem mondhatom el! A Fényõrök esküjében benne van. Sajnálom.>> - üzeni vissza gondolatban.
Felsóhajtok. Már a tornateremben tudtam, hogy nem lesz könnyû menet. Na de ennyire! Ekkor Shayera hangját hallom meg:
- Ez nem lehet igaz! – kiált fel.
Mindannyian egy ablakhoz rohanunk, egy hatalmas sárga fényt látunk meg, ám az azt követõ látvány még borzalmasabb.
- <<Szóval nem képesek olyan nagy bosszúra mi?>> - üzenem Leonak, pedig tudom, hogy nem az õ hibája.
Az Intézet romokban hever. Nem hiszek a szememnek. Leo átkarol én meg Rahne kezét fogom. Nagy megrázkódtatás ez nekünk.
- Professzor? Hol fogunk lakni ezek után? – kérdezi Jubileum félve.
- Nem tudom Jubileum. Azt se tudom, hogy ki tette ezt.
Mikor a repülõ földet ér, Scott kipattan, és elszólja magát:
- Azt hiszem, hogy én tudom.
- Ki tette? – kérdezzük kórusban.
Ám én már látom. És nem hiszem el.
- Jean. – mondja Scott.
Senki nem szólal meg, hanem kikerekedett szemekkel nézzük a földön fekvõ lányt.