Én és Tabby már napok óta rivalizálunk. Méghozzá egy fiú miatt, aki nem más, mint Leo.
- Amara! Kihívlak egy mérkõzésre! Leo is nézni fogja, és eldönti, hogy ki a jobb. Te vagy én… – ajánlja egy mosoly kíséretében.
- OK, elfogadom a kihívást! – mondom én is egy mosoly kíséretében.
Másnap délutánra beszéljük meg a „találkát”. Én csak abban bízom, hogy Leo nem bírja Tabbyt, egyébként nem hinném, hogy ez alapján fog dönteni. Az is lehet, hogy van barátnõje. Lassan elindulok Leohoz, hogy mondjam neki a mérkõzést.
- Szia! – köszönök be.
- Hello! Gyere be!
- << Huh, de csini ma is!>> - gondolja Leo, és én majdnem leesek a székrõl, mert hallom a gondolatát.
- Leo?
- Hm? – kérdez vissza.
- <> - gondolom, és Leo arckifejezése láttán, arra következtetek, hogy õ is hallja az én gondolataimat.
- Mondjuk, ahogy a legegyszerûbb. – mondja.
- OK, képes vagy gondolatokat küldeni nekem? Vagy bárkinek? – szegezem neki a kérdést.
- Nem. Legalábbis nem tudok róla. De ezek szerint te is hallod az én gondolataimat?
Bólintok.
- Akkor irány a Professzor. De egyébként miért jöttél? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Tulajdonképpen, mert Tabitha kihívott egy mérkõzésre, amin te lennél a zsûri…
- Milyen mérkõzés? – kérdezi, és látszik, hogy zavarban van.
Nagy levegõt veszek, és belekezdek:
- Az a helyzet, hogy Tabbynak is és nekem is tetszel. És mi már rivalizálunk egy ideje, de nem tudjuk legyõzni egymást. És az a helyzet, hogy egy mérkõzésen kellene eldöntened/eldöntenünk. – mondom el egy levegõvel.
Látom az arcán, hogy gondol valamire, de ezt most nem hallom.
- Leo, gondoltál valamire, tudom, de most nem hallottam. – mondom.
- Akkor azt hiszem, kezdem érteni a képességünket. – magyarázza. – Tudod, amikor bejöttél a szobámba én azt akartam, hogy halljad, amit gondolok, és lehet, hogy csak akkor hallod, ha akarom.
- Értem. – mondom, és tényleg értem.
Amikor odaérünk a Professzor szobájához, és elmondjuk neki a képességünket, õ csak mosolyog, mintha számított volna rá.
- Ennek mi lehet az oka? – kérdezem.
- Az, hogy tudat alatt annyira bíztok egymásban, hogy ez létrehozott köztetek egy kapcsot, mely gondolatolvasás formájában valósul meg.
- És miért csak akkor haljuk egymás gondolatát, ha akarjuk? – kérdezi Leo.
- Jobban örülnél, ha mindig hallanád, amit gondol? – kérdezi a Professzor érdeklõdve.
- Hát nem hiszem. – vallja be Leo.
- Ez a képesség arra jó, hogyha baj van, akkor tudj üzenni neki, vagy ha olyan dolgot akarsz közölni vele, amit más nem hallhat. Hisz ha baj van, akkor elég, ha hangosan kimondja a nevedet, nem igaz? - mosolyog rá a Professzor. – Most menjetek.
Eléggé ledöbbent az új képességünk, és a magyarázata, de azért örülök neki.