2. rész
Magma 2004.11.15. 19:31
Első órám biológia. Szeretem ezt a tantárgyat, mert rajongok az állatokért. Ma párokban dolgozunk, én valami fehérhajú srácot, Pietro Maximoffot kapom. Nem szól egy szót se, és ez nem is zavar. Csendben végezzük a feladatunkat, amikor hirtelen eltűnik, majd egy másodperc múlva visszatér. Megdöbbenve nézek rá, majd megkérdezem: - Te mutáns vagy? - Aha, zavar? – kérdez vissza. - Nem. – válaszolom, de nem árulom el, hogy én is mutáns vagyok. Nem sokára kicsöngetnek, én elkezdek pakolni, amikor kigyullad a kezemben a füzetem. Sajnos az erőmet még nem igazán tudom uralni. Kétségbeesetten próbálom a tüzet megszüntetni, amikor Pietro leönti egy pohár vízzel. - Köszi. – mondom neki. - Semmiség, de elmondhattad volna, hogy te is közénk tartozol. Mit válaszolhatnék erre? Hogy bocs, de nem bízom benned eléggé? Hisz alig ismerem. - Az X-ekhez tartozol igaz? – kérdezi. - Igen, de téged nem láttalak az Intézetben… - jegyzem meg. - Mert én a Testvériséghez tartozom. Ez a csapat az X-ek legnagyobb és örökös riválisa. Ez az én szerencsém. A legnagyobb ellenféllel barátkozom össze. Legközelebb az ebédlőben látom őt, három fiú társaságában. Biztos ők is a Testvériség tagjai. Én gyorsan leülök ahhoz az asztalhoz, aminél az X-ek ülnek. - Na milyen volt eddig a napod? – kérdezi Kitty. - Egész jó… - Ne hazudj Amara! – szól rám Jean. Biztos megint gondolatolvasott. - Akkor meséljetek nekem a Testvériségről! Mindenki döbbenten néz rám, mintha valamilyen bűnt követtem volna el ezzel a kérdéssel. - Soha nem beszéltetek még róluk! – mondom indulatosan. - Mert nem érdemlik meg! – mordul fel Scott. - Ja, tehát lenézitek őket, csak mert nem X-Menek? - Nem, nem erről van szó! Félreérted! – próbálja menteni a menthetőt Jean. - Vagy talán mégis! – mondom mérgesen, majd elhagyom az ebédlőt. A folyosón odajön hozzám Pietro: - Kösz, hogy kiálltál mellettünk, úgy hogy alig ismersz minket. - Nem szeretem az előítéleteket… - Figyu! Nem akarsz csatlakozni hozzánk? Gondolkozom egy kicsit, majd megrázom a fejem: - Nem, nem akarok egyedüli lány lenni. - Értem. – mondja csalódottan a fiú. Mindketten órára indulunk, és már semmi más, csak az ajánlata jár a fejemben. Mikor visszaértem az Intézetbe, Jean próbál magyarázkodni, de meg se hallgatom. Talán, ha hozzájuk csatlakoztam volna… Gyorsan elkergetem ezt a gondolatot a fejemből, majd elkezdek leckét írni.
|