26. FEJEZET – A FALON TÚL II.





Elisabeth amilyen gyorsan csak tudott haladni, menekült. Túl sötét volt ahhoz, hogy rendesen szaladjon, s folyton elhasalt és elbotlott egy-egy kiálló fűcsomóban vagy gyökérben. Teljes mértékben a tapintására kellett hagyatkoznia, bár a telihold fénye jótékonyan segítette őt. Talán öt órája haladhatott az erdőben, amikor végre fényeket látott.

Talán egy utcai lámpáét? Ilyen messziről nem tudta biztosan megállapítani, de ez a fény számára maga a remény volt, és ez hajtotta, ösztönözte. Örömmámor futott át rajta: lámpákat látott, nem is keveset, sokat! Sőt házakat, autókat! Ahogy a háta mögött hajnalodott, Elisabeth besétált a városba.

Furcsa volt ennyi idő után emberek közelébe menni. Túl soknak tűnt az a rengeteg ház és kocsi. Miközben kb. egy órás séta után beért a városközpontba, az emberek java már ébredezett, munkába ment és a boltok is kezdetek kinyílni.

Megállt egy ékszeres bolt kirakata előtt, és jól megnézte magát. Sajnos az erdőben koszos lett, de nem vészesen, s a ruházata beillet az itteni tinédzserek viseletébe. Hasa viszont hangosan követelt valami ehetőt.

- A francba – gondolta – valahonnan pénzt kellene szereznem – tekintete elvándorolt a butikablakban lógó táblára. - Ékszer eladás és vétel - Hát próbáljunk szerencsét – és füléből kiszedte a fülbevalóját és bement.

- Jó reggelt!

- Oh – nézett fel a boltos. Szemlátomást nem számított ilyen korai vendégre. 50 éves, ősz hajú férfi volt. – Jó reggelt! Miben segíthetek?

- Az anyukám kért meg, hogy hozzam be a fülbevalóját – hazudta szemrebbenés nélkül – tudja – hajolt közelebb – az apukámat kirúgták, és pénzre lenne szükségünk. Apa nem örülne neki, ha tudná, hogy elhoztam, de hát…

Tudta, hogy a boltos beveszi. Tökéletesen alakította azt a fajta lányt, aki néha túl sokat beszél. Mondhatni, ez a hazugság olyan volt számára, mintha azt állítaná, 1+1=2. Nem szerettet hazudni, de muszáj volt, mert gyanús lenne, ha egy gyerek besétálna egy ilyen fülbevalóval.

- Rendben, mutasd! – szólt a boltos. – Köszönöm… - elvette, és hosszasan vizsgálni kezdte – nagyon jó állapotban van – elővett még egy nagyítót, és jobban megnézte, majd nagyokat pislogott. – tudod te, milyen ékszer ez?

- Persze – csacsogta – 6 karátos, tiszta, finoman megmunkált, eredeti indiai gyémánt. Ha jól emlékszem, ezüstbe van rakatva.

- Az eladó ezen még jobban elámult, aztán fontoskodva megszólalt:

- Nos, rendben, beveszem…

Elisabeth teli zsebbel sétált az utcán, amikor meglátta a helyi Mc Donald?s-ot. Sietve betért, és rendelt. Mikor helyet foglalva elkezdett enni, eltöprengett.

- Mostanra már biztosan észrevették, hogy eltűntem – gondolkozott – Bár még csak 7 óra van. Tina csak kilenckor jön. És ha észre is veszi, hogy eltűntem, nem rohan rögtön Voldemorthoz. Ahhoz túlságosan is fél tőle. Először biztosan körülnéz, s miután szólt, Voldemort is átkutattatja a birtokot. Az legalább még fél óra – hiszen eszébe sem, hogy kijuthattam. De ha elindul megkeresni, itt fogja kezdeni. Ideje lelépni innen – erre a gondolatra befalta az utolsó falatot is és ott hagyta a büfét. Kilépve az utcára, megállította az első embert, aki vele szembe jött.

- Elnézést, asszonyom! Meg tudná nekem mondani, hogy hol van a buszpályaudvar?

- Persze… itt van a közelben. Menj egyenesen ezen az utcán, a harmadig kereszteződésnél pedig fordulj jobbra. Onnan már látni fogod.

- Köszönöm.

- Szívesen – mondta a hölgy, és már sietett is tovább.

A lány pedig követve az utasításokat, pár perc alatt oda is ért a füstös pályaudvarra. Mielőtt bement volna a váróba, megállt a falon lógó hatalmas térkép előtt.

- Valami nagyvárosban sokkal könnyebb lenne elrejtőzködnöm –gondolta – biztos kisvárosban kezdi a keresést… - ki is nézte a legnagyobb városokat a közelben, és elindult a pénztár felé.

- Mikor megy járat leghamarabb Leeds-be?

- 8 óra 20-kor, azaz hét perc múlva.

- Akkor egy jegyet kérek szépen!

- Kereken 8 font lesz… köszönöm! De jobb lesz, ha sietsz! A 19-estől indul.

- Köszönöm! – szólt vissza és már futott is ki.

Mire Elisabeth megtalálta a 19-est, a sofőr is odaért a buszhoz. Felszállt, és beült a leghátsó kettes helyre. A járat hamar megtelt, a legtöbb utas munkába igyekvő felnőtt volt.

- Még jobb – futott át a fején – így sikerül elvegyülnöm…


***


Talán másfél óra telhetett el, mikor meglátta a várost. Igazi angliai nagyváros volt: Magas, 18. századi épületei és hatalmas kocsi torlódása erről árulkodott.
Mikor a busz csigorogva lefékezett a végállomáson, és a lány leszállt, hihetetlenül magányosnak és elhagyatottnak érezte magát. Mos kezdett csak bele gondolni, mibe is vágott bele. De túl fogja élni. Ezt is átvészeli, mint a többit. ?Elisabeth, te mindig is erős voltál. Az apádtól örökölted? Mindig is ezt mondta az anyja.
Így hát felemelte a fejét és belevágott a nagyvárosba.

Egy árusnál megállt és vett egy térképet.

- Hm… keresnem kellene valami szállást. Lehetőleg minél messzebb innen – a város szinte összes tömegközlekedési eszközét használta, mire eljutott egy elhagyatott környékre. Megállt egy csendes kis hotel előtt. – Ez pont jó lesz – és bement. Egy 40 év körüli, lepusztult férfi állt a pultnál. – Jó reggelt! Egy szobát szeretnék kivenni.

- A 21-es szabad – morogta – 16 font naponta plusz 2 font, ha étkezést is kér hozzá. Reggeli van és vacsora.

- Rendben, kiveszem ellátással együtt.

- Naponta, reggel kell fizetni… a takarítónő minden kedden tíz órakor jön. Nincs bulizás a hotelben, és bármilyen tiltott anyag fogyasztása és árulása szigorúan tilos. A bár nyolctól tízig van nyitva. A reggeliről lekésett, tehát mára csak 17 font lesz.

A lány kifizette és megkapta a szoba kulcsot.

- Második emelet – szólt a férfi, majd újra beletemetkezett az újságába.

Egy rozoga, piszkos ki lépcső vezetett fel az emeletre. Mindenre ráfélt volna egy alapos takarítás, a falak, a padló piszkos volt, az ablakkeretekről pedig már repedezett le a festék. De Elisabeth tudta, hogy nem mehet rendes szállodába – hiába tudná megfizetni -, mert esetleg elkérhetik a személyiét vagy gyanús lenne, akkor pedig biztosan megtalálnák. Végig kellett szelnie az egész második emeleti folyosót, mire rátalált a 21-esre. Bedugta a kulcsot a zárban, majd elfordította. Az ajtó nem nyílt ki. Lenyomta még egyszer a kilincset. Semmi. Meglökte az ajtót. Még mindig semmi. Halkan felsóhajtott.

- Kicsit meg kell emelni – hallotta a háta mögül.

Elisabeth azonnal megpördült. Egy magas, 17 év körüli, világos barna hajú srác állt mögötte. A szürkés-zöld szeméből olyan élet és vidámság sugárzott, ami meglepte a lányt. Odalépett az ajtóhoz, és egy ügyes mozdulattal kinyitotta azt.

- Kösz – szólt meglepetten a lány.

- Szívesen – válaszolta – Amúgy Sam Green vagyok. Itt lakok melletted, a 20-asban.

- Elisabeth – nyújtotta a kezét a lány – és még egyszer, köszi

A fiú csak bólintott, majd bement a szobájába és becsukta maga mögött az ajtót.

Így a lány beléphetett saját ?lakásába?. Egy szűkös, kis szobát látott. Az utcára egy nagy ablak nyílt, és előtte egy francia ágy foglalta el a helyet. Az ágy mellé beszorítottak egy kis asztalt két székkel és egy hűtőt. Az ajtó mellett egy szekrény állt, a falon egy kis tálaló lógott, mellette polcokkal, alatta pedig mosogatóval. Az ágy másik oldalán egy ajtó vezetett a fürdőszobába. Ez is lepukkant volt, mint a többi helység, de legalább tiszta volt.

Elisabeth felpillantott a falon lógó órára, ami 11 órát mutatott.

- Mostanra már biztosan keresnek – gondolta – de muszáj a elmennem vásárolni. Semmim sincsen, a pénzt pedig nem tudom hordani. Bármennyire is kockázatos, el kell mennem – kiment a folyosóra, bezárta maga mögött az ajtót, és neki vágott a városnak.


***


- Mi az, hogy nem találtátok meg sehol? – pattant fel Voldemort nagyúr a székéből. – Nem juthatott ki!

- Átkutattuk az egész birtokot – sietett a válasszal Bellatrix – de eltűnt. A szobája érintetlen, minden holmija a helyén van.

- A védelmi rendszer is érintetlen, kegyelmes úr – folytatta Lucius – nem támadhatták meg…

- Elisabeth nem tudja elhagyni ezt a földet – sziszegte a nagyúr – Számára egy külön kis falat építettem fel. A lehető legerősebbet. De talán…

- Igen? – kérdezte suttogva Lucius.

- Talán a tegnap megváltoztatta, vagy esetleg megbonthatta egy időre.

A két halálfaló egy gyors pillantást váltottak, hiszen tudták mire gondol uruk. Voldemort – aki eddig háttal állt nekik, hirtelen megfordult:

- Azonnal kerítsétek nekem elő Rufus Grayt, mert a vadászat elkezdődött!