Ahogy sétálok a parkolóban,egyre szorosabbra húzom magam körül a kabátot.Nem mintha annnyira hideg lenne,csak még mindig remegek.Még mindig nem tudom mi ütött belém,amikor megkértem Grissomot,hogy szorítson le.Én csak találgattam,és nem hittem,hogy komolyan veszi.Azt sem gondoltam,hogy valaha is képes leszek törölni az arcát az emlékezetemből.Több mint három éven keresztül fáradt voltam.Fáradt voltam amióta visszajöttem Vegasba.Azóta is csak évődöm,és lassan elfogyasztanak az érzéseim,amikkel már nem tudom meddig bírok még.Már nem tudom meddig leszek még képes várni.Több stabilitásra van szükségem az életemben.El kell neki mondanom mielőttt végleg eltörök.Megharapom az ajkam,ahogy megközelítem az autómat,és a kísérletem,hogy visszafolytsk egy könnycseppet,kudarcba fullad.nem akarok kiborulni:nem itt,és természetesen nem most.Én ennél erősebb vagyok.Képes voltam ,hogy három évig elfojtva tartsam az érzéseimet,úgyhogy azt gondolom,hogy még néhány percen keresztül tudok  velük boldogulni;Ne tedd ezt velem.Engedd meg nekem,hogy otthon,magányosan sírhassam ki magam.Az alsó ajkam elkezdett remegni,és az utolsó dolog amire emlékszm,az,hogy az autómnak dőlve,mindenki előtt  kezdek el zokogni.A „védőfalaim” egymás után omlanak össze.A zokogás felülemelkedog rajtam,a mellkasom felemelkedik,majd süllyed,hiába próbálom leállítani;káromkodom,de az sem segít.De tudom,hogy nem szabad még feladnom,még nem.Idáig is hosszú és fájdalmas volt.Nekem szükségem van rá,jobban mint bárkire,és fáj, hogy nincs velem.Ahogy a könnyek folynak az arcomon,lassan lecsúszom a hideg,kemény padlón,miközben felhúzom  a mellkasomra a lábam.millió darabra tört össze a szívem,és az akit szeretek,tudom,hogy nem fogja összeszedni a darabokat.A becsukott szemeimen keresztül inkább hallok mint látok valakit közeledni.Megtörlöm a szemem,de nem csupán könnyet törlök ki.Amint meghallottam a hangját,a könnyek elkezdtek lezuhogni az arcomon.”Valami baj van?”Lassan lesüllyed mellettem és finoman a vállamra teszi a kezét.Megrázom a fejem.Nem tudom elmondani neki,hogy mi az igazi baj.”Jól vagyok.”sikerül a könnyeimen keresztül motyognom.Érzem ahogy veszi mellettem a levegőt,és megrezzenek,amikor végighúzza a kezét az enyémen.”Gyere,kelj fel a padlóról.Meg fogsz fázni ebben a hidegben.”Hangja alig hangosabb a suttogásnál.Az érzések kavarognak bennem,összetört a szívem,és az elmúl 5 percbennem hagytam abba a zokogást,mindezek ellenére fevillantok egy mosolyt.Ez az egyetlen,amin keresztül Grissom érezheti,hogy mit érzek iránta.Ő az egyetlen akinek van a szívemhez kulcsa.Mindig azt kívánom,hogy legyen bátorságom elmondani neki,mit érzek iránta.Már nem is fázom.Élek a lehetőséggel és belenézek a szemébe.Az,amit látok a szemében eléri,hogy a szívem megálljon.Aggodalmat látok;aggódik és megesküszöm,hogy egy apró könnycsepp is van a szem sarkában,bár lehet,hogy csak a saját könnyeim miatt nem látok rendesen.Grissom felkel és felém nyújtja  kezét.”Haza kell érned.”mondja lágyan,miközben nem várja meg,hogy felálljak.Letérdel előttem és megfogja a kezem,hogy felhúzzon a lábamra.”A kezeid majdnem megfagytak.”Lassan dörzsöli őket,de mielőtt felmelegednének,elhúzom őket.”Ne csinád ezt velem,Grissom.”felnéz és figyel.Nyitja a száját,hogy beszéljen.Tényleg kíváncsi vagyok rá,jogy mit mond.”Azt mondtad,jól vagy.Azt,hogy miért találtalak így itt,azt nem tudom.”A vállamra teszi a kezét,én pedig még mindig remegek.A hangja lágyul.”Miért nem mondom el mi a baj?””Én...”próbálom lekűzdeni a gombócot a torkomból,hogy megtaláljam a hangom.Zavartan fürkész engem.Miért csinálja ezt?Lenéz a lábaira,és vesz egy mély lélegzetet.Miért teszi ezt velem,ha tudja,hogy ezzel bánt?Belenézek a szemeibe,és tudom,most vagy soha .Akár mast is elmondhatnám neki,de nem tudom megtenni.Halkan motyogok és állandóan Őt nézem.Látom ahogy nyel,mert keresi a hangját.Néhány percig egyikünk sem szól semmt,csak mindketten nyelünk,hogy tudjunk beszélni.Rám néz fürkészően,és én már nem tudom megtenni azt amit akartam.Eltolom magamtól,de közben kiesik egy papír a zsebemből,de nem veszi észre,ahogy én sem.Beülök a kocsimba,hogy elszabaduljak.Nekem kell elszabadulnom,amíg tudok.Becsapom az ajtót,és elszáguédok miközebn visszanézek a visszapillantóba.Sok dolog kavargott a fejemben.Nem is emlékszem,hogy hogyan értem a lakásomhoz,melyik úton mentem.Ahogy becsukom magam mögött az ajtót,érzem,hogy valami hiányzik.A papír.Senkinek nem volna szabd elolvasnia.Csak egy ember olvashatja el.De már nem tudok mit tenni.Már nem.Keresgélek a zsebemben,de nincs ott.Egy apró sóhaj csúszik ki a számon.Nem tudom elhinni,hogy elveszettem a papírt.Mit fogok most tenni?Elvesztettem a legfontosabb,dolgot,amit valaha írtam,lerogyom a padlóra,de már nem folytom vissza a könnyeimet.Fekszem a kemény padlón,a szívem összeszorul,ahányszor csak arra gondolok,hogy ki találhatta meg a papírt.Hogyan veszíthettem el valami ennyire fontosat?Rengeteget gondolkoztam,mielőtt megírtam.de most már nem érdekel,már nem.

   *Egy órával korábban*

Ülök a padon és nekidőlök a szekrényemnek.A sóhajtásokon kívül még papír és toll van nálam.Elkezdek írni,és rájövök mennyi mondanivalóm is van igazából.”Kedves Grissom,nem tudom,hogy te mit érzel,de abban sem vagyok biztos,hogy én mit érzek.De tudom,hogy nem tudlak elhagyni téged.Haladni szeretnék az életemmel,a kapcsolatunkkal.Ha elmegyek,lelkileg teljesen összetörök.Nem tudok nélküled élni.Most már nem tudom kezelni az érzéseimet.Amikor megpróbálok elaludni,mindig rád gondolok.Vágyom arra,hogy reggelente a karjaid között ébredjek.Te vagy az egyetlen ember az enyém,bár nem lehetsz az enyém,tudom.És ez a tudat darabokra szakít.Szeretetre van szükségem,annyira,amennyit nem kaphatok meg.Tudom,mhogy valaki képes lenne engem szeretni,de én mindenkit összehasonlítok veled.Akarom vagy nem,mégis mindig így cselekszem.Nem tudom mit tegyek.Nekem egyszer azt mondták,hogy csak szívvel,lélekkel lehet szeretni igazán.Nem tartottam sokra ezt a mondást,amíg nem találkoztam veled.Bármit teszel,felemészt az érzés,hogy téged akarlak.Ez az éréz meglepetésként ért.Hideg loccsanásként hatott az arcomban,mert nem számítottam arra,hogy ilyen mély lesz az érzés.Mindig az az érzésem,hogy más nem lehet a végrendeletem,csak te.A halhatatlan szerelemért bármit megadnék.Nem fogok kiborulni,és nem is fogok előtted sírni.ennél erősebb lettem az évek alatt.Az élet megy tovább,bár nem tudom meddig bírom még.De valamit tenni szeretnék.Amikor ma leszorítottál engem,elfelejtettem egy másodpercig,hogy ki is vagyok én.Annyira finom volt az érintésed,a tekinteted annyira élénk és kedves volt,de muszáj volt megtörnöm a kapcsolatot.Annyira közel voltál hozzám,hogy éreztem az illatod.Láttam valamit a szemeben,amit sohasem fogok elfelejteni.Azt hittem tévedtem,hogy csak a képzeletem volt.Ezért kell nekem elmennem,és változtatni az életemen.Tudom,hogy nem tudok nélküled élni,de nem tudom,hogy te mit érzel.Sara”Leteszem a tollat,és a zsebembe süllyesztem a papírt.Talán egyszer lesz bátorságom odaadni neki.

                                              *I.rész vége*

Nem tudom ilyen hosszú ideig feküdtem a padlón,de most már fel kellett kelnem.Az izmaim elzsibbadtak,a lábaim remegnek.Rengeteg dolgom lenne,de nem tudok mozogni.És nem is akarok.Fekszem az életem összetört darabjain.Valaki puhán kopog az ajtón,de nem akarom tudni ki van az ajtó másik oldalán.A kopogás megismétlődik,de a lábaim túl gyengék,hogy támogassák a szándékaimat.Veszek egy mély levegőt,és lassan felállok.Ingadozó lábakon sétálok az ajtóig.Támogatásként az ajtóba kapaszkodnék mielőtt összeesem,de így is összerogyok.”Sara?”Hallom puha,habozó hangját.”Minden rendben?”Ráharapok reszkető ajkamra.nem tudom most látni.Sokként ér,hogy itt van,ezért nem tudom kinyitni az ajtót.”Sara,nyisd ki.”hangja puha,és megesküszöm,hogy szomorú.”Én vagyok a hibás,mert nem törődtem veled.”Az elhatározásom ellenére,hogy nem engedem be,ezekkel a szavakkal,sikerült elérnie,hogy kinyissam az ajtót.Nekidőlök a falnak,és hagyom,hogy kinyissa az ajtót.Megáll előttem és rámnéz.Nyel és rámmosolyog.”Törődöm veled,Sara.Csak nem tudtam neked hogy elmondani.”Egy levelet tart a kezében.Falfehérré válok,ahogy elveszem tőle a levelet.közelebb jön,és belsuttogja a fülembe:”Szerintem ez a tiéd.”Próbálok valamit válaszolni,de hiába írtam azt a levelet,nem tudok válaszolni.Nézem a levelet,és az alján felismerem a kézírását:PS.szeretlek téged,írta egyedülálló kézírásával.Muszáj volt elmosolyodnom.”Van valami,amit tenni akartam mióta megkértél engem,hogy szorítsalak le.”Puha kezeibe veszi az  arcom,és lágyan megcsókol.Nem emlékeztem arra,hogy az első csók ennyire finom lenne.Olyan érzés,mintha a mennyországban lennék.Az ajkai egy percen keresztül tapadnak a számra,utána is a legkedvesebb dolgot mondta nekem a világon.Mostantól abba fogom hagyni a gondolkodást.Érzem,ahogy elengedi a számat,és hatalmas késztetést érzek arra,hogy újra megcsókoljon.Az ajkai újra megközelítenek,és a csókja még puhább mint azelőtt.Utána megvalósul az amire vágytam:ismét egésznek érzem magam

Az eredeti ficet írta: Cinty