3. Fejezet
Naoko 2007.08.26. 10:28
-Azonnal áruld el, hogy ki vagy?- ordítozott a szörnnyel Yusuke.- Nem hallod? Válaszolj már, vagy talán arra sem vagy képes, te nagy marha állat?! Az nem szólt egy szót sem. - Na, gyerünk, mondj már valamit! Azonnal áruld el, hogy hogy volt képed ide jönni a mi világunkba és gyilkolászni!- kiabálta Kuwabara. - Vagy azt akarod, hogy megöljünk most rögtön?- pimaszkodott Urameshi. Ekkor a szörny hirtelen megszólalt: -Okhi. - Tessék???- kérdezték a fiúk egyszerre. - A nevem Okhi. És ha nem muszáj, nem szeretnék veletek harcolni. - Mi van? Már ahhoz is gyáva vagy, hogy kiállj ellenünk?!- csattant fel Kuwabara. - Egyáltalán nem erről van szó, de ti ezt úgysem érthetitek. Mindenesetre azért bemutatkozhatnátok, hisz, ha nem tévedek, itt ezt diktálja a jómodor. - Még te papolsz nekünk jómodorról te szemét?! Na megállj, majd adok én neked.- replikázott Yusuke. - Ja, úgy van, adjunk neki!- csatlakozott Kuwabara is. - Megőrültetek?- tért magához ekkor hirtelen Botan.- Ő itt éppen beszélni próbálna veletek, emberhez illő módon, erre ti meg akarjátok támadni?! Szép kis detektív vagy Yusuke mondhatom! - Jól van, na! A nevem Yusuke, ez itt a barátom Kuwabara, ez meg a segítőm Botan. De ez nem változtat semmin, jobb, ha tudod. - Persze, tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy bűnt követtem el, és hajlandó vagyok veled menni a túlvilágra és vállalom a tettemért a felelősséget. - Tessék???- kérdezték mind egyszerre. - Ha jól értettem azért jöttél, hogy letartóztass, nem? - Nos hát, igen…De nem igazán értem. Ha nem akarsz velünk megküzdeni, akkor miért nem adtad már rég fel magad? Egyáltalán mire volt jó ez az öldöklés?- tette fel a kérdést Yusuke. - Kíváncsi voltam a világotokra. Igazán büszkék lehettek rá, az állatok, a növények, a természeti jelenségek, minden nagyon szép. Igazából ez az egyik ok, amiért nem akarok harcolni, nem szeretném tönkretenni ezt a gyönyörű erdőt. És bár tudom, hogy ez nem mentség, de soha nem lennék képes egyetlen halandó embert sem megölni. - Hát, én most már egyáltalán semmit nem értek…- jegyezte meg Kuwabara igencsak értelmetlen ábrázattal. - Ha tényleg így van, ahogy mondod, akkor miért kaptuk azt az információt, hogy ti úton-útfélen gyilkoltok?- vetette ellen Yusuke. - Én csak szörnyeket öltem. A társaim viszont nem voltak ilyen válogatósak.- felelte Okhi nyugodtan. -Értem. Nos hát akkor nincs semmi egyéb mondanivalód?- érdeklődött szúrós szemmel Yusuke. - Nem, nincs, részemről mehetünk. - Botan, el tudod vinni őt a túlvilágra? - Természetesen. Máris indulhatunk!- válaszolta a lány azzal elő is húzta a roppant érdekes közlekedő eszközét, ami egy sütőlapát volt és úgy használta, mint ahogy a boszorkányok a seprűjüket szokták. - De várj még egy percet!- állította meg őket a detektív.- Áruld még el azt, hogy hol vannak a társiad! - Azt nem mondhatom el. Bár nem mindenben értettem velük egyet, de mégsem szeretném őket elárulni. Nektek kell őket megtalálni.- felelte a szörny. - Mehetünk, akkor?- nézett Botan Urameshire. - Persze menjetek csak. Úgy érzem többet tőle már úgysem fogunk megtudni.- sóhajtotta az, s ezzel a révész Okhival együtt eltűnt. - Na ilyet se pipáltam még, hogy egy szörny adjon valamit a jómodorra.- motyogta elképedten Kuwabara. - Hát igen én se nagyon találkoztam még ilyesmivel, pedig lényegesen tapasztaltabb vagyok.- mondta erre Yusuke. Erre egy jókora ütés volt a válasz Kuwabara részéről: - Tapasztaltabb, mi Urameshi! Majd adok én neked! -Hé fiúk azonnal hagyjátok abba! Ne feledjétek, hogy még két szörny hátra van! És attól félek, hogy őket nem lesz ilyen könnyű legyőzni. Ez Koenma nagyúr véleménye is.- szólt rájuk az épp megérkező Botan. - Igazad van, menjünk!- válaszolta Kuwabara miközben mindketten feltápászkodtak a földről. Nem is kellett messzire menniük, amikor egyszer csak egy különös fiú állta az útjukat. Átlagosan öltözködött, farmert és egy egyszerű szürke pulóvert viselt, állig érő fekete haja volt, barnás szeme és a nyaka köré egy sálat tekert. Ha iskolába járt volna bizonyosan ő lett volna a lányok között a sztár, hiszen mindent egybevetve egészen jóképű volt. Mikor észrevette csapatunkat sunyin elmosolyodott: -Á, szóval itt vagytok. Mit mondjak, igencsak sokáig tartott, amíg megtaláltatok. De ne féljetek, meghalni már nem lesz szükségetek ennyi időre. Én nem vagyok olyan, mint az az ostoba Okhi! A két fiú szikrázó szemekkel meredt rá. - Te döglesz meg, te mocsok!- kiabált rá Urameshi. - Csak ne olyan hevesen srácok! Úgy gondolom, úgy tisztes, ha megtudjátok a hóhérotok nevét: Tohru vagyok. Nos, hogyan akarjátok, egyszerre támadtok, vagy egyenként? Nekem mindegy, hisz így is, úgyis meghaltok.- mondta a szörny kajánul. - Majd meglátjuk azt még, hogy ki öl meg kit!- válaszolta erre Yusuke, aki már teljesen elvesztette a fejét a beképzelt szöveg hallatán. Ám ekkor Kuwabara elé állt: - Nem, Urameshi ezt most bízd rám! - De Kuwabara…. - Te csak tartogasd az erődet a következő szörnyre. Valami azt súgja, hogy ő még erősebb, mint ez itt.- azzal előhozta a tenyeréből a szellemkardját. „Ha kell, akkor meghalok, de azt nem engedhetem, hogy ez a szemét megölje Urameshit. Mindenképp végeznem kell vele.”- gondolta magában Kuwabara miközben ellensége felé tartott. Az ismét kajánul elmosolyodott: - Hm. Jól meggondoltad? Biztos vagy benne, hogy egyedül akarsz kiállni ellenem? Hiszen, te nevetségesen gyenge vagy! Alig érzek benned szellemi erőt ostoba kis halandó! Ha- ha- ha! „Mondj csak, amit akarsz, úgysem érdekel.”- ilyen gondolatok kavarogtak a fiú fejében. Látszott rajta, hogy már véglegesen elhatározta magát. „Mi ez, mi történt?” - Kuwabara!- kiáltotta ekkor Yusuke. Az ellenfél ugyanis eltűnt és egy szempillantással később már Kuwabara mögött állt és karjával átdöfte a fiú testét. Annak szájából vér fröcsögött ki csakúgy, mint a testéből, ahol hatalmas seb keletkezett. - Oahh!- kiáltott fel a fájdalomtól Kuwbara. Ám támadójának ez nem volt elég, egy hatalmas pofonnal akkorát ütött a fiún, hogy az elesett és végig szánkázott a földön és egy fának ütközött. - Ah.- nyögött fel mikor a fához csapódott. Hát Yusuke és barátai miután sikeresen hatástalanították első ellenfelüket, nem örülhettek sokáig, hiszen máris szembetalálták magukat a következővel. Tohru ráadásul nem az a békés fajta és igencsak erős. Vajon képes lesz-e Kuwabara egyedül megbirkózni vele? És ha igen vajon túléli-e?
|