|
Ragyogj, akár egy sztár!
2007.08.17. 06:56
14. fejezet
Kuno egy pillanatra leblokkolt. Szemein mintha ólom lenne és érezte, hogy szorító
érzés tölti ki a mellkasát.
- Sora. Kérlek hallgass meg...
- Tipikus bűnbánó beszéd. - kiabált a lány, miközben újból sírni kezdett. - És én
az utóbbi időben túl sok ilyet hallottam. Tehát köszönöm szépen de nem kérek a
még több hazugságból, hogy miért hagyta ott anyámat, amikor terhes volt. Maga
egy utolsó aljas ember a szememben és az is marad. Bármit mond vagy tesz ezek
után.
Kuno meg akarta megérinteni a lányt, de az elhúzódott.
- Meg ne próbálja! - ordított Sora hisztisen. - Ezzel egy kicsit elkésett vagy maga
nem így gondolja?
- Sohasem késő újrakezdeni. - kezdte halkan. - Én éveken keresztül kerestelek
kislányom.
- Maga nem az apám! Eddig sem volt és ezután sem lesz az. Azt akarom, hogy
ne keressen. Világos? Hagyjon békén!
Kuno elállta a lány útját, aki menni készült.
- Öt percet adj kérlek. - suttogta esdeklően, mire Sora bólintott.
- Öt perc és egy másodperccel sem több! - hangzott a kemény válasz.
- Édesanyád és én...
- Ezt a sztorit hallottam az étteremben. Meghatott, mert akkor még nem tudtam,
hogy rólam van szó. De most felfordul tőle a gyomrom. Valami más? - tette
keresztbe a kezeit maga előtt a lány hűvösen. - Ha nincs, akkor...
- Éveken keresztül kutattam utánad...
- Ez is ismerős valahonnan. - válaszolta gúnyosan.
Kuno összetört.
- Ne légy ilyen! Te nem ilyen vagy! Sora kérlek...
- Maga nem tudhatja, milyen életem volt apa nélkül. Annyi dolog kimaradt az
életemből, amit csak egy apa adhatott volna meg.
- Akartalak pénzzel támogatni, hidd el! Ha megtaláltalak volna akkor fizettem
volna a gyerektartást, ahogy illik.
- Ha állatkerti sétán a nyakába vesz és úgy mutogatja meg magyarázza, hogy mit
látok. Ha értem jön az iskola elé, megtanít biciklizni vagy seprűvel elkergeti a kérőket
a ház elől, mert az ő lányának senki nem lehet elég jó. Ez nem a pénz hiánya. Ez a
szeretet hiánya. Engem nem tud majd a vagyonával megvenni, úgy, mint Laylat.
Sajnálom. Letelt a megbeszélt idő. - majd megkerülte a férfit.
- Minden halálraítéltnek jár egy utolsó lehetőség, nem? - kérdezte reménykedve.
- Így tartja a mondás, nem? Egy utolsó kívánság, ha így jobban tetszik.
Sora visszafordult az ajtóból és szemében a düh legalább annyira szikrázott, mint a
szomorúság.
- Magának nem.
- Ne törődjön vele Uram. - zárta be a nyitva hagyott bejárati ajtót Ivan. - Majd
megnyugszik. Ez az általános reakció. Fél, mert új helyzetbe került, ami eddig
idegen volt a számára. Rosszul van Uram? - futott oda Kunohoz, aki a mellkasát
szorongatva támaszkodott a díványra. Arca verítékben fürdött és nem kapott levegőt.
Majd mielőtt a fiú elérhette volna, összeesett és elterült a padlón.
- Uram! Uram! - kapta fel a telefont Ivan és sietve leguggolt a férfi mellé.
Megtapintotta a pulzusát. Gyenge, de volt. - Halló! Küldjenek egy mentőt...
Layla apja kórházi ágya mellett ült és mereven nézte a csövekre kötött férfit.
- Ezt én csináltam. - suttogta maga elé. - Mert elszóltam magam Sora előtt. Ha
meghal...
- Nem fog meghalni! - szólt rá keményen Ivan. - Erős férfi! Majd meglátod, pár
nap és újra teniszezik.
- Nem tudom, mihez kezdjek ha meghal. - és könnyek szöktek a szemébe.
Ivan körülnézett. Leon az orvossal beszélt. Átkarolta a lány vállát.
- Nyugodj meg szerelmem! Túl fogja élni, majd meglátod. Ne ess össze! Ha
magához tér, szüksége lesz rád!
Layla kibontakozott az ölelésből.
- Leon is itt van. - suttogta.
- Már megint Leon. - mondta kissé gúnyosan Ivan és visszaült a helyére. - Nem
leszek ott, amikor kimondod az igent. Remélem, ez világos!
- De. Ott leszel, mert apám is ott lesz. Ő pedig ragaszkodik majd hozzá, hogy te
is gyere. - jelentette ki halkan.
- Nem is rossz ötlet. Az esküvőkön lehet a legjobban ismerkedni. Nem? - mosolyodott
el Ivan, mire Layla felkapta a fejét.
- De. - préselte ki a fogai között.
Ekkor lépett be Leon.
- Mit mondott? - kérdezte a szőke lány, megfeledkezve féltékenységéről.
- Ahogy sejtettük is. Enyhe szívinfarktus, amelyet valami nagy stressz vagy érzelmi
sokk váltott ki. Az orvos szerint komoly, de nem életveszélyes. - osztotta meg a
folyosón hallottakat a lánnyal és az inassal.
- Hála az égnek. - simogatta meg apja karját Layla. - Apa! Jól vagy? - emelkedett
meg, amikor a férfi kinyitotta a szemét. - Annyira megijedtem.
- Semmi baj. - suttogta Kuno, miközben még mindig nagyokat pislogott. Aztán
tekintetével Leont kereste. - Gyere ide fiam!
Leon értetlenül nézett rá.
- Ti menjetek ki! - utasította Laylat és Ivant.
- De apa! - kezdte a lány, apja azonban nem figyelt rá.
- Ülj ide! - mutatott Layla helyére, aki időközben hisztisen kirohant, Ivan utána.
- Parancsoljon. - mondta halkan és kicsit várakozva.
- Fogalmam sincs, mi fog velem történni. - kezdte. Még nehezére esett a beszéd.
- Meg fog gyógyulni. - bíztatta a férfi, mire Kuno elmosolyodott.
- Leon. Egyetlen dolgot kérek tőled. Csak egyet! Ígérd meg, hogy elveszed a
lányomat.
Leon benntartotta a levegőt.
- Ígérd meg! - nézett rá esdeklően Kuno, mire Leon bólintott.
- Rendben.
- Akkor most figyelj! Van még valami...
Sora kikapcsolta a telefonját és egymaga sétált a szakadó esőben. Az utóbbi időben,
mintha az időjárás is hozzá igazodna, hiszen ha boldog volt, szikrázott a nap, ha nem
volt jó passzban, esett. Ruhája teljesen átázott és kezdett vacogni is a jégdarabkákkal
vegyített eső miatt, ami a zivatarból átment felhőszakadásba. Egy pillanatra megállt és
felnézett a fekete égre. Ekkor állt meg mellette egy autó, de ő nem vette észre. Azt
sem, aki kiszállt és átkarolta a vállát, hogy maga felé fordítsa.
- Eressz! - kiabálta a lány, de amikor meglátta, hogy Leon az, megnyugodott. De
belőle is elege volt. Mit fog megint kitalálni? Hallani sem akarja!
- Mit csinálsz te itt ebben az ítéletidőben? - kérdezte aggódva.
Sora azt a pocsolyát bámulta, amelyben állt. Észre sem vette. Nevetni kezdett.
Először halkan, majd egyre hangosabban. Leon értetlenül nézett rá.
- Érdekel, hogy mi van velem? Nehogy hiány lépjen fel a koszorúslányok körében?
Ez így is fennáll, mivel én nem leszek ott. Nem fogom végignézni, ahogy hülyét
csinálsz magadból.
Leon elkomorodott.
- Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de...szerintem is az a legjobb, ha mi soha
többé nem találkozunk. Hiszen én Laylaval Franciaországba költözöm az esküvő
után.
Sora alsó ajkába harapott.
- Gratulálok. Komolyan. - bökte ki és igyekezett, hogy hangja ne remegjen meg.
- Hazavigyelek? - kérdezte a férfi halkan.
- Vegyük úgy, hogy most szálltál fel a gépre! Jó? - és amikor Leon bólintott,
újra elindult.
Mae izgatottan járkált a szobájában, Ken pedig követte a szemével.
- Jaj Sora! - hozott ki egy törölközőt, amikor a lány csuromvizesen lehuppant az
ágyra. - Meg fogsz fázni.
- Layla a féltestvérem. - bukott ki belőle, de már nem sírt. - Bizony.
Mae Kenre nézett aki tanácstalanul megrázta a fejét.
- Sosem kellett volna idejönnöm. - mondta Sora. - Maradtam volna otthon a faluban,
ahol kisebb tánckarriert futottam volna be és egyszerűen éltem volna. Amióta itt
vagyok, csak kudarc ér. - elmosolyodott. - Kivéve a darabot. Az nagyon jó lett.
Mae vígasztalóan átölelte.
- Nem tudom, hogy mit mondhatnék. - suttogta.
- Erre? - nevetett Sora. - Szerintem semmit.
Ken átnyújtott Maenek egy zsebkenőt, akinek most könnyek folytak az arcán.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk, te vígasztaltál. - nyögte ki Mae halkan.
- Most fordult a kocka. - mosolyodott el és Ken mellkasára dőlt, miközben Sorat
nézte. - Vagy nem? Akkor is sírásra álltam.
Sora viszonozta.
- Te vagy a legjobb barátnőm. És köszi a sok támogatást. - majd felállt és sóhajtott.
- Na jó! Holnap vizsgázok és még alig tudok valamit.
Mae őszinte csodálattal nézett rá.
- Nem is tudom. Csalódott vagy, de jól leplezed. Ezt mindig is irigyeltem benned.
Jesszus! - kapott a fejéhez. - Nem is mondtam, pedig ez nagyon fontos. Layla
hívott.
Sora felkapta a fejét.
- Miért?
- Kuno szívinfarktust kapott.
Sora kilépett a liftből.
- Elnézést! Kuno Hamiltont keresem. - állított meg egy ápolónőt, aki mosolyogva
megmutatta, merre menjen. - Köszönöm.
Az ajtó előtt megállt. Ha most belép, akkor elindul a megbocsátás felé vezető ösvényen,
amit nagyon nem akar. Ha viszont kinn marad, egy életen át bűntudata lesz. Lenyomta
a kilincset és besétált. Kuno az ágyon feküdt, csukott szemmel. Lassan az ágyhoz
sétált és leült. Nézte a csöveket, amelyek a mellkasára voltak kötve, végükön kis
tapadókorongokkal, hogy el ne mozduljanak.
- Sora! - hörgött Kuno.
A lány összerezzent.
- Igen, én vagyok. - mondta halkan. - De már megyek is, csak...megnéztem, hogy van.
- Miért nem szólítasz apának? - kérdezte, mire Sora összeszorította ujjait.
- Mert nem tudom. Nem megy. Idefelé jövet egyfolytában ezt a szót ismételgettem
magamban, de nem ment. Sajnálom. - válaszolta őszintén.
- Semmi baj. Talán majd egyszer! - mosolyodott el a férfi.
Sora lassan bólintott.
- Talán. Hacsak nem megyek vissza addig a falumba. - mondta erőtlenül.
Kuno megrémült.
- Nem mehetsz vissza. Mi lesz az álmaiddal? Hogy profi táncos leszel, aki előtt fejet
hajt a világ? - megrázta a fejét, máramennyire tudta. - Ha feladod, saját magadat is
átverted.
- Hízelgéssel nem sokra megy. - nyomatékosított kedvesen Sora. - Úgyhogy ne is
nagyon próbálkozzon. Ez az ágy sem menti meg magát a haragomtól. Vagyis a dühtől.
Vagyis...új helyzet, érti? És talán azért is vagyok annyira mérges, mert én kedveltem
magát. Komolyan. Jó fejnek tűnt. - bukott ki belőle, mire a férfi elmosolyodott. - De
ettől én még nem vagyok megbarátkozva ezzel a rokoni kapcsolattal, szóval...
- Semmi baj. - fogta meg a lány kezét óvatosan a férfi, aki most nem húzta el. - Hiszen
most mondtad. Jó fej vagyok.
Layla hófehér ruhájában állt a hatalmas tükör előtt. Kezében fehér rózsákból kirakott
csokor. A fején lévő fátyol sem tudta eltakarni, hogy mennyire ideges. Harminc perc
és Layla Oswald. Így hívják majd, akármerre megy. Odakinn több százan ülnek a
padokban és valószínüleg már Leon is ott áll az oltár előtt, akárcsak a pap. És Ivan
az apja mellett. Nagyot sóhajtott. Biztos, hogy megéri ez neki? Most már nem léphet
vissza. Leon felesége lesz, ha törik, ha szakad.
Amikor megjelent a templomajtóban, mindenki felállt és felzengett az orgona. Leon
az oltár előtt állt, mögötte Fun tiszteletes, aki előkészítette könyvét a szertartásra.
Layla előtt kislányok szórták a szirmokat apró kosaraikból és mosolyogva integettek
a vendégeknek. Aztán óráknak tűnő percek után megállt Leon mellett és mosolygott.
Ez a pasi, aki fekete öltönyben áll itt mellette, a férje lesz. Izgatottan szorította meg a
csokrot, miközben Leon hátrahajtotta a fátylát.
- Gyönyörű vagy. - suttogta és hasonlóan nagy vigyort ejtett meg.
- Köszönöm, de neked sincs okod panaszra. - nevetett, majd mindketten a pap felé
fordultak.
- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi lehessünk Layla Hamilton és Leon Oswald
házasságkötésének. Mindketten szabad akaratotokból vagytok itt? - és amikor igen
választ kapott, folytatta. - Amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét...
- Miattam nem kellett volna itthon maradnod. - mosolygott Sora, bár legbelül örült,
hogy barátnője nem hagyta magára. Mindketten az ágyon hasaltak és dolgozatot
körmöltek.
- Majd Ken elmeséli. - vetette oda hetykén, miközben tollával a fejét ütögette. - És
te?
- Jobb így. - mondta Sora mosolyogva. - Az elmúlt egy hétben nem is beszéltünk.
Így a jó.
- Layla! Akarod-e az itt megjelent Leon Oswaldot férjedül. Kitartasz-e mellette jóban-
rosszban és fogadsz-e neki örök hűséget Isten előtt?
Örök hűség futott át az agyán és igyekezett szeme sarkából nem Ivanra nézni, aki
végig hajtott fejjel ült a padban a lány apja mellett.
- Igen. - mondta ki mosolyogva. Párizs, Róma, Madrid, London! Köszöntsétek
Layla Oswald, világhírű táncost.
A pap most a férfihez fordult.
- Leon! Akarod-e az itt megjelent Layla Hamiltont feleségedül. Kitartasz-e mellette
jóban-rosszban és fogadsz-e neki örök hűséget Isten előtt?
Leon Laylara mosolygott.
- Nem. - válaszolta még mindig vigyorogva.
Layla ábrázata egyből fehérre váltott. A pap idegesen nézett körbe.
- Akarod Leon? - kérdezte újból, hátha a férfi csak izgatott.
- Nem. - ismételte Leon még mindig mosolyogva.
- Mi a fenét művelsz? - fakadt ki Layla mérgesen.
- Én nem. - lépett le egy lépcsőfokot. - De Ivan annál inkább. Nemde? - nézett kissé
dühösen a még mindig padlót bámuló fiúra.
Layla nagyokat nyelt, miközben követte Leon tekintetét.
- Honnan veszed ezt? Leon, ha ezt tréfának szántad, akkor rossz vicc. - kezdte félve
a lány.
Leon komoran nézett rá.
- Vicc? Tudod mi a vicc? Ha ezzel a pasassal hemperegsz az én ágyamban. Az vicc!
Layla szóhoz sem jutott a döbbenettől. - Ez a barom legalább a számlákat elvihette
volna, ha már olyan gyorsan kiugrott az ablakon.
- Templomban vagyunk Leon és ez itt az esküvőnk. - mondta szigorúan a lány és
arcát ezúttal a szégyen lepte el, amikor meghallotta a vendégek nyüzsgését.
- Tévedsz drágám! Ez itt a te esküvőd! Majd küldd el a videot! - azzal elindult a sorok
között a kijárat felé.
- Leon Oswald! Azonnal gyere vissza! - kiabált utána Layla szinte sírva.
A férfi kibújt a zakóból.
- Sok boldogságot! - intett, miközben megszabadult a nyakkendőtől is. Lefutott a
lépcsőn és egy Mercedes mellett álló sofőrhöz lépett. - Ezt itt kölcsönveszem. - és
mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna, elhajtott.
Sora mérgesen veregette saját fejét. El kellett volna mennie az esküvőre. Hogy lássa
még utoljára Leont. Mae éppen fürdik. Ez jó alkalom. Igen. Felpattant az ágyról és
magára kapta dzsekijét. Aztán kulcsai után kutatott, majd feltépte az ajtót és...
- Leon. - bukott ki belőle.
Mae ekkor lépett ki egy könnyű nyári ruhában, mert épp menni készült. De inkább
várt.
- Menjünk innen. - mondta a férfi. - Hagyjuk itt ezt az átkozott őrültek házát. Menjünk
és kezdjünk új életet Párizsban. Együtt.
Sora csak állt és nem jött ki szó a száján.
- Gyere. - fogta meg a lány remegő kezeit. - A gép egy óra múlva indul.
- De...az esküvő...Layla? - dadogta Sora, aki leblokkolt.
- Ne kérdezz, csak gyere. - húzta Leon, majdnem mosolyogva.
- Menj már! - taszított rajta egy nagyot Mae. - Mire vársz?
- Dehát a ruháim, az útlevelem...
- Majd én elintézem, csak gyere! - húzta a lift felé Sorat, mikor végre magáratalált.
Mae mégsem bírta ki és utánuk futott. Megölelte a lányt, aki viszonozta.
- Én majd mindent elmondok Kalosnak. - nevetett.
- Kalos tud erről. - válaszolta hetykén a férfi.
- Majd hívsz, ugye? - kérdezte Mae, miután felocsúdott.
- Persze. - bólogatott Sora.
Mae most Leonhoz fordult és vállon vágta.
- Barom. - nevetett.
Leon érdeklődve nézett rá, mire Mae elmosolyodott.
- Bocsi, de ezt mindig a képedbe akartam vágni, de Sora nem engedte. - rántott a vállán.
Sora igyekezett nem mosolyogni, majd kézen fogta Leont és most ő húzta a lift felé.
- Oké. Puszilom apát! - bontotta a vonalat Sora, majd eldobta a telefont és tördelte a
kezét. - Layla volt az! Ivan betörte az orrát.
- Fájhatott. - kapott automatikusan a sajátjához Leon. - Nem irigylem.
Sora elnevette magát.
- Jesszus, hogy néztél ki. - csókolta meg kedvesen.
Fellépőruhája tökéletesen állt rajta, miközben magában egy imát mormolt.
- Kész vagy? - kérdezte Leon.
Sora nagyot sóhajtott.
- Igen. Kész. - majd a férfire nézett. - Félek.
Leon elmosolyodott.
- Ez természetes.
- Tudom, hogy hülyeség, de odakinn közel ötszáz ember néz majd rám a közönségből.
És ha elrontom, ők elmondják újabb ötszáznak...
- Nem fogod. De ha mégis? Nagy dolog! Senki nem úgy született, hogy szaltózott.
Sora megnyugodott. Leon a derekára fűzte karjait, ő pedig a férfi mellkasára hajtotta
a fejét. Ekkor húzódott szét villámgyorsan a hatalmas függöny és Párizs végre hazai
színpadon köszönthette büszkeségét. A percekig tartó taps után felszólalt a zene és
Sora Leonra mosolygott, aki viszonozta.
- Akkor kezdjük. - suttogta a lány.
- Mutasd meg nekik, mit tudsz. - mondta mosolyogva.
Sora, miközben a ritmust figyelte, nevetett és élvezte az életet. Hiszen miért ne lehetne
boldog? Itt a színpad, amit imád. Itt van Leon, akit szeret és aki viszont szereti.
Megkapta a családot, amire mindig is vágyott... Végre minden rendben van.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
