|
Ragyogj, akár egy sztár!
2007.08.15. 08:19
10. fejezet
Layla elégedetten kavargatta teáját, miközben egy mozimagazint nézegetett. Olyan
régen volt már megnézni valami jó kis filmet, hogy már az idejét sem tudja. Nem
baj, majd megkéri Leont, hogy menjenek el. Bosszúsan pillantott le a lábára. Csak
amint újra tud járni, mert az orvos azt ajánlotta, hogy egy ideig pihentesse, hacsak
nem akar műtétet. És Layla Hamilton nem akart. Mosollyal az arcán dobta el az
újságot, amikor meghallotta az ajtó csapódását.
- A hálóban vagyok! - kiabált nevetve és csalódottan nézett az üres kézzel belépő
Leonra. Valami kisebb ajándékra számított, hiszen ő most beteg vagy mi a szösz.
Se egy virág, se egy tábla csoki...semmi.
- Layla, te normális vagy? - kérdezte minden bevezető nélkül és a szőke táncosnak
az arcára fagyott az előbbi mosoly.
- Beteg vagyok. - nyomatékosította. - De ha nem is lenne semmi bajom, akkor
sem beszélhetsz így velem.
- Úgy beszélek, ahogy megérdemled! - csapta be maga mögött az ajtót a férfi,
miközben kiabált. - Most komolyan ez mire volt jó?
Layla gúnyosan elmosolyodott.
- Szóval miatta van. Tudtam, hogy behálózott az a kis fruska. Csak azt nem értem,
hogy mit eszel egy ilyen kis falusi libán? - fonta össze karjait maga előtt Layla.
Leon megfogta a fejét.
- Már megint itt vagyunk! Layla Hamilton! Elegem van a féltékenykedéseidből,
a hisztijeidből, egyszóval belőled. - majd vett egy mély levegőt. - Felbontom az
eljegyzést.
Layla vérben forgó szemekkel nézett rá.
- Ezt nem teheted! Én nem engedem! Nem megyek bele, csinálhatsz akármit. Nem!
- Márpedig belemész, mert nem lesz más választásod. - zárta le a vitát Leon és
a kulcsáért nyúlt, amit a bejövetelkor dobott a székre. - Ez a lakás is lehet a tiéd!
Majd eljövök holnap a cuccomért.
- Ne merj itt hagyni Leon Oswald! - emelkedett meg a lány, de ekkor óriási
fájdalom nyilalt a lábába. - A francba! - huppant vissza és megszorította a kötést!
- Mit csinálsz? - lépett vissza a férfi idegesen. - Nyugodj már meg!
Layla sírva nézett fel rá.
- Még neked áll feljebb?! Tönkreteszed az életemet Leon! - csuklott el a lány hangja.
- Még egy ok, hogy megszabadulj tőlem! - fogta meg a lány derekát és ülőhelyzetbe
húzta. Leült mellé és kényszerítette, hogy ránézzen.
- Én nem ezt akarom érted? - mondta a férfi. - Nem akarom lekötni magam. Még.
Táncolni akarok, újra beutazni a világot. - rántott egyet a vállán. - Ez van.
Layla keze dühből járt el.
- Sora Naegino miatt csinálod! - ordította. - Miért nem vallod be? Layla, szeretem
Sorat. Egy mondat, látod? - gúnyolódott, miközben újra a könnyeivel küszködött.
Leon arcát tapogatva állt fel.
- Majd beszélünk, ha elmúlt a hisztid. - azzal felkapta a zakóját.
- Fuss csak Sorahoz nyugodtan! Rohadék! - üvöltötte Layla és darabokra tépte, az
imént még olvasott újságot.
Leon maga sem tudta, miért jött ide. Talán épp rá van szüksége. Talán neki kell
elmondania mindent és megkérdezni, mit miért tesz. Szakadt az eső, de nem húzott
sem esernyőt, sem kabátot magára, miközben megtette a kis távot a kapuig. Innen
egyenes az út az ajtóig. Felemelte a kezét, de nem kopogott azonnal. Aztán mégis.
Amikor kinyílt és megjelent az, akihez jött, nem tudott megszólalni.
- Leon? Te mit keresel itt? - invitálta beljebb Kuno, aki fehér ingében és fekete
mellényében komornyiknak is elmehetett volna.
- Nem tudom. - válaszolta őszintén és apósjelöltjének azonnal feltűnt, hogy valami
nem stimmel.
- Azért csak gyere be, mielőtt még jobban eláznál. Az influenza ilyenkor terjed a
legjobban. - vezette a nappaliba. - Foglalj helyet!
Leon neméppen úriember módjára huppant le a bécsi kanapéra, de az öreg ezt
szerette benne. Ezt a szabadságot.
- Egy teát? - kérdezte és amikor a férfi bólintott leadta a rendelést Dorotynak, Ivant
ugyanis elküldte a postára. - Beszélj csak! Ivan elment befizetni néhány számlát,
amivel megbíztam. Este nyolc előtt biztos nem jön haza, figyelembevéve azt a tényt,
hogy olyan lassú, mint egy csiga. - nevetett Kuno, hogy oldja egy kicsit a fagyos
hangulatot.
- Nem veszem el a lányát. - jelentette ki magabiztosan Leon és arra számított, hogy
az öreg ordítani kezd, minimum bemos egyet. Legnagyobb meglepetésére azonban
elmosolyodott.
- Értem. - mondta nyugodtan és elvette a csészéjét.
Leon, aki eddig hátradőlve ült a kanapén, most előrehajolt.
- Hallotta? Nem lesz esküvő. - ismételte el, mire Kuno bólintott.
- Értem. - hangzott újra a válasz.
- Nem értem. - mondta Leon.
Kuno kortyolt egyet.
- Nekem nem kell bemutatnod a lányomat. Kibírhatatlan, önző és hisztis. Ismerem,
mint a tenyeremet. - majd a férfire nézett. - És te is nyitott könyv vagy előttem Oswald
fiam.
- Ezt meg hogy érti? - kérdezte félig nevetve Leon.
- Lehet, hogy öreg vagyok, de vak nem. Látom, amit látok. Egy lányt, aki közelebb
áll hozzád, mint gondolnád. - bólogatott mosolyogva Kuno.
Leont nyugalom járta át. A lehető legjobb helyre jött.
Mae haját fésülgette a parkban ujjaival, miközben Kenre várt, aki elment fagylaltért
a közeli gombaházba. Amikor megjelent két tölcsérrel a kezében mosolyogva nyúlt
az egyikért.
- Csokit és fekete erdőt kértem neked. Remélem nem baj! - mondta a szőke fiú és
majszolni kezdte a sajátját.
- Nem. - mondta Mae nevetve. - A csokit amúgy is szeretem.
- Nem látszik meg rajtad. - felelte Ken, majd hozzátette. - Mármint jó alakod van...
vagyis karcsú vagy... - feje hirtelen pirosba váltott. -...szóval...érted...
Mae igyekezett nem beleprüszkölni a gombócba, amit a szájához emelt.
- Oké, képben vagyok. - mondta majdnem nevetve.
- Akkor jó. - motyogta halkan Ken és visszatért a hideg édességhez.
Mae legbelül nagyon örült. Már az első perctől helyesnek gondolta a fiút, de Ken
kezdetben Sorara hajtott. Szerencsére ő nem az a srác, aki évekig búsul egy lány
után.
- Figyelj Mae... - kezdte halkan a fiú. -...holnap van a nővérem esküvője és nekem
nincs kivel mennem. Nem kísérnél el? Csak mert tudod, nagynénik meg nagybácsik
meg rokonok, ismerősök, te meg ott állsz a gyűrűjük közepén és mind ugyanazt
kérdezik. De miért vagy egyedül életem? - sóhajtott. - Fárasztó.
- Ismerős. - mondta Mae. - Nekem sincs szerencsém a szerelemben.
Ken ráemelte tekintetét és a lány szíve vad ugrálásba kezdett.
- Hátha Fortuna egyszer ránk is ránkmosolyog. - majd lenézett a földön landoló
fagyigombócra. - Hát ezek szerint a szerencse úrnője még nem látta a mi
balsorsunkat.
Mae elnevette magát és felényújtotta a sajátját.
- Felezzünk! - és amikor a fiú elvette tovább folytatta. - És mesélj magadról
valamit, mert ha az egyik rokonod letámad és nem tudok megszólalni, akkor
kínosan távozunk arról az esküvőről.
Ken értetlenül nézett rá, mire a lány mosolyogni kezdett.
- Ott vannak a legnagyobb pletykafészkek.
Layla vörösre sírt szemekkel ült az ágyon és magában Leont és Sorat szidta.
Ekkor nyikorgott az ajtó.
- Minek jöttél vissza? Balhézni? Akkor mehetsz is! - kiabálta vékony hangon.
- Tényleg menjek? - dugta be a fejét Ivan, mire Layla elmosolyodott.
- Dehogy! - majd komoly arcot vágott. - Menj innen! Leon bármikor itt lehet!
Ivan leült a lány mellé.
- Nem fog. Mielőtt elindultam, láttam bemenni apádhoz. Egy ideig biztos ott lesz.
- Miért jöttél? - kérdezte nevetve a lány. - Te nem szoktál idejárni, hiába van
kulcsod a lakáshoz.
- Hallottam, hogy mi történt veled és... - majd előhúzott egy doboz bonbont.
Layla magához húzta és megcsókolta.
- Meg sem érdemlem. - suttogta, miközben a piros kísérőkártyán elolvasta az
üzenetet Gyógyulj meg hercegnő!
- Ennél többet is. - ölelte meg a lány derekát és félrehúzta a szőke tincseket,
hogy hozzáférjen Layla nyakához.
Pár perc múlva már meztelenül hemperegtek az ágyon és vígan nevetgéltek.
Ezért nem hallották, hogy nyílik az ajtó és...
- Elnézést, zavarok?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
