Sora még mindig zokogva ült az ágyán, Mae pedig papírzsebkendő után kutatott a
fiókban.
- Nyugodj már meg Sora! - húzott elő egy csomagot, amit a lány kezébe adott. - Az
a szemét nem ér meg ennyit! Találsz nála ezerszer jobbat. Itt van Ken. Rendes, meg
aranyos meg minden.
Sora nagyot trombitált egy zsebkendőbe.
- Észre sem vettem, ahogy megszerettem. Addig nem is tudtam, amíg ki nem derült,
hogy ő Layla Hamilton vőlegénye. És ha tényleg ilyen komoly közöttük ez a dolog,
akkor mi a francot akart tőlem? - fakadt ki sírva.
Mae megrántotta a vállát.
- Ezt már csak ő tudja!

Layla mérgesen csapta be a mosogatógép ajtaját.
- Bizony isten lecserélem ezt a készükélet, amint lesz időm elmenni vásárolni! - ütött
rá a gép tetejére, ami végre elindult.
Leon az asztalnál üldögélt és az újságot olvasta.
- Én mondtam, hogy vegyük meg azt a másikat, de te neeem! - húzta el a száját,
majd otthagyta a magazint és a lány mellé sétált. - Mi bajod van? Egész este ilyen
dühös és hisztis vagy.
Layla kék szemeiben harag lobbant.
- Mi van közted meg a csaj között?
Ezzel a kérdéssel úgy meglepte Leont, hogy a férfi még a levegőt is benntartotta.
- Ezt meg honnan veszed? - mosolygott és egy puszit nyomott a lány feje búbjára.
Layla keresztbe fonta karjait maga előtt és még mindig szigorúan Leonra, jelezve,
most nem hatja meg ez a kedves gesztus.
- Kicsit gyanús volt, hogy már csak ti vagytok ott. Ráadásul a lány fekszik, te meg
mellette térdepelsz. Te nem gyanakodnál? - kérdezte kissé nyugodtabban.
- Kizavartam óráról, mert nem tudott válaszolni három egyszerű kérdésre és később
jött vissza, hogy neki is elmondjam az anyagot, de leesett a gerendáról és mivel elég
nagyot nyekkent, odamentem mellé. - magyarázta a férfi, majd elővett egy üveg
ásványvizet és bontogatni kezdte. - Különben is. Nem az esetem.
- Csak emlékeztetlek rá, hogy korábban én sem voltam a típusod. Most mégis
jegyben járunk. - húzogatta meg a fiú ingjét kedvesen.
- Az más. - mondta nyugodtan.
Layla elmosolyodott.
- Igazán? És én miben vagyok más? - hízelgett.
Leon lehajolt és megcsókolta.
- Te szebb vagy.
Layla elégedetten besétált a szobájukba. Leon megvárta, amíg zárul az ajtó, majd
elővette telefonját és tárcsázott.
- Üdvözlöm. - szólt bele halkan. - Megtudhatnám egy bizonyos Sora Naegino
telefonszámát?

A hétvége még hamarabb elrepült, mint az első hét. Sora már arra eszmélt, hogy
vasárnap este van. Az utóbbi időben kicsit összecsaptak a feje fölött a hullámok,
hiszen amióta kiderült, hogy gyengéd érzelmeket táplál Leon Oswald iránt, elég
idegesen várta a pénteki gyakorlatot. Ekkor azonban nekiütközött valakinek.
- Elnézést...Leon! - bukott ki akaratlanul a száján.
- Nem látsz a szemedtől? - kérdezte arrogánsan, de amikor a lány sápadt arcára
nézett, megenyhült. - Valami baj van?
- Komonyan érdekel? - kérdezte Sora halkan.
Leon ettől tartott. Valahol legmélyen mindig is tudta, hogy egyszer nem lesz majd
képen szívtelenül és utálatosan bánni ezzel a lánnyal. De abban reménykedett,
hogy ez csak később következik be. De most...
- Komolyan. - válaszolta halkan és olyat tett, amin Sora is ledöbbent. Megérintette
a lány arcát.
Sora megborzongott.
Mi a fene? gondolta Leon, amikor látta a lány reakcióját.
- Azt hiszem beteg vagyok. - bökte ki Sora és megszorította a kezét. - Tudod, a
csuklóm. - hazudta, hiszen már nem is zsibbadt.
- Voltál vele orvosnál? - forgatta meg a lány csuklóját. - Ez nem játék, mert...
- Mit akarsz tőlem Leon? - kérdezte Sora halkan és visszahúzta a kezét. - Az egyik
pillanatban gyűlölsz, a másikban kedves vagy. Mire véljem ezt?
- Tényleg tudni akarod? - válaszolt vissza a férfi, mire a lány lassan bólintott.
- Igen. Mondd el! - suttogta Sora.
Leon egyre közelebb hajolt hozzá.
- Inkább megmutatom. - súgta a lány csodálkozó arcába, majd megcsókolta.
Sora belül hatalmas harcott. A józan esze azt diktálta, hogy ne, húzódjon el és
minimum csapjon oda egyet ezért a pimaszságért, hiszen Layla Hamiltonnal jár. A
szíve azonban bíztatta és ő inkább az utóbbira hallgatott. Lassan és bizonytalanul
fűzte karjait a férfi nyaka köré, aki ezen nem filozofált ennyit és már kezdetben a
lány derekán pihentette a kezeit. Soranak fogalma sem volt, meddig maradtak
volna így, ha nem hallják meg Layla hangját, aki egy férfivel beszélgetett. Ijedten
rebbentek szét és nézték a másikat. Majd egy kicsit rendbe szedték magukat és
várták, hogy hívatlan vendégeik megérkezzenek.

- Á! Drága fiam! - fogott kezet Leonnal Layla apja mosolyogva. - Hogy vagyunk,
hogy vagyunk?
A férfi igyekezett légzését visszaállítani normálisra, miközben viszonozta a gesztust.
- Nagyon jól, Uram és Ön? - kérdezett vissza, mire a férfi nevetni kezdett.
- Kiújult a reumám, de majd te is megtudod, milyen ez, ha annyi idős leszel, mint én.
Layla Leonhoz fordult.
- Kalos látni akar minket. - fogta kézen Leont. - Ne haragudj apa, de ez most
fontos!
- Semmi baj, kicsim. Tudom, ez most fontos! - puszilta meg a szőke hajú lányt és
boldogan nézett utánuk. - Hát nem szépek? - kérdezte a szótlanul álldogáló Sorat.
- De. - mondta szomorúan. - Azok.
- Téged hogy hívnak? - érdeklődött barátságosan a férfi, mire Sora is elmosolyodott.
- Sora vagyok. Sora Naegino.
- Gyere Sora! Beszélgessünk egyet, amíg vissza nem jönnek, rendben?
A lány bólintott.

- Anyukám egyedül nevelt, mivel apám még a születésem előtt lelépett tőlünk. Így
nagyon sokat köszönhetek neki. - mesélte a lány a férfinek, aki érdeklődve hallgatta.
- És apádról nem is tudsz semmit? - kérdezte.
Sora megrázta a fejét.
- Nem és nem is akarok. Szörnyű volt anyukámnak egyedül. - mondta Sora szomo-
rúan.
Layla apja csalódottan nézett a lányra.
- Tudod, én is egyedül nevelem Laylat. Bár az ő édesanyja meghalt, nem lépett le,
ahogy te fogalmaztál az imént. - magyarázta kedvesen. - Glorianak hívták és Layla
nagyon hasonlít rá.
- Én nem hasonlítok az édesanyámra. - mondta Sora most már bátrabban. - Na jó,
egy kicsit. Egyébként az én édesanyámat Annanak hívják.
- Szép név. - nevetett a férfi. - Akárcsak a Sora. - aztán az órájára nézett. - Úgy
látom, Layla megint sokáig marad. Nekem viszont mennem kell! Örülök, hogy
megismerhettelek Sora!
A lány mosolyogva kezet rázott vele.
- Én is.

Kuno Hamilton elgondolkozva lépett be tokioi házába. Komornyikja azonnal levette
kabátját és a fogasra akasztotta.
- Uram, hozhatok valamit? - kérdezte a fiatal férfi, mire Kuno intett.
- Ivan. Te mindent tudsz rólam, igaz? - érdeklődött.
- Természetesen Uram. - bólintott a férfi. - És bennem továbbra is megbízhat.
- Akkor arra is emlékszik... - foglalt helyet kedvenc karosszékében Kuno. -...hogy
meséltem a múltam egy sötét foltjáról. Egy nőről, akit elhagytam, pedig gyereket várt
tőlem.
Ivan bólintott. Ismételten. Kuno a meredten figyelő inasra nézett.
- Azt hiszem, megtaláltam a másik lányomat.