2. Lerobban a Roxfort Expressz

Szeptember 1., szerda

Reggel Black és James kurjongatásaira ébredtünk.
A két szent gyermek Lily szobájában álltak – itt aludtunk még nagyban -, és nevetve ébresztgettek minket.
- Kérlek! Csendet! – nyervogta Lily. Az órára néztem, és dühösen felültem.
- Csak hajnali négy van! Nem tudnátok még egy órát kussban maradni?
- Nem, Lulululu – vigyorgott rám Black, és felugrottak – cipőben – az ágyra – amin krémszínű huzat volt. Lil majdnem szívinfarktust kapott.

Úgy egy óra múlva szalonképesen ültünk az étkezőben.
Mrs. Evans is csak akkor kelt fel – a mázlista Lily anyuja egy órával többet aludt, mint mi, hervasztó tény -, így ásítozva készített nekünk pirítóst.
- Miért keltetek ilyen korán, gy-gy-gyerekek? – a mondat végén hatalmasat ásított.
Lily mérgesen nézett a vidor Tekergőkre.
- Na vajon…?! – morogta.
- Nyugi, Evans! – mondta neki lazán Black barátunk.
- Tekergőkkel szép az élet – sóhajtottam nagy bölcsen, nem túl sok meggyőződéssel a hangomban.
- Na látod – vigyorgott rám James.
Ekkor hozta be Mrs. Evans egy tányéron a nekünk szánt pirítósokat. Lily kiment a konyhába, majd lekvárral és vajjal a kezében tért vissza.
Mind a négyen rávetettük magunkat a kenyerekre.
- Hát ez valami oltári – nyammogta Black.
- Ugyan, csak azért ízlik ennyire, mert kajás vagy – legyintet James, és újabb szeletet tömött egészben a szájába.
- Tök mindegy – mondta két harapás között Lily. – Tömjétek tovább a fejeteket, mindjárt jön Petunia. Mostanság korán kel, és rögtön elhúz itthonról… szerencsére.
Igaz, milyen kedvesen el tudunk cseverészni reggelente a reggelit fogyasztva? Néha én is meglepődök…
- Petunia? – kapta fel a fejét egyből Black. Szegény gyerek még nem ismeri Niát…
- Jobb, ha nem ismered – veregettem meg a hátát, mire kérdőn nézett rám. Én csak vállat vontam. – Csak egy tipp volt.
És abban a pillanatban be is libbent az emlegetett futóféreg. Szőke haját ide-oda rázta, seszínű szeme pedig rögtön megakadt a két srácon. Hirtelen megtorpant és eltátotta a száját.
- Kanalazd fel a szádat – nézett rá sötéten Lily.
Hát, igen. Barátnőm így reggel különösen morgós, de az is rátett, hogy ott volt két kedvenc puszipajtása, és egyetlen imádott húga.
- Sziasztok – rebegtette meg a szempilláit Nia. – Petunia Evans vagyok, de szólítsatok csak Niának.
Ez a gyerek mindenkinek így mutatkozik be? Emlékszem, velem is így volt valahogy… mármint a szöveg! Ne értsetek félre!
- James Potter – mérte végig James e mondta kíséretében, majd visszatért Lilyhez. Hehe! Úgy kell neki!
- Sirius Black.
Blöki azonban úgy mosolygott rá, hogy Petunia ott rögtön meghalt volna, ha nem lenne olyan makkegészséges. Odajött mellénk – igen, valami csoda folytán egymás mellett reggeliztünk -, szépen felállított engem – szóval eddig ettünk együtt, innen már nem -, és leült imádottja mellé.
Döbbenten néztem rá, majd leültem a legközelebb eső székre – értsd: asztalfő lettem.
Lilyék asztala hatszemélyes, így Lily és James közé mégsem ülhettem be. Amúgy sem akartam ezt az idilli reggelit közöttük elrontani.
Magam elé húztam az eddigi tányéromat, és fel sem nézve folytattam az evést.
Petunia alig bírt leolvadni Blökiről, így nehézkes volt az út.
Mivel már mind a négyen letettük a hoppanálásvizsgát, így hoppanálva jutottunk ki.
Már tíz óra volt, mi meg egyből rávetettük magunkat egy – addig a szent percig – üres fülkére. Felpakoltunk, és leültünk.
Az ablak mellé kerültem, velem szemben Lily csücsült, mellette James. Nem kérdés ez után a szép leírás után, hogy mellém ki került.
Nagyban néztük a Jöjj el velem egy randira! c. műsort, mikor betoppant Ana. Fekete haját lazán felcsatolta, barna szeme boldogan csillogott.
Mikor belépett, egyből a nyakamba vetette magát, ezután Lily következett a fulladozásban.
Odazuttyant közém és Black közé. Sirius Black és Anabelle Montale nincsenek valami jóban, mivel Ana – annak ellenére, milyen elvet is követnek szülei – nem tiltakozik az ellen, mit is művelnek a- (z) úgymond – felső tízezerbe tartozók. Ő csak él a saját kis világában, és úgy tűnik, ez neki jó.
- Mi jót csináltatok a nyáron?
- Voltunk Romániában és…
- … végre elszöktem otthonról…
- … ott láttunk sárkányokat…
- … és voltunk Párizsban…
- … majd vadásztunk is….
- … és voltunk Lilyéknél is…
- Ahogy leszűröm, mindenkinek jó volt – nevetett fel Ana.
- És neked? – néztünk rá szinte egyszerre.
- Dög unalom. Egyik bálról a másikra. Blöeh…
- Azért nem lehetett annyira szörnyű – mosolygott rá együtt érzően Lil.
- De… hidd el, az volt.
Ekkor újra kinyílt az ajtó, és belépett Remus, nyomában Pettigrewval. Levegőt, kérlek!
- Hello – pattantak fel egyből a fiúk. Remus feltornázta saját és barátja ládáját, majd elhúztak a búbánatba… vagy valami hasonló helyre. Hárman maradtunk. Lily kissé előrébb dőlt, majd beszélgetni kezdtünk.
- Szerintetek hogy értette azt Sirius, hogy elszökött otthonról? – kérdezte Ana.
- Nem t’om, biztos nem bírta az otthoni légkört.
- De hogy távozhatott? – kérdezte újra Ana.
- Jó gyorsan: az ablakon keresztül – forgattam a szemem.
- Hahó! Ennyire nincs témánk, hogy Blackről beszélünk? – nézett ránk Lily.
- Akkor… beszéljünk rólad és Jamesről – vigyorodtam el.
- Nincs mit beszélni róla… - húzta el a száját.
- Mikor kegyelmezel már meg szegény fiúnak azzal, hogy elmész vele egy randira? – mosolygott rá Ana „bizalmasan" – vagy inkább mondj-el-mindent-hadd-örüljünk mosoly volt…
Lassan meglódult a vonat, és a halk zakatolás mellett folytattuk a beszélgetést.
- És te nekem azzal, hogy nem teszel fel többé ilyen kérdéseket?
- Soha – mondtuk egyszerre, bár csak Anát kérdezte… nem baj, az Anának feltett kérdések nekem is fel vannak téve – sajnos a tanárok nem így gondolják…
- Jó tudni – vigyorodott el mézás-mázosan Lil.
Ekkor mind a hárman hatalmasat ugrottunk.
- Fú, basszus, be kellene tiltani a baglyokat – lihegtem, miután kihevertem első sokkomat abbéli ijedelmem felett, hogy egy vörös bagoly repült neki a kupénk ablakának.
Apám, az a bagoly… fú… hód fogaival, kerek szemeivel és tollazatával engem egy égő izére emlékeztetett.
Hé kishölgy, neked lenni agy helyett lyuk?
Ilyen jó elnevezést… izé.
- Jó ötlet – lihegte a fülembe Ana, aki nagy igyekvésében, hogy közelebb kerüljön az ablakhoz – és a bagolyhoz – az ölembe ugrott. Lily valahol a lábunk alatt hempergett…
Mind elfoglaltuk korábbi pozíciónkat, és beengedtük a baglyot.
- Ez nem nekem jött – adtam tovább.
- Nekem sem – nyújtotta a levelet Ana Lilnek.
Lily felbontotta.
- Hát, igen, mivel az enyém…
- A tied? – ugrottunk mellé.
- Igen, ezt Philippe írta, akivel Párizsban találkoztam. Elég rosszul tudott angolul, így ő megmutatta nekem a várost, én meg tanítgattam.
- Mire nem jó a francia – csorgatta a nyálát Ana.
Hát meg kell mondanom, Lily Philippe-e nem volt semmi… Küldött magáról egy képet, így mi – Ana és én – csak nézhettünk nagyokat.
- Na, hess innen! – tolt el minket magától mosolyogva Lil, majd belemélyedt a levelébe.
Már jócskán elhagytuk Londont, és a hegyek között zakatoltunk.
Ana meg én egymásra néztünk, összevigyorodtunk, majd hatalmas csatakiáltással Lilyre vetettük magunkat.
Sikeresen elvettük a levelet, de én ügyes a nagy kézlendület közepette elengedtem, így az egy belépő arcába csapódott.
James… ajjaj. Maga elé tartotta a levelet, és olvasni kezdte.
Mi meg egymásba gabalyodva bámultunk fel rá. Komolyan… térkép kellett volna ahhoz, hogy megállapítsuk, melyik végtag kihez is tartozik.
James még csak az első soroknál tartott, de a vonat hatalmas robajjal megállt, így ő is ránk zuhant.
Kösz, James, már csak te hiányoztál ahhoz, hogy leessünk a padlóra.
Lent feküdtünk, és vártuk, hogy valaki belépjen, és szétszedjen minket.
- Á! Lulu, az ujjad az orromban van!
- Bocs, de valaki a bordáim között térdepel… ja, az én vagyok – szuszogtam Anának.
- Au, valaki húzza a hajam!
Végre belépett Remus és Black. Meglepődve néztek ránk, majd szétszedtek minket.
- Mi történt? – kérdezte James tőlük, mikor már szétváltan ültünk. Mind elhúzódtunk a másiktól, hogy ilyen ne fordulhasson elő még egyszer. Lily már elrejtette a levelét jó mélyre a ládájában, így esélyt sem láttam megkaparintani.
- Lerobbant a vonat – sóhajtotta Remus.
- És…? – Félek a sötétben! Nem akarok itt éjszakázni!
- Úgy tűnik, itt maradunk egy ideig.
- Ne!!!

Egy óra múlva még mindig itt ülünk tétlenül. Ez a helyzet csak Jamesnek és Blacknek tetszik.
James – Lilyvel éjszakázhat
Black – biztos ijesztgetni fog!
Még pár perc, és megőrülök!