- Csak nem meglepődött Mr Malfoy - húzta ajkát gúnyos mosolyra a fiú, két társa jót nevetett rajtuk és az arckifejezésükön.

- Ki vagy te? - kérdezte rekedt hangon Draco. A szája teljesen kiszáradt és olyan egyszerű dolog, mint a légzés is nehezére esett.

- Hogy ki vagyok én? Igen ez jogos kérdés - gúnyoldott a fiú, miközben egy lépést tett a férfi felé, majd lehajolt, hogy arcuk egy szintre kerüljön. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy orruk majdnem összeért, és a meleg levegő, amit kifújta mindkettőjük arcát marta a hidegben.

- Meddig akarsz még szórakozni velem? - kérdezte vidáman, pár perc múlva az egyik Potter fiú.

- Igen, már kezdek fázni, és ha Piton észreveszi, hogy nem vagyunk az ágyunkban, megöl minket! - panaszkodott másik.

- Elő a pálcával egy gyors villanás és kész! Erre vártál egész életedben! Legyél túl rajta!

- Ne! - kiáltotta kétségbeesetten Nott - Ti Potter fiai vagytok, griffendélesek, hogy beszélhettek ilyen közönyösen a halálról és a gyilkosságról! - kiáltotta, de hangja hisztérikusan magasan csengett, ami mosolyt csalt mind három fiú arcára.

- Nem vagyunk griffendélesek! - egyenesedett ki Nathan, de nem hátrált egy lépést sem.

- Így van, mi hárman mind Mardekár Malazár házát gazdagítjuk! - húzták ki magukat a Potter fiúk büszkén.

- De hát, az hogy lehet? - nézett rájuk döbbenten Nott.

- Most ne ez érdekeljen! - kiabált rá erélyesen Draco, majd tekintetével újra megkereste a szőke fiúét. - Mit akartok tenni velünk? Öljetek meg, legyen vége, ne játszadozzatok itt velünk! - ordította. A két szürke szempár összekapcsolódott, ugyan az a tekintet, ugyan az-az elszántság, a gyűlölet, ami mind két szemben izzott, és kétségbeesés, ami megbujt mind két lélekben.

- Nem! Ez így túl könnyű vég lenne számodra! A híres Draco Malfoy, a nagy halálfaló, aki hosszú évekig bújkált az aurorok elöl, úgy haljon meg, hogy senki sem tud róla. Nem, ez nem elég büntetés neked. Átadunk az auroroknak, és mindenki előtt megszégyenülsz, hogy az emberek lássák. Íme a híres Malfoy család utolsó tagja, milyen nyomorult és undorító vég! - mondta, majd megfordult és pár lépést hátrált miközben talárja zsebében kutatott. Egy furcsa lapos tárgyat vett elő belőle, de mivel takarásba volt, nem tudták pontosan kivenni mi is lehet az. A szőke fiú arcához emelte, majd megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.

- April! April! - mondta egyre hangosabban, de válasz nem érkezett. - April Mercedes Violett Hermione Lanschester azonnal vedd fel a tükröt!! - ordította. Ujjbab csönd, majd nem sokkal később a túloldalról különös morgó hangok jöttek át.

- Nathan hányszor mondjam még el neked, hogy ne szólíts a teljes nevemen - jött egy álmos, magasan csengő kislány hangja, de az arcát csak a szőke fiú láthatta.

- Tudom, de nem akartál válaszolni nekem!

- Nem véletlenül! Tudod, te hány óra van? Holnap korán kelek, mert lovagolni megyek anyuékkal, úgyhogy kérlek, most hagyj aludni, majd holnap beszélünk! - nyafogott a kislány. - Jó éjszakát.

- April le ne tedd! Most ez nagyon fontos!

- Igen? Olyan fontos, mint múltkor? Amikor felvertél, mert rosszat álmodtál és nem akartad az ikreket zavarni vele, vagy amikor ki kellett jönnöm a balett óráról, mert te összevesztél Emmával? Vagy mikor egyest kaptál a vizsgádra és ezt nekem kellett tálalnom apuéknak?

- Jó ne folytasd, de ez most tényleg fontos! Otthon vannak anyuék?

- Hol máshol lennének?!

- Jó akkor menj oda hozzájuk és mond meg anyunak, hogy Harry bácsival jöjjön a régi mágus börtönhöz, tudod Azkabanhoz- suttogta, ami után hosszú csend következett, a tükör túloldala.

- Te tiszta hülye vagy! Anya meg fog ölni ezért? Mit keresel te ott?

- Most nem az a fontos! Menj és szólj anyának, és mond meg neki, a déli torony legfelső, szobájában vagyok, és itt van velem Sirius és James is!- szólt rá húgára Nathan.

- Ok, megyek! - szólt még bele, majd a tükör elsötétült.

- ÉS most? - kérdezte Sirius.

- Most várunk - mondta Nathan majd varázsolt magának egy kényelmes bársonyszéket és leült szembe a foglyokkal.

- Ok, az egy dolog, hogy szóltál anyádnak, de miért kellett ebben belerángatni a mi apánkat is? - csattant fel kissé ingerülten James.

- Azért zsenikém, mert anyu úgyis azzal lesz elfoglalva- mutatott Draco Malfoy felé, kell valaki, aki a másik kettővel törődik.

- Szerintem anyád sokkal inkább veled lesz elfoglalva - jegyezte meg gúnyosan Sirius.

- Ja öröm lesz nézni - mondta a másik mire mind a kettőjük arcán egy kaján vigyor jelent meg.

- Ti csak ne örüljetek, csak addig várjatok, amíg Ginny szeme elé kerültök, aztán majd akkor vigyorogjatok így! - gúnyoldott a szőke fiú, mire a másik kettő azonnal elsápadt.

- Fiú! - szólat meg pár perc csönd után Draco. - Áruld már el nekem, hogy hívják az anyád! - mondta neki, Malfoy hosszú percek óta ezen gondolkodott de semmire sem jutott. A fiú korát számítva abban az időben a háború még folyt vagy a vége felé járhatott, és bizony akkoriban számos hölggyel osztotta meg az ágyát vagy más részét lakásának, persze mindig vigyázott, de 100 százalékos védelem ő is tudta nem létezik.

- Hát ilyen könnyen elfelejtetted? - dőlt előre a székben a fiatalabb szőke - Ő nem felejtett el téged. Minden nap mikor rám néz téged, lát bennem, amikor a tekintetünk találkozik, megremeg a félelemtől és elkapja a pillantását. Félelemben él, és élt, és tudom, addig nem lel békét, amíg te életbe vagy!

- Ha ennyire gyűlöl engem miért tartott meg téged? - tette fel a jogos kérdést.

- Azért mert a fiát imádja.

- Nincs olyan, amit jobban szeretne Nathannél és Aprilnél. A gyerekeit mind szülő imádja de Her...

- James, Sirius! Elég!- kiáltott rájuk Nathan, szemei villámokat szórtak a két fiú felé, és talán meg is átkozta volna őket amiért túl sok mindent árultak el amikor az ajtó kivágódott és két alak lépett be rajta.

Az egyik egy magas fekete hajú férfi. Arca sápadt volt, szemei karikásak, tekintet merev, kezében pálca. Félelmetes látványt nyújtott még úgy is, hogy az öltözéke egy kék pizsomából és egy nyitott talárból valamit egy cipőből állt, de zoknit már nem húzott a lábára

- Anya - állt fel ültéből Nathan.

- Apa! - léptek előre a fiúk.

A két felnött tekintetével megkereste csemetéjét, majd hozzájuk siettek.

- Nathan, jól vagy? - lépett fiához a nő. A szőke kamasz jó egy fejjel magasabb volt karcsú, de alacsony anyjánál, akinek nyújtózkodnia kellett, hogy elérje fia arcát.

- Jól vagyok anya - szorította arcához anyja hideg tenyerét a fiú. A barna és a szürke szempár összekapcsolódott, meghitt pillanat volt ez anya és fia között. Az aggodalom és a féltés, ami idáig átjárta a nőt, most mind mázsás kő úgy szakadt le a válláról. Itt volt a fia, biztonságban és látszólag sértetlenül. Most egyikőjük sem hallotta, a kiabáló Harryt és egyikőjük sem látta még mindig megkötözött foglyokat. Most csak ők voltak és egy olyan valóság, amiben csak is ők léteztek.

Draco Malfoy és Nott döbbenten figyelték a belépő nőt és férfit, és a valóság, amivel szembesülniük kellett sokkal rosszabb volt, mint amire számítottak. Évek teltek el az utolsó találkozás óta és persze az idő két hajdani ellenségükön is meglátszott, még ha nem is olyan mértékben, mint rajtuk. Harry Potter az auror, a világ megmentője, és legjobb barátnője a mindenlében kanál....

- Granger! - kiáltotta el magát döbbenten Draco. Hangjával megtörte a pillanatnyi tökéletességet anya és fia között, mind a ketten sőt még a három Potter is felé fordult.

Hermione mintha idáig nem is látta volna a férfit, talán észre se vette, szemei a meglepettségtől hatalmasra tágulta, idáig fiát simogató kezeit leengedte és hosszú percekig döbbenten áll. Pálcája megremegett a kezében, szemeiben mérhetetlen harag lángot.

CSATT!!!!!!!!!!!

Hermione keze, ami pár pillanattal ezelőtt még lágyan simogatta fia arcát, most fájdalmasan csattant ugyan ott, vörös foltot hagyva maga után. Nathan fejét elfordította, talán az ütés erejétől, talán, mert nem akart anyja szemébe nézni.

- Megígérted! - mondta remegő hangon Hermione miközben szemeiből kicsordultak a könnyek - Megígérted nekem, hogy nem keresed, hogy elfogadod, ezt a mostani helyzetet. Erre te mit csinálsz?! Néz rám, ha hozzád beszélek! - ordított rá fiára, majd szabad kezét annak állára tette és erőszakkal maga felé fordította a tekintetét. - Miért csináltad? Hát ennyit ér a szavad? Így bízzak meg benned?

- Most nem erről van szó - szólalt meg higgadtan a kamasz srác, szemei hidegek voltak akár a jég, arca merev, mint a márvány.

- Hát miről? Merlin szerelmére miről?! - kérdezte már szinte hisztérikusan Mione.

- A bosszúról. Annyi év keserűség, annyi év. Azt hiszed nem vettem észre? Azt hiszed, nem láttam, hogyan emészted magad? Akárhányszor rám nézel, őt látod, harcolok ellene, az ellen, hogy olyanná váljak, mint ő, de ez nem sikerül mindig és én látom rajtad, hogy ilyenkor rá gondolsz. Annyira kínzod magad, hogy szinte már reszketsz. Azt hittem, úgy gondoltam, ha ő már nem lesz, akkor nem kell félelemmel rám nézned.

- Nathan. Te is tudod, hogy ez butaság. Soha, soha nem éreztettem veled, hogy kevésbé vagy máshogy szeretnélek, mint a húgodat, és igen volt, hogy néha Malfoyra emlékeztettél, de ma sokkal inkább téged látlak benne és nem fordítva. Téged ismerlek és szeretlek.

- De neki akkor is meg kell halni! - ordította, ellökve magától az anyja kezét. - Egy undorító féreg semmi több! - teljesen kikelt magából, parázsló tekintettel figyelte édesanyját, aki viszont nem nézett rá. Fejét elfordította és egy távoli pontot figyelt a padlón.

- Hallod magad? Hogy beszélsz? Nem veszed észre magadon, hogy mennyire kifordultál önmagadból? Ez nem te vagy, te nem az én fiam vagy - suttogta. - Nem látod, mivé válsz?! - emelte meg a tekinteté egyenesen fia szemébe nézve - A bosszúd-élted! De mond csak miért, mi okból állsz bosszút?

- Érted! Csak is érted!

- Igen? És ki kért rá?! Soha nem akartam bosszút állni Malfoyon, megölni, pedig főként nem. Minden élet értékes Nathan! Kik vagyunk mi, hogy rendelkezzünk mások élete fölött?! Ki vagy te, hogy eldönthesd ki érdemes az életre?!

- De.....

- Nincs de! Mérges vagy és csalódótt, én megértem, de amire most készülsz, vagy készültél, az megbocsáthatatlan! - ordította, majd pillantását a még mindig döbbent Draco Malfoyra emelte. - Most menjetek ki, beszélnem kell Malfoyjal, négyszemközt.