Reménycsillag a sötétben

A „nekiugrásnak” az lett az eredménye, hogy mind a ketten elestünk. De én jobb helyzetben voltam, mert én estem rá, és nem õ rám. Láttam a meglepettséget az arcán. ’Nem habozhatok. Vagy most vagy, soha’.- Már épp készültem belemélyeszteni a karmaimat, amikor egy túlságosan is ismerõs hangot hallottam.

- Yumi! Vigyázz!- kiáltott… Atem. Igen õ volt az. Bár nem láttam az esõ miatt, mégis tudtam, hogy õ az. Visszanéztem Yami Bakurára és nem hittem a szememnek. Egy másodpercre néztem hátra csak, de amikor visszafordultam, akkor már egy kés volt a kezében, amit egyenesen a torkomnak szegezett. Ennyit az ijesszük meg Yami Bakurát kísérletemrõl.

-„Most mi a fenét csináljak”- gondoltam magamban. Eléggé frászban voltam.

- Na, most kinek kell félni?- kérdezte, egy gonosz vigyor kíséretében. Meg sem tudtam mozdulni. Nem bírtam felfogni, hogy ilyen könnyel felülkerekedett rajtam. A démon erõm is szertefoszlott, és visszatért a fájdalom.

- Yumi! Gyere!- mondta Atem és leráncigált Yami Bakuráról. Õ pedig felállt a földrõl.

- Heh! Nem volt szükség rá, hogy megments!- mondta Yami Bakura Atemnek.

- Nem is téged mentettelek meg, hanem Yumit. - jelentette ki Atem ridegen.

- Ugyan már. Ezt a csajt nem kell megvédeni. Simán elintézett volna, ha nem zökkented ki. Az, hogy egy kés is a kezemben volt nem jelent semmit.

- Nem hiszek neked!

- Pedig elhiheted. Nem TE tapasztaltad meg az erejét testközelbõl. - vigyorgott.

-TE szemét!!! Hogy sikerült a legutóbbi találkozásunkkor jófiút alakítanod, ha most megint egy gerinctelen féreg vagy?- kérdezte Atem. - De nem is érdekel. Inkább tûnj el, mielõtt megfolytalak!

- Nem is akartam maradni. Untat a társaságod. Egyébként elég jól megtanultam, hogy hogyan lehet átverni a bénákat. - gonosz vigyor- Tudom, hogy hiányozni fogok, de mint már mondtam… Nem érek rá ilyen kis senkikkel foglalkozni. - mondta Yami Bakura, és elsétált. Én pedig megpróbáltam eltûnni addig, amíg veszekedtek.

- Yumi! Kérlek, várj!- kiabálta Atem és utánam futott.

- Hova mész?- kérdezte tõlem, miután utolért.

- Sehová, és mégis valahová. - mondtam, miközben botladozva sétáltam tovább.

- De miért? Kérlek, mondd el.

- Csak nem akarom, hogy megsérüljön valaki; miattam. - válaszoltam.

Minden lépés kínzóan fájt, és halálosan el voltam fáradva. Éreztem, hogy elszáll minden erõm. Térdre rogytam. Nem bírtam tovább menni. A könnyek úgy hullottak a szemembõl, mint az esõ, ami teljesen átáztatta a ruhámat. Atem megpróbál felsegíteni, és miután sikerült, elvonszolt egy padhoz.

- Miért történik ez?- kérdeztem elkeseredetten. Atem nem szólt, csak aggódva nézett rám, majd a zsebébõl elõvett valamit.

- Mi az?- kérdeztem egy pillanatra elfeledve a gondokat.

- Csak fásli és géz. A sebedre hoztam. Megengeded?- kérdezte tõlem a sebre mutatva.

- Igen. - válaszoltam, és kinyújtottam a vértõl csöpögõ, reszketõ jobb kezemet. Egy kicsit fájt, amíg rátekerte, de utána már sokkal jobb volt. Jól elszorította a kezemet.

- Köszönöm. - mondtam hálásan Atemnek. - De most…mennem kell. - és már fel is álltam a padról, hogy elinduljak, de Atem megfogta a bal kezemet, és gyengéden visszahúzott.

- Ne menj el… kérlek. - meg sem tudtam szólalni. Nagyjából 10 cm-re álltam tõle. Elvesztem a tekintetében. A gyönyörû lila szemeiben. El akartam futni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. A távolság egyre csökkent köztünk. Szíven a torkomban dobogott. Ahogy ott álltunk és néztük egymást… Csak az esõ csöpögését, és a szívünk dobogását hallottuk. A levegõ szinte vibrált körülöttünk. Atem elmosolyodott, lehunyta a szemeit, és hirtelen… megcsókolt. Melegség öntött el, és határtalan boldogság. Reszketett a szívem és a lelkem is. A fájdalom és a kétségbeesés megszûnt létezni. Annyira boldog voltam. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. De mint minden jó, úgy ez is véget ért. De ez a vég egy teljesen új kezdetet jelent…

-Megjöttünk!-kiáltottam be a nappaliba.

- Végre!- mondta Yugi. - Úúú, jól eláztatok.

- Na ja. A szakadó esõben nem nehéz. - mondtam mosolyogva.

- Most sokkal jobb kedved van Yumi. - állapította meg Bakura miután az elõszobába lépett.

-HEHE tudom.

- Minek köszönhetõ ez a hirtelen hangulatváltás?- érdeklõdött.

- Majd elmondom. Most keresek törülközõt, és asszem, hogy át is öltözök. - mondtam esõtõl (és vértõl) csöpögõ ruhámra mutatva.

- Nekem sem ártana átöltöznöm. - mondta Atem is, és együtt mentünk fel az emeletre.

-„Furcsa érzések kavarognak bennem.”- Olyan leírhatatlan volt. Egyszerre voltam boldog és szomorú… Kezemet az ajtó kilincsén nyugtattam, és gondolataimba merülve néztem a semmit. Csak akkor zökkentem vissza a valóságba, amikor Atem hátulról átölelt.

- Min gondolkozol?- kérdezte tõlem.

- Csak elgondolkodtam azon, hogy lehet valaki egyszerre boldog és szomorú.

- A boldogot megértem, de a szomorút? Miért vagy szomorú?

- Mert ez az egész olyan igazságtalan. Miért velem történt ez? Mármint, miért engem szállt meg egy démon vagy mi? Több mint 6 milliárd ember közül választhatott volna a sors. Miért éppen én?

- Erre sajnos nem tudom a választ. De szerintem nem most kéne ilyesmiken gondolkodnod.

- Igazad van… Úúúúgy cejetlek! Mindig meg tudsz nyugtatni. - mondtam. Szembefordultam vele és megcsókoltam.

- Most már sokkal jobban vagyok!- mondtam neki vigyorogva.

Atem csak mosolygott. Még sosem láttam ilyennek.

- Na szerintem most már tényleg öltözzünk át. - mondtam, és már majdnem beléptem a fürdõszobába, amikor…

- Én is szeretlek. - mondta halkan, átható tekintettel. Teljesen elpirultam. Gyorsan bementem a fürdõbe, de mielõtt még becsuktam az ajtót…

- Ha hamarabb kész leszek, itt foglak várni. - mondta Atem. Én pedig becsuktam az ajtót.

-„Miért pirultam el?”- kérdeztem magamtól a nyitott vízcsap fölé hajolva. -„Talán azért, mert még soha sem mondták ezt nekem. Legalább is nem így”. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, és felkészültem a „véres” látványra. A kezem teljesen le volt zsibbadva. „Biztos elnyomta a kötés.” - gondoltam magamban. Megpróbáltam lehámozni a kezemrõl. Nagy nehezen sikerült. Azonban nem egészen azt láttam, ami gondoltam, hogy látni fogok.

- Ez lehetetlen. - motyogtam elképedve. A seb teljesen eltûnt. Nem akartam nagy felhajtást csinálni az egészbõl, ezért nem kezdtem el sikítani XD. Lemostam a kezemrõl a maradék vért és kilestem a folyosóra. Atem még a szobájában lehetett. Lábujjhegyen átosontam a saját szobámba, és villámgyorsan átöltöztem. Majd amikor ezzel is kész voltam kiléptem a folyosóra. Atem már ott várt.

-„Ahogy megígérte.”

Nagyon elgondolkozhatott valamin, mert még azt sem vette észre, amikor odaléptem hozzá.

- Min gondolkozol?- kérdeztem tõle.

*megrázza a fejét*- Csak megpróbáltam választ találni arra, hogy miért éppen téged szállt meg egy démon.

- És? Mire jutottál?

-A válasz kézenfekvõ. Mindig is benned élt a démon. Már ha démonról van szó.

- Mi?? De eddig nem történt ilyen. Miért most?

- Valami aktiválhatta az erejét.

- De mi? Nem történt velem mostanában semmi különös.

- Lehet, hogy a Yamik visszatérésével szabadult ki az ereje, de az is lehet, hogy az ékszerekkel van kapcsolatban.

- Õõõõõ… izé… félelmetes, hogy mik történnek velem. - mondtam egy kicsit ledöbbenve.

- Õõõ… hová lett a vágás a kezedrõl??

- Nem tom. Eltûnt. Amikor leszedtem a fáslit, akkor már nem volt a kezemen.^.^”

- Ez tényleg félelmetes.

- Ja. Tiszta õrület, hehe.

- Menjünk le a többiekhez. Már biztosan várnak.

- Rendben. - bólintottam. „Na ja de valakinek tuti, hogy nem hiányzok.”

Kézen fogva sétáltunk le a lépcsõn a többiek nagy megdöbbenésére XD. Yugi döbbenten állt, Bakura vigyorgott, Téát pedig (a meglepõdés után) mintha a sírás kerülgette volna.

- Baku! Ne vigyorogj!- mondtam Bakurának.

- De én megmondtam! Nem?

- De igen. Megmondtad.

- Mit mondott meg?- kérdezte Yugi, és Atem egyszerre.

- Baku azon vigyorog most, hogy õ elõre megmondta, hogy össze fogunk jönni.

- Tényleg? Ezt mibõl gondoltad?- kérdezte Atem Bakurát.

- Lehet, hogy túlságosan odafigyelek az emberek viselkedésére. - mondta mosolyogva Bakura. - Amúgy mióta vagyok Baku?

- Most óta. - válaszoltam mosolyogva. - Miért? Nem tetszik?

- De. Nekem tetszik. Aranyos.

- Lenne egy kérdésem. - mondta Yugi. - Mit csináljunk a törött tükörrel.

- Tényleg! Mi legyen vele?- kérdezte Bakura is.

- Hülye tükör!- mondtam szitkozódva, és a szilánkokhoz léptem.

- Mit akarsz tenni Yumi?- kérdezte tõlem Atem rosszat sejtve.

- Áááá, semmit, csak összerakom. - mondtam válaszul, és szabadon engedtem a bennem lakozó démon erejét, majd egyetlen kézmozdulattal visszaillesztettem a darabkákat. Aztán végigsimítottam a tükör felszínét, mire a darabok újra eggyé váltak.

- Öcsém!- mondta Bakura ledöbbenve.

- Nem, nem az öcséd, hanem a húgod XD. - mondtam válaszul.

- Nem úgy gondoltam.

- Tudom.

- Nem lesz baj belõle, hogy használod a démon erejét?- kérdezte aggódva Atem.

- Nem tudom. Épp ez benne a titok. - válaszoltam mosolyogva, és átöleltem. Téa még mindig nem szólt egy szót sem, csak vastagon bekötözött kezét babusgatta.

- Téa, miért vagy ilyen szótlan?- kérdeztem, hogy végre szóra bírjam.

- Te nem lennél szótlan, ha ok nélkül rádtámadna valaki, aki meg szeretne ölni?

- MI?? Ok nélkül?!! Te voltál az, aki kis ribancnak nevezett!

- Én?

- Igen TE! Elég nagy baj lehet a memóriáddal. - mondtam neki ridegen.

- De én tényleg nem mondtam ilyesmit. Csak arra emlékszem, hogy elkezdtünk játszani, és, amikor hozzám értél, kérdezés nélkül letámadtál. Aztán a következõ pillanatban már a kezem csupa vér volt. Te pedig támadni akartál, ezért megpróbáltam védekezni…*döbbent csönd*

- Õõõõ…

- Ez… durva…- szólaltam meg elõször a több percig tartó csend után. Nem tudtam eldönteni, hogy igazat mond, vagy hazudik…

- Aha. Ez durva. - helyeseltek a többiek.

- Akkor ez akár magyarázat is lehet arra, hogy mit keresett odakint Yami Bakura a szakadó esõben. - mondta Atem.

- Miért is?- mondtam.

- Mi? Találkoztatok Yami Bakurával?- kérdezte döbbenten Bakura.

- Na ja. Rohadék. - motyogtam hangosan.

- Hogy-hogy rohadék? A múltkor egész kedves volt. - mondta Yugi.

- Hát a látszat néha csal. - válaszoltam Yuginak.

- Mit csinált már megint?- kérdezte Bakura.

- Hosszú… De mire is ad magyarázatot ez az egész?- kérdeztem.

- Az elméletem elég valószínûtlen, arra gondolok, hogy Yami Bakura birtokában lehet az Ezeréves Jogar.

- Miii???- kérdeztük egyszerre.

- Az lehetetlen. Az ikonok eltûntek miután visszamentél a Holtak Birodalmába.

- De jelenleg más megoldás nincs. Csak ez történhetett.

- A másik meg az, h miért tette volna?- kérdezte Bakura.

- Egyszerûen csak balhét akart. De nem számított arra, h még õ is megszívhatja -  jelentette ki Atem.

- Szerintem nagyon jól tudta, hogy egy démon él bennem.

- Ezt…mibõl gondolod?- kérdezte Atem

- Nem tudom. Ez csak egy megérzés. Hallgatok a démoni 6. érzékemre. Vagy mi.

- Öhmm. - köhintett valaki az ablak felöl. - Csak mellékesen megjegyezném, hogy a csajnak igaza van. - Yami Bakura volt az. Kajánul vigyorgott az ablakpárkányra könyökölve (Elfelejtettem becsukni az ablakot. Bassza meg!).

- Mit akarsz már megint te kriptaszökevény?!!- kérdezte ingerülten Atem.

- Most mér vagy ilyen?

- Vajon miért?!!

- Nem tom. Azért kérdeztem.

- Nem tudod? Te tényleg hülye vagy.

- De csak utá*CSATT*- Yami Bakura nagy koppanással lefejelte az ablakpárkányt, így megpillanthattuk a mögötte álló vörös hajú lányt, aki lángoló szemekkel, és ökölbe szorított kézzel meredt az ütéstõl tántorgó Yami Bakurára. Egy pillanatig mindenki döbbenten állt. Végül Bakura törte meg a csendet az egyre hangosodó röhögésével, amibe Yugi is hamar bekapcsolódott. Hát Yami Bakura így jártál XD.

- A rohadt kurva életbe!! Hogy lehetsz ilyen köcsög?!- akadt ki Yami Bakura a homlokán, és a feje tetején keletkezett jókora púpokat tapogatva.

- Egy bunkó mellett nem nehéz köcsögnek lenni. - válaszolta sértõdötten Rave. - Azok után, hogy csak úgy ott hagytál!!

- Már bocs, de ha jól emlékszem, akkor te hagytál elõször ott. Nem mintha nem örültem volna neki.

- Hagyj már ezzel!!

- Öhm… bocsi, hogy közbeszólok, de kíváncsi lennék arra, hogy honnan tudtad, hogy egy démon lakozik bennem? –kérdeztem Yami Bakurától.

- Démon démonnak látja az erejét. - válaszolta egyszerûen. És már indulni is készült.

- Ezt úgy értsem, hogy te is démon vagy?- kérdeztem tõle lényegre törõen.

- Értsd ahogy akarod. - És eltûnt a sötét éjszakába.

- A rohadt… Most megint kereshetem. Idióta! Egyszer megfojtom az tuti. - motyogta Rave

- Ehh. Akkor szia Rave. Jó keresgélést.

- Császtok!- köszönt, és már ment is Yami Bakura után.

Újabb pár perc csönd után megint én szólaltam meg elsõnek XD.

- Asszem és elmegyek sétálni. - mondtam a többieknek. - Az esõ már úgyis elállt.

- Veled megyek, ha nem baj. - mondta Atem, mintha azt hinné, hogy megint szökni készülök.

- Rendi. - válaszoltam. Pont erre vágytam! Egy nyugis séta a holdfényben, miközben átbeszéljük, hogy mire is gondolhatott Yami Bakura, ki lehet ez a démon, aki vagyok, és, hogy mi legyen a következõ lépés. Nem is nagyon akartam belekeverni a többieket, így örültem, hogy nincs több vállalkozó szellemû sétálni vágyó XD (ezt de szépen megfogalmaztam).

- Akkor menjünk. - mondtam, és felvettem a cipõmet. Atem pedig követte a példámat.

Jó volt beszippantani a hûvös, párás esti levegõt. Céltalanul lépdeltem a járdán, szorosan mellettem Atem koptatta az utat. Kicsit furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt, mintha egy vadidegen mellett sétáltam volna. Atemnek már volt alakalma kiismerni, de én még szinte semmit sem tudok róla. Az oké, hogy fáraó volt, meg az is oké, hogy utálja Yami Bakurát, de õ maga olyan kiismerhetetlen. Eddig azt hittem, hogy komoly, csendes, magának való és visszafogott srác. De amikor rárontott Yami Bakurára, és ordibált vele…Aztán meg amikor megcsókolt! Nem tudok rajta kiigazodni.

- És most mi legyen?- kérdezte tõlem.

- Ezt nekem kellett volna kérdeznem ^^”- válaszoltam. - Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább.

- Én sem tudom. És ez bosszant.

- Nehogy ezen idegesítsd magad! Elõbb vagy utóbb úgyis megtörténik, aminek meg kell történnie. Ez a jelenünk. Ne agyaljunk a jövõn.

- Igazad van.

- Akkor más téma: szerinted Yami Bakurának van démoni ereje vagy sem?

- Én már nem tudom, hogy mit higgyek. Yami Bakuráról már mindent el tudok képzelni. - válaszolta.

- De azért mégis.

- Hát szerintem, lehet benne valami kis démon erõ.

- És mibõl gondolod?

- Hát… tudod, hogy Zork oldalán állt. Viszont amikor újraéledt, felemésztette Yami Bakura testét. És lehet, hogy amikor Yami Bakura visszatért, akkor már birtokolta Zork erejének egy részét.

- Egyesülhetett Zork testével?

- Nincs kizárva.

- Most hogy mondod. Tényleg van benne valami. De akkor én miért nem látom az õ erejét?

- Talán azért, mert még nem vagy a démonod erejének teljes birtokosa.

- Lehet… Jújj! Nézd ott egy gyertyás bolt!- mutattam a gondosan kivilágított üzlet felé. Már rohantam is, hogy közelebbrõl is szemügyre vegyem a gyertyaerdõtõl roskadozó kirakatot. Azonban mint mindig, megint nem figyeltem, és teljes erõbõl belerohantam valakibe, aki balról rohant felém. És mind a ketten a földre estünk.