Bátyám!
Játékmackódat őrzi még anyám.
Ha ő is itt hagy; Brumi szemétre kerül.
Halott, Feri bátyám!
Te akkor fogsz csak meghalni
igazán.

Kopottas, fakó plüssmaci.
Már feje, karja is kajlán billeg.
Emlékszel?:
ha megdöntötted
dörmögve sírt fel.
… Régóta a hangja sincs meg.

Vén, téli nap süt
tíz éve bevetett ágyra.
Azóta mackód üveggomb szemén
pillantunk új hazádra.

Bátyám,
ha már menned kellett,
vitted volna magaddal el!
Ne látnám, anyánk, mint óvja
-tétován helyezve ide-oda
gyászoló kezeivel-
itt hagyott játékszered.