3. fejezet
2007.06.26. 17:05
A vacsora, és a következményei
Népharc tört ki a kocsik birtoklási jogáért. Mintha nem egyformák lennének! Mindegyik fekete és a nagy semmi húzza... vagyis thesztrálok, de ez már csak részletkérdés. - Mitől félnek ezek? - fakadtam ki Bellának. - Úgy csinálnak, mintha nem lenne elég hely, és akinek nem jut kocsi, azért egy szamár által húzott szekér jönne. - Nyugodj meg! Látod, Rod kerített nekünk egyet - mutatott az egyik kocsiból félig kihajoló fiúra. - Jupí.
- Jaj de jó, újra Roxfort. Már úgysem bírtam az otthoni légkört - mondtam, miközben a kastély felé haladtunk. - Mi a baj az otthoni légkörrel? - kérdezte Rod. - Tulajdonképpen... apám folyamatosan parancsolgat, anyám engedelmeskedik neki, a bátyám a jókisfiú én pedig a világot meg nem értő kitaszított tinédzser. - Ezt ki mondta? - Én. Mármint azt, hogy kitaszított vagyok még apa vágta a fejemhez nyáron, egy veszekedés közben. - Jaj te szegény kitaszított meg nem értett kicsi lány - hajtotta a vállamra a fejét. - Rod, légy szíves ne baszogass ezzel, mert a szívemre veszem, jó? Akármi mással, csak ezzel ne... - Rendben - emelte fel a fejét. - Fú, már alig várom, hogy újra közelharc törjön ki köztünk és Siriuskácskáék közt - mondta angyali képpel Bella. - Jupí.
Kibámultam az ablakon. Megpróbáltam nem odafigyelni arra, amit a többiek dumálnak. Otthon nem volt jó, mindenki meg akarta mondani, milyen legyek, mit hogy csináljak, mit vegyek fel és hogy viselkedjek. Itt legalább felszabadulhattam egy kicsit, simán azt vehetek fel a talár alá, amit akarok, és ha ahhoz van kedvem nem szólok egész nap senkihez. Egy bagoly verődött a fiáker ablakának én pedig felsikítottam. - Mi történt? - kapta elő Rod a pálcáját, Bella csak riadtan pislogott. - Egy bababa... bagyol izé bagoly - mondtam vékony hangon. - Van olyan, amitől te nem ijedsz meg? - Aha... például egy lekvárosfánk tuti ártalmatlan - vigyorodtam el. Végignéztem a barátaimon. Nem szerettem őket úgy, ahogy egy barátot kell. Nem tudom a pontos okát. Ők tökéletesen kijönnek a szüleikkel, ráadásul Bella okos, Rod pedig tök jó kviddicsben. Lehet, hogy féltékeny voltam rájuk, de szerettem volna, ha ez az állapot megváltozik. Tulajdonképpen az egész csak rajtam múlik. - Juhú Lana - integetett Rod - Itt vagyunk. - Bocs, elkalandoztam egy kicsit - mosolyodtam el.
- Éhen pusztulok - ültem le szokott helyemre Bella és Lucius közé a nagyteremben. - Én is - mondta Rod. - Á hello Perselus - köszönt az időközben helyet foglaló magas, fekete hajú, barna szemű fiúnak. Bírtam Perselust, bár nagyon szűkszavú volt, ha egyszer hajlandó volt kinyitni a száját és hangot kiadni rajta, tökéletesen el lehetett vele beszélgetni komoly dolgokról. Rod és Jared általában mindenből viccet csinált, Luciussal meg nem szívesen osztottam meg a titkaim. Bella is mindenről tudott, de ő mindig az én pártomon állt, míg Piton megmondta a saját véleményét. - Hol voltál, amíg nem velünk ültél a vonaton? - kérdezte Jared. - Beszélgettem. - Kivel? - Lily Evans-szel. - Ő az a griffendéles, vörös hajú csaj? - Aha. - És jó fej? - Az. Kis szende, szűkszavú, de nagyon aranyos. - Akkor jó - mosolyodott el a bátyám. Nem hiába volt érte odáig a fél suli. Lucius és Rod is népszerű volt, a Griffendélből pedig Potterért és Blackért döglöttek a csajok, de szemmel láthatóan Jared volt a befutó. A lányok közül Bellát, Narcissát és Andromedát szerették. Bella vad volt, Narcissa kislányos, Andromeda pedig okos, mindenki tudott választani közülük. - Gyorsan osszák be az elsősöket - borultam az asztalra. - Az éhhalál szar dolog. Persze az egész elhúzódott minimum öt óra volt, amíg egy embert beosztanak.
- Na tök hamar végeztünk - jegyezte meg Bella. - Miiii? Több óra volt, míg beosztanak valakit. - Drágám, az egy főre jutó beosztási idő maximum öt perc volt. Még meghallgatjuk az igazgató beszédét és ehetsz is. - Kedves mindenki! - állt fel a diri. - Szeretettel köszöntök mindenkit újra a Roxfortban. Remélem ez az év is sikerekben gazdag lesz. - Lana - suttogta a fülembe Lucius. - Igen? - Téged is piszkálnak Blackék, ugye? - Persze - vontam meg a vállam. - Miért? - Csak mert... Perselus nagy nehezen elmesélte, mi történt vele a vonaton. Mit szólnál egy kis bosszúhoz? - Azt mondták, hogy engem is Piton sorsára juttatnak. - A bosszú édes - hajolt még közelebb. Ha most ezzel fel akarta bennem ébreszteni a bennem lakozó, vérengző tengerimalacot, hát nem sikerült. - Felőlem - legyintettem és belenéztem az acélszürke szemeibe. Lucius elég... khm... érdekes ember volt. Olyan kisugárzása volt, amilyet ő akart. Mindig ugyanúgy nézett rám, de mégis máshogy... barátságosan, ellenségesen... most épp meggyőzően. - Rendben, akkor éjfélkor találkozzunk a klubhelységben. De jó nekem... éjféli randi Potterrel és Blackkel. - Ki jón még? - kérdeztem. - Hát...Perselus, Rod te meg én. - Oké.
Megjelent a kaja az asztalon, és én rávetettem magam, mint kisnyúl a répára. - Lana, komolyan úgy csinálsz, mint aki öt napja éhezik - csóválta a fejét Christina. - Bocs. - Ki jön hétvégén Roxmortsba shoppingolni? - kérdezte Narcissa. Jaj ne. Narcissa volt a shopping-lady. Minden hétvégén Roxmortsban volt a barátnőivel, és vásároltak. Nem tudom, mi az, ami neki még nincs. - Pfff - sóhajtott Bella lemondóan. - Hát én nem, az biztos - ráztam meg a fejem. - Senki? - kérdezte Narcissa elkámpicsorodott fejjel. - Ez van aranyom - mondtam olyan halkan, hogy csak Bella hallhassa, aki horkantva felröhögött. - Jaj drágám, jobb dolgunk van a hétvégén - mondta Bella. - Az az új sötét varázslatok kivédése tanár? - bökött a fejével egy nőre aki a tanári asztalnál ült. - Megint új van? - kérdeztem. - Aha. Állítólag el van átkozva a tantárgy. - Igen? Ki az az elmebeteg, aki elátkoz egy tantárgyat? - pislogtam nagyokat. - Majd elmesélem egyszer. Egyél. Folytattuk a kajálást. - De tényleg ki átkozta el a tantárgyat? - Voldemort - suttogta a fülembe Lucius. Hallottam már a nevét, csak nem tudom, hol. - Aha. - Gőzöd nincs, kiről van szó igaz? - kérdezte. - Hát nincs. - Majd este elmondom - mosolygott rám. - Amúgy mit tervezünk Potterék ellen? - kérdeztem. - Majd meglátod - suttogta sejtelmesen. Utálom a majd megtudod, majd meglátod és majd ez meg az lesz szövegeket, de inkább nem szóltam be semmit. Lucius elég sértődékeny tud lenni.
Kaja után lementünk a klubhelységbe. - Víííííííí - sikítottam és levetődtem a kedvenc fotelomba. - Na Lana ott folytatja, ahol abbahagyta - zuttyant le egy puffra Rod. - Természetesen. - Nincs kedvem aludni - állt fel a kanapéra Bella, és elkezdett ugrálni rajta. - Valahol le kell vezetni az energiát. Nem jössz Lana? - Dehogynem - kezdtem el én is ugrálni. - Nem a húgom - jelentette ki Jared. - Mi lenne, ha úgy viselkednétek, mint a normális tizenhat éves lányok szoktak? - kérdezte Lucius, de mi idvezülten ugráltunk tovább. Egyszer csak éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom és lerepülök a kanapéról... egyenesen Luciusra. Mindketten hátraestünk. - Mit csinálsz, te idióta? - ripakodott rám. - Normális vagy? Nem direkt volt! - védtem meg magam. - Bocsánat, ne haragudj, csak elkapott a hév - mentegetőzött. - Kapjon el a... - nem fejeztem be a mondatot, nem akartam okot adni arra, hogy összekapjunk valamin. - Gyere segítek felállni - nyújtotta a kezét Rod. - Köszi - fogadtam el. Sikeresen bevágtam a buksim Lucius vállába. Szuper. - Fáj a puklim - tapogattam a fejem. - Hol? - kérdezte Rod. - Itt. - Hú Lucius, jó kemény vállad van - tapogatta meg Rod frissen szerzett sérülésem. - Az ő hibája - közölte Lucius és elvonult a bátyámmal a háló felé. - Unatkozom - nyögte Bella. - Én is. - Mit csináljunk? Öt percig törtük a fejünk, persze nem jutott az eszünkbe semmi. - Mi történt veletek? - kérdezte Rod mosolyogva. - Úgy ültök ott a kanapén, mint két kisgyerek, akiktől elvették a macijukat. - Unatkozunk. - Gyertek csajok, olyat csinálunk, amitől egyből feldobódtok. - Ez nagyon kétértelműen hangzik - mondtam. - Azt a mocskos fantáziád - pattant föl Bella. - Nyugi drágáim, semmi perverzió - kacsintott ránk, és elindult a kijárat felé.
4. fejezet
|