Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Éjjel
Este van, este van,
Becsukódik minden ablak.
Hűlni kezd a levegő,
S eltűnik az erő.
Villanyok oltódnak el,
A csend fogja lesz.
Csak nyugalom lesz és sötétség,
Mint a világ kezdetén.
Egyszer csak egy hang hallatszik,
Síri hangon szól valaki.
Fut az utcán, csak fut,
Csak a világból fut.
Szalad a messzeségbe,
Összetört gyenge szíve.
Megcsalta őt szerelme,
Meghalt az ő lelke.
Fut utána valaki,
Egy ismeretlen férfi.
Utoléri a leányt,
Átkarolja gyenge vállát.
Megértés jelenik meg,
Egy szerelem születik meg.
A fiú megcsókolja a lányt,
Egy lesz az árny.
Boldog most már mindenki,
Újra csend lesz itt.
A nap megjelenik keleten,
És tovább forog az élet.