Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Az élet furcsa játéka
Egy furcsa álmom vet véget nyugalmamnak,
Mely menni kényszerít engem.
Felöltözök gyorsan, csak úgy a sötétségben.
Majd elindulok az éjszakába.
Halkan lépkedek a sötét utcában,
A csöndet és sötétséget semmi sem zavarja.
Sötét alakom csak sejtelem a fekete éjszakában.
A gondolataim is csak valahol a csillagoknál járnak.
Magam se tudom, mióta sétálok már,
Csak most veszem észre az elágazást.
Se jobbra, se balra nem vezet az utam,
Így hát elindulok előre az utca túloldalába.
A csendet hirtelen kocsi zaja töri meg,
Szememet világosság vakítja el,
Csak egy erős lökést éreztem oldalról,
S csak egy álomkép villant be az éjszakából.
A kocsiról lebuktam, szememet becsuktam,
Eszméletem vesztve gondolataim tovaszálltak.
Így, tehetetlenül… napok telhettek el,
Míg nem hangokra lettem figyelmes.
Gyászoló hangok, mind ez miattam.
S már a napot észlelni véltem,
Mikor felnyílt a szemem végre,
Szemeidbe néztem, melyek könnyesek voltak.