Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Életünk
Megszülettünk.
Semmi nem szegte kedvünk,
Rosszat, jót nem ismertünk,
Az életért éltünk.
Felnőttünk.
Megtanultuk, amit elébünk
Tett az élet,
Megfejtünk
Csodát, árnyat, véget.
Találkoztunk.
Ismerkedtünk, kezet fogtunk.
A távolból társalogtunk,
S egy szép nap, együtt voltunk.
Szerettünk.
Egymás éltére kérdeztünk.
Kíváncsian, zavartan néztünk
A másiknak adtuk vérünk.
Éltünk…
Hárman, együtt kértünk
Szerencsét, hogy megéljünk,
De sohasem féltünk.
Kellettünk.
Egymás kezéhez értünk,
Hárman öleltünk,
Egymásért küzdöttünk.
Meghalunk.
Egy nap majd elhagyunk
Mindent, csak magunk
Építjük fel szebb világunk.
Az éjben majd szárnyat bontunk.
Agatha Ravenna Moon
Kiskunfélegyháza, 2007. 03. 12.
Két lökött macskámnak.