Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Bolyongás
Hontalan vitéz keresi hazáját
Szellemek űzik mindig tova álmát.
Megérte vajon a rengeteg harc is?
A színjáték, a régi katarzis?
Mellette szárnyal sólyommadara,
Ki a végzetét ott lelhette volna,
Ahol a vitézek csatában buktak el.
A holt lelkek szavára az élő figyel.
A vitéz vállát súlyos zsákja nyomja,
A karjait mindig karba fonja.
Így áll elé a világ bajának,
Így várja be hírét a halálnak.
Életét vitte az örökös harc, bér,
A kardcsattogás, a lázongás, a vér.
A vitéz egy mélyet sóhajt.
Torka többé nem zeng bordalt,
Csak a keserű szavak hagyják
Száját, s őt a sötét éjek várják.
Menekülni többé nem mer,
A híre minden falut felver.
A vitéz keresi eltűnt hazáját.
A szellemek elűzik minden álmát.
Megérte neki a csonttörő harc is?
A bálok, a játék, a katarzis?
Szárnyal mellette a sólyommadara.
Mindketten végzetüket lelhették volna,
Ahol a társai csatában buktak el.
A holt lelkek szavára már senki sem figyel.