Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Van remény?
Mert visítva, vonítva,
Darabokra szakítva
Kell élned e szörnyeteg
Karmaiban, ki a beteg
Testedet elfertőzi
A férgeket beléd űzi
Mesterkélten felvihog,
A torkodra kardot fog
A szemeid megvakítja
A füleid leszakítja
Érzéseid elvesznek
Tagjaid porrá lesznek
Megvénít és elveszít
E toronyból letaszít
Elvakít egy árny,
Felröppen egy szárny.
Megadod az égnek,
Mit az holtak kérnek…
Elfeledten, elveszetten
Sötétben a kellemetlen
Vakvilágban egyedül.
A halál melletted ül,
Kaszáját megfordítja,
Életedet elpusztítja.
Bezárja vak szemeid
Elsorvasztja tagjaid
Így várod az éjszakádat
Félelmek ölelnek, s vágyak.
Megrekedten két világ közt.
Fejfád fekszik eltiportan,
Megszületsz majd egy új korban!