A reggeli napsugár körülölelt ahogy lágyan lovam nyakához bújtam. Az istálló megtelt élettel. Gyermeki lelkesedéssel keféltem a szépszeműt. Figyelmem ráirányult a szőrzet gondos ápolására. A csikóm  éles nyihogása felébresztett gondolataimból. Odabújtam fejéhez és lazán átettem a kötőféket, beletúrtam hosszú üstökébe. Rám emelte tekintetét és mély horkantással tudtomra adta hogy reggeli idő van. A takarmánytároló levegője porban úszott és az ablakokat füstszerűen lepte el. A vászonzsákok alját kirágták a mohó rágcsálók. Próbáltam kiválasztani a legmegfelelőbb takarmányt. Végül a sok mihaszna gondolkodásból a szokásos zsák lett. Kibotorkáltam a porból és újra az éhenkórász csikómhoz léptem. Na igen ő volt aki repített és habár én fölényesen fölé emelkedtem a táplálékláncon mégis ő diktálta a tempót. És ne félj nem ő volt az akit bíztatni, lökdösni kellet, nekem kellett kapaszkodnom hogy le ne essek. Küllemében a többi ló föléje kerekedhetett de ahogy elnéztem nagyon is azon van hogy felzárkózzon. A versenypályán ha futásra került a sor felszállt méltóságtalan helyzetéből és repült ahogy senki más nem tudott. Nem voltak a porban ellenfelei. Megközelíteni is nehéz volt, legyőzni? Lehetetlen. Az úri családok elkényeztetett sarjait kenderbe vertük. Azok a méltóságos tekintetek a semmibe vesztek ha megláttak a pályán. Őszintén? Még élveztem is mikor elsüllyednek szégyenükben mikor én és a számukra „vadló” kancám megverte az agyontenyésztett csődöröket. Bár be kell látnom, nekem a hozzájuk képest szegény családból származó lánynak is volt mit irigyelnem. A legtöbben saját tenyésztésű, elegáns, jól képzett, megfizethetetlen lovakon jöttek. Míg a szépszemű jóformán egy régi nyeregért lett az enyém és magam is képeztem jóformán 2 hónap alatt, ezzel szemben nekik hivatásos és jó trénereik voltak. Egyszóval olyan voltam mintha egy régi nyergen verném meg őket nap mint nap. A szépszemű ragyogó, meleg tekintetével figyelte minden mozdulatom. Megálltam előtte és figyeltem. Kecses, vékonyka fejét kidugta és éles nyerítése betöltötte az istállót. Az istálló falai között újra kettesben voltunk. Halálos némaság uralkodott. A csendet néhol csak a gátlástalan legyek, néhol a 3 bent maradt ló nyihogása szakította meg egy röpke, nyúlfarknyi időre. A vágy, szenvedély újra előtört belőlem ahogy a szépszemű ívbe hajlott szürkés, izmos nyakán végigsimítottam ujjaim. Kezeim vándorútra indultak, a reteszt keresték a fa ajtón. Megtalálták, ujjaim körbefonták és megállíthatatlanul kinyitották a boxot, ezzel szabaddá téve az utat a csikónak. Feketén csillogó bőr került a szürke fejre. Íves hátára is felcsusszant a nyereg. Előtörtünk újra. Gyors, rázós tempóban haladtunk az erdőbe futó homokos út felé. Szemeim körülfutották a kollégiumi falakat. Hosszú fekete hajú, alacsony, vékony lány futott a kapu felé. Láttam már valahol. Igen őt tanítottam. Emlékszem esetlenebb mint bármelyik tanítványom. Változik a program, nem egyedül megyek. Ahogy betörtem útjába a szépszemű nyaka ívesen meghajlott, patái levegőbe emelkedtek. A lány zöld szemeiben félelem gyűlt.

 - Késésben vagyunk? Nyergelj!

 - De…

 - Halottad?

 - Igenis Amy kisasszony

Mélyen meghajolt előttem. Fűzöld tekintetével terveim próbálta minduntalan kifürkészni. Gyors tempóban szerelte a fiatal gesztenyepejt. Nem törődve vizsgáival nyeregbe pattant. Szorosra vette a szárakat ahogy újra nekivágtunk a kanyargó utaknak. A pej nyaka ívbe hajlott, vékony bőre alól kiduzzadtak izmai. Ahogy ez erdő körülölelt minket, lombkoronák a fejünk felé tornyosuló napsugarakat útját elzárták. A csendet a madarak zaja sem törte meg. A poros, kanyargós út végén előbukkant egy romos pálya. A fehér léc eltört néhol jelezve a pálya korát. A szépszemű feszülten toporgott. Indulásra várt, kitért, oldalazva próbált indulást kivívni magának. A másik nyugodtan állt, a lány rémült tekintetéből ítélve nem fogja tudni megfogni a lovat. Ahogy kémleltem a lányt az felém fordult, zöld szemeivel végig fürkészett majd szavakat suttogott a levegőbe.

-         Amy kisasszony, mért hozott el ide?

-         Egy hívj Amy-nek, kettő kíváncsi vagyok veled hogy teljesít Carolein

-         Értem

-         Előnyt kaptok, amikor elhagyod az első oszlop helyét én akkor indulok, megértettél? Akkor rajt!

Gondolataim az élen járó párosnál cikáztak. A ló izmai megfeszültek és egyenetlen tempóban tört minduntalan előre. A szépszemű is megindult. Erős startot vett, egyenletes gyors tempóban közeledtünk feléjük. Izmai megfeszültek ahogy elhagytuk őket. Éreztem a testemből előtörő démont, a fékezhetetlen, lenyűgöző főnix is előjött rejtekéből. Pontosan éreztem a ló minden mozzanatát, az izmok megfeszülését, a levegő vételt, a kinyújtózó lovat. Távolság köztem és a lány között növekedett. A kanyarba érvén a lovam lazábbra vette a tempót. Ellazult, majd a kiérve onnan rákapcsolt. Megfeszültek izmai éreztem kitépné a szárat a kezemből, hasítottuk a levegőt. Csak mi ketten, patái ritmusosan vájódtak a puha homokba, csapzott sörénye szemeimbe csapódott. Tajtékzó vállán lefuttattam kezeim és éreztem a mozgó izmokat. Fejem a nyakára borult és láttam ahogy elhaladunk a cél előtt. Nem rezdültünk, száguldottunk tovább, az erdő fái oszlopként magasodtak fölénk ahogy egy apró, egyenes útón folytattuk versenyünket. Hirtelen felébredtem. A szár a tajtékzó vállon lógott, belekapaszkodtam a csapzott sörénybe ahogy felhúztam magam. Az ágakat látván a félelem felütött bennem. Ha megsérül a lába vége a karrierünknek, ő a galopp nélkül nem tud majd élni, nem. Állj meg kérlek.

-         Állj meg Showtime.- suttogtam lovamnak

A szépszemű füleit a hang irányába fordította, lassult. Nyugodt vágtatempóba lassult, megfogtam a bőrt ami a vállánál himbálódzott, belemarkoltam. Kezeim megfeszültek a zabla pedig megállásra késztette a főnixet. Megálltunk. Lihegve kapaszkodtam le a hátáról. Kezeim végigfutottak a lábain, sérülést kutattam minden porcikájában. Gyengeséget nem mutatva visszasurrantam a nyeregbe. Lassú, egyenletes tempót diktálva az apró ösvényen haladtunk visszafelé. Tajtékban úszó, csapzott párost alkotva az erdőben, micsoda látvány. Az égbolton sűrűsödött az esőt hozó felhők tömege. Víz az életet hozó víz. Felhevült testünket hidegzuhanyként érte az eső monoton kopogása. Végigfolyt arcomon az eső megállapodott ajkaimon majd a halálába ugrott. Hajam arcomba csapta az erősödő szél. A fákat megtépte a vihar. A nappal csakhamar éjszakává vált, nem tudom merre, hova vagy miért de az eső áztatta párosunkat nem lehetett megállítani. Ahogy a fák szabdalta út véget ért és a bozótos felé vettük az irányt a lovam megrezdült. Megállt, kérdőn rám emelte hatalmas szemeit. Belemarkoltam sörényébe és ügetésre bíztattam. Tovább, egyre csak tovább. Ahogy az égbolton a villámok cikázásba, vad fogócskába kezdtek kiértünk a fák sűrűjéből. Az eső szemünkbe csapott, a szél megállíthatatlanul fújtatott. Elterült egy lankás domboldal előttem. Hiába néztem, kémlelten a fák mögött az erdőt nem találtam az utat. A vihar vadul cibált minket. Előredőltem lovam nyakán és belemarkoltam a szárba. Sarkaim oldalába fúrtam és az meglódult alattam. Menedék, ez most a legfontosabb. A lankás, fűvel borított mezőn vágtattunk. Egy régi, roskadozó magaslest találván behúzódtunk oda. Lábazatához kötöttem a csikót a bőrnél fogva, a pokrócot kihajtottam és a csapzott íves hátra borítottam. A görnyedező fa létrán felkapaszkodtam és a nyerget ledobtam. Összerogytam, Fejemet a nyeregre hajtottam, hajamat kisimítottam szememből és próbáltam az alvásra összpontosítani. Aludnom kell, muszáj. Fejem üresen zúgott, reszkettem de aludtam. Próbáltam nem az eső kopogására figyelni, próbáltam aludni. Átfagyott testemet rázta a hideg. Lenéztem a szépszeműre. Békésen legelészett, testét nem láthattam a pokróc miatt. Kapkodva vette a levegőt. Reméltem keresnek. Bíztam benne, reménykedtem. A fáradtság lassan uralni kezdte testemet, lassan elaludtam. Bíztam benne úton van valaki hogy megtaláljon. Furcsa volt, végre egyedül, korlátok nélkül mégis vágytam valakire. A színpadon nem lehet egyedül játszani egy darabot, a pályán nem lehet ellenfelek nélkül versenyezni, az életben nem lehet egyedül boldogulni. Szükségem volt rá, mint akkor azon az éjszakán.

Na eljön értük valaki?

Megtudhatod a következő részből.

Dru Ange