Az éj csöndben telt.Kurama és Ai is fent volt.Nem tudtak aludni.A lány most először érezte a feltétel nélküli odaadást.És be kell vallani nagyon tetszett neki.Kurama kissé zavarban volt.Úgy érzett Ai iránt mintha a lánya lenne .De nem csak a lánya ,a barátja is.És több barátnál.
-Ai?
-Tessék?
-Te milyen démoni erővel bírsz?Még nem tudok semmit az erődről.Pedig biztos ,hogy van.-Ai ettől elsápadt.Olyan lett a színe mint a fehér rózsa.
-Én ... értek ehhez meg ahhoz.....-suttogta úgy ,hogy Kurama szinte alig hallotta.De bármilyen csöndben mondta Kurama kiérezte a szomorúságot és a fájdalmat.
-Mért nem mondod el?-Kurama kérlelően nézett a lányra.-Nekem mindent elmondthatsz.Remélem tudod.-Ai kibújt a takaró alól.Felálltt és lesétált a kertbe .Ott megállt egy gyönyörű rózsabokor előtt.
-Emlékszel amikor megérkeztem.Csodáltam a szép növényeid.És az a pár virág ami elpusztult másnapra ......... véletlen hozzájuk nyúltam.De nem direkt.-s remegő kezét hozzáérintette egy bimbózó rózsához.A virág feje azonnal leesett.A többi barnává égett és levelei leperegtek a tüskés ágakról.
-Hát ez az én erőm.Elpusztítom azt ami a legkedvesebb neked.......És .... nekem is.-Kurama hirtelen átölelte.
-Semmi baj.-mondta mint egy megváltó angyal aki feloldoz bűneid alól.-Ha tűzvész ,vihar ,vagy ember gyilkolja a virágot az újra visszanő és csak szebb lesz mint annak előtte volt.-Ai boldogan mosolyodott el.
-A bölcs ezüst róka.Aki mindenre talál választ és mindnekinek tud mondani egy érvet ,hogy miért ne adja föl.Jó kis helyre kerültem.Mert én a te ábrándjaidban nem hiszek.-arca elkomorult.-A barátság,a szeretet .... nekem nem jelent semmit.Én nem lettem volna képes feláldozni az életem az anyámért.De te ezt gondolkozás nélkül megtetted.
-Most még nem érted.De hidd el egy idő múlva tudni fogod mind azt amit mi tudunk.És érte fogod ,hogy ezek az érzések mit jelentenek.-Kurama legbelül összetört.Nem értette régi jó barátja ,hogy tudta ilyenné nevelni a saját lányát.Talán ennyire megváltozott volna eltűnése óta?
-Csak hiszed.Nem fogom és nem is akarom.Minden jó érzés csak gyengít.És a barátok is mert csak hátráltatnak.Nem tudsz magadra figyelni mert másokra is kell.-azzal hátat fordított Kuramának és elindult a tó felé vezető lépcsősoron.A fák között néha-néha suttogott a szél.A hold Ai elé ezüst szőnyeget borított.A tó kissé hullámzott.
Hamarosan esőfelhők takarták el a csillagokat.Au eső is cseperkélni kezdett majd egyre erősödött.Ai csak állt és nézte a vizet amint bugyborékolt .
-Gyere ide kis kócos.-és egy meleg köpenyt húztak felé.
-Kurama?!Te sose adod fel?
-Nem szokásom.-és mosolygott ,de nem úgy mint szokta.
Leültek a közeli padra.Kurama látta Ai nagyon álmos így átölelte és jobban betakarta a kabátjával.A lány egyre laposabbakat pislogott ,míg végül már ki sem nyitotta szemeit.
-Alszik.-Kurama megsimogatta Ai arcát.Puha volt és lágy.
-Mint egy rózsa.Karja helyén tövises ág ,de csak azért ,hogy megvédje szép virágát.-gondolta ,mert mondani nem merte.Nem akarta felébreszteni ha már ilyen nehezen el tudta altatni.
Kurama észre sem vette ,de az egyik fán Hiei ült és figyelte őket.
-Mi lesz ebből?!Kurama a nyakába vett egy kisegert.-szemeit lesütötte.Mintha szégyelné magát gondolatai miatt.-Ostoba Kurama és ostoba kislány.Bár Yusukéék hamar befogadták.De én akkor sem bízok benne.Az én bizalmamat ki kell érdemelni.-majd vetett még egy pillantást az szundikáló lányra és elment.
Az éjszaka csak esett és esett az eső.Kurama tulajdonképpen örült ennek.Mert a növények is örültek neki.Most viszont más foglalta el.A karjaiban nyugvó Ai.Ez az érzés amit legbelül érzett fircsa volt számára.Azt jól tudta,hogy nem szerelem.De nem is barátság vagy olyasfajta testvéri szeretet.Valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt amit maga sem értett.