Yusukéék leszállították a műkincseket aztán vissza mentek az Emberi világba.De Kurama ott maradt.Egyedül kószált a végtelen erdőkben és a mezőkön.Ugyan úgy mint régen.Érezte újra feléledt benne Youko ősi és megmagyarázhatatlan jelleme.A régi tó felé vette az irányt.Ahol éjszakákon át játszadozott Hanával.Már messziről érezte a lány jelenlétét.Mikor odaért elbújt egy nagy fa mögött.A hely semmit sem változott.A víz türkizen ragyogott.Tükrén hatalmas tündérrózsák úsztak.De az a régi alak megváltozott.Hana deszka alakja karcsú testté formálódott .Karja megnyúlt és arca finomabb és érzéstelenebb lett.
-Holvan a régi kislány.-szólalt meg Kurama.
-Meghalt.-válaszolta ridegen Hana.
-Vagy csak felnőtt ....... Mikka.
-Ne hívj így.-ordított rá Hana.
-Érdekes ,........
-Mégis mi érdekes?-Kurama gúnyosan felnevetett és átváltozott Youková.
-Utálsz engem ,.. de mégis ,azt a nevet használod amit én adtam neked.
-Hogy milyen nevet használok ahhoz semmi közöd..Egyszerűen csak tetszik a név.
-Ha tényleg gyűlölnél, úgy mint ahogy mondod ,nem tartanád meg azt a nevet ami a szenvedésedre emlékeztet.-Hana nem válaszolt.Néma csend borult a vidékre.
-Nem engem gyűlölsz ,..-suttogta Youko- hanem magadat.Mert mindennél jobban élvezted a szenvedést és azt ahogy veled bántam.
-Minden szavad hazugság.-elcsuklott hangja.
-Jobb ha nem idegesíted fel magad.A végén rosszul leszel.
-Mi?
-A harcunk során megtámadtam a gyenge pontod és betaláltam.Felhasította a növényem az oldalad.-mondta rezzenéstelen arccal.-Ha akarod ellátom a sebed.Te sosem értettél ehhez.
-Nem igaz.
-Heh.-Youko elvigyorodott.
-Mit vigyorogsz te ezüst görény.
-Régen a kislányos bájodért szerettelek.Jó volt veled játszadozni.Most viszont a dühtől ,a lenge alkodtól válsz olyan izgatóvá.-közeledett a lány felé ,de az meg sem moccant.
-Mi az nem menekülsz?Nem dühöngsz?Nem ordítasz rám?
-Segítene az valamiben?
-Tulajdonképpen semmiben.Így is úgy is az enyém leszel.
-Dögölj meg.
-Igen én is szeretlek.-válaszolt vissza fölényesen Youko.
-Nem változtál semmit.Azt hallottam más lettél.Kedves,szerető,megbízható,kegyelmes egy igazi kis tökéletesség.De nem.Ugyan az a szemét és kegyetlen dög vagy aki annak idején voltál.... De tudod mit?!Nekem így kellettél.-Youko átölelte Hanát és benyúlt hófehér laza ruhája alá.
-Ennyi volt a düh és az ellenkezés?
-Meglátod mi az ellenkezés.Ha nem hagysz békén.-de ezt csak mosolyogva mondta.Mindketten mosolyogtak ,de nem csak úgy.Gonosz volt az a vigyor.Szinte gyilkosan gonosz.
Az egész éjszakát együtt töltötték.Hana nem bánta annyira meg azt amit tett.Habár annak idején mikor Youko elment ,megígérte ,hogy egyszer újra látja megöli.De erre az ígéretre már nem is emlékezett.Annyira rég volt és annyira megváltozott minden.