|
Az idő múlik
2007.06.04. 15:41
Az idő múlik, de a csapat újra összeáll…
Amerikában járunk. Az idő már elszállt. Az ifjú, 15 éves Yume Naegino a középiskolás évek megkezdése előtt szerette volna megnézni Amerikát. Sajnos nővére, a már 30 éves Sora Naegino épp Japánban tartózkodik egy kisebb cirkuszba, mint vendégszereplő. Yume sokat hallott a kaleido színpadról, gondolta ellátogat oda is. Mikor a színpad felé közeledett, egyre jobban kezdett kételkedni abban, hogy jó helyen jár. A bejáratnál, több mint 5 éves plakátok vannak, de már azok is megkoptak. A plakáton ez állt: „Az utolsó tánc”.
A kapuk nyitva álltak, így bárki bemehetett! Yume kapott is azonnal a lehetőségeken. Bement. A képeken látott és a képzeletben megszületett képek hírtelen szertefoszlottak!! A színpad tele volt papírokkal, képekkel, plakátokkal, újságokkal. Lement a lépcsőkön és felvett pár papírt és olvasni, nézegetni kezdte. Az egyik egy kép volt, amin Sora, Mia, Anna, Kalos és Leon volt. Volt ott egy csomó plakát is. Az angyalok tánca, a Rómeó és Júlia, a legendás ugrás és még sok más előadásnak a plakátja. Mikor Yume belemerült az egyik kép elemzésébe, egy férfihangot hallott.
- Ezek a lebontás elleni tüntetésen készültek. Le akarták bontani a színpadot. – a férfi egyre közeledett és közeledett, de túl sötét volt, így az arcát nem látta Yume. – de mi nem engedtük. Műemlékké lett nyilvánítva! – mikor közelebb ért a férfi, már felismerhetővé vált. Leon Oswald állt Yume előtt.
Hírtelen még Yume szava is elállt.
- Ki vagy te? Olyan ismerős vagy nekem. – kérdezte, kicsit meglepetten Leon.
- Yume Naegino vagyok. Sora Naegino húga. Sokat hallottam a színpadról. Gondoltam elnézek ide. De nem tudtam, hogy ilyen látvány fogad majd engem. – mondta kicsit elkeseredetten Yume.
- Hát igen. Sajnos, mikor Kalos meghalt, minden összeomlott. Senki se tudott koncentrálni az előadásokra és így nem volt nagy a közönség. Bezárták a színpadot. Amolyan múzeumnak szerettük volna megcsinálni ezt az egészet, hogy megnézhessék a „kulisszákat”. De sajnos nem volt elég pénz. Így elfelejtődött az egész.
- Értem. S Sora hogy viselte ezt az egészet?
- Ő döntött úgy, hogy a színpadot bezáratja. Úgy gondolta, Kalos nélkül semmit sem ér az egész.
- Nem értem Sorát. Hisz a kaleido színpad volt a mindene..
- Meg én. –suttogta Leon.
- Mi mondtál? Tényleg… – esett le kis fáziskéséssel Yume-nek, hogy Sora és Leon jegyesek voltak!
Leonnak hírtelen nagyon rossz kedve lett.
- Itt hagyott mind a kettőnket. A színpadot és engem. A két legfontosabb az életében.
- De te miért maradtál itt?
- Reménykedek benne, hogy egyszer visszajön Sora és a színpad újra éled. De ennek… Mind1… ennek már semmi értelme. – mondta Leon, majd szép lassan elment.
Yume nagyon sokat gondolkodott azon, hogy hogyan hozhatná rendbe ezt az egészet. Majd úgy döntött Sora után megy.
Egy hét se telt el és Yume máris Japánban volt Soránál.
- Szia Sora. Mutatnom kell valamit. – s ezzel a kezébe nyomott egy csomó fényképet
- Ezek… ezeket… honnan szerezted?
- Voltam a színpadnál. Hát így néz ki most. Leonnal is beszéltem. Ezeket is ott találtam. Ezekkel van tele a színpad. – oda adta a régi képeket és a plakátokat.
Sora pár percig nézegette őket. Megakadt a szeme azon a képen, amelyiken Leonnak csókolózik.
- Leon… - suttogta sóhajtozva Sora. – gyere Yume. Megyünk vissza Amerikába.
- IGEN!! – jegyezte meg halkan Yume.
Két nap múlva már Amerikában is voltak. De Sora nem kettesbe ment húgával. Vitt egy csomó segédmunkást.
Amint a színpadra értek belekezdtek a munkába. Sora a főkapcsolók felé ment. Felkapcsolta a már évek óta nem működtetett fényeket. Minden ragyogni kezdett. Csak kicsit nagy volt a kosz.
Pár nap múlva már majdnem készen voltak a takarítással. Sora hírtelen ismerős illatot érzett.
- Leon. – mondta ki hangosan a nevet. De nem fordult meg.
- Mi tartott eddig? Miért csak most jöttél.
- Mert fájt a múlt. – üvöltött rá Leonra Sora és ezzel a mondattal felé fordult.
- Sajnálom Sora. – magához ölelte a lányt és Sora úgy hozzá bújt, mint régen!
- Nos. Gyerünk. Szedjük össze újra a csapatot.
Amíg Sora összeszedte a csapatot. Addig Leon a plakátokat és a forgatókönyvet intézte.
Sikerült összeszedni Mia-t, Anna-t, Sarah-t, Marion-t, Jonata-t, Yuri-t, sőt, még Layla-t is. No meg pár mellékszereplőt.
Két hét múlva már nagy híre ment a Kaleido színpad visszatérésének. Az újrakezdést természetesen az angyalok táncával fogják kezdeni. Két nap múlva előadás. Az edzőtermet is kitakarították, a ruhákat kimosták, és a kellékeket felfrissítették.
Elérkezett az előadás napja. Minden jegy elkelt és a nézőtér újra megtelt.
Az angyalok tánca nagyon jól sikerült. Hisz ezt a nagyszerű produkciót nem lehet elrontani. A darab végén, mikor Leon megöleli Sorát, elcsattant egy nem betervezett csók. Mindenki ámulva nézett. De egyszer csak valaki felállt és tapsolni kezdett. Pont, mint az első előadáson. De Layla a szereplők között van, akkor ki tapsol. Sora odapillantott. Ken állt ott.
A csapat újra összeállt….
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
