Sora lassan ébredezett. Egy ágyon volt. Az emlékezetében hirtelen tértek vissza a képek. Darien, a titka, ahogy birkóztak, a dörömbölés, majd a teljes sötétség.
Érezte, hogy egy ágyon fekszik. Tudta, hogy elájult, de most nem merte kinyitni a szemét. Nem tudta mi történt utána, de nem is akarta megtudni. Vissza akart menekülni a biztonságos sötétségbe. Oda, ahol nem bánthatják…
- Sora, Sora kérlek nyisd ki a szemed! –hatolt be a tudatába, egy nagyon kedves hang.
- Ez nem lehet Darien! –a gondolatok lassan fogalmazódtak meg benne. - Ilyen hangja csak egyvalakinek van…
- Leon! –mondta, mikor kinyitotta a szemét.
Igen. Ő hajolt fölé, és olyan kedvesen nézett rá, mint eddig még soha. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott. És mintha az arca is meg lett volna zúzva.
- Sora! Jobban érzed magad? –kérdezte, miközben az arcát simogatta.
- Igen. Leon, hol van Darien.
Leon arca elsötétült.
- Amiatt a szemét miatt nem kell aggódnod! Valószínűleg még mindig ájultan fekszik a lakásán. –és megint elmosolyodott.
- De hogy akadtál rám? – Sora ahogy jobban érezte magát, úgy lett egyre kíváncsibb.
- Ohh, az nagyon egyszerű volt. Amikor még megérkezett, ráállítottam valakit, hogy figyelje! Tudtam, hogy veszélyes ember, de nem volt ellene bizonyítékom. Így mást nem tehettem. –mondta nyugodtan. –De mikor megtudtam, hogy nála vagy, nagyon rossz előérzetem lett, és rögtön odamentem. Még pont időben érkeztem.
Sorának az emléktől is könnybe lábadt a szeme. Leon magához ölelte, és addig simogatta a hátát, míg meg nem nyugodott. Akkor elengedte, mélyen a szemébe nézett, és megcsókolta.
Gyengéd, szerelmes csók volt ez, belesűrítve minden érzése, minden szerelme.
- Nem bírtam volna elviselni, ha valami bajod esik! –mondta ki végre őszintén. - Én szeretlek Sora.
Leon sose beszélt sokat. Most mintha gát szakadt volna fel, csak úgy dőltek belőle a szavak.
- Én tudom, hogy rengeteget bántottalak, de nem szándékosan. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy soha, senkit nem engedek közel magamhoz. De te mégis beloptatd magad a szívembe, és nem tágítottál onnan. Harcoltam az érzés ellen, ezért voltam olyan elviselhetetlen! És én nem akartalak bántani Sora! De mégis ezt tettem. Megértem, ha soha többet látni sem akarsz…
Sora most, először mióta itt van, őszintén, szívből elmosolyodott.
- Ugyan, hogy lehetsz ilyen buta! Azon az estén semmi olyan nem történt, amit nem akartam volna én is!
- De akkor mért sírtál? –szegezte neki a kérdést Leon.
Sora elpirult, és lesütött szemmel válaszolt.
- Tudod, az én hazámban, a lányok, csak a férjüknek adhatják oda a szüzességük. –mondta halkan.
Leon évek óta nem nevetett. De most olyan vidáman kacagott föl, hogy még Sorára is átragadt.
- Drágám, - kicsit elgondolkodott. –Szerelmem, ezt a szép hagyományt eszem ágában sincs felrúgni. –mondta mosolyogva, és magához ölelte Sorát.
Így nem látta, hogy milyen arcot vágott Sora. Pedig érdemes lett volna. A megdöbbenés, bizonytalanság, a remény, majd a határtalan boldogság mind-mind látszott rajta.
Végül nem bírta tovább, és az öröm könnyei csorogtak le rajta.
Leon finoman lecsókolta őket, majd egyre lejjebb haladt, égő ösvényt hagyva maga után. Sora először bátortalanul, majd egyre szenvedélyesebben viszonozta a csókjait, öleléseit. Végül egymás karjaiban forrtak össze, elveszve a gyönyörök birodalmában…


Az előadás fantasztikusan sikeredett. Sora és Leon végig tökéletesen alakítottak, mind a harc, mint pedig a szerelem részénél. Darient kirúgták, és Juri az utolsó pillanatban érkezett, és mentette meg az előadást. Mind később megtudták, fény derült minden mocskos kis ügyletére, és börtönbe csukták. Sora még egy kicsit meg is sajnálta. De Leon nagyon elégedett volt, és remélte, hogy sokszor el fogja ejteni a szappant*.
Mayben még mindig volt egy kis féltékenység, - bár már kezdett beletörődni, hogy veszített –így ő se panaszkodhatott az alakítására.
A közönség őrjöngött, meghatódott, és sírt a végén. Az előadás bekerült a Három Legnagyobb, és legsikeresebb darabba.
Az előadás utáni ünnepi bulin mindenki ott volt. (Kivéve persze Darient.)
És akkor végre letámadhatták Sorát.
- Mért nem mondtál nekünk semmit? –kezdte Mia.
- Igen Sora, ez nem volt szép tőled! –tette hozzá Anna is.
- De lányok, miről beszéltek?
- Hát rólad, és Leonról! –kiáltottak fel egyszerre.
De még mielőtt Sora bármit is mondhatott volna, valaki mögé lépett, és átkarolta a derekát.
- Kimehetnénk egy kicsit? –kérdezte Leon.
Leon az utóbbi időben teljesen megváltozott. Ugyanúgy szófukar maradt, de ahányszor Sora a közelében volt, mosolygott, és olyan gyöngéden nézett rá, hogy mindenki elolvadt tőle. Pedig nagyon jól tudták, hogy nem nekik szólnak az elismerő, szerelmes pillantások, de látva a boldogságukat, nem sokan irigykedtek. Vagyis nem annyira sokan.
Sora bólintott, majd kisétáltak a parkba. Gyönyörű csillagfényes éjszaka volt, könnyű esti széllel. Mintha egy könyvbe lenne megírva.
- Mért hoztál ide Leon? –kérdezte Sora.
Mert mondani szeretnék valamit. –nagyon komoly volt a hangja. –Vagyis inkább kérdezni. Eléggé nehezen szántam rá magam, de tudom, hogy ha nem teszem meg, egész életemben bánni fogom! Sora, hozzám jönnél feleségül?
Sora teljesen megdöbbent. Mindenre számított, csak erre nem. Felnézett Leon arcába, és majdnem elnevette magát. A férfi olyan komoly volt, mint megismerkedésük első napján.
- Igen! –mondta, és megcsókolta.
Leon szinte fel se fogta a választ. De amikor eljutott a tudatáig, hogy igen, igent mondott, a felkapta, és megpörgette a lányt.
Majd bő egy óra múlva elindultak vissza a többiekhez. Előre is mosolyogtak. Lesz magyarázkodnivalójuk, hogy mit keres Sora ujján egy gyémánt jegygyűrű…


* A börtönben a rabok azért félnek a szappan leejtésétől, mivel elég ritka az, hogy valaki felegyenesedhet úgy, hogy páran végig ne menteg volna rajta.