Sora sikolya betöltötte az egész termet. A zene elcsendesedett, a közönség teljesen megnémult, a küzdő felek pedig beszűntették a harcot, minden tekintete a magasba irányult. A kétségbeesett anyát két tárásának kellett fognia, mert lábai már nem bírták el, ennek ellenére minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon és kislánya segítségére siessen, hiába tudta ő maga is, hogy innen, most lehetetlen. Túl messze volt, mire oda érne talán már késő lenne és egytelen egy kötél sem logott ilyen alacsonya, mind fel volt most függesztve a harc miatt. - Himeno- nyögte döbbenten Yuri, aki mint mindenki más az emelvényt figyelte. Leon és ő az egyik legmagasabb pilléren álltak és onnan figyelték a kislány aki a pallos legszélén állt és élete, bár ő nem tudott róla egy hajszálon függöt. Kis kezeivel még mindig a lebegő Fantom felé kalimbált. A mindig nyugodt Yuri agyát is ellepte az a pánik és félelem ahogy mindenki másét is, sajátja ként szerette a kislányt, az életét is adta volna érte, de pont ez a szeretett bénította meg teljesen, remegett a félelemtől és nem tudta mit is tegyen. Ha itt marad a kicsi biztos le fog zuhanni, de ha fölmegy érte könnyen lehet, hogy megijeszti és akkor lezuhan, vagy ha rosszul sikerül érkezni akkor akár le is lökheti a kislányt és ő maga taszítaná a halálba. Alattuk nem volt védőháló ami felfogná az esését, de ha még lenne is ezt az apró kis testet még az is szétzuzná. Leon is észrevette társa remegését, bár ő nem ismerte a kislányt őt is megrémítette ez a helyzett, de az ő feje, talán egyedüliként a terembe. Mérlegelte a lehetőségeket és végül cselekedett. Jól látta, hogy a lányka semmit nem érzékel körülötte, de ami még ennél is rosszabb volt Fantom se. Ő képes lett volna elcsalogatni a kicsit, de annyira lefoglalta a hátrálás és a menekülés, hogy észre se vette milyen vezsélybe sodorta ezt a kislányt. - Ken!- kiáltott bele mikrofonjába ami őssze volt kötve a központtal- Emeljétek fel a hálót!- adta ki parancsba. - Mire készülsz? - kérdezett vissza Ken, de Leon nem válaszolt neki. A kezében tartott kardot elhajította ami pár pillanat múlva hangosan koppant a terem padlaján közvetlenül Sora mellett aki úgy nézte a kardot, mint ha az pici lánya lett volna. Leon miután ledobta a kardot lendületett vett, majd megkapaszkodott a legközelebbi trapézban. A preon ahol a kis Sophie állt nem volt túl messze, de akrácsak Yuri úgy leon is tudta nem mindegy, hogy is közelíti meg azt. Nem volt más trapéz a közelben amiről jobb szögben el tudta volna érni a lányt csak ez az egy és sajnos nem is tudtak volna leengedni mivel majdnem az összes trapéz tarto most a függő pilléreket tarotta. Nem volt más választása a francia férfinak, meg kellett probálnia innen elérni a kicsit. A teremben mindenki veszülten figyelte a mutatványt és azt gondolték ennél nem lehetne rosszabb, de sajnos tévedniük kellett. A nézők egy része látva, hogy a sztár Leon ott log a kötélen úgy gondolták ez is csak a műsor része, s bár szigorúan tilos volt sokan előkapták fényképező gépeiket és a kislányt ezzel teljesen megvakítva. Apró kezeit szemei elé kapta és megprobált hátrálni, de nem látta merre megy, megijedt az sok fénytől és a hirtelen fellébő zajtól mivel sok ember mikor meglátta, hogy imbolyog a kislány kiabálni és sikoltani kezdtek. - Sophie, drágám! Kérlek gyere ide! - kérde a dadus, aki a korlátnál állt és hivogatta már egy ideje a gyereket, de nem mert kilépni a pallosra. Leon is észrevette a változást és tudta cselekednie kell, ha nem akarja, hogy a gyermek leessen. Lábait összeszorította és lendületett vett egészen addig míg a kötél már majdnem visszintbe került, az utolsó lendületvételnél hirtelen felhúzta magát és felugrott a rudra amibe idáig kapaszkodott, a kötél még mindig lendületbe volt és amikor újra emelkedni kezdett és elérte a legnagyobb magasságot kinyujtotta eddig behajlított lábeit és ellökte magát. Úgy hat méter lehetett közte a pallos között, a férfi teste ívben megveszült, a másodpercek percekké nőttek ahogy egyre közeledett a kis Sophie felé aki ott állt közében, s bár a vakuk már nem villogtak szemeit még mindig dörzsölte, s időközben a Színpad szelleme is észrevette milyen veszélybe sodorta a kislányt és megprobálta arréb csalogatni, de az már nem is figyelt rá. Leon egész testét megviszítette mikor érezte, hogy a lendülete fogytán van, amennyire csak tudta kinyújtotta karjait és végül jobb kezével sikerült elérnie az egyik vas rud szélét. Teste teljes erőből neki csapodott a vasnak, de a rudta nem engedte el és tartotta magát, s mivel a kicsi sem állt túl közel hozzá így nem fenyekedtte az a veszély, hogy esetleg lesodorja őt. Leon bal keze teljesen kifordult a helyéről és természetellenes állásban maradt. Ép jobb kezével amennyire csak tudta felhuzta magát. Egyik tédét is sikerült feltennie és egyensúlyát is visszanyerte, de tudta nem sokáig bírja ezt az állapotott fennt tartani. Cselekednie kell! A kislány ott állt nem messze, már nem dörzsölte a szemét, de könnyei megállás nélkül folytak, arcoskája kipirosodott és egész testét rázta a hideg. Ahogy Leon végignézett a lánykán valami furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha már ismerné ezt a gyereket, a vonásai, a formái olyan ismerősek voltak a számára, pedig biztos volt benne, hogy soha az előtt nem találkoztak. - Szia kicsi lány!- probált barátságosan közeledni hozzá. - Nagy butaságot csinált, neked nem szabadna itt lenned. Gyere ide hozzám kérlek és én leviszelek innen! - hívogatta maga felé, de Sophie nem mozdult. Ott állt egy a férfi elött és csak nézte őt. Idegen férfi volt az ő számára, nem ismerte, nem is bizott benne. Sok emberrel találkozott már, de kevés volt köztük a férfi és főként az olyan akivel olyan jó kapcsolata lett volna, mint Layla, Mia vagy Anna. Ez alol csak Denis és Yuri volt kivétel. - Kérlek! Gyere ide, vagy nem tudok segíteni- szólongatta tovább a kislányt, aki végre rá emelte teikntetét. A két szürke szempár találkozott és egy vételennek tünő pillanatig kapcsolodott. Leon soha azelőtt nem találkozott senkivel akinek ilyen szürke szemei lettek volna kivéve a húgát és az édesanyját. Teljesen megbabonázta ez a tekintet ami az ővével ellentétesen szelidséget és melegséget sugárzott, nem a rideg közönyt. A kislány is megtalálhatta az ő tekintetében amire szüksége volt, mert bizonytalan léptekkel megindult felé, majd megállt előtt és kis kezeivel átkarolt a férfi nyakát és hozzá bújt. Kellems, bizseregető érzés futott végig Leon gerince mentén és még szivesen állt volna itt egy darabig, hogy élvezze, de érezte, hogy ereje fogytában van és már nem lesz sokáig képes fennt tartani magát, főleg, hogy egy másik test nyomodik neki. Jobb kezével elengette a vasrudat amibe idáig kapaszkodott, majd átkarolta vele az apró kis testett, jó erősen magához szorított és szép lassan hátradőlt, bele a mélységben.