Az öröklét rabjai   24. jelenet   J: James K: Kaylie F: Felicia H: Horatius   *J lent ül, Victoriáékkal* *K nem megy le egészen, megáll a lépcső közepén.* James, beszélhetnék veled négyszemközt? *J felkel, elköszön mindenkitől, és sietve felmegy a lépcsőn Kaylie után* Valami baj van? *K sóhajtva bólint* *J magához húzza Kaylie-t* Mondd. K: Menjünk be valamelyik szobába… *J bólint* *K gyorsan megcsókolja Jamest, aztán kinyitja az egyik szoba ajtaját, bemegy és leül a kanapéra.* *Jamesnek nagyon rossz előérzete van, leül Kaylie mellé. Sóhajt* *K hozzábújik.* El kell mennem. J: Hová mész? *aggódó arc* *K sóhajt, aztán csak suttogva ejti ki a nevet* Horatiushoz. *J nem mond semmit, nincs kedve akadékoskodni, inkább Kaylie vállára hajtja a fejét, és  potyognak a könnyei* *K tudta, hogy nehéz lesz, de nem hitte volna, hogy ennyire. Szorosan magához öleli Jamest.* *J próbálja visszafojtani a könnyeit, de minden igyekezete ellenére, nem igazán megy* K: Nyugodj meg egy kicsit… *J felnéz könnyes szemmel* Ketten mentek? *próbál nyugodt lenni, de látszik rajta, hogy nagyon félti Kaylie-t* K: Felicia elkísér egészen a kapuig. Onnantól… egyedül kell boldogulnom. Ügyes kislány vagyok, menni fog *ezt próbálja könnyedén mondani, de maga sem hiszi el.* *J lehajtja a fejét* Képes téged tök egyedül beküldeni oda? K: Nincs más választásunk. *J csendesen kérdi* De miért? Kell lennie más megoldásnak. K: Ha nem sikerül, akkor meghalok… *megrázza a fejét.* Nincs más megoldás. Nem hiszem, hogy csak poénból elküldene a legveszélyesebb helyre, ami létezik. Ha lenne más kiút, már rég megmondta volna. J: Utálom, amikor utólag mindig  kiderül, hogy igaza volt *lefelé néz* *K egy kicsit mosolyog.* Ez már csak így szokott lenni… De most én voltam a hülye… nem kellett volna utána mennem. J: Ezt is mondta… elegem van. *most Kaylie szemébe néz* Ugye vissza fogsz jönni… Kérlek. K: Nagyon remélem. *J megcsókolja Kaylie-t* *K visszacsókol, és neki is könnyek szöknek a szemébe.*   *F, J, V, R lent vannak az előszobában és Kaylie-ra várnak.* *K összeszedte magát, és próbál legalább erősnek látszani. Lejön a lépcsőn. Semmi nyoma a szokásos vidámságának.* * F, J, V, köszönnek* *F int Kaylie-nak, hogy üljön le* *K úgy érzi, hogy ha nem induln ak most, akkor az a kevés önbizalma is elszáll, amit összeszedett.* *K leül.* *R is köszön neki.* *V Feliciával beszélgetett.* *F Kaylie-hoz fordul* Indulhatunk? K: Igen… Jobb, ha minél előbb megyünk. *F felkel és int, Kaylie-nak, hogy ha el akar valakitől búcsúzni, még most tegye* *K nem igazán érzi magát elég erősnek a búcsúzáshoz* Viszlát… *ő is felkel.* F: Ez esetben tekintsünk el a formaságoktól, és legyünk túl rajta. *ő is elköszön* *Jamesen nagyon látszik, hogy ki van készülve* *K még rámosolyog Jamesre és Robertre, aztán indul. Int Victoriának is.* *F is hasonlóképpen tesz. Megfordul, nem néz hátra és elindul.* *K Felicia mellett marad, és csak a lába elé néz.* *F kiérve az ajtón, szembefordul Kaylie-val, elővesz a kabátjából négy ezüst tőrt, és átadja Kaylie-nak.* Erre még szükséged lehet. K: Köszönöm. *vet egy pillantást a tőrre, aztán elteszi. A gondolatai egész máshol járnak.*   *megérkeznek a már említett erdő elé, rém sötét van, és igencsak ismeretlen zajok hallatszanak ki* K: Azt mondod, ez lesz a könnyebb része? *megpróbál csak a jelenre koncentrálni.* F: Utólag te is ezt fogod mondani. Hidd el, hogy igazam van. Egyszer már megjártam ezt az utat. *K nyel.* Nem akarom vesztegetni az időt… Így is legszívesebben visszafordulnék… F: Induljunk. *elindul előre, és amint belép eltűnik Kaylie szeme elől* *K követi, bár nagyon szeretne visszamenni.* *F megfordul, és közelebb lép Kaylie-hoz* Hibázni fogsz, ha félsz. K: Nem tudom, hogy erre van-e más értelmes reakció, mint a félelem. F: Megint ott van a baj, hogy egyáltalán "érzel". Akkor inkább érezz gyűlöletet, vagy bánom is én, de ne félelmet. *K nyel, és becsukja a szemét. Próbálja elfojtani a félelmét, de erre a gyűlölet a legrosszabb verzió. Eszébe jut egy másik megoldás: arra a szeretetre koncentrál, amit Felicia iránt érez. Kinyitja a szemét. A félelem elmúlik. Rámosolyog Feliciára, de a világért se mondaná meg, hogy hogyan sikerült legyőznie a félelmét.* *F ezt látva, továbbmegy, majd kis idő múlva hirtelen előkapja az egyik tőrt a kabátjából, és mereven megáll egyhelyben* *K is megtorpan, és körülnéz. Gyorsan előhúzza a tőrt.* Mi az? *suttog* *Egy vámpírnak csak a halk suttogását hallják K-ék.* Nocsak, két betolakodó, hmm, legalább nem kell messzire mennünk a vacsoráért* *F továbbra sem mozdul* *K megdermed, ugrásra kész.* V2: *szintén suttog.* Melyiket kéred? Ooo, még fegyverük is van! Nem sokra mennek vele *éles hangú, vinnyogó nevetés.* *V1 mutat Kaylie felé. Megjelenik Kaylie mögött és a nyakához tart egy kést* *K gyorsan felidézi az eltűnős trükköt, amit Feliciától tanult, és ezzel a módszerrel eltűnik,  majd szorosan V1 mellett tűnik fel.* *V2 közben Feliciához ugrik, és meglepetésszerűen a földre löki, és a kését a szívéhez tartja.* *Felicián látszik, hogy egy csöppet sem ijedt meg a támadójától, kivillantja a fogait, majd hirtelen mozdulattal kicsavarja V2 kezéből a kést, és "helyzetet cserél vele", majd a nyakába harap és inni kezdi a vérét* *V2 lerúgja magáról F-t.* *V1 kicsit meglepődik, megint elkapja Kaylie-t és magához húzza* *F amint stabilabb helyzetbe került  felkapja a kését, céloz, és egyenesen V2 szívébe talál* *K nem igazán tudja felmérni V1 erejét, de mivel így adja a helyzet, a hasába döfi a kést, hogy időt nyerjen. Egyből ki is húzza, és ellöki magától V1-t.* *V2 elesik, és a következő pillanatban már halott.* *V1, a földre esik, és sok időd veszt azzal, hogy gyógyítja magát, közben másra nem figyel* *F felkel a földről* *K mögé lép, és a nyakába harap, és gyorsan issza a vérét.* *V1 nem tud védekezni, egy kicsit kapálózik, de egyre fogy az ereje* *K majdnem az utolsó cseppet is kiszívja belőle, aztán átszúrja a szívét.* *V1-nek elernyednek az izmai, és meghal* *K hátrébb lép, és Feliciára néz.* *F megtöri a száját és szó nélkül továbbindul* *K elteszi a tőrét, és követi Feliciát. Még fel se fogta, hogy vámpírt ölt, és nem is akar  belegondolni…* *F meglátja hogy az erdő egy bizonyos szakaszánál, egy egészen áttetsző, fehéres anyag lebeg a levegőben. Felicia megáll és felmordul* Ez legutóbb még nem volt itt… K: És van ötleted, hogy mi lehet? Azon kívül, hogy csapda… F: Bizonyára nem dísznek van, de amint látom kikerülni se lehet *késsel hozzáér, de így  úgy tűnik, mintha ott se lenne* K: Lehet, hogy csak valami riasztó? F: Rzt csak azután fogjuk meglátni, amint átmentünk rajta. *vesz egy nagy levegőt* K: Várj… *F Kaylie-ra néz* K: Ha tényleg csapda, akkor… *nyel* akkor csak nekem kell belesétálnom. F: Ezt felejtsd el. K: Nem akarom, hogy bajod essen a hülyeségem miatt. *F nem foglalkozik Kaylie-val, nekiindul, amint beleér olyan érzése van, mintha erős napfény érne a bőréhez, már nem fordul vissza, teljes erőből elkezd rohanni* *K ezt látva futva indul utána. Megtántorodik, amint megérzi a napfény hatását, de összeszedi magát, és rohan Felicia után.* *F zihálva megáll amint kiért, és csendesen szitkozódik, regenerálni kezdi magát, mert elég csúnyán leégett* *K nem sokkal utána ér ki. Elveti magát a földön, és minél hamarabb elkezd regenerálni. Elég lassan megy neki, de végül mégis sikerül.* *F Kaylie-ra pillant* Jól vagy? *K kinyitja a szemét.* Erős túlzás… F: Gondolom… *biccent* *K feltápászkodik.* F: Mehetünk tovább? K: Gyerünk… *F továbbindul* *K megtorpan egy helyen, ami egy kisebb tisztás közepe. Farkasok morgását hallja a közelből, és előhúzza a kését.* *F is megáll és körbenéz, gondolatban nyugtatja Kaylie-t, hogy ezek csak "állatok"* *K üzen, hogy "ahhoz elég sokan vannak, hogy "csak állatok" legyenek* *F most szóban válaszol* Ne pánikolj már! K: Pánikol a fene! Csak nem szeretem, amikor széttépnek. *F felhorkan* *F1, F2, F3, F4 egyszerre ront Kaylie-ra* *K megvillantja a kését, és sikerül F1-t és F2-t halálosan megsebeznie, de a másik két farkas a földre szorítja. Szembenéz az egyikkel, a másikat lerúgja magáról.* *közben másik hat farkas támad Feliciára.* *F egyet rögtön leszúr, majd látva, hogy nem tud ennyi felé figyelni, eltűnik, a farkasok mögött jelenik meg, és folytatja, szép egyesével* *F2 vicsorog Kaylie-ra* *közben még 6 farkas veszi körbe őket* *K is rávicsorít.* Fogaim nekem is vannak… *Sikerül leszúrnia a farkast, de egy másik támad rá. Feláll, megpördül, és eltöri a farkas gerincét.* *a maradék farkasok lassan közelítenek feléjük.* *F rájön, hogy van más módszer, is. Eldobja a kést, becsukja egy pillanatra a szemét, majd kinyitja, igézéssel próbálkozik* *F8 megáll, lefekszik a földre, és csak barátságosan morog.* *F sorban végignéz a farkasokon* K: Felicia, a vezért igézd meg! az a többit is elviszi. *rámutat az egyikre.* *F nagyon kezd fáradni, egy pillanatra megáll, majd összeszedi magát és kezdi elölről, az említett farkasra nézve* *Fv (farkas vezér) megáll, szembenéz Feliciával.* *F nagyon koncentrál, nem sok van neki vissza az összeesésig, de nem foglalkozik vele, csak a céljára figyel* *Fv leül, úgy néz ki, mint egy barátságos kutya.* *F halkan szól Kaylie-nak* Öld meg őket… *majd összeesik* *Fv azonnal feláll, és Feliciára vetné magát, de még ugrás közben Kaylie átvágja a torkát.* *K szikrázó szemekkel néz végig a maradék farkasokon. Nem igéző, de nagyon félelmetes* *többi farkas kushadva otthagyja őket.* *K Felicia mellé lép. Feltépi a csuklóját, és Felicia szájához tartja. Semmiképpen nem hagyná itt.* *F hirtelen ébred és ül fel, most kap csak észre, hogy Kaylie-vérét itta, és gyorsan eltolja magától Kaylie-t* Te bolond, ne vesztegesd a véredet! *K hátrébb lép* Nem sok veszteséget jelent. Úgyis mindegy, nem? *elmosolyodik.* F: Egyáltalán nem mindegy. *felkel* K: Annyit megért, hogy magadhoz tértél. *F rámosolyog* Ment volna magamtól is, csak nem vagyok még ehhez hozzászokva. Egyetlen egyszer próbáltam ki ezelőtt. K: Többet kellett volna gyakorolni… F: Az idő mindig kevés *mosoly* Hidd el, ha gyakorlásról van szó, engem nem jellemez a lustaság. K: Ezt tudom. *F elindul, de már látja, hogy nemsokára kiérnek* *K is látja, hogy már nem sokáig tart az erdő, és ez nem nyugtatja meg.* *F gyorsít a tempón, nem szívesen találkozna egyéb kedves lényekkel* *K követi.* *kiérnek az erdőből és meglátják a kastélyt, vakító fehér színű, és hosszasan kell végigmérni, ha valaki be akarja látni.* *K megtorpan, és összeszorul a torka.* *F is megáll, és szembefordul Kaylie-val* Az utunk itt elválik, engem nem fog beengedni, hiába is akarnék segíteni. *K nyel.* Értem… *F végigsimít Kaylie arcán, nem mond semmit, megfordul és elindul visszafelé* *K legszívesebben menne vele. Hosszan utána néz, aztán erőt vesz magán. Sóhajt, és elindul a kastély felé.* *sehol egy árva lélek, szinte gyanúsan csend van. Úgy tűnik, a kaput senki sem őrzi* *K odaér a kapuhoz. Semmi csengő vagy kopogtató, csak egy kilincs van rajta. Vesz egy nagy levegőt, és lenyomja a kilincset.* *egy tágas csarnok következik a kapu után, szintén egy lélek sincs sehol* *K beljebb megy, de nagyon rosszat sejt. Próbál nem gondolni a félelemre.* *K háta mögött egyre erősödik egy hang, valaki sietve közeledik felé, ez töri meg a csendet* *K megpördül.* *F, amint közelebb ér megáll, látszik rajta, hogy ki van fáradva, előrehajol és zihál egy kicsit.* Sikerült… *elmosolyodik*, mindig az apró részletekre nem figyel. *K is elmosolyodik.* Halálra rémisztettél… *F körbenéz* Nem csodálom *látszik rajta, hogy nem szívesen tartózkodik ezen a helyen* Gyere, mielőtt még meglát valaki, engem is elkapott még idő előtt valami idióta… *K nem igazán tud mit csinálni, úgyhogy elindul Feliciával.* Nem szeretnék találkozni afféle idiótákkal… *F sietve megindul, és a legközelebbi elágazásnál elfordul balra és egy szűk kis folyosón megy végig, aminek a vége egy lépcsőhöz vezet. Elindul felfele* *K követi, de egyáltalán nem érzi magát biztonságban.* *F felmegy a legfelső emeletre, már annyit mentek, hogy már fogalma sincs hányadik, ott a legközelebbi ajtót kinyitja és belép* *K a nyomában marad.* *A terem amibe most érkeztek, bálteremre hasonlít, vörös mintás szőnyeg van alattuk, néhány kristálycsillár a mennyezeten, de a szobának semmi más berendezése nincs, még ablakok sincsenek, csak a szoba végében egyetlen ajtó.* *F efelé tart* K: Hátborzongató ez a hely… *követi Feliciát.* *F sietve halad az ajtó felé, de az ajtó egyszerre csak eltűnik, ahogy az is amin bejöttek, csak a falak maradnak. Megáll, és hirtelen körbefordul ijedten* *K nem ijed meg, valami hasonlóra számított.* Csapda. *állapítja meg.* *a teremben halkan megszólal a zene* *K hátborzongatónak tartja ezt a zenét.* *F hátrafordul és lassú léptekkel közelít Kaylie felé, közben átalakul* *K becsukja a szemét egy pillanatra. Ennél rosszabban nem is alakulhatott volna…* *H kedélyesen üdvözni Kaylie-t* *K kinyitja a szemét, és biccent. Kerüli Horatius tekintetét.* H: Minek köszönhetem a látogatásod? *tudja a választ* K: Annak, hogy végre beláttam, hogy ostoba voltam… igazad volt. Melletted van a helyem *készült… H: Hízelegni akarsz? *rámosolyog* Semmi hátsószándék? *gúnyosan beszél, mert hallja Kaylie gondolatait* *K hiába próbálja elrejteni a gondolatait Horatius elől, ezt még sose gyakorolta…* *H türelmesen várja a választ* K: Hiába mondanám, hogy nincs "hátsó szándékom", ha magad is látod a sebet az arcomon, amit nem engedsz begyógyítani. *H tereli a témát* Tudod ide nem szokás csak úgy besétálni, nem szeretem a betolakodókat, igazán szólhattál volna előre, nem mintha nem tudtam volna, hogy jössz, *mosoly* csak mély sajnálatomra így mindjárt egy rossz ponttal indítasz. K: Hogyan tudnám jóvá tenni? *mosoly.* *H rámosolyog* Hova sietsz? *felnevet* én éhes vagyok, úgyhogy szívesen meghívnálak vacsorára, ha már itt vagy. K: Elfogadom a meghívást. *H közelebb lép Kaylie-hoz és megfogja a kezét, elindul vele, amint a terem hátsó falához érnek újra megjelenik az ajtó* *K fejében megfordul, hogy legjobb lenne elrohanni, de nagyon gyorsan rájön, hogy semmi esélye sincs most már.* *H kivezeti Kaylie-t a teremből, és pár folyosóval arrébb benyit egy szobába, ami  meglehetősen kicsi az előzőhöz képest* *K igyekszik minél meggyőzőbben viselkedni, ha már a gondolatai olykor akaratlanul is elárulják.* *H elengedi Kaylie-t és int neki, hogy üljön le, majd magára hagyja Kaylie-t pár percre* *K leül és körülnéz. Cseppet sem tetszik neki ez a hely, minden hátborzongató számára.* *fél óra eltelik, de Horatius még nem jött vissza* *K egyre rosszabbul érzi magát, és rájön, hogy ez nem csak csapda, hanem börtön is. A kezeibe temeti az arcát.