|
14.rész - Újra együtt
2007.04.20. 14:51
14. Rész: Újra együtt
Hiei kikerekedett szemekkel nézett lányára, nem akart hinni a fülének. A többiek is mind döbbenten pislogtak rá, így Hana úgy döntött inkább elmagyarázza a dolgokat.
- Nem 18 éve kellet volna hogy anyát megszállja az a lény, hanem most, de mindenki félre értelmezte az időpontot. Azért kellett a népemmel lennem 14 éves koromig, hogy megtanuljam az ösvényt kordában tartani, de csak alig pár napja kaptam meg az összes erőmet… Képes vagyok megnyitni az utat, így elmehetünk anyához… végre találkoztok vele…
Hosszú perces értetlenkedés után végre mindenki elhitte Hana szavait és elindultak arra a helyre, ahol egykor Kiri életét vesztette. A napot sűrű felhőréteg takarta, vészesen emlékeztetve őket arra a napra, de ez most más volt. A levegőben érezni lehetett Hiei és Hana izgatottságát. Hana egy kiálló szikladarabon állt meg, majd édesapja felé nyújtotta kezét. A démon lénya mellé lépett és várt. A lány az ég felé fordította tekintetét és halkan, alig halhatóan egy igézetet kezdett mormolni. A felhők hirtelen szétnyíltak és a fény megvilágította apát és lányát. Hana mosolyogva nézett apjára, majd Kuramáékra pillantott.
- csak a lelkünk mehet fel, a testünknek itt kell maradnia. Nem időzünk sokáig…
A rókadémon megértette mit akar ezzel mondani a lány és közelebb lépve épp eltudták kapni a két alélt testet. Majd ámuldozva nézték végig, ahogy a két szellemszerű átlátszó alak felemelkedik. Hieiék a felhők fölé értek. Ott minden olyan csodálatos volt, de őket most nem a látvány kötötte le ott ált velük szemben Kiri és mosolygott rájuk. Hana apja kezét elengedve odarohant hozzá és szorosan magához ölelte őt.
- Kicsim… annyira örülök, hogy végre magamhoz ölelhetlek.
- Én is anya… egész életemben erre vártam…
Hiei mozdulni sem bírt egy darabig, majd mikor Kiri felegyenesedett és kérdőn rápillantott a karjaiba rohant. Úgy ölelte kedvesét, mint még soha. Szemeikből a könnyek potyogtak. Hiei el sem akarta hinni hogy ez a valóság. Újra karjaiban tarthatja kedvesét. Végre együtt volt a család. Hosszú, hosszú perceken keresztül ölelkeztek így hárman, majd beszélgettek, de az idejük lassan lejárt és Hana bánatosan fordult édesanyjához.
- Hamarosan mennünk kell.
Hiei fejében érdekes ötlet született meg. Lányára tekintett, aki szavak nélkül is megértette mit szeretne apja. Elmosolyodott, majd döntött. Megölelte édesanyját, majd édesapját is és Kiri nem kis csodálkozására mindkettőjüktől elbúcsúzott.
- Hiányozni fogtok, de néha el tudok majd jönni hozzátok… addig is visszamegyek Kuramáékkal a halandó világba.
Kiri kérdőn nézett Hieire.
- én itt maradok veled…
A démon szava meglepték kedvesét, először nem akarta engedni a dolgot, majd végül mégis beleegyezett, bár nem nagyon akarta egyedül hagyni lányát. Hana végső búcsút vett tőlük és elindult vissza testéhet.
Kurama ijedten vette észre hogy Hiei teste ragyogni kezd, mint oly sok éve Kirié, majd meglátta az egyedül közeledő Hanát. A szél ismerős hangot sodort feléjük, mikor a lány magához tért.
- Ég veletek barátaim… Én itt maradok Kirivel… Kurama kérlek vigyázz a lányomra…
A hang semmivé foszlott, Hana pedig apja teste mellé térdelve homlokon csókolta őt. Ezt követően Hiei alakja még jobban felragyogott, majd milliónyi csillogó szemcseként felemelkedett akárcsak régen kedvese. Hana mosolyogva nézett utána, majd Kuramáék is arra tekintettek. Az összezáruló felhők között Kiri és Hiei egymást ölelve mosolyogtak rájuk. Hana halk, kedves hangon lehelte ki szavait.
- Találkozunk még. Egyszer újra együtt leszünk…
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
