11. Rész: Egy új ösvény

Kurama ijedten figyelte, ahogy Ai emelkedik felfelé.
- Mi történik?
- A párkák visszaszólítják.
- Ne… nem akarom, hogy elvigyék.
Kurama felpattant de éles fájdalom hasított belé és megtántorodott. Nem akarta Ai-t elveszíteni, most hogy visszakapta… Hirtelen alakok jelentek meg a lány körül. Nők és férfiak.
- Gyermekem. Hát visszatértél. Itt az ideje, hogy elfoglald méltó helyed.
- NEM.
Hiába csengett hangja kedvesen, erre a válaszra senki sem számított...
- De neked itt a helyed.
- Nem nekem a férfi mellett a helyem, akit szeretek. Ezért kell örökké élnetek, mert nem akarjátok megismerni a szerelmet. Az anyám ezt tudta és legyőzte a származását.
- De ha itt maradsz az erőd elvész és te is a feledésbe merülsz.
- Ez nem igaz. Ez nem olyasmi, ami el tud halványulni. Bárhol is legyek az egyensúlyra vigyázok és ezt senki nem veheti el tőlem.
A kis csapat döbbenten pislogott felfelé, a párkák pedig sokatmondó pillantásokat váltottak.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen.
Ai nem gondolkozott sokáig a válaszon, ami a lehető leghatározottabban hagyta el ajkait. Ezt követően a fény eltűnt és Ai visszaereszkedett a földre. A többiek megmeredve nézték az eseményeket. Ai elfáradt és majdnem összeesett, de Kurama mit sem törődve saját fájdalmával elkapta. A lány lassan kinyitotta a szemét és hálásan mosolygott szerelmére, majd aggódó pillantásokkal tette fel a kérdést, ami most a legjobban foglalkoztatta.
- Jó vagy?
- Igen és te.
- Csak elfáradtam… Cuki fülek.
Kurama elmosolyodott és megcirógatta a lány újonnan szerzett fülecskéit.
- Azért te sem panaszkodhatsz.
- Most már tudom, hogy Koenma hogy értette, hogy a szerelemnek szerepe van.
Ai mosolygott, majd Kurama megcsókolta. Mindketten visszanyerték a csók közben az eredeti alakjukat…

Ai bal kezéből egy fényes fehér gömböcske emelkedett fel és ezüstös port szórt a kis csapatra. Mindenki csak ámult és alig vették észre, hogy a sebeik mind begyógyultak…
Eltel 1 hónap. Mindenki élte a saját megszokott életét. Egyik este a kis csapat összegyűlt Kuramáéknál. Ai és Keyko főzött. Kurama és Yusuke egész nap feszült volt, de ezt csak ők ketten vették észre. Ugyanez volt a helyzet Keykonál és Ai-nál is…
Yusuke végül nem bírta tovább és úgy más ne hallja kérdőre vonta Kuramát.
- Mi bajod? Olyan ideges vagy ma?
- Azért te sem panaszkodhatsz.
- Úgy döntöttem megkérem Ai kezét?
- mi???????
Yusuke mosolygott és elővett a zsebéből egy kis piros dobozt. Kinyitotta és egy eljegyzési gyűrű volt benne. Kurama mosolyogva nézett fel barátjára és ő is előhúzta az ő kis dobozkáját.
Ez alatt a konyhában Ai és Keyko is beszélgetni kezdtek.
- Nem szoktál ilyen szétszórt lenni.
- Tudod, elmondok valamit. Ma akarom elmondani Kuramának is… babát várok.
Keyko arcáról sugárzott az öröm, majd egy pajkos mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Ez csodálatos… Lehet, hogy egyszerre fogunk szülni.
- Ezt úgy érted?
…

Eljött a délután a szerelmes párok egyszerre bökték ki, hogy valami mondanivalójuk van a másik számára. A lányok összemosolyogtak és átadták a szó jogát a fiúknak.
- Kezdjétek ti.
- Hát jó.
Yusuke és Kurama letérdeltek a két megszeppent lány elé és megkérték kedvesük kezét. Mindenki nagyon boldog volt, de most jött a hab a tortán. A lányok elővették a hátuk mögül, amit eddig ott rejtegettek. Mindketten egy-egy baba-méretű kötött kiscipőt tartottak a kezükben. A fiúk meg sem tudtak szólalni hirtelen, majd mindketten karjukba zárták a szeretett nőt és csókkal pecsételték meg a boldog pillanatot…



Vége