|
9.fejezet - Búcsú
2007.04.20. 14:17
9. Búcsú
Csörrr...csörrr....csörrr...
Kurama telefonja tompán csörgött egy széken levő táskából. Kurama nagy nehezen kinyitotta a szemét. Jobbra nézve meglátta, hogy egyedül van. Kezét maga felé húzta. Felszisszent, elvágta a karját. Hosszú csíkban csorgott belőle a vér. Csak akkor vette észre, hogy egy kés van az ágyba szúrva, pont a szíve mellett. Rájött az igazságra. A telefonja még mindig csengett, ő mégse foglalkozott vele, csupán egy dolog érdekelte: Miért nem végzett vele az alakváltó?
Igazán feltünően futott végig az utcán. Egyenest a vonatmegállóhoz sietett. Fogalma sem volt, hogy miként de mégis megtalálta az alakváltót. Pont a szeme előtt ment be a mosdóba. Kurama meg mint aki jól végezte dolgát, mikor senki nem látta, utánna ment a női mosdóba. Az alakváltó még mindig Vini alakjában volt. Megnyitotta a csapot és vizet eresztett kezébe amivel arcon locsolta magát. Lecsorogtatva szemei környékéről a vizet felnyitotta szemeit. Más biztos a szívéhez kapott volna és elájult volna a háta mögötti látványtól, nos az alakváltót nem faragták olyan fából. Érzéktelen arccal nézte a tükörből visszaverődő arcot. Lassacskán az ő arca is változni kezdett. Jóval megmagasodott, bőre színe sötét lila lett, azzal szemben szemei világos lilán csillogtak. Hosszú fehér haja alól kikandikált két hosszúkás fül.
- Erre voltál kiváncsi? - kérdezte a háta mögött, valódi alakjában álló Kuramától.
- Így szebb vagy...
- Ne bókolj, Youko Kurama, nem áll jól neked. Hallod? Léptek zaja...szerintem erre tart.
- Miért mentél el úgy, hogy meg sem öltél?
- Mit éreztél, mikor velem voltál?
- Tiszta szívből reméltem, hogy nem tűnik fel az alakváltó, erre pont vele voltam. Átvertél.
- A számlánk ki van egyenlítve. – fogta meg Kurama kezét az alakváltó.
- Meg se sebesítettél.
- De a kínzás csak most következik. – szájon csókolta a szellemet. – remélem még sokáig nem bírsz majd kiverni a fejedből. De most megyek, még elmegy a vonatom, még van egyetlen dolgom, mielőtt visszatérnék az alvilágba. Legyél boldog Kurama, soha többé nem kell tarts az alakáltó bosszújától.
Kezeik ahogy elváltak, mindkettő visszavette emberi alakját. Vini Majaniként ismert nő felszállt a vonatra, és végleg elhagyta Tokió városát. Viszont nem állt le az élet. A megállóba tüdejét kiköpve ért be Yusuke, Kuwabara és Hiei. Későn érkeztek. A vonat elment. Keyko is ott volt és látta Vinit felszállni. Kuwabara fáradtan támaszkodott meg egy korlátban. Hiei arckifejezése nem igen mutatott semmijen bánatot. Yusuke rákiabált Keyko-ra, amiből egy újabb jó nagy veszekedés lett.
- Fejezzétek már be! – kiálltott rájuk Kuwabara. – Kuramamát most vitte el a városból az a szemtelen szörnyeteg egy urnában, ti meg itt veszekedtek. Istenem, az a véres ágy, Kurama vére folyt rá. Megölte egy késsel, milyen egy pofátlanság.
Yusuke és Keyko szemei kikerekedtek, Hiei meg elmosolyodott. Kuwabara vállát egy kéz kocogtatta meg.
- Yusuke, haggyál békén, most nem vagyok vicces kedvemben.
- Mi a bajod Kuwabara?
Kuwabara majdnem átesett a korláton. Megfordult és boldogan ugrott Kurama nyakába. Az emberek mind megnézték őket. Kuramán nem volt semmi más egy ingen és egy nadrágon kívül, azok is épp csak csüngtek rajta. Kurama lakásán már várta őket Genkai, Shizuru, aki Chie-vel játszott és Yukina. Ki tudja hogyan de Shizurunak sikerült megbékéltesse Chie-t Hieijel kapcsoltban. Végre újra minden a régi volt, boldogok voltak, hogy mindannyian jól vannak. Persze nem tarthat semmi sem örökké. Hiei Chie-vel visszament az alvilágba, Keyko szakított a vőlegényével, de Yusukével sem igen akart javulni a kapcsolatuk, mégis Yukina szerint van remény rá, hogy ők ketten egy pár legyenek. Yukina visszaköltözött Genkai-hoz. Kuwabara pedig rengetegszer látogatta meg őket. Kurama pedig szomorú lett, nagyon is, azt a részt amellyel ő szeretni tudott a Yusuke szerinti Nikita elvitte magával. Munkájába temetkezett.
Ha már Nikitánál tartunk, Tokiótól messze, egy másik városban egy taxi állt meg egy ház előtt. Egy nő szállt ki belőle. Kezében egy urna pihent. Végig menve a házig vezető úton szinte látott egy kislányt aki boldogan görkorcsojázott a járdán, majd egy felnőtt nőt aki onnan indult álmai megvalósítása felé. Reszkető kezekkel nyomta meg a csengőt. Egy öreg néni jött ki. Átadta az urnát, elmesélve egy baleset körülményeit, pedig tudta, hogy a nő halála egy terv része volt, ami rengeteg kínzással zárult. Otthagyta az összeroppant asszonyt. Mindvégig arra gondolt csak, hogy legalább szerelem imitálással sikerült megkínoznia azt akit már rég gyűlöl. Felnézett az égre, meglátta Botant aki, pont őt nézte. Amennyire gyorsan csak tudott Botan elsuhant. Az alakváltó is visszatért az alvilágba. Tavaszodott már, mindenütt jégcsapok csöpögtek. Egy szörny feküdt a befagyott tavon. Hallotta, ahogy a jég körbe reped körülötte, ő mégse tett semmit, csak feküdt és szenvedett a szerelem fogdájában. Csend honolt a tájon, csupán a nap csintalan sugarai játszottak a beszakadt jégpáncél vizén.
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
