|
7.fejezet - Mentő akció
2007.04.20. 14:15
7. Mentő akció
Egy vörös szempár próbált nyitva maradni. A feje hasogatott, mindene fájt, mégis úgy pattant fel, mintha kutya baja lenne. Elméjében zavarogtak az emlékek. Körülnézett és meglátta. Azt sem tudta most mit tegyen. Akit mióta elsőre meglátott gyermekévé fogadott, most egy asztal alatt reszketve figyeli őt. Lehajtotta a fejét és lassan a gyerek felé indult. A kicsi rémülten hátradőlt és hátrálásba kezdett.
- Chie, mit tett veled? – kérdezte lehajolva Hiei.
Chie könnyezve ölelte át asztal lábát.
- Gonosz vagy... megölted....megölted a papát.
Hiei leeresztette fejét, egy aprócska terv villant az agyába, mondja azt, hogy csupán egy lerendezetlen számláról volt szó, de abban a pillanatban eszébe jutott, hogy talán most is az agyát turkálja a válaszért.
- Chie, nem hazudok, az apádat akkor láttam először, és csupán a düh vezérelt, valakin leakartam vezetni a feszültséget. Fogalmam sem volt, hogy azért menekül mert egy kisgyereket akar biztonságban tudni. Mikor megláttalak...
- Meg akartál ölni!
- De nem tettem, nézd most amire gondolok.
- Nem hiszek neked!!!
Chie felugrott és kifutott a szobából. Hiei nem ment utánna. Csupán Yukina járt a fejében. Majd kiköpte a tüdejét úgy szaladt Kuwabara lakásához. Kazuma nyugtalanul topogott egy helyben. Hiei jóformán át se lépte az ablakkeretet, mikor már Kazuma ott állt előtte.
- Yusuke?
- Mindjárt itt lesz, de nem birom tovább, bárcsak már itt lenne Yukina, soha többé nem engedném el.
Hiei leült a padlóra. Látszólag nyugodt volt. Kis idő múlva felpattant és Kuwabarára parancsolt, hogy nyisson ajtót. Kuwabara nem értette ezt a nagy hangulat váltást. Ahogy kipattant a zár Keyko, Botan és Yusuke, magához szorítva Chie-t, aki toporzékolt, hogy el akar menni léptek be az ajtón. Yusuke feje már zakatolt. Egyik oldalról Chie-t kellett tartsa, másik oldalról pedig Botan rágta a fülét, hogy lelje már meg az alakváltót. Yusuke mégis a harmadik dolgot vélte a legsürgősebbnek, kiszabadítani Yukinát. Sikerült meggyőzzék Botant, hogy kérjen segítséget Koenmától.
Botan közbenjárására Koenma az Északi Sarkra küldte Hieit, Kuwabarát és Yusukét. A fagyos fuvallatokban Kuwabara és Yusuke majd megfagytak. Velük szemben Hieit csupán a feladat izgatta. Alig értek egy jég kastélyhoz, a földalól ocsmány szörnyek bújtak elő. Hiába pusztitották őket. Azok egyre csak sűrűsödtek. Hiei rkiabált barátaira, hogy menjenek amijen messzire csak tudnak. A szörnyek mind megáltak és Hiei változó alakját bambulták. Hiei előhivta sárkányát. Annak segítséével pedig gyerekjáték volt elpusztitani a szörnyeket, és beomlasztani a fészket ahonnan jöttek ki a démonok. Hiei láthatóan elfáradt.
- Ezek mik voltak? – lépett mellé Yusuke.
- Jégdémonok, alsóbb rendű jégdémonok. A szerepük az, hogy minket kint tartsanak. Sietnünk kell. Amint átfúrják a rájuk omlott föld és jég adagot újra ránk támadnak.
Nem volt vesztegetni való idejük. Amijen gyorsan csk tudtak betörtek a kastélyba. Hiei csupán a megérzése után futott végig a folyosókon. Hatalmas robbanás rázta meg a kastélyt. Kiszabadultak a démonok, újra támadásba lendültek. Egyre lehetetlenebbnek tűnt a céljuk elérése. Kuwabara és Hiei mindent beleadtak a démonok pusztitásába, míg Yusuke Reigunnal újra beomlasztotta a fészket. Kuwabara és Hiei egy másik szobában voltak. Kuwabara összecsuklott. Sebek sokasága vérzett testén. Hiei felemelte.
- Kuwabara, fel ne add nekem, pont most. Megmentettük Yukinát, már csak meg kell leljük. Kuwabara ki fog vigyázni a húgomra?
Kuwabara reszketett, de nem a hidegtől. Szakadt ruhái kiadták vérző vállát. Egy finom, hideg női kéz ért a vállához. Kuwabara felnézett. Yukina állt felette. Szemeiben könny készült kibuggyanni. Ahogy lecsordult arcán megkeményedett és egy aprócska gyöngy formálódott belőle, majd még egy, majd még egy...
Mire Yusuke odaért Kazuma összes sebe múltá lett. Yukina átölelte Hieit. Hiei szeme felakadt. Újabb titka került napvilágra. Szemei mintha megizzadtak volna, és ahogy lehúnyta két duzzadt könnycsepp hagyta el szemeit. A földre hullva ezek is gyönggyé alakultak, de csupán félig, akár az anyukájuk könnye, amit világra hozásukkor ejtett. Ezt a könny fakasztó pillanatot csupán Kuwabara nevetése tudta felülmúlni. Hiei arcáról leszáradtak a könnyek és a fiúra nézett. Kuwabara a hasát fogta a röhögéstől, miközben Yusuke boci szemekkel nézett Koenmára.
- Ne izgulj Koenma, megtalálom. – kezdett egyre jobban vörösödni Yusuke arca.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
