5. „Eljött az idő”

Rohanhatott, könyöröghetett, sírhatott, esküdözhetett, de akár még erősebbnek is képzelhette magát, ha az alakváltó döntött úgy hogy megöli, végzett vele és kész. Évszázadokig a démonoknak fogalma sem volt arról sem, hogy ki vagy mi tehette a borzalmakat. Egy szép, viharos napon az alakváltó felfedte magát, persze amennyire ő akarta. Tömegben gyilkolta le célpontját. Egyik percben mé egy aprócska démon lányka, véres karddal a kezében állt a holttest felett, a másodikban pedig már egy hatalmas szellemi erővel rendelkező démon állt előttük. Egyébként pont az aki épp a célpont volt. Eleinte könyörtelenül, bárkit lekaszabolt, aki az útjába tévedt. Egy hosszabb idő elteltével viszont az alakváltó kezdte megválogatni „klienseit”, aután csupán nagyerejű démont volt hajlandó megölni, végül pedig felszívódott. Az indok egyenlőre ismeretlen.
Fújt a szél mindenütt, lent a városban, de még szélvihar is tombolt a Gleccser fennsíkon. Tűz körül ült tíz öregasszony. Éltek ugyan, de szigorú, ezer évnél is idősebb törvényeikkel élni ugyan nem hagytak. Háttérben könnyes szemekkel állt egy másik hótündér. Kezeit összekulcsolva egy láncra felfűzött gyöngy libegett ide-oda a kezeiben. Jól láthatóan imádkozott valamiért. Az öregek önelégülten felálltak éskimentek, csupán ő maradt bent. Kétszer árulta el, legjobb barátnőjét. Nem egyszer, kétszer, először annak fiát taszította el anyjától, ledobva a gyereket, a fennsíkról, azután pedig a fiú húgát vitte el, parancsra egy biztos helyre, ahol mindvégig büntetését nyögheti, olyan bűnért, melyet más biztosan megbocsájtott volna. Visont abban a könyörtelen világban nincs remény a jobb életre. Épp ezért könyörgött ő is. Reménykedett benne, hogy egy nap minden jobbra fordul...elpusztul a fennsík nagyrésze. Könyörgését a szél szárnyaira kapta és vitte a nő sorsának beteljesedése felé. A kitaszított fiú visszatért. Bosszúja könyörtelenebbé tette mint valaha bárkit. Hajtotta a vágy, hogy biztonságban tudja a...talán egyetlen élő lényt, akit képes volt szeretni. Célja eléréséért valóra váltotta a fennsík népének rettegett rémálmát. A friss hóra vér hullott, folyt, ömlött, áradt, akár a medréből kilépett felbőszült patak, egy kiadós vihar után. Hó tündérek vesztek oda. Ezzel az öregek jóslata beteljesült, hisz a fiú visszatért, hozva magával a halált. Egy hó tündér egyenest az imádkozó nő elé esett. Megpróbált felállni, de nem tudott, vér csorgott ki a szájából, és végleg a földre zuhant. A nő rájött, hogy ki az aki ezt műveli. Mások menekültek a fekete villanások elől, ő épp arra tartott.
- Hiei! – kiálltotta el magát.
Pont előtte landolt az említett. Kezében a kard egyenest a nő nyakánál állt meg.
- Emlékszek rád. Te adtad a gyöngyöt nekem, melyet a nyakamban viselek. És te löktél le, könyörtelenül.
- Hiei, ha büntetni akarsz valakit, tedd, de engem büntess, én voltam a hóhérod.
- Hóhér? – Hiei arcán mosoly ragyogott. – te nem hóhér voltál, te voltál az egyetlen aki érzett irántam valamit, anyámon kívül. Emlékszem a könnyeidre, ahogy csillogtak. Hol van Yukina? Ne mondd, hogy nem tudod, benned bízom csak, ne okozz csalódást.
- Ígérd meg, hogy megölsz. Elárulom, ha utánna végzel velem.
Haldokló öregek kiálltottak rá, mindhiába. Ahogy szája becsukódott, feje elszakadt végképp testétől. Hiei arcán bánat ült.
- Ő legalább szembe szállt veletek. Ha utánnam jösztök, nem haltok olyan gyors, és fájdalommentes halált, amit ő!
Beszéde végeztével eltette kardját és elment. Csend volt utánna, túl nagy csend...
Yusuke és Chie sietve mentek az utcán. Chie-nek fogalma sem volt, hogy mi baja van Yusukének.
- Yusuke! – hallatszódott hátulról egy hang – Állj meg!
- Ó, Keyko, nagyon sietek, nem ér rá később.
- Jobb ha tőlem tudod meg, két hónap múlva férfjhez megyek.
Yusuke nem hitt a fülének. Nem mert hátra fordulni, nem mert megszólalni. Összerezzent.
- Csak ennyit akartam mondani. Yusuke...Szer...vusz...
Yusuke erre már hátranézett. Keyko eltűnt a tömegben. Yusuke lehajtotta a fejét.
- Hazudik... – szólalt meg Chie – hazudik magának. Nem szereti azt a férfit, hiába gazdagabb és jobb képübb...
- Kuss legyen! Gyere...
Majd kitépte Chie kezét úgy húzta maga után Az úton egy autó dudált rájuk. Kurama ült a volánnál. Mellette Vinni ült. Chie szemeiben könnyek gyülekeztek és Yusukéhez bújt.
- Hé, nem akartalak megbántani, de Keyko és én végleg szakítottunk. Nem akarok rágondolni.
- Meg fogja ölni...Eljött az idő. – súgta a kisfiú.