|
1.fejezet -Az alakváltó
2007.04.20. 14:12
Bűnök, bűnösök
1. Az alakváltó
Jó pár év eltelt már hőseink feje fölött, mióta szétváltak. Kuwabara eltűnt kedvesét keresi, Yusuke és Keyko összevesztek, épp összeházasodásuk előtt egy nappal, Hiei az alvilágban maradt, Kurama pedig egy botanikus kert laborjában vállalt állást. Koenma is visszatért szürke hétköznapjaiba, Botan pedig Shizuruval próbálja megtalálni Yukinát, aki szőrén szálán eltűnt.
Közben az alvilág egy kies területén egy ódon torony emelkedett a magasba. Erős démonok gyülekeztek. Látszott, hogy zavarja őket a másikójuk jelenléte, mégis valamire készültek. Egyikőjük aztán fel is szólalt.
- Aki eljött, annak számolnia kell a lehetőséggel, hogy talán a tervünk dugába dől.
- Valamit mégis tennünk kell, annak a tolvajnak vesznie kell. Már mióta köztudott, hogy túlélte, mégse teszünk semmit, hogy megakadályozzuk további életét.
- Sajnos az erejéről semmit sem tudok, de félek, hogy fejlődött, mióta nem találkoztunk vele. – vette vissza a szót az első. – Sajnos nem találok más kiutat, fel kell fogadjuk az alakváltót.
- Micsoda!? – kiálltottak fel egyszerre.
- Az a...nem is tudom mi, ha úgy akarja mindegyikőnket levadássza.
- Igaza van – szólt egy másik is – ha felébresszük, biztos halál vár ránk.
- Kell számoljunk a lehetőséggel, de ő az egyetlen aki el tudná intézni biztos ezt a problémát, ti talán nem így látjátok?
A démonok lecsukták szemeiket, tudták, hogy a szószólónak igaza van. De feltűnt egy újabb komoly probléma.
- Jó, jó, felkérjük, de ki merészkedik oda. A kissebb rendű démonokat az erdő, ahol él egyszerűen kivégzi. Én pedig biztos nem megyek be abba a fenyvesbe.
- Ó, ne izguljatok, van már jelölt a feladatra. – vigyorgott a démon.
Felállt és kiment. A torony bejárata előtt tíz fiatal démon állt.
- Üdvözöllek titeket, örülök, hogy eljöttetek.
- Komolyan írtad, hogy feljebb kerülhetünk a ranglétrán, ha ezt a feladatot elvégezzük.
- Csak az egyikőtök.
- Csak annyi, hogy el kell menni a Fekete völgy fenyvesébe, és felkell keresni az „alakváltót”?
- Ismeritek őt?
- Nem – jött az egyöntetű válasz.
- Az alakváltó egy bérgyilkos, aki visszavonult, őt kéne felkérni egy újabb munkára.
- Tudtam, hogy bűzlik itt valami, miért nem mész te, ha csak egy bérgyilkos? – kérdezte az egyik.
- Mert jobb dolgom is van, minthogy erdőkben járkálva keresgéljek.
- Én kimaradok ebből a sötét valamiből.
- Menj csak.
A végére egyetlen egy maradt ott. Még a szeme sem állt jól az egyénnek.
- Nos te nem félsz?
- Mit kezdhetne velem az a szörny? Mi lenne a meló?
A démon megkapta az utolsó útbaigazításokat és elindult. Az erdő riasztó volt, mindenütt az ágak közt úgy tört át a fény, mintha figyelték volna az érkezőt. Egy befagyott vízeséshez ért. A jégpáncél tetején egy rongyokba öltözött, mindenét eltakaró egyén állt.
- Netán te lennél az alakváltó? – vigyorgott a démon.
- Mit akarsz?
- Lenne egy kis elvégezendő meló, amit csak neked szántak.
- Már nem ölök...pénzért, ma már csak élvezetből ölök.
- A démonok, akik felbéreltek igazán hálásak lennének, ha elpusztítanál egy tolvajt.
- Tolvajt? Milyen tolvajt?
- Egy ezüst róka szellemet, Youko Kuramát. Hallottál ról?
Az egyén kuncogni kezdett. Majd hangos kacaj tört fel belőle.
- Vad marha Youko Kurama meghalt, nagyjából 20 éve.
- Nem épp, túlélte, és beleköltözött egy emberi testbe.
- Mi a neve?
- Minamino, Suichi Minamino. Elvállalod?
- Nem teszem meg amit a többi démon kér. – közben a hangja fokozatosan változott. – Kuramával van egy le nem zárt ügyünk. – mondta, közben hangja végképp átváltozott a vele szemben álló démon hangjává.
Az öngyilkos vállalkoző ifjú démonnak kikerekedtek a szemei. Épp előtte zuhantak a fagyott vízre az alakváltó rongyai. Más biztos kinevette volna, női ruhában egy férfi, dehát neki nem volt min nevetni, ugyanis jóformán önmagával nézett szembe.Több szó senkinek a szájából sem jött ki. Egy valami áradt csupán, megolvasztva a tó jegét. Vér...szintiszta, vörös...vér. A ropogós havon pedig nyomokat hagyott két kéz, mely kicsavarva húzódott, a véres test után. Démonjaink kezüket tördelték már idegeskedve. Hol lehet az a démon? Kintről kiabálást hallottak. Utat követelve léptek a szabadba. A naplemente vörössége épp csak egy árnyalattal tért el a holttest förtelmes vér mennyiségétől. Démonjaink összenéztek, egy szót, egy nyikkanatot se mertek szólni, hisz tudták...talán épp melletük áll aki ezt tette.
Ha már a télnél és a jégnél tartunk. Jégbörtönében egy szomorú lány ült. Gondolatai két személyen jártak, egyiket ő úgy tudta, hogy még sosem látta, a másik pedig egy fiú volt, akit nem tudott kitörölni elméjéből. Büntetése egy életre szólt. Közel lehetett azokhoz akiket szeretett és mégis távol, rengeteg kilóméterre szeretteitől, azoktól akik kitartottak mellette. Neki ez járt...ennyi maradt. Fogalma sem volt, hogy a fiú akire épp abban a pillanatban gondolt épp őt keresi. De megleli-e? Ez még az idő kérdése.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
