Az öröklét rabjai   19. jelenet   F: Felicia K: Kaylie J: James R: Robert T: Tamara   *F fenn van az emeleten Robertel, várja Kaylie-ékat* *K-ék hazaérnek, nem sokáig voltak el* Felicia! Megjöttünk! *ledobja magát egy fotelba.* *F lenéző pillantást vet Kaylie-ra* Nem kedvelem, amikor így "pattogsz". Nyugalom. K: Nem pattogok! Csak lejelentkeztem… *F szemforgat* *J leül.* Mi ilyen sürgős? *F int, hogy fogja be* *R lejön a lépcsőn.* Felicia hisztis kedvében van… vigyázzatok vele *kacsint* F: Hiszti… *elmosolyodik* R: Az. Jobb híján így nevezem, mikor azonnal harapsz. F: Ma még nem haraptam meg senkit se *komolyan néz* R: Akkor ez lesz a baj… F: Ha befejeznéd a gúnyolódást talán el is kezdhetnénk. Véleményem szerint lenne a kis "csapat"-nak mit megbeszélni. *R leül.* K: Mit is? F: Egyszerűen fogalmazok… Megint el kell mennem. *K elsápad.* J: Mégis miért megy már megint vissza? F: Nem Horatiushoz megyek. K: De mégis, hová? F: Ki kell derítenem, ki az áruló. És Kaylie… veled még beszélni szeretnék négyszemközt. K: Rendben. F: Szóval… tettem néhány óvintézkedést. A távollétemben nem maradhattok itt. K: Akkor hová menjünk? F: Mindenképp nyilvános helyre. Vannak közösségek. Minél többen vannak körülöttetek, annál jobb. *K bólint* J: Heh… miért nem maradhatunk itt? F: Azért, te nagyokos, mert ez lesz a legelső hely, ahol keresni fognak titeket. R: Úgyhogy csak óvatosan… K: Nem akarok bujkálni. F: Akarsz vagy nem akarsz… de gondolom, meghalni nem akarsz. K: Nem, azt kihagynám egyelőre. F: Mindjárt gondoltam. *J nyel* Mikor megy? F: Még ma. K: Még ma? És mikor jössz vissza? Legalább kb… F: Amint megtudtam, amit akartam, visszajövök. Reltéve ha kedves "barátunk" nem avatkozik közbe. R: Még csak az kéne… *F szúrós szemmel néz James-re* Most jól jönne Morrisey. Robert… nem szólhatok bele… őnagysága azt csinál, amit akar. Legalábbis ő azt hiszi *nevet* *J elfordul* R: És ha én kísérnélek el? F: Ugyan, Robert… Csak nem gondolod, hogy megijedne tőled… R: Mert Morriseytől nagyon megijedne. F: Morrisey egy semmirevaló alak volt, de bármilyen kémkedési feladatot rá lehetett bízni. Abban felettébb tehetséges volt. R: Felicia nosztalgiázik… F: Talán utoljára *elmosolyodik* *J becsukja a szemeit, fél ránézni Feliciára* *F int a Jamesnek és Robertnek, hogy most lépjenek le* R: Joh… *felmegy az emeletre* *J követi, közben csak bámul maga elé* *F Kaylie szemébe néz* *K figyel* F: Gondolom, képtelen lennél megmaradni egyhelyben. Ezt már sokszor bebizonyítottad. Könnyebben tudok figyelni rád, ha tőlem nem ezer kilométerekre vagy. Megint a kezedbe adom a döntést: az egyik, hogy velem jöhetsz, kivételesen. A másik, hogy mész Robertékkel, és amíg nem jövök vissza, úgy meghúzod magad, hogy még hírből se halljon rólad senki. K: Erre képtelen lennék, te is tudod… inkább megyek veled. F: Csak abban nem vagyok biztos, hogy készen állsz-e arra, hogy ne csak a suttogásokból tudj  meg valamit, hanem "szemből". K: Készen állok rá. *határozottan bólint* *F rámosolyog* Az nem is érdekel hová megyünk? *kacsint* K: Dehogynem! *elmosolyodik* *F csak egy szóval válaszol* Tamarához. K: Sejtettem… F: Akkor bizonyára azt is sejted, hogy mit kell tennünk, ha Robert gyanúja beigazolódik. *K óvatosan bólint* F: Képes vagy rá? *K visszagondol arra, amikor Feliciát "kínozta".* Igen. F: Remek. El akarsz köszönni tőlük vagy indulhatunk? K: Azért szeretnék elköszönni legalább Jamestől… F: Igyekezz. K: Rendben. *felugrik, és felmegy az emeletre Jameshez.* *J épp belekezdett volna az önsajnálatba, amikor meglátta Kaylie-t* J: Már el is ment? K: Nem… De én is megyek vele. J: Mi? Mész vele? *K bólint* J: Egyáltalán, hogyhogy megengedte? K: Tudja, hogy úgyse tudok megülni a fenekemen… *J fejcsóvál* Jellemző. Én is veletek mehetek? K: Nem. *J elkomorul, és megköszörüli a torkát* Akkor hát… *K odamegy hozzá és átöleli* J: Sok szerencsét *nagyon félti Kaylie-t, próbál nem sírva búcsúzni* *K megcsókolja* Vissza fogok jönni. Megígérem. *J visszacsókol* Számíthatok válaszra, ha feltennék egy olyan kérdést, hogy hova mentek? *K sóhajt és megrázza a fejét* J: Értem. Akkor viszlát. *remeg* K: Viszlát… *elengedi, és lemegy a lépcsőn.* *J lerogy az ágyra és könnyes szemmel néz utána* F: Végeztél? K: Igen. F: Akkor tán indulhatunk is. *K bólint.*   *T otthon van, és mit sem sejt, amikor kopogtatnak. Megérzi Felicia meg egy másik vámpír jelenlétét, és valahogy nem örül nekik.* *F kopog, és próbál a legkülönbözőbb szituációkra felkészülni* *K nyel, és egyelőre igyekszik háttérben maradni* *T úgy tudja, hogy nincs ellene bizonyíték, úgyhogy semleges arccal ajtót nyit.* *F rámosolyog Tamarára* Üdvözletem, Tamara. Bemehetünk? T: Üdv… gyertek. *K is köszön.* *F beljebb megy és int Kaylie-nak, hogy ne maradjon le.* *K szorosan a nyomában* T: Minek köszönhetem a látogatást? *F leül, körbepillant, majd Tamara szemébe néz.* Nyugtalanítóak a hírek, Tamara. T: Milyen hírekre gondolsz? F: … és sok pletyka kapott szárnyra. T: Igen? *közelebb hajol.* *F rámosolyog* *K állva marad, és inkább nem szól… Itt ő nem sokat számít.* T: Miféle pletykák? Mesélj… F: Olyasfélék, miszerint belekeveredtél annak a vén baromnak a bandájába. Sajnálattal hallgattam. Remélem, szörnyű tévedésről van szó. *T nevet* Ki terjeszt ilyen híreket? F: Az nem számít. *T most nagyon ügyesen elzárja a gondolatait Felicia elől, ami azért gyanús, mert nem szokta.* F: És úgy tudom, pár hete jártál a környékünkön. Szerettelek volna látni, örültem volna, ha beugrassz egy kicsit "látogatóba". *T habozik egy kicsit* Nem értem rá ilyenekre. F: Ohh. Meglep, milyen elfoglalt vagy mostanában. Megtudhatnám, akkor miért jöttél pont az én házam tájára? *megint rámosolyog* T: Nem is tudtam, hogy az egész város a te házad tájának számít… *mosoly* Ne gyanúsítgass, Felicia, mert el találom felejteni, hogy a "barátom" vagy. *F kacagni kezd* Én csak keresek valakit. Remélem, megbocsátod nekem, ezt a kis óvintézkedést, de kénytelen vagyok rá. *T mosolyog.* *F oldalba löki Kaylie-t és gondolatban megkérdezi tőle, hogy ő beveszi-e ezt a sok hazugságot.* *K visszaüzen, hogy ez túl ügyetlen hazugság…* F: Tudsz valamit Horatius új terveiről, Tamara? T: Semmit. F: Ne zárd le ennyire a fejedet, mert még vádaskodni fogok *nevet* T: Nem gondolod, hogy udvariatlanság a saját otthonomban vádaskodnod? F: Nem szoktál titkolózni előttem. Új helyzet, új körülmények, Tamara. *T mosoly* Ugyan. Titkai mindenkinek vannak… vagy talán tévednék? *Felicia szemébe néz.* F: Amit a barátok szívélyesen megosztanak egymás közt. T: Te se osztod meg velem a titkaidat. F: Talán több titkomról tudtál a múltban, mint bárki más. *elmosolyodik* *T is mosoly* *F felkel. Nagyon halkan beszél, szinte suttogva, közben Tamara szemébe néz* Ha nem ezt az életstílust képviselném, ez biztos fájt volna. T: Nekünk semmi sem fáj. F: Néha talán nem ártana. Az árulás szörnyű tragédia tud lenni *rámosolyog Tamarára* *T rezzenéstelen tekintettel néz a szemébe, és nem válaszol* F: Nocsak. Elakadt a szavad? T: Nem. Véletlenül sem. De miből gondolod, hogy én vagyok az áruló? F: Tamara, pont te ne ismernéd a jelmondatomat? Én nem tévedek *továbbra is Tamara szemébe néz és mosolyog* T: Talán mégis. F: A kivételek, csak erősítik a szabályt, de ez most nem kivétel. Nagyon jól tudod, hogy mire gondolok. T: Mire készülsz, Felicia? *fagyos-halk hangon.* *F nem válaszol, inkább ő kérdez* Legalább annyit mondj el… miért? T: Neked számított valaha az a szó, hogy "hűség?" Ugye, hogy nem? Hát akkor miért  csodálkozol? F: Tévedsz. Az eszme értéke attól még ugyanolyan fontos marad, és nem egyenlő a gerinctelenséggel. T: Talán nem kellett volna olyan dolgokhoz nyúlnod, amik meghaladják a képességeidet. F: Ezen már késő visszakozni. Te is jól tudod, hogy a döntést már közel egy évszázada meghoztam. Bárkivel szembeszállok, aki az utamba áll. T: Tudtad azt is, hogy sokan lesznek az utadban. De még téged is érhetnek meglepetések… F: Meglepetésekkel szembesülünk nap mint nap, csak az a változó, hogy ki hogyan tudja kezelni a konfliktushelyzetet, helyzeteket. T: Valóban. *teljesen nyugodtan néz szembe Feliciával.* Most pedig meg akarsz ölni? F: Nem ezért jöttem. Sajnálnám, ha eltérítenél a szándékomtól. T: Mi a szándékod? *mosoly* F: Amint már mondtam, hogy megtudjam, igazak-e a rémhírek *mosoly* veled kapcsolatban. T: Ejnye, Felicia… Ennyire hiszel a rémhíreknek? *nevet* Robert buktatott le, ugye? *semmi bűntudat nincs a hangjában…* F: Megérezte a jelenléted a városban. *rámosolyog* T: Ügyes… *a szeme megvillan Kaylie felé, aztán újra Felicia szemébe néz.* F. Mit ígért neked? *érdeklődő tekintettel néz szembe Tamarával* T: Az nem tartozik rád. F: Ohh. *felnevet* Az árulásért cserébe kapnál a véréből? *egyre jobban nevet* *T rezzenéstelen arccal néz vele szembe.* Honnan gondolod, hogy ilyen egyszerű az alku? *F nevet* A "főnököd" nem a komplikált megoldások híve. T: Meglehet. F: Ennyire már ismerem *kacsint* T: Tudok róla. F: Drágám, akkor te miről nem tudsz? *mosoly* T: Arról, hogy hármunk közül ki fogja túlélni a mai éjszakát. F: Sajnálattal közlöm veled, hogy ezzel egyedül vagy. T: Igen? Akkor a kis tanítványod miért retteg ennyire? Sugárzik a gondolataiból… F: Nem csodálkozom rajta, ha zavarja, ha belemásznak a gondolataiba. *rámosolyog* Ő MÉG nem olyan, mint mi. T: Arra nem tanítottad meg, hogy lezárja az elméjét… Még? *mosoly* F: Sajnos kicsit későn jött rá, hogy tanulna. Talán van okom bízni benne, talán nem. T: Talán túl későn… F: Ez rám tartozik, és nem rád. Sose késő *nevet*. *K nyel, egyre inkább veszélyben érzi magát.* *F Kaylie-ra pillant, megfordul és a fülébe súg egy szót: "emlékezz"* *K alig észrevehetően bólint.* *F hirtelen fordul meg, és megint Tamarát figyeli* Miért érdekel ennyire? *T lassan feláll.* F: Mit tud és mit nem… *nevet* T: Nem csak engem érdekel. De ő maga sem tudja, hogy mi a célod vele… F: Áhh, szóval ez is a feladat része. Ebben tévedsz, Tamara. T: MINDEN a feladat része *mosoly* F: Látod mégis van, amit nem osztott meg veled *nevet* T: Tévednék? Talán elmondtad neki? *mosoly* F: Csak ezt a feladatot nem lesz alkalmad teljesíteni. *nevet* Igen minden vágyam volt elmenni hozzá és a történet minden apró részletéről kellemesen elcsevegni vele. Kaylie pedig megtudja, ha itt lesz az ideje. T: Játszadozol a türelmével? *Kaylie-ra pillant* *K összerezzen* F: Természetesen. Amíg van mivel játszani. *kacsint* T: Csak nehogy túlzásba vidd. *szintén kacsint* F: Csak ahogy te a buzgóságot. T: Azt teszem, amit kell. Semmi mást és semmi többet. F: Ezt nem kellett volna megtenned. T: Már késő… *mosoly* F: Mély sajnálatomra *direkt érzés hasonlatokat használ* Rólad nehéz elhinni, de megint visszakanyarodhatunk arra, hogy emberből származunk, és az emberek sajnos ilyen könnyűvérűek, és befolyásolhatók. T: Vagy csak az érdeküket nézik? F: Az egoizmus is meghatározó, ebben egyetértek veled. T: Már rég voltam ember… ahogy te is. F: Ahogy viselkedsz az sajnos nem erre utal. T: Az emberek talán meg is bánnák ezt. Én nem. F: Lehetőséged sincs rá. Az részletkérdés, ha lenne, mit tennél. *elmosolyodik* *T is mosoly.* F: Mit gondolsz… *nevet* Vegyünk érzékeny búcsút egymástól? T: Lenne értelme? *lenéző mosoly.* F: Értelme semmi, a jelképek pedig nem a mi fajtánknak valók. *rámosolyog* T: Helyes megállapítás. *nem vár tovább, villámgyorsan odaugrik Kaylie-hoz, hátulról lefogja a nyakánál fogva, közben az övéből előhúz egy hosszú pengéjű tőrt, és Kaylie szívéhez tartja.* Nos, Felicia… azt hiszem, sakkban vagy. Hacsak nem akarsz megválni a kis  tanítványodtól. *K teste megfeszül, de a szemében nincs félelem.* *F nem lepődik meg és ez látszik a szemében* Sakkban vagyok?  Halljam, miféle kiutat találtál ki számomra *nevet*. T: Én ugyan semmit. Majd te kitalálod… matt lesz, ha átszúrtam a szívét. Úgy már nem igazán támasztod fel… szegénykém… *gúnyosan teszi hozzá.* *F elmosolyodik és most Kaylie szemébe néz. Elővesz a kabátja egyik zsebéből egy üvegszilánkot* *K viszonozza a pillantását* *F megfordítja úgy, hogy a rajta tükröződő fény Tamara szemébe villanjon* *T elvakul egy pillanatra* F: Ez annak az üvegnek darabja, ami "rejtélyes körülmények" között eltűnt a házamból. *elmosolyodik* T: Talán nem is olyan rejtélyesek azok a körülmények. *mosoly* F: Már nem *nevet, de továbbra is Kaylie szemébe néz* *K nagyon fél, de nem mutatja, bár a szemén látszik valamennyire.* F: Mit érnél azzal, ha most megölnéd? *Tamarához beszél, de nem néz a szemébe* T: Tennék egy utolsó szolgálatot Horatiusnak. Hűség mindenek felett *nevet.* F: Micsoda érzelmi fejlődést köszönhetsz Horatius-nak, már elveid is vannak… kacagnom kell. És miért lenne utolsó? Ennyire nem bízol a saját képességeidben? T: Nagyon is bízok magamban, jól tudod. Legalább annyira, mint te. *durván Kaylie nyakába harap, de csak egy kortyot iszik, és közben egy pillanatra sem téveszti szem elől Feliciát.* *K felszisszen.* T: Egész jó a vére… Ugye tudod, Felicia, hogy hiba volt őt magaddal hoznod? Bár nekem csak jót tettél vele. *mosoly* F: Nem tartom hibának, és nem is bántam meg. Sőt… *elneveti magát* T: Akkor azt sem fogod "bánni", ha meghal? *mosoly* F: Nem fogom bánni, mivel nem lesz mit bánnom. Mert kettőtök közül te leszel az, akitől ma megválunk. T: Biztos vagy benne? *a keze még mindig Kaylie szívéhez tartja a kést.* F: Nem mondanám ki, ha nem lennék biztos benne. De mond… T: El is felejtettem, hogy te sosem tévedsz. *nevet. Közben kicsit elcsúszik a keze, de nem veszi észre.* F: Miért a gyengébbel kezdesz? *közben egy biztató pillantást vet Kaylie-ra* Hiba volt *nevet* T: Csak szép sorban… *K üzen Feliciának gondolatban, hogy "most!"* *F látja Kaylie-n, hogy nem bírja tovább, még mindig a kezében van az üvegszilánk, ezt egyenesen Tamara szeméhez vágja, hogy időt nyerjen. Közben eltűnik egy pillanatra, de a jelenlétét ugyanúgy érezni a szobában* *T felordít, és a késsel átszúrja Kaylie mellkasát, majd elengedi Kaylie-t. Körülnéz, Feliciát keresve.* *K a földre esik, és ömlik a vér a mellkasából, de még eszméleténél van.* *F lekapcsolja a villanyokat, tudja, hogy ezt nem tanította még Kaylie-nak, de gondolatban üzen, hogy úgy tudja magát regenerálni, hogy ha erősen koncentrál arra, hogy a bizonyos "eset" nem történt meg.* *K jelen pillanatban hiába próbálkozna vele, mert a kés még a mellkasában van.* *F az egyik szekrény előtt jelenik meg, egy hosszú tőrrel a kezében* *T feléje fordul, és jelen pillanatban fegyvertelen.* *F egy bukfenccel elvetődik oldalra, és lendület közben kikapja a kést Kaylie mellkasából, majd felkel. Tamara háta mögött áll* *K felnyög a fájdalomtól.* *T villámgyorsan szembefordul Feliciával.* *Feliciának a saját kése is a kezében van, és az is amit Kaylie szívéből húzott ki, hirtelen emeli fel a kezét és ezekkel kétoldalt mély sebet vág Tamara nyakán* *T villámgyorsan tudja gyógyítani a mély sebeket is, de jelen pillanatban ez veszi el minden energiáját.* *K közben elájul a vérveszteségtől.* *F lendületből ugrani kezd és magával rántja Tamarát a földre, majd fölé hajol és késeket  keresztbetéve szorítja a nyakához.* *T nem mutat semmi félelmet* Miért nem fejezed be? Vagy játszadozni akarsz? F: Még nem találtam a bűnödhöz "méltó" halált *rámosolyog és végighúzza a körmeit Tamara arcán* T: Milyen kedves… *mosoly* F: Megérdemled. *T súgva* Milyen érzés a bosszú? F: Bizonyára fáj. Épp ezért jobb nekünk *kacsint* T: Az biztos *mosoly* *F hátrafeszíti Tamara fejét, és beleharap a nyakán lévő sebbe* *T szeme összeszűkül* *F abbahagyja és felnéz* Sokat tanultam tőled… *Tamara arcára köp* T: És most a saját eszközeimet akarod ellenem fordítani? *mosoly* F: Már nincsenek saját eszközeid, megtagadtad a múltad. Mocskos áruló. *vicsorog, de a szemében nem látszódnak az érzelmek* T: Fáj, hogy így beszélsz velem *nevet* F: Bárcsak tudnám, milyen érzés a sajnálat *nevet* Néha elkellene belőle *megnyalja a száját* T: Ha szerencsés vagy, egyszer még megtudhatod *mosoly* De ha húzod az időt, a drága tanítványod meghal… *K szíve tényleg egyre gyengébb* F: Tudja már, milyen a halál. Nem féltem. T: Csalódtam volna, ha féltenél valakit. F: Talán téged jobban kéne "félteni". T: Engem? Ugyan, miért? *mosoly* Ne félts, amíg magam sem félek. F: Szánalmas vagy *fejcsóvál* T: Én vagyok szánalmas? *mosoly* *F felnevet* Tudod, épp az jár az eszemben, hogy olyan ismerős ez a helyzet. T: Valóban? És honnan ismerős? F. Horatius szeret játszani *beharapja a száját, aztán elmosolyodik* T: Ohh, szegénykém… ha lenne időm, akkor sajnálnálak *kacsint* F: Inkább magaddal kezd. Arra még TALÁN van időd *ő is kacsint* T: Nincs rá szükségem. Te is tudod, hogy miért. *mosoly* F: Már hogyne tudnám. *K szíve megáll.* *F közel húzza magához Tamara kezét, és a körmével mély sebet ejt a csuklóján* *T Felicia szemébe néz.* *F nagyon lassan kezd szívni, de ő is végig Tamara szemébe néz* T: Milyen kíméletes lettél *nevet* *F megint leáll* Horatius örülni fog, hogy ilyen tökéletesen kivitelezted a feladatod *mosoly* *T szemében most először félelem csillan* F: Mi a baj, drágám? Netán megzavartam az önkontrollod? *nevet* T: Csak egy pillanatra. De a pillanat elmúlt *mosoly* F: Használd ki. Már nem sok pillanatod lesz az életben *mosoly* T: Így van rendjén. *F közelebb hajol Tamarához, és újra a nyakába harap, de most már egyáltalán nem  kíméletes* *T homlokán verejték gyöngyözik, de egyéb jelét nem mutatja a fájdalomnak.* *F közben belemar Tamara mellkasába* *T felnyög.* *F egyre durvább lesz, a vér miatt már látja az elrejtett gondolatokat* T: Most jobban érzed magad? *súgja a fülébe.* *F nem reagál, Tamara hajába kapaszkodik* *T viszont felemeli a kezét, és mélyen Felicia hátába karmol.* *F becsukja a szemét a fájdalom pillanatában, de nem foglalkozik már semmivel, teljesen átadja magát az ösztönnek* *T belevágja a körmeit Felicia hátába, és végighúzza őket a gerince mentén.* *F megunja Tamara szerencsétlenkedését és lefogja a kezeit közben* *T már úgyse sokáig bírná folytatni, egyre gyengül.* *F tudta előre, hogy Tamarával nem lesz olyan egyszerű dolga, mint a többi "áldozatával"* *T felnyög, már érzi, hogy tényleg nem sok van hátra…* *F a szabad kezével eközben felveszi az egyik kést a földről Tamara szívéhez tartja, habozik pár másodpercet, majd egy határozott mozdulattal szúr* *T teste elernyed.* *F elengedi, kihúzza a kést Tamara szívéből, és felkel* *K is élettelenül fekszik a földön.* *F előkapja ugyanazt az üveget, amit Sarah halálakor, az egész tartalmát Tamarára borítja* Ennyit a barátságról. *maga elé köp, és felgyújtja a testet* *T teste lángra kap.* *F nem maradhat túl sokáig, mert a tűz terjed végig a szobában. Felkapja Kaylie-t, és kiugrik vele az ablakon*