Amikor a buli már nem buli…

-Ki kezdjen?-kérdeztem a többiektől.

-Szerintem kezdj te. Végül is te találtad ki, h üvegezzünk.

-Rendben, csak várjatok egy picit.-mondtam, és felszaladtam a szobámba, és le akartam venni a polcról az arany ékszereimet, amiket a szülinapomra kaptam, azonban megakadt a  szemem egy hieroglifákkal díszített fadobozon. Leemeltem a díszes ládikát, és kinyitottam.

-Azta!-motyogtam amint megláttam a doboz tartalmát. Ékszerek voltak benne, de nem akármilyenek! Ugyanolyan díszítésűek voltak, mint az én ékszereim. 2 felkarkarperec, és 2 karkötő! Megbabonázva meredtem rájuk. Majd ismét meghallottam a suttogó hangot. „Vedd fel az ékszereket” suttogta a fülembe. Én pedig, automatikusan felvettem őket. Nem tudom, hogy miért hallgattam a hangra. Olyan volt, mintha irányított volna valami…vagy valaki. Eztán kaptam észbe, hogy a többiek rám várnak, így megint megfeledkeztem a hangról, és lerohantam a lépcsőn.

-Itt…vagyok.-ziháltam egy kicsit.

-Ezek az ékszerek meg honnan vannak?

-Mi?...Ja! Őőő, a nyakláncot, és a fejdíszt szülinapomra kaptam, a többit meg…-azonban nem bírtam végigmondani amit akartam, mert a telefon félbeszakított.

-Tessék!-szóltam bele.

-Halló! Joey anyukája vagyok.

-Csókolom.

-Csak meg szeretném kérdezni, hogy Joey ott van-e?

-Igen itt van. Adjam?

-Nem szükséges. Csak kérlek mond meg neki, hogyha nem ér haza 10 percen belül, akkor szobafogságban lesz 30 éves koráig. Tudniillik most is szobafogságban van a jegyei miatt.

-Értem…Megmondom neki.

-Oh, és még valami! Tristan édesanyja azt üzeni a drága fiacskájának, hogy nagyon gyorsan vágódjon haza, mert a rokonok szeretnék látni, hogy mennyit nőtt az előző látogalásuk óta.

-Rendben. Megmondom.

-Köszönöm. Szia.

-Csókolom!-köszöntem el, és letettem a telefont.

-Ki volt az?-kérdezik a többiek.

-Az anyukád volt Joey.

-A fenébe! Már itt sem hagy békén?

-Azt üzeni, hogy ha nem érsz haza 10 percen belül, akkor büntetésben leszel 30 éves korodig.- mondtam. Tristan azonnal elkezdett röhögni.

-Tristan szerintem ne örülj. Mert a te anyukád is üzent.-Tristan arcáról azonnal éltűnt a vigyor.-Azt üzeni, hogy nagyon gyorsan vágódjál haza, mert a rokonok szeretnének látni is valamit belőled XD.

-Áááá, direkt miattuk jöttem el!!-mondta szomorúan Tristan.-Gyere Joey! Pakoljunk össze!-szomorúan felballagtak az emeletre, hogy aztán pár perc múlva megint lecammogjanak.

-Na, mi léptünk. Sziasztok.-köszönt Joey.

-Sziasztok!-köszöntünk mi egyszerre. Kikísértem őket, és visszamentem a többiekhez. Ekkor anya lépett oda hozzám.

-Figyelj kicsim. Most el kell mennünk apáddal pár napra. Az örökség miatt. Ugye nem lesz semmi baj amíg vissza nem jövünk.

-Nem lesz semmi baj.-bizonygattam.

-Akkor rendben. Szia.-köszönt el tőlem és adott egy puszit.

-Szia kicsim!-köszönt el apa is.

-Sziasztok!-búcsúztam el én is egy-egy puszi kíséretében, és visszamentem a többiekhez.

-Ez így már nem is buli.-mondtam szomorúan.-Most már nem is tudunk üvegezni. Viszont anyáék elmentek itthonról!

-Tényleg?-kérdezte Bakura.

-Igen! Tök jó.

-Ja ja!-helyeseltek a többiek.

-Ha már nem tudonk üvegezni, és gondolom, hogy senki sem akar rémtörténetet mesélni, vagy ilyesmit, akkor játszunk, Felelj úgy-ot.-vetettem fel az ötletet.-A volt sulimban tánc és drámán ilyet játszottunk.

-Az meg milyen?-kérdezte Yugi.

-Az a lényeg, hogy ki kell küldeni egy embert a szobából, a többieknek pedig meg kell beszélniük, hogy milyen stílusban válaszoljunk a kiküldött kérdéseire.

-Te! Ez tök jó. Próbáljuk ki!-mondta Bakura.

-Szerintem is.-bólintott rá Yugi is az ötletre.

-Akkor mindenkinek megfelel?-kérdeztem.

-Igen!

-Igen!

-Ja.

-Nem!-válaszolta Téa. Éreztem, hogy ezt fogja mondani !

-Sajnálom. Leszavaztunk. XD- mondtam válaszul. Nem tom, hogy miért csinálja ezt, de már nagyon szúrja a szememet. A kurva életbe is!

Ezek után Téa meg is sértődött, de végül beleegyezett.

-Nah! Akkor ki megy ki először?-kérdeztem.

-Sztem menj ki te Yumi. Legalább megértjük, hogy pontosan mit is kell csinálnunk.-mondta Bakura.

-Oké. Akkor találjátok ki, hogy hogyan fogtok válaszolni a kérdéseimre.-mondtam, és kisétáltam a szobából.

-Huh. „Ez a Téa jól felbaszta az agyam!! Ha tud jobbat, akkor mért nem mondja! Áááá, felesleges idegesítenem magam miatta! Ezt úgyis megteszi helyettem ő… Ahh… mindegy…” „Ez olyan furcsa. Az előbb még annyira dühös voltam… És most nagyon nyugodt vagyok… Túlságosan is. Sőt most inkább szomi vagyok…”

- Yumi! Szedd össze magad! Ez nem vall rád.-mondtam magamnak.

-Jöhetsz!-hallatszott Bakura hangja az ajtó mögül. Benyitottam a szobába, és rögtön Bakurához fordultam. Nagyon aranyosan mosolygott rám.

-Őőő…a Colát szereted jobban vagy a Fantát?-kérdeztem.

-Természetesen a Colát.-válaszolta egy angyali mosoly kíséretében.

-„Jól kezdődik”-gondoltam magamban, és tovább mentem Yugihoz.

-Nos…melyik a kedvenc színed?

-A kék a kedvenc színem.-válaszolta Yugi szintén mosolyogva. „Ez nem is lesz olyan nehéz. Gondolom a kedvesség a jellemző. De nem járatom le őket rögtön a 2. ember után HEHE.”-gondoltam magamban, és Téához léptem.

-Hááát…Hmmm?...Mit gondolsz rólam?-ez lehet, hogy egy kicsit hülye kérdés volt, de tudnom kellett, hogy ő is utál, vagy csak én vagyok túl érzékeny.

-Óóó, hogy mit gondolok rólad? Megmondom. Azt gondolom rólad, hogy egy gazdag kis ribanc vagy, aki behízelegte magát, a mi baráti körünkbe. Teszed itt az aranyos kicsajt. Azt gondolod, hogy ilyen könnyű barátokat szerezni. Azt hiszed, hogy egyből mindenki a lábaid előtt hever majd, csak mert gazdag va…

-Most megöllek Te kis kurva!-ezt gondoltam magamban, de álmomban sem gondoltam, hogy ki is mondom. Mintha valami megbénított volna, és minden gondolatomat kimondatta volna velem. A testem irányítása kicsúszott a kezemből. Hirtelen Téa nyakának ugrottam, és ütöttem ahol értem. A Többiek le akartak szedni Téáról, de mindenkit fellöktem! Amíg a többiekkel vacakoltam, Téa a nagytükörig hátrált.

-Hova szöksz?!-ordítottam rá, és egy ugrással a tükör előtt teremtem…És…belenéztem…a…tükörbe…nem hittem a szememnek. A lány, aki a tükörből nézett vissza rám, nem én voltam. Kegyetlen sötétlila szemeim voltak. Az én szemeim pedig kékek. Téa elkeseredettségében összetörte a tükröt. A tükördarabok több helyen megvágták a kezét. Majd a legnagyobb szilánkkal megpróbált védekezni. Úgy tűnt, hogy az engem irányító valakit nem érdeklik a tükördarabok. Megpróbálta kiszedni Téa kezéből. De Téát sem kellett annyira félteni. Egy mozdulattal megvágta a karomat. Éreztem a fájdalmat, és tudtam, hogy az a valaki is érzi, mert kizökkent az irányítás alól, így ismét ura voltam a testemnek. Felordítottam a fájdalomtól. A seb elég mély volt, és ömlött belőle a vér. A többiek Téához siettek. Gondolom, azt hitték, hogy még mindig irányítanak. Könnyek folytak le az arcomról. Nem bírtam tovább. Nem tudtam elviselni a tényt, hogy mindenki fél tőlem. Egy hirtelen, és elkeseredett mozdulattal felálltam, és kirohantam a házból. Odakint zuhogott az eső, de nem érdekelt. Csak egy valamit akartam…elfutni. Így azt is tettem. Rohantam, ahogy csak bírtam. Nem érdekelt, hogy merre futok. Csak amikor egy kis szünetet tartottam, akkor néztem körbe. A park melletti utcában jártam. Maga az utca kihalt volt, és csendes. Úgy döntöttem, hogy a parkon keresztül menekülök. Bár azt sem tudtam, hogy mi elöl. Tovább futottam. A fájdalom teljesen elvakított. Az eső pedig még jobban megnehezítette a dogomat. Így nem vettem észre az előttem álló alakot, csak amikor nekimentem.

-Bo…csá…nat…-ziháltam.

-Nem unod még, hogy folyton nekem jössz?-mondta barátságtalanul az idegen. Azonban rájöttem, hogy nem is idegen, amint felnéztem rá.

-Yami…Bakura...?

-Kössz, hogy emlékszel rám.-mondta gúnyosan. Én pedig tántorogva felálltam.

-Veled meg mi történt?-kérdezte tőlem.

-Miért? Mi történt volna?-válaszoltam kérdéssel, hogy mennyire nem tartozik rá.

-Heh. Látom balhé volt. Hagy találjam ki. Téa valami sértőt mondott rád, és a benned lakozó démon megpróbálta kinyírni, azonban Téa megsebesített, és észhez tértél. És most megpróbálsz elmenekülni saját magad elöl. Csak az a bökkenő, hogy ez nem fog sikerülni.

-Ó Sherlock! Fogalmam sincs, hogy hogyan találtad ki de nem is érdekel!

-Jól van na. Nem kéne egyből a plafonon lenni!

-Hagyj békén!

-Jaj! Nehogy megsértődj már!-mondta gúnyosan.

-Vére megvagy!-mondta egy idegen lány az egyik bokor mögül. Vállig érő vörös haja, és halványzöld szeme volt.

-Neee! Csak őt ne!-mondta Yami Bakura némi csalódottsággal a hangjában.

-Mit nyavalyogsz! Idióta!

-Nem vagyok idióta, te hülye tyúk!

-A sértegetést még gyakorolnod kell, mert ezzel nagyon nem tudsz meghatni. Ez meg ki? És mit csináltál vele? Látom, mégsem vagy olyan”jó”, mint állítod.

-Először is. Nem csináltam semmit. Másodszor. Csak annyit tudok, hogy Bakura testvére.

-Persze! Nem csináltál semmit mi? Akkor mitől csupa vér a keze?

-Tényleg nem tett semmit.-szólaltam meg bátortalanul.

-Na! Most kérj elnézést, amiért megvádoltál!-mondta Yami Bakura az ismeretlen csajnak.

-Jó bocsánat.-mondta motyogva.

-Őőő nem hallottam tisztán.

-Mondom bocsánat.-mondta a lány egy kicsit hangosabban.

-Hát, ezt sem hallottam.-szekálta tovább Yami Bakura.

-Na most fejezd be, te szemét!

-Tudod mit? Abbahagyom. De csak mert ilyen szépen kérted.

Komolyan pont mint a házasok. Nem is érdekel. Tovább kell mennem.

-Te meg hová mész?-kérdezte tőlem Yami Bakura.

-Nem mindegy?

-Nekem 8. Ha olyan hülye vagy, hogy megöleted magad ezzel a „megmentem a többieket saját magamtól” stílussal, akkor csak sajnálni tudlak. Heh szánalmas.

-Életed legnagyobb hibáját követted el.-mondtam. Éreztem, hogy megint úrrá lesz rajtam az a démon vagy mi. És igazam lett. De most nem éreztem, hogy csak az a valami irányít. Nem estem neki Yami Bakurának, mint Téának. Csak farkasszemet néztem vele.

-Na, még mindig akarsz sértedetni?-kérdeztem tőle egy gonoszan vigyorogva.

-Akkor sértegetlek, amikor csak akarlak. Még csak rám se támadtál! Mitől ijedjek meg?

-Sztem nem kéne jobban felidegesítened.-javasolta az ismeretlen lány.

-Jaj, hagy már ezt Rave! Inkább tűnj el!-mondta Yami Bakura Rave-nek.-Elegem van abból, hogy állandóan követsz.

-Tudod mit, akkor dögölj meg!-mondta Rave mérgesen és elsétált.

-Rave! Várj! Nem úgy gondoltam!-kiabált Rave után Yami Bakura, de a lány, mintha meg sem hallotta volna.-Hülye liba. Hol is tartottunk?

-Épp ott, hogy sértegetni akartál.

- Áh! Tényleg. Sajnos ezt el kell halasztanom. Nem érek rá az ilyen kis senkikkel foglalkozni, mint te.

-ELÉG! Ezt nem hagyom annyiban!-kiabáltam, és nekiugrottam Yami Bakurának.-Elegem van belőled!-kiabáltam rá…

Hát ennyi lenne a 6. fejezet. Tudom, hogy halálosan unalmas, de csak ennyi telt tőlem ’ Igaz, hogy izgalmat ígértem, de sajna csak ennyi lett.