Bőrömet megcsiklandozta a reggeli napfény ahogy ott feküdtem az ágyamban. Fejemre húztam a takarót hogy aludni tudjak, de nem volt sokáig nyugtom. Az óra éles csipogása félbeszakította vadul tomboló gondolataim amiket az emberek álomnak neveznek. Felültem és elégedetlenül tudomásul vettem hogy péntek reggel 6:15 van. Nagy nehezen sikerült rábírnom magamat hogy öltözzek fel, reggelizzek és induljak el a világ legrosszabb helységébe. Felkapkodtam a ruhámat és rendbe szedtem kócos hajtömegem. Letápászkodtam a lépcsőn és a konyhába battyogtam ahol kivettem a hűtőből a tegnap este oda rejtett tábla csokit. Anyám rosszallóan nézte és csípősen meg is jegyezte: nem tesz jót neked a sok étcsoki. Nem figyeltem rá. Megszoktam undok, csípős megjegyzéseit a táplálkozásomat illetően. Alig vártam hogy végre elmehessek és munkalovasnak tanuljak ahonnan reményeim szerint majd továbbtanulok zsokénak. Persze a kedves családomnak erről is szintúgy megvolt a maga véleménye mint anyámnak a táplálkozásomat illetően. Nagyanyám aki gyakori vendég volt nálunk gyakran sopánkodva hallgatta terveim: és megharap, megrúg vagy leesel, mi lesz veled? én erre csak félhangosan tettem megjegyzéseim minthogy a ló nem harap meg senkit ha nincs indoka rá, rúgni se rúg meg ha nem megyek a fara mögé és ha leesek majd tanulok a magam kárán. Anyám rosszalló pillantásait se kerülhettem állandóan: És ki fog téged alkalmazni? Nincs nagy kereslet a zsokélányokra, egyáltalán lányokat felvesznek abba az iskolába? Nincs neked fizikai erőd, mért nem tanulsz ügyvédnek vagy orvosnak hogy a biztos jövő felé haladj? Ilyenkor csak duzzogva elvonultam mert ha maradok még a végén kitalálja hogy legyek újzélandi hegyi mentő. Apám ha valahol előkerült társaságban a téma akkor csak hozzátette hogy ha nyakamat töröm és lebénulok ugyan mit fogok csinálni, mert dolgozni enyicske képzettséggel ugyan nem. Nagybátyám akit aztán nem érdekeltem cseppet se csak a mindentudó kisöcsém a témához mindig csak annyi hozzáfűzni valója volt hogy tegye tönkre az életét ha akarja. Ilyenkor duzzogva elvonultam a szobámba és egy rakás könyvbe temettem érzelmeim. Ma reggel is elsurrantak a megjegyzések a füleim mellett és ahogy kijutottam a friss levegőre megkönnyebbültem. Elsétáltam a buszmegállóba és felszálltam a rozoga fehér buszra. Foglaltam helyet legjobb barátnőmnek Liézának is. Liéza kedves volt és mosolygós, apja pedig telivéreket tenyésztett egy közeli farmon. Liéza mint mindig most is épp egy tegnap született csikóról beszélt, elmondása alapján kecses, korom fekete csikót láttam magam előtt. Persze nekem a gondolataim egészen máshol jártak. Múlt hétvégén elkísérhettem Liézát és apját egy ló árverésre ahol a szemem egy ezüstszín csont sovány, félénk csikón akadt meg. Liéza apja akit Frank-nek hívtak nem jósolt neki sok jövőt, sajnos ez így is lett ugyanis  csikót nevetségesen alacsony áron vették meg. Új tulajdonosa láttán elfogott a düh hogy hogy bánik a csikóval, miután  a parkolóban átvette rögtön belerúgott egyet hogy mozgásra bírja a kétségbe esett állatot aki nem akart tágítani anyja mellől. Nem tudom hogy rakodták fel az utánfutóra de még jó sokáig halottam a csikó panaszos nyerítését az autó mélyéből. Ez történt két éve. Azóta sok minden megváltozott. Felvettek, zsoké vagyok, idén már valószínű lovat is kapok. És most fellángolt bennem a hit hogy az ártatlan, szépszeművel majd verhetetlenek leszünk. Lassan lesétálok a nézőtérről, megfontolom az álmaim jelentőségét és végigmegyek, lassan kimért léptekkel a pálya fehér korlátja mellett. Hallom hogy kiállt utánam egy lány. Fekete hosszú haja megcsillan a napfényben és kobakja a fűben landol ő pedig majdnem felbukik benne. Sikítva kérdezi: Milyen volt? Ugye jó volt, mond kérlek, kérlek hogy igen. Megfordulok, nemesi egyszerűséggel és végigmérem a pályán hagyott fekete heréltet akit megviselt a menet és a lány kérdésére csak felvonom szemöldököm és a kőkemény igazságot mondom. Pocsék volt…nem a lóban van a hiba hanem benned. Ő csak könnyeivel küszködve lihegve még megkérdezi: Miért? miért nem felelek meg? de hát én úgy csináltam mindent ahogy az a könyveinkben van, mindent, én ezt nem értem, nem. Nem a könyvekből kell tanulni, ezt érezni kell….Még megfordulok hogy elégedetten végigmérjem egy újabb összetört áldozatom. Megváltoztam? Igen, megtanultam kegyetlen lenni, mert ez az élet rendje. Vadászol vagy rád vadásznak? Nos én úgy döntöttem az előbbit választom. De nem jó érzés, imádok a pályán száguldani és érezni azt a felhőtlen örömöt amikor megnyertem egy újabb felmérést. Nyertem? Vajon tényleg nyertem? Nem tudom – sóhajtottam lemondóan. Besétáltam az istállóba és egy pej kancához léptem. Mond Carie vajon tényleg nyertem? A pej válaszul hozzám simult és én az ujjaim a fekete sörénnyel játszottak. A vágy felülkerekedett a józan észen és a kezem lenyúlt a zárhoz. Kinyílt és már semmi sem volt ami visszatartsa tomboló vágyaim. A kantár felcsúszott a ló fejére és egy nyúzott de mér régi fényében csillogó edző nyereg is került az íves hátra. Ahogy kiértünk az istállóból és felcsusszantam a pejre, megfeszültek annak izmai és gyors, feszes lépésben megindultunk. Hova? Ahova az ösztönök vezettek. Egy régi elhagyott benőtt galopp pályára, itt kellemeset lehetett lovagolni és egy szenvedélyes galoppra pedig egyszerűen tökéletes volt. Akáccal körbenőtt szűk ösvény végén álltunk. Megfeszültünk és egy perc bénító állás után megfeszültek az izmok és nekivágtunk. A kanca egyenetlen de gyors és állandó iramú vágtából egy kanyar után galoppba csapott. A szokásosnál gyorsabb tempóban haladtunk. egy éles kanyarban lassításra készültem de egy éles nyerítés felébresztette homályos elmém mely a gyorsaságért élt. A pej megállt, a fekete sörényt markolták ujjaim nehogy előreessek. Kémleltem a közeli bokrokat és az átláthatatlan erdő sűrűjét. Hirtelen egy ismerős alak ugrott ki a bokorból és felvetette a fejét. A homályos, szürke tekintet és az érdekes szín. Bár már nem ezüstszín csikószőrzet ragyogott szikár testén még megismertem. Színe kisötétült, de még mindig nem lehetett megmondani hogy milyen szín. A szürkébe most sötétbarna vegyült. Talán legközelebb a sötétpejhez állt. Fején világított a csillag és orrán az orrfolt amely még különlegesebbé tette. Végigmért majd felágaskodott mintha kérte volna, könyörgött azért hogy versenyezzek vele. A szenvedély újra fellobbant, egy két éves csikóval versenyezni, méltó ez hozzám? Nem, de most nem ez a lényeg. Az álmaim úgy látszik nem csak egy szenvedély által létrehozott képzelődés. Nem ez a valóság, de most nem hagyom hogy elmenj, nem! A pej idegesen toporgott és a szépszemű is. Majd úgy döntött nem várja meg míg én jelt adok az indulásra, elindult gyerekes csikóvágtában majd kihívóan felnyerített. Én is megindultam, mikor úgy tűnt könnyedén lehagyom ő is megindult. Két lóhosszal vezetett szépszemű, gyorsabb tempóban haladtunk mint szoktunk. A kanyarban nem lassított és majdnem ki is csúszott. De utána az egyenesen. Ilyen tempóban haladni szinte lehetetlen volt. A pej fáradni kezdett de különlegessége volt az utolsó sprint. Gyorsítottunk de a szépszemű még gyorsabban galoppozott az egyenes után lelassított a kanyarban és egy szűk ösvényre értünk ami megkerüli a tribünt, már ami maradt belőle. Visszaérve a pályára esélyem sem volt hogy megelőzzem, 8 lóhosszal vezetett és úgy látszott ezt csak növelni fogja. Ahogyan elértük a pálya végét a csikó megállt majd megrázta testét. Idegesen felvetette a fejét és mélyet horkantott mire észbe kaptam, felébredve a mámoros vágtából. Megfogtam a csikó nyakánál himbálódzó vezetőszárat amit valószínűleg a tulajdonosa kezéből kapott ki mikor elszabadult. Erősebbre fogtam a pejt mert már vagy 2 perce vadul ugrált, én csak ekkor vettem észre a bokrok közt csörtető alakot aki miatt ideges volt Carie. Az alak idegesen ki akarta tépni a kezemből a szépszemű szárát de én felemelkedtem mire az idegesen biccentett felém hogy adjam vissza a csikót. Távolabb vezettem a táncoló pejt és flegmán megkérdeztem mit kér a szépszeműért. Mire az csak mogorván válaszolt: minek ez neked kislány, drága volt, nem adom oda egy kölyöknek! Én mérgesen végigmértem a fickót és kelletlenül is elmosolyodtam, drága? nevetségesen alacsony áron vette csikóként. A fickó végül belátta igazam van és végigmért engem és a pejt. Add ide a nyerged –mondta kemény hangon az ősz hajú fazon. A nyergem? Minek az magának? –néztem ledöbbenve. Oda adom a csikót a nyeregért – mormogta és megnézte alaposan a régi, nyúzott nyergem. Rendben ültem diadalittasan a pejen, majd leszálltam és levettem a nyerget. Odadobtam a lába elé, majd a piszkos, rozoga fehér korlátról felmásztam a lovamra és erősen megmarkoltam a szépszemű szárát mire az engedelmesen megindult ügetésbe. Amikor vissza értem már bénító csend húzódott végig az istállón és a pályákon sem volt már senki. Az istállóból is csak a szokásos lámpafény szűrődött ki, az iskola már zárva volt, reményeim szerint nem vesznek észre és nyugodtan el tudom intézni az ügyeket a két jómadár körül. Lecsusszantam a pejről és amíg csuklómra tekertem a szépszemű szárát a pejről leszedtem a kantár és bevezettem a helyére. Nekidőltem a zárt ajtónak és nagyot sóhajtottam. Ezt megúsztam, eddig és most te jössz szépszemű, mosolyogtam bátortalanul, gyengén, de mégis őszintén a csikóra. Az csak állt és nézett azokkal a szép szemekkel és láttam benne azt a győzni akarást. A kantárt felakasztottam a helyére majd egy üres boksz felé vettem utamat, a névtábla fehéren csillogott és bent is csak a becsomagolt faforgácsot láttam. Szépszemű nem maradt nyugton élesen felnyerített és toporzékolni kezdett. Ne rendezz jelenetet légy szíves! –szóltam csendesen rá mire ő csak kérdőn felém nézett mintha csak azt kérdezné miért is ne? Én leszek a legnagyobb be kell mutatkoznom. De ne most –súgtam halkan a fülébe, kikötöttem majd pedig besurrantam a boxba és kicsomagoltam 2 faforgácsot. Elrendeztem a padlón majd a többit kirakodtam, hoztam egy nagy adag szénát és az önitatót is megnyitottam. Szépszemű elégedetten sétált be az új helyére. Végigmértem a csikóm és a vaskos fa ajtónak támaszkodtam. Talán mégse olyan reménytelen az az álom? Még csak most kezdődik el az igazi show. Igen mostantól a neved: Showtime.

Kíváncsi vagy mi lesz Showtime-val? olvasd el a következő részt isJ

Dru Ange