14. fejezet

            Szülők

-         Nem akarlak megzavarni, de ideje lenne felkelned! – üzente Tövis Murtaghnak.

A fiú kinyitotta szemét. Tövis nem volt a szobában. Felállt és lement a lépcsőn.

-         Mi az? – kérdezte álmosan a fiú.

-         Á, semmi különös. – mondta gúnyosan a sárkány. – Csak éppen három órája Oromisnál kéne lennünk. – Murtagh fölkapta a fejét.

-         Miért nem szóltál? Te jó ég, az első nap és elkések. – morogta magában. Gyorsan átöltözött, és szólt Nathynak, hogy elmegy. A lány csak bólintott, majd aludt tovább.

-         Igazán szólhattál volna… - szidta a fiú sárkányát, bár tudta, hogy nem Tövis tehet róla.

-         Nem akartalak zavarni. Úgyis mindig az a bajod. – felelte gúnyosan. – Láttam, eljegyezted Nathalient. – jegyezte meg, majd furcsa hangot adott ki, ami pici nevetés volt valójában.

-         Hát igen, - fordította a szót komolyabbra Murtagh. – szeretem.

-         Biztos vagy benne? – kérdezte Tövis. – Nem csak a körülmények miatt mondod ezt?

-         Nem. – mondta határozottan a fiú. – Bár sokan nehezen fogják viselni, hogy ha férj és feleség leszünk.

-         Oromis tud róla?

-         Nem. Majd ma elmondom neki. – mondta Murtagh.

-         Biztos nagyon boldog lesz. – mondta gúnyosan a sárkány. – Beállítasz három óra késéssel és közlöd, elveszed Nathalient. Kell hozzá bátorság… - jegyezte meg a végén.

-         Jó, tudom. Nem kell még hangoztatni a késésemet. De szerinted nem volt bölcs dolog, hogy eljegyeztem Nathyt? – kérdezte a fiú.

-         Nekem nincs ellene kifogásom. Nathy kedves és okos lány. Viszont, nekünk a kötelességünket kell teljesítenünk, s csak utána jöhet minden más.

-         Igaz. – vallotta be a fiú. – De így is a kötelességemre fogok összpontosítani.

-         Remélem. – jegyezte meg Tövis.

Eközben megérkeztek Oromis házához. Saphira és Glaedr várták őket.

-         Ilyenkor kell megérkezni? – mérgelődött Glaedr.

-         Sajnálom mester. – hajtotta le a fejét bűnbánóan Tövis.

-         Mivel ez az első alkalom, nem foglak megbüntetni. – mondta az aranyszínű sárkány. – De ha még egyszer elkésel…

-         Nem fogok. – győzködte a sárkány Glaedrt. Ezek után a három sárkány elrepült.

Murtagh belépett Oromis házába. A mester és Eragon épp az asztalnál ültek, ahol a fiú szorgalmasan jegyzetelt. Miután ő is bocsánatot kért, és megígérte, hogy többet nem késik el, ő is leült Eragon mellé, és jegyzetelt, akárcsak öccse. Alig várta, hogy vége legyen a napnak, és találkozhasson Nathyval. Nagyon izgult, hogy mi lesz. Sokszor hibázott a feladatoknál, de ez most nem érdekelte. Normális körülmények között nem akarta volna, hogy vége legyen a tanításnak, de most tudta, Nathynak nagyobb szüksége van rá.

-         Jobbat vártam volna tőletek. – mondta Oromis a tanítás végén.

-         Sajnáljuk, mester. – hajtották le fejüket Murtagh és Tövis.

-         Remélem holnap minden jobban fog menni.

-         Biztosan. – vágta rá a fiú magabiztosan, hiszen minél hamarabb szabadulni akart.

Érezte, ezt Oromis is tudta. Majd elköszöntek és sietve Nathy házához repültek, magukra hagyva Eragont és Saphirát.

Mikor belépett a házba, elcsodálkozott. Nathy a szoba közepén állt és éppen ruhákat próbált. Körülötte néhány tünde szabó tanakodott, hogy melyik ruha lenne a legjobb. És rajtuk kivűl nagy volt a forgalom a házban, asztalt terítettek, főztek és minden egyéb.

-         Mi van itt? – kérdezte csodálkozva Murtagh. Nathy felkapta a fejét a fiú hangjára és elébe sietett. Arca különösen zaklatott volt.

-         Ne is mondd! A szüleim meglátogatnak ma. – mondta szomorkás mosollyal a lány. – Eredetileg meglepetés lett volna, még szerencse, hogy Arya időben tudomást szerzett róla. – Ekkor Arya lépett elő, és köszöntette a fiút, majd sárkányát.

-         És azért van ez a nagy…tömeg? – kereste az alkalmas szavakat Murtagh, de jobbat nem talált.

-         Egyedül nem boldogultam volna. – mondta nevetve a lány, majd elkomorodott. – Remélem azt a férfit nem hozza magával, akihez hozzá akart volna adni…

-         Nem lesz semmi gond Nathy, - nyugtatgatta Arya a lányt, - nem lesz semmi gond. – majd megölelte barátnőjét.

Néhány óra elteltével az utolsó tünde segéd is elhagyta a házat, így Murtagh és Nathalien magukra maradtak. Már mindketten elkészültek, várták a lány szüleit.

-         Még jó, hogy Arya időben szólt, különben nem is merek belegondolni, hogy mi lett volna. – jegyezte meg Nathy.

-         Ugyan, megoldottuk volna…valahogy. – mondta mosolyogva a fiú.

-         Hát igen, valahogy. – sóhajtott nagyot a lány.

-         Mi a baj?

-         Van egy olyan érzésem, hogy ez a mai vacsora lesz életem legrosszabb estéje…

Murtagh azonban erre nem válaszolhatott, mert kopogás szakította félbe beszélgetésüket. A fiú már indult volna, de Nathy gyorsabb volt.

-         Inkább én, ha nem gond… - mondta zavartan a lány.

-         Semmi baj. – válaszolta a fiú. Sokkal inkább lett volna kedve ahhoz, hogy kettesben töltse az estét Nathyval, minthogy a lány szüleivel bájologjon…

Nathy ajtót nyitott és a szülők beléptek. Édesanyjának hosszú, vörös haja volt, ami nagyjából derekáig ért, és zöld szemei csodálatosan fénylettek. Méregzöld estélyi ruhát viselt. A lány apja öreg volt anyjához képest, kopaszodott és kevésbé volt elegáns. Látszott rajtuk, hogy nem szerelemből házasodtak össze.

-         Murtagh, bemutatom Tiffanyt, az édesanyámat és Thomast, az édesapámat. – Murtagh meghajolt a nő előtt, majd kezet fogott a férfival.

-         Anya, apa, ő pedig Murtagh, a sárkánylovas és, - mély levegőt vett, - és a vőlegényem. – Tudta, hogy ostobaság ezt kifecsegni rögtön az elején, de hamar túl akart lenni rajta.

-         Mire volt ez jó? – kérdezte gondolatban a fiú.

-         Nem bírtam megállni, nem fogok velük egész este jópofizni…

-         Remélem tudod, hogy mit csinálsz.

-         Én is…

A lány anyja nem lepődött meg, arca kifejezéstelen maradt, Apja azonban annál inkább. Fölényesen megszólalt, lekezelően bánt a fiúval:

-         Ha tényleg Lovas vagy, hol van a sárkányod? – majd hogy növelje a feszültséget, megjegyezte: - Mert én nem látom sehol. – Murtagh csak mosolygott és lassan válaszolt.

-         Tudja uram, a sárkányom nem férne be a házba, ezért kint van. De ha óhajtja, idehívom.

-         Nem szükséges. – mondta Thomas, akin látszott, hogy megijedt.

A fiú azonban nem hagyta annyiban, szólt Tövisnek, hogy jöjjön elő. Néhány perc múlva szárnyak suhogását lehetett hallani, majd egy tompa puffanást. Murtagh kinyitotta az ajtót, és kiment, Nathyval együtt. Apja visszahúzta karjánál fogva a lányt.

-      Te nem jössz. – mordult rá.

-         De megyek. – vágta rá mérgesen a lány, de apja nem engedte el a karját.

-         Azt mondtam, nem. – ismételte el még egyszer a férfi.

-         Ne játszd meg magad, te nem féltesz engem! Sohasem érdekelt, hogy hol vagyok vagy mit csinálok! Már repültem is velük, nincs jogod megmondani, mit tegyek! – kiabált mérgesen a lány, és mikor apja még mindig nem engedte el, elkiáltotta magát: - Thrysta! – Thomas hátravágódott, ekkora energiát még maga Nathy sem akart belefektetni a varázslatba.

-         De legalább jó volt. – vigyorgott önelégülten a lány, és a fiúra nézett.

-         Meg kell hagyni, nem rossz. De mit tegyünk?

A férfi felpattant és a fiatalokra nézett.

-         Ellenem fordítottad a lányomat! – vicsorgott Murtaghra, majd Nathyhoz fodult. – Menj csak hozzá ehhez a semmirekellőhöz, de vagyonra ne számíts!

-         Nem kell a mocskos pénzed! – fakadt ki a lány.

Tövis, aki eddig csak figyelte az eseményeket, most rámorgott a férfira. Több se kellett neki, fogta a kabátját és elsietett, oldalán Nathy édesanyjával. Mikor már eltűntek a szemük elől, Murtagh a lányhoz fordult.

-         Jól vagy? – kérdezte.

-         Igen, csak tudnám, minek kellett ide akkora adag étel, amikor még asztalhoz se ültünk. – mérgelődött a lány.

-         Ugye elhiszed, hogy engem nem az étel érdekel?

-         Persze, - mosolyodott el a lány. – örülök, hogy itt voltál velem.

-         De hát, nem csináltam semmit. – magyarázkodott a fiú.

-         Nem is volt rá szükség. Valahol, mindig is így akartam tudtukra adni, hogy gyűlölöm őket, és most jó volt, hogy itt álltál mellettem, és tudtam, nem fogsz cserben hagyni. – mosolyodott el Nathy, majd a fiúra nézett és megcsókolta. „Újabb váratlan esemény.”- gondolta magában Murtagh, de természetesen örült neki, s visszacsókolt.

-         Szerintem rám nem lesz szükség. – jegyezte meg Tövis.

-         Ha nem gond… - válaszolta a fiú, aki még mindig karjaiban tartotta a lányt.

-         Nem. – felelte a sárkány, majd elrepült.

Nathalien és Murtagh felmentek a szobába, és lefeküdtek az ágyba. A fiú átölelte Nathyt és a lány nagyon boldog volt, mert úgy érezte, hogy nincs az az erő, ami elszakíthatja őt a fiútól, még maga Galbatorix sem. Odasimult a fiú mellkasához, úgy hajtotta álomra fejét. Tudták, mind a ketten, hogy eljön majd az a nap, amikor szét lesznek választva egymástól, de ezzel nem foglalkoztak. Ez most a boldogság, az öröm és a szerelem perce volt.