13. fejezet

            Megoldások

Murtaghnak hihetetlenül jó kedve lett, miután kibékült öccsével. Nathy ennek láttán szintén boldog volt, s együtt örült szerelmével. Pontosan egy napja tartózkodtak Ellesmérában. Ma fognak elmenni, hogy megtudják, miként győzhetik le Galbatorix esküjét. Itt létük alatt Nathaliennél szálltak meg. Nem volt valami hatalmas lakosztály, hiszen a lány sokat volt úton, de azért Tövis kényelmesen elfért bent, Nathynak és Murtaghnak sem kellett egy sarokban kuporognia. Murtagh épp az ingét vette föl, mikor Nathalien lépett be a szobába.

-         Nemsokára indulhatunk. – Mondta a lány. A fiú csak bólintott. – Izgulsz? – kérdezte.

-         Hát, mit is mondjak. Egy kicsit. – Vallotta be a lovas.

-         Nem lesz semmi baj. – mondta mosolyogva Nathy és megcsókolta a fiút. Murtagh csak elmosolyodott a kellemes „meglepetésen”. Mostanában gyakoriak voltak köztük az efféle „ajándékok”.

Miután mindketten felöltöztek „ünnepi” ruhába, elindultak. Csendben sétáltak Ellesméra utcáin. Néha-néha egymásra néztek, de nem szóltak semmit. Nem akarták, hogy mindenki tudjon arról, szeretik egymást. Rövidke séta után megérkeztek a palotába. Islanzadí már várta őket, Eragon és Saphira társaságában.

-         Üdvözöllek, ifjú lovas. – mondta a királynő, majd Tövishez lépett és meghajolt előtte. A sárkány viszonozta. – Úgy hallottam, szeretnétek, ha feloldoznánk titeket az eskütök alól. – folytatta Islanzadí királynő. – Igaz ez?

-         Igen. – felelte Murtagh. A tünde csak bólintott.

-         Van egy módja, hogy újra szabadok lehessetek. – mondta a királynő. – De meg kell esküdnötök az ősnyelven.

-         Még egy eskü. Még csak az kéne. – üzente gondolatban Murtagh a sárkányának.

-         Fékezd magad. – mordult rá a sárkány. Islanzadí kérdő pillantást küldött feléjük, majd folytatta, mintha semmi sem történt volna.

-         Kövessetek. – A lovas és sárkánya követték a királynőt, mögöttük Eragon, Saphira és Nathy ment. Egy kerek terembe mentek, ami szokatlanul komor volt. De itt nem álltak meg, hanem egy ajtóval arrébb vonultak.

-         Ti maradjatok kint, kérlek. – parancsolta a királynő, mikor Tövis és Murtagh már bent volt. A három tagú kíséret csak némán bólintott.

Nagyjából fél óra várakozás után megnyikordult az ajtó, és kilépett rajta az örömtől sugárzó Murtagh. Majd rá néhány percre Tövis is, Islanzadí kíséretében. A királynő elment, magukra hagyva a fiatalokat. Murtagh annyi mindent szeretett volna mondani, de csak egy szó jött ki a torkán:

-         Sikerült. – mondta boldogan, majd örömében felkapta és megcsókolta a lányt. Mikor elengedték egymást, Eragon Murtaghoz fordult.

-         Gyere velem. Most már a te mestered is Oromis lesz. – A lovas csak bólintott és felült sárkányára. Eragon ugyanígy tett.

-         Sietek vissza. – üzente gondolatban a fiú Nathynak.

-         Vigyázz magadra. – válaszolta a lány, majd sarkon fordult és elsietett.

***

Este volt már, mire Murtagh és Tövis visszaértek Nathyhoz. A lány még nem volt otthon, így hát a lovas csak leült és várta szerelmét.

-         Elmegyek vadászni. – üzente Tövis.

-         Jó, menj csak. Én mindenképpen megvárom Nathyt, el akarom mesélni, hogy mi is történt. – mondta a fiú, de ezt inkább csak úgy magának.

A sárkány elrepült, és a fiú magára maradt. Múltak az óráknak tűnő percek, de Nathy csak nem jött. Murtagh már majdnem elaludt, mikor kivágódott a bejárati ajtó és Nathy futott be rajta. A fiú felkapta a fejét, de a lány észre se vette. Csak felszaladt az emeletre és mérgesen becsapta szobájának ajtaját. Murtagh nem tudta mire vélni a lány szokatlan viselkedését. Nem haraggal váltunk el. – gondolta magában, majd erőt vett magán és benyitott. Nathalien az ágyán feküdt, párnáját a fejére húzta és zokogott. Murtagh leült az ágy szélére és gyengéden megérintette a lány vállát, aki erre összerezzent. Felnézett. De nem haragos vagy mérges tekintettel, ez inkább kétségbeesett és szomorú volt. Ez még jobban kétségbe ejtette a fiút. Sohasem volt még ilyen. – gondolta magában ismét. Mielőtt egy szót szólhatott volna, Nathy az ölébe hajtotta fejét. Már nem sírt, de szipogott. Murtagh összeszedte magát és megkérdezte:

-         Mi történt?

-         Valami… rémes. – nyögte a lány, de többet nem tudott szólni.

-         Kérlek Nathy, mondd el, hogy mi bánt. – mondta gyengéden a fiú. A lány ránézett szép, tengerkék szemeivel, majd akadozva bár, de elkezdte mesélni, mi bántja.

-         Miután elmentetek Tövissel, meglátogattam a szüleimet. – itt mély levegőt vett. – Minden jól indult, de aztán, aztán az apám tett egy szörnyű bejelentést. – Hangja itt elcsuklott.

-         Mit? – kérdezte a fiú.

-         Férjhez akar adni, egy olyasvalakihez, akit én nem szeretek. – mondta Nathy, majd megint elkezdtek csorogni a könnyei. Murtagh csak ült és nem tudott mit mondani. A következő pillanatban Nathy felpattant.

-         Elmegyek. – jelentette ki komolyan, s letörölte könnyeit. Azután kabátja után nyúlt.

-         De hát hova? – kérdezte meglepetten a fiú. Szinte megrémült a lány viselkedését látva.

-         El. – jött a rövid felelet. Majd kilépett az ajtón. Illetve, kilépett volna az ajtón, de Murtagh elkapta a lány karját.

-         Ne menj el. Biztosan kitalálunk valami jó megoldást. – Mondta a fiú.

-         Apám számára nincs jobb… - mondta sötét mosollyal a lány, majd indult volna tovább, de a fiú nem engedte.

-         Várj. Kérlek. – mondta Murtagh szinte könyörögve. – Én is bíztam benned, mikor akaratom ellenére idejöttünk. Kérlek, te is bízz bennem. – Szavait döbbent csend követte.

-         Egy napot maradok. Ha nem találunk ki jobb megoldást, elmegyek. – mondta Nathy.

-         Rendben van. – sóhajtott fel megkönnyebbülten a lovas. A lány indult volna, de Murtagh még mindig nem engedte.

-         Nem megyek el, ne aggódj. – bizonygatta Nathalien, hogy most már nyugodtan elengedheti a fiú.

-         Várj még egy percet. – mondta halkan a fiú és egy apró ékszert húzott elő zsebéből. Megmutatta a gyűrűt Nathynak, majd ismét megszólalt: - Hozzám jössz feleségül? – Nathalien döbbenten fogadta szavait. Mindenféle megoldásra gondolt, kivéve erre.

-         Biztos? – kérdezte, mert nem tudott mást mondani. – Nem csak azért, hogy ne menjek el? – ekkor Murtagh megismételte szavait az ősnyelven. A lány az ősnyelven válaszolt, így esküt fogadtak egymásnak. Majd Nathy Murtagh nyakába borult és megcsókolta. A fiú csak ölelte a lányt, így álltak hosszú percekig az ajtó előtt.