Az öröklét rabjai   K: Kaylie J: James R: Robert F: Felicia   16. jelenet   *K lemegy, és ott találja Jamest.* *J az egyik ablak előtt áll és bámul kifelé* K: James… *J megfordul* K: Mi történt veled? *ez egy ilyen nap, mindenkinek baja van.* J: Velem semmi… jól vagyok. Esetleg látsz rajtam valami szokatlant? K: Most mondanám, hogy szokatlanul komor vagy. J: Csak gondolkoztam. K: Min? Vagy már tudom a választ? J: Lehet, hogy te tudod, de én már nem tudom *elfordul és elkomorodik* K: Most már igazán elmondhatnád. Kezd elegem lenni belőle, hogy mindenki titkolózik… J: Csak azon, hogy mi van, ha igaza van? K: Feliciának? *vállat von* Semmi. *J becsukja a szemét* K: Ugyan már… J: Már kezdem azt hinni, hogy szándékosan csinál belőlünk hülyét… K: Meg se lepődnék rajta, ha így lenne. De most ő is ki van ütve elég rendesen… Nem nagyon láttam még idegesnek. J: Ezt hogy érted? K: Van egy seb a hátán… *halkan beszél, hogy Felicia ne hallja meg odafentről.* Persze nem mondja meg, hogy honnan, vagy miért… J: Seb? De hiszen, pillanatok alatt meg tudja magát gyógyítani. Mi a fene… *K bólint* Ezt valamiért nem tudja. Most aggódhatok miatta is. Soha nem mondja, ha valami baja van. És ha mégis kiderül, akkor nagy bajnak kell lennie… J: Azt hittem, gyűlölöd *elmosolyodik*. Csak nem félted? K: Érzések *kacsint* De igen, féltem. J: Talán ő az utolsó akit félteni kéne… de ki tudja… ő mondja mindig, hogy a kivételek csak erősítik a szabályt. K: Megöl érte, ha megtudja, hogy aggódok miatta. J: Akkor jobb, ha nem mondod el neki *mosolyog* K: Eszem ágában sincs! J: Amúgy láttad tegnap éjjel? K: Nem… J: Mert miután beszéltünk, elment, és mire elaludtam, még nem jött vissza. K: Nem találkoztam vele. Miről beszéltetek? J: Biztos alvadt vért ivott *kacsint* K: Merthogy? J: Olyanokat mondott el, amit ezelőtt ha még a kérdezés gondolata is felmerült volna megölne. K: James, most próbálok leszokni legalább a félelemről, úgyhogy ne ijesztgess ilyenekkel. J: Tényleg ijesztő volt, amiket tegnap mondott… nem konkrétan, hanem csak az, hogy ilyenekről beszél, pont nekem. K: Miket mondott? Én harapófogóval nem bírom kiszedni belőle… J: Biztos vagyok benne, hogy megtudná, ha elmondanám. Ellentétben veled, nekem hallja a gondolataimat. K: Ez nem igazság… *duzzogást tettet.* Joh… nem akarlak bajba sodorni… csak annyit… a múltjáról beszélt vagy a céljáról? J: Tényleg nem tudom, mit csinálna, ha elmondanám… de nem is akarom megtudni. Inkább csak utalásokat tett, majd a múltjáról. K: Már az is valami… Joh… akkor a múltját több esélyem van kiszedni belőle. J: 10 év alatt nem mondott el neked semmit? K: Az égvilágon semmit. De nekem van egy biztos tippem, hogy mit csinálna, ha megtudná, hogy elmondtad… J: Ezt a tippet inkább tartsd meg magadnak. Meglep. Pedig úgy tudom, hogy én csak porfogó vagyok itt. K: Vigyázz, ha komolyan a fejébe veszi, hogy téged is megnevel, akkor nem tágít. J: Szerintem már el is kezdte. K: Most kíméletesebb módszerekkel? J: Ez talán még rosszabb volt… *K mosolyog* Azért nem olyan vészes. J: Már magam se tudom, mit higgyek… össze vagyok zavarodva. K: Lazíts, és felejtsd el az aggodalmat… *J fájdalmas arcot vág* Már te is kezded? K: Igen, én is kezdem, csak az a különbség, hogy én jó szándékból. J: Nemsokára még szándékod se lesz. Még azt is képes kiirtani belőled, ami nem létezik. *morog* K: Csak azt tudnám, hogy minek vitatkozom veled… J: Itt már nemcsak a vitatkozásról van szó. Akkor egyáltalán minek beszélgetünk? Jó úton haladsz, mondhatom… K: Nem… Azon az úton haladok, amin lehet. Nincs másik út számomra. És hiába tudom… érzem, hogy ez nem jó… J: Ha nem ad választási lehetőséget, nem tehetsz mást. K: Ezt kell elfogadnunk, James… J: Az is meglehet, hogy csak megjátssza a keménylegényt… és csak etet minket ezzel a  sorsrizsával. Teljesen összezavart. *K elmosolyodik* Egyszer választ fog adni rá… biztos vagyok benne. J: Semmi kedvem évszázadokig várni. Addigra már idegeim se lesznek. K: Addigra már nekem se.   *K lemegy a nappaliba.* *J nemrég ért haza* K: Szia James… nem láttad a mi szeretnivaló mesterünket? J: Nem. Biztos fenn van az emeleten. K: Nincs. Jobban mondva nincs itthon… Biztos élvezi, hogy csak úgy eltűnik. J: Miért, hány óra van? K: Mindjárt éjfél. J: Pedig általában ilyenkor már itthon van, ha egyedül megy el valahova… K: Na igen… Te kivel voltál? J: Robert-el. Mivel egyedül nem lehet *morog* K: Ugyan, Robert legalább szórakoztató társaság, ha jó kedve van. Meg nála létezik olyan, hogy "jó kedv". J: Mondhatjuk, hogy van a házban egy normális *kacsint*. Csak akkor is zavar, hogy még mindig nem enged el egyedül itthonról. K: Mondanám, hogy félt téged, de ez nem reális lehetőség. J: Azt kétlem. K: Engem mindig elengedett egyedül… Mondjuk nem volt nagyobb bűnöm, mint hogy egy naposan vámpírrá tettem a nővéremet *angyali arc* J: Mellékes apróság. *nevet* Na és milyen jutalmat kaptál ezért a kimagasló tettedért? K: Kettőt tippelhetsz… J: Elég lesz egy lehetőség is, kösz. Említetted már, milyen kedvesen és elnézően bánt veled kezdetben… K: Hát, valahogy úgy. Mondjuk nem csoda. Nem volt könnyű dolga velem *kacsint* *F benyit. Kócos a haja, be van esve az arca és a ruhája néhol vérfoltos* *K ránéz, és elsápad.* Jesszus... mi lett veled? *J csak néz, nem köszön, jobbnak látja, ha most csendben marad* *F nem válaszol. A legközelebbi csaphoz megy és megmossa az arcát* *K követi a tekintetével* *F nem törölközik meg, csak megrázza magát és leül* K: Kivel vesztél össze már megint? *F a megszokottnál sokkal halkabban beszél* Kaylie mostantól… nem maradhattok kettesben a házban… ha Robert elmegy, menjetek vele. *hátradől és zihál egy kicsit* *K bólint.* Megtudhatom, hogy… hogy miért? Kérlek… *halkan kérdezi.* F: Említettem neked valamit. Amit kerestem, valószínűleg akkor vitték el, amikor itthon voltatok. *J most már semmit sem ért.* F: Vissza kell mennem *előrehajol és a földet nézi* K: Ne! Egyáltalán… legalább azt mondd el, hogy mire készülsz? És miért van ez az egész? F: Nem érek rá most erre. Hosszú idő lenne, amíg megértenétek. *felkel * K: Felicia… kérlek… *nagyon aggódik érte.* Legalább had próbáljunk meg segíteni… F: Ha segíteni akarsz… akkor ne sodord magad veszélybe. *felmegy a lépcsőn és eltűnik* J: Ezt nem hiszem el… *K félti Feliciát, pedig tudja, hogy nem kéne. De ez a mostani közjáték nem arra utalt.* Szerinted mi történhetett vele? J: Sejtelmem sincs. Utána kéne mennünk, amikor lelép. *maga se tudja, mit beszél* K: Valószínűnek tartom, hogy az a veszélybekerülés kategóriába tartozik. De tudni akarom, hogy mi van vele! J: Tudom, hogy hülye ötlet… inkább hagyjuk… Most meg már itt se maradhatunk egyedül. Ehh… *kacag* Magától úgyse fogja elmondani, látod. K: De igen, el fogja mondani.... Legalábbis nagyon remélem. Tíz év alatt egyetlen sebet nem láttam rajta, nem hogy így nézzen ki… Valami komoly dologra készül, és az a gyanúm, hogy mindez kapcsolatban van azzal, amiről egy szót se hajlandó mondani. Nevezetesen, hogy miért tett engem vámpírrá. *nyel* Aggódom érte… J: Elegem van belőle, hogy sose mond el semmit. És mi az, amit keresett? Említett valamit neked. K: Egy barna üveg, amin nincs írás, csak egy jel az alján. Hogy mi az, vagy mire jó, nem tudom. *J nem emlékszik, hogy valaha is látott volna itt ilyet* Nem mondta mi van benne? K: Véletlenül se. De tudni akarom… J: Mintha… ideges lenne, vagy nem is tudom. *alig bír a kíváncsisággal, hogy ne menjen fel az emeletre megnézni, mit művel Felicia* K: Szerintem… fél *nagyon-nagyon halkan mondja ki.* J: Én felmegyek *kérdő tekintettel néz Kaylie szemébe véleményért* K: Inkább ne… azzal csak rontasz a helyzeten. *J már a fejébe vette, és nem tágít a szándékától* K: Makacs öszvér… *morog* *J felmegy a lépcsőn.* *F a legutolsó emeleti szobában van, ahova Kaylie-ék csak nagyon ritkán mennek be, afféle  raktár* *J motozást hall onnan, és közelebb lopózik* *F a tükör előtt áll, szinte az egész felsőteste át van kötözve, de még a kötés is sok helyen véres. Ezt próbálja magáról lefejtegetni* *Jamest teljesen letaglózza a látvány. Földbe gyökerezik a lába.* *F a vállánál kezdi lebontani a kötést, a bőrén nagy égési sérülésnek látszódó sebek vannak* *J akaratlanul is felhördül.* *F megfordul, és elkapja James nyakát. Nagyon erősen szorítja* Miért követtél engem? *gyűlölet sugárzik a szeméből* *J ijedten Felicia szemébe néz. Nem bír válaszolni. Egyszerre fél és meg is van döbbenve…* F: HALLJAM! *kicsit gyengébben szorít, hogy James beszélni tudjon* J: Bocsánat… én csak… tudni akartam… F: MÉGIS MIT AKARTÁL TUDNI? *Felicia szinte ordít, valószínűleg még Kaylie is hallja a földszinten* J: Hogy… hogy mi történt magával. *csak suttogni bír.* *K meghallja, és felrohan az emeletre. Felméri a helyzetet, és meglátja Felicia sebét is. Egy pillanatra ő is legyökerezik* *F meglátja Kaylie-t. Nem akar cirkuszi látványosság lenni, ezért lendületből kiugrik az ablakon* *K döbbenten néz utána.* Ezt nem… nem hiszem el… *J zihál… maga se fogja fel mit látott…* Azt hiszem, hallgatnom kellett volna rád. Ezt nem kellett volna látnunk… *K nyel, és James szemébe néz.* James… soha nem láttam még ilyennek Feliciát… Nem csak a sebekről beszélek. J: Tényleg nem kellett volna, ez… ez… K: Az érzések, amiket már elfelejtett… Ahogy rád nézett… *J kérdő tekintettel néz Kaylie-ra, hogy folytassa.* K: Harag és gyűlölet sütött a szeméből. Soha nem szokta kimutatni, és véletlenül sem szokott ordítani. J: Úgy tűnik, nagy szarban vagyunk *körbenéz* Rossz előérzetem van. K: Nekem is… És ketten vagyunk itthon, aminek megint nem lesz jó vége… Igazán hazajöhetne Robert… J: Még ez is… hol van ilyenkor? K: Te voltál vele. Nem említett neked semmit? J: Nem… azt se említette hogy elmegy még az este folyamán. K: Remélem, neki nem esik baja… J: Hát ebben már csak reménykedni lehet. De rajta legalább nincsenek tenyérnyi vérző sebek. K: Vagy ha lennének, akkor talán elmondaná, hogy miért… J: Talán… Kaylie… rossz ezt mondani, de kezdek félni. K: Én is… Jobban mondva nem most kezdek félni… J: Hogy érted, Kaylie? K: Tegnap, amikor megláttam azt a sebet Felicia hátán… Az is épp eléggé megdöbbentő volt. J: Ha ő nem tud megvédeni minket, akkor más sem. És ahogy elnézem, most nélkülünk is épp  elég baja van. *K bólint.* Nagyon szeretnék segíteni neki… de nem hagyja. Sose hagyja… J: Szerintem csak azért nem hagyja, mert ha megkérne, hogy segíts, akkor megalázkodna előtted… legalábbis az álláspontja szerint. K: Ugyan már! És még én vagyok büszke… *morog *J elmosolyodik* Ne akard túlszárnyalni. *R benyit.* Itthon vagytok, fiatalok? J: Szia… mi itthon… még… K: Itthon, persze… Gyerünk le, James. *elindul lefelé* *J követi Kaylie-t* R: Reméltem is… *elég komor.* *J leér és Robertre néz* Láttuk ma Feliciát, és… *inkább nem folytatja* R: Én csak futólag találkoztam vele… Elég zaklatottnak tűnt, pedig vagy kétszáz éve nem volt ilyen. J: Megint eltűnt… csak annyit mondott, hogy nem maradhatunk egyedül a házban. R: Nekem is csak ennyit említett… Biztos vagyok benne, hogy valami veszélyes hülyeségen töri a fejét. J: Még neked se mondja el? R: Nem, nem szokása. *K fáradtan leül valahova* J: Akkor mi mit várjunk… *jegyzi meg halkan. Éhes, de tudja, hogy egyedül nem mehet ki* R: Semmit… vagy pont ezt. *J is leül* K: Aggaszt ez az egész… J: Nekem mondod? *fordul Kaylie-hoz* K: Nem csak neked. R: Pedig épp most készülsz leszokni az aggodalomról *rámosolyog* K: Bocs, így képtelenség. J: Robert kérlek, legalább te ne kezd *szemforgat* R: Éééén? Nem tűnt még fel, hogy ellenzem Felicia hülyeségeit? *J csendben marad. Kezdi elhinni a hülyeségek némely részét, persze ezt senkinek se mondja el, még magának se ismeri be* K: Nem hülyeségek… De most nem ez a lényeg. *J nem néz  Kaylie szemébe, nem akar neki igazat adni* R: James épp a két oldal között vacillál… készülj fel rá, hogy hamarosan neked is döntened kell. J: Én nem akarom…! *R vállat von* Nem csak rajtad múlik. Habár legfőképp rajtad. *J csendben marad egy ideig, ez a kérdés jelen pillanatban nem foglalkoztatja* *K lehajtja a fejét.* J: És mi van, ha… R: Ha? *J is előrehajol és senki szemébe nem néz* Semmi. Nem számít. K: Ha már elkezdted, igazán megoszthatnád velem is… *J gondolatban üzen Kaylie-nak: Mivan ha nem jön vissza...* *K megborzong.* Az kizárt. *J csak most kezdi beismerni magának, hogy ő is aggódik… nem is kicsit* R: Vissza fog jönni. *meghallotta James gondolatait* És az összes vámpír közül, akit ismerek, Feliciát kell legkevésbé félteni. *J kicsit elszégyelli magát. Üzen Robertnek, hogy ha visszajön el ne mondja, amiket most mondott* Pár órája nem úgy tűnt… *kirázza a hideg* *R bólint, hogy rendben* Egész pontosan mit tudtok róla, amit én nem? J: Mikor ma hazajött… nem nézett ki túl jól. Felment az emeletre, és utána mentem. R: Örülök, hogy még életben látlak… *J nem reagál* Úgy nézett ki… mintha… kiült volna a sivatagba sütkérezni… R: Jajj… *J kérdően néz Robertre* Nem tudod mit jelenthet ez? *R megrázza a fejét* K: És hallanod kellett volna, ahogy kiabált… Ideges volt. Vagy inkább dühös. R: Dühös? Felicia? Az ki van zárva. J: Még sosem hallottam így kiabálni. És egyáltalán kiabálni se. R: Nem szokott. J: És ahogy rám nézett… R: Egyáltalán nem szokott… *ő is kezd aggódni.* Igen? J: És ez zavar a legjobban. Sosem láttam őszinteséget a szemében… de most… *hallgat pár másodpercig* *R hátradől, és a kezét az arcába temeti.* J: Nekem ennyi elég volt mára. *hulla fáradt és felmegy aludni* *R leül Kaylie mellé* *K ránéz* Te tudsz róla valamit? R: Már mondtam, hogy semmit. Lenne egy sejtésem, de annyira még ő sem lehet hülye. Szóval az nem jöhet szóba. K: Azért megosztanád velem? R: Mondom, hogy ez csak egy ostoba tipp. Amúgy fogalmam sincs, hol van. K: De érdekel. Mondd már, Robert… R: Azt érzem, hogy nincs túl messze. K: Ő soha egy szót sem szól ezekről, legalább te mondj valamit… R: Elmondta már neked, hogy miért téged választott? K: Véletlen se. R: Akkor ne számíts arra, hogy beszélek erről neked. Ezt nem tőlem kell megtudnod. Majd elmondja, ha eljön az ideje. *K feláll.* Jó. De az én idegeimmel sem lehet a végtelenségig játszani, előre szólok. R: Kaylie ne nehezítsd meg… egy valami aggaszt. *K sóhajt, hogy lenyugtassa magát.* Bocs. De mára nekem is elég volt ebből. *R bólint, hogy nem fogja visszatartani Kaylie-t* *K is felmegy aludni.* *R a nappaliban marad*