Találkozás

Az utazó páros úgy döntött hogy nem akarnak este a faluba érni. Elvégre akkor már mindenki alszik, vagy éppen olyan erősen italos állapotban van, hogy még a saját nevét sem tudja kimondani, nemhogy elvezetni bárkit is bárhova. Ezért a falutól nem messze telepedtek le a fák közé. Az oda út nem volt izgalmas. Csupán egyetlen kereskedővel találkoztak, aki inkább bevezette szekerét a fák közé, minthogy mellettük haladjon el. Bár a mai időkben, mikor mindenfelől pusztító seregek híre jön, az emberek bizalmatlanok lesznek másokkal szemben.
Reggel korán kelt, és felkészült a nagy feladatra. Olyan régen nem járt már faluban hogy szinte el is felejtette milyen az mikor több ember van egy csoportban. Megbeszélte Iola -val hogy maradjon itt, és ha vészhelyzet áll elő akkor majd szól. Nem biztos hogy az emberek jól viselnék egy sárkány jelenlétét. Kicserélte hát a kötését és elindult a faluba.
Nem kellett tíz percet sétálnia ahhoz hogy beérjen. Folyómalom falu kicsi volt. Jó ha lakott benne ötven ember, bár már ez a létszám is nagynak számított volna, de Kilenc-domb város után, nem annyira tűnt annak. A falu búza termesztésből tartotta fent magát, és a nevét is onnan kapta hogy a nem messze csörgedező Sebes folyó partján álló malmokban őrlik finom liszté a búzát. Ahogy haladt végig a főutcán – igaz állt összesen két utcából az egész hely – egy nő kétségbeesett kiabálására lett figyelmes. Ahogy haladt a hang irányába elért a főtérre, és látta hogy egy nagyobb embertömeg verődőt össze egy nagy kőrben. Az ordibálás valahonnan a közepéről jött. Egy férfi hangja harsant fel.
- Ez a férfi megtagadta az adó kifizetését. Hogy lássátok komolyan beszéltünk mikor azt mondtuk, nem tűrünk ellenállást, ezért most megbüntetjük. - Mondta felsőbbrendű módon. Daniel befurakodta magát a tömeg elejére. Az első reakciója a döbbenet, a második a düh volt. A fényes páncélos katonák egy tuskóra szorítottak le egy fiút. Másik kettő, feltehetően az apját, tartották a földhöz szorítva, és még három akik egy nőt. A fia életéért könyörgött, ahogyan a férfi is. A legdíszesebb páncélba öltözött, feltehetően az ki előbb szónokolt, most előrántotta a kardját. Daniel felkészült hogy minddel végezzen, bár tudta hogy lehet az az életébe kerülne, lévén hogy nagyon le van gyengülve. Az agya eszeveszett tempóban pörgött ahogy megpróbálta kitalálni hogyan ölje meg a katonákat anélkül hogy ő maga is belehalna.
- Lassan a testtel! - Lépett elő a tömegből egy vén, de jó kiállású hosszú, ősz, hátul összefogott hajú férfi egy feltűnően szép kardal. - Ha távoztok és nem jöttök vissza többet akkor nem ölök meg senkit. - közölte csevegő hanggal, majd előrántotta a fegyvert. Mikor Daniel meglátta a kétélű pengébe vésett jeleket, azonnal felismerte benne a Sárkányok Ősi Nyelvét. Az ő kardja most Iola -nál volt, lévén ő maga annyira ért a forgatásához, mint a sárkány. Viszont a kötésen keresztül még mindig megvédi őket a bajtól.
- Hah! - nevetett a katona – És mégis te ölnél meg minket? Eszement! - köpött megvetően, majd intett az egyik társának hogy intézze el a vén bolondot. A tömeg azonnal fedezékbe rohant. Ki a házakba, ki az utcán álló hordók, szekerek mögé bújt, és onnan figyelt, míg mások egyszerűen jobbnak látták minél messzebb lenni az eseményektől. Daniel is kicsit hátrébb húzódott, remélte hogy a vénember tudja is mire való az a tárgy a kezében.
- Ha ez minden vágyatok... legyen. - suhintotta meg a kardját. Az egyik katona támadásba lendült, de az öreg egy könnyed lépéssel kitért és a katona a következő pillanatban holtan esett össze, mert feje elvált a testétől. Daniel nem is látta hogy mi történt pontosan, de azt igen hogy az öregember nagyon fürge és a kardhoz is ért „Lehet hogy kardmester. Mahser mesélt róluk” derengett fel az emlék. A többi bolond is támadni készült. A fiú ezek láttán még hátrébb ment egészen egy falhoz. A kardmester olyan könnyed, elegáns mozdulatokkal védte a támadói csapásait, mintha csak táncolna. Szinte már hallani is lehetett a zenét, ahogy a kardok csörömpöltek és az emberek nyögtek, a harc bizarr dallamát. Nem sokkal később, már minden katona a földön volt üveges tekintettel nézett a semmibe, vérző sebekkel. Kivéve azt aki az elején prédikált. Csak ő maradt talpon. Még vagy öt percig vívtak, közben körbe körbe táncoltak a téren, járták a kardok táncát. Azonban lehetett látni hogy a kardmester már fárad, elvégre kettejük közül ő volt az idősebb. Az egyik félelmetesen gyors támadás után a katona belevágott az öregember oldalába, aki ettől kijött a ritmusból. Ellensége kihasználva a pillanatnyi megingást kiütötte kezéből a kardot.
- Jól harcoltál, de elért a vég. Eszemet! - Köpte a szavakat, és felemelte kardját egy utolsó csapásra. Daniel sem váratott magára. „Nem hagyhatom hogy még valaki meghaljon miattatok!” fortyogott benne a düh.
- Kard! A földre! - kiáltotta a varázsigét. Hatására a fegyver úgy csapódott a kövezett talajnak hogy kettétört. A fiú azonban nem érte be ennyivel. Vérbe fagyva akarta látni azt az embert.
- Penge! A szívbe! - jött a mágia, és a törött kard pengéje felröppent, átdöfte a katona szívét, aki holtan zuhant össze. Daniel a falnak borult. Gyenge volt még az ilyen egyszerű varázslatokhoz is.
„Den! Mi történt?” - érkezett az aggódó üzenet Iola-tól. A fiú nagy nehezen összeszedte magát.
„Már semmi gond. Maradj ahol vagy. Csak megöltem egy katonát.” - válaszolta. Közben az öregember felkelt a földről, letörölte kardjáról a vért és eltette. Egy ideig csak nézte a fiút, majd fájdalmasan fintorgott egyet, ahogy megérintette az oldalát, aztán odament hozzá.
„Biztos hogy minden rendben?” - a sárkány csak egyre aggodalmasabb lett.
„Igen. Biztos. Jól vagyok, és elmúlt a veszély.” - nyugtatta meg. Iola szerencsére megértette, és csak egy szeretetteljes ölelést, vigyázz magadra üzenettel küldött vissza. Az öreg odaért hozzá.
- Köszönöm fiam! - veregette meg a vállát, ami miatt Daniel fájdalmasan nyögött. - Bocsánat. Szólíts Steve-nek. - a név hallatán a fiú azonnal elfelejtette kínját.
- Steve mester? - kérdezte hitetlenkedve. Erre az öreg felvonta a szemöldökét.
- Mester? Miért szólítasz így? - egy percig csak nézték a másikat. - Hogy lehetek ennyire modortalan? Megmentettél, ezért a minimum hogy megvendégeljelek a házamban. Gyere, nincs az messze. - Így hát elindultak.
Kintről úgy nézett ki mint bárki másnak a háza, de bentről már látni lehetett a különbséget. Bár a berendezést egyszerűnek lehetett volna mondani, voltak olyan elemek amik viszont nem illettek az összképbe. Példának okáért egy levélforma pajzs ami a falon lógott. Gyönyörűen fénylett, mintha világítana, körben a szélén pedig vésett indák futottak, egymásba gabalyodva. A közepén egy fehér és egy kék sárkány állt egymással szemben. Mikor közelebbről is megnézte, látta hogy nem festékkel van megoldva a szín, hanem mintha maga a fém lenne ilyen. Ekkor vett észre egy ismerős mintát a pajzs aljába vésve. A Lovasok jelét, ami neki is ott díszelgett a kezén, bár most kesztyű fedte.
- Ne is kérdezd honnan van. Ez egy hosszú történet. - Sóhajtott nagyot az öreg. - Szereted a teát? - tette fel a kérdést, amire a fiú csak bólintott és tovább tanulmányozta a meseszép tárgyat.
Amikor Steve visszatért már át volt öltözve és két csésze forró tea gőzölgött a kezében. Leültek egy egy szépen faragott székre, és egy kis kerek asztal fölött nézték a másikat. A fiú fejében elkezdett alakot ölteni a kép. Mikor rájött hogy miről van szó, meg sem próbálta palástolni a döbbenetét. Ezt látva az öreg rákérdezett.
- Min lepődtél meg ennyire fiam? Mintha hírtelen egy sárkány ült volna melléd. - nevetett.
- Maga Lovas? - Tette fel a kérdést Daniel. Steve ettől csak még jobban felvidulni látszott.
- Annyira vagyok én Lovas mint ez az asztal. - Csapott a megnevezett tárgyra. A fiú összeszedte magát és megpróbálta másfelől megközelíteni a dolgot.
- A kardját sárkányok kovácsolták, a pajzs a falon. - mutatott rá. - a Lovasok jele van rajta. És Masher. Szerintem volt egy Lovasa akit elveszített. Ő küldött magához, mondván hogy megbízható, és régről ismeri. Ezért azt gondolom hogy maga Lovas. - Fejezte be. Az öregen nem lehetett látni ha megdöbbent. Sőt mi több mintha meghatódott volna. Kortyolt egy nagyot a gőzölgő teából.
- Érdekes az elméleted. - csak ennyit mondott. Hosszas hallgatás következett. „Mit is keresek én itt? Hiszen van térképem. El tudunk azzal is jutni a szigetre. És akkor nem kell ennél a bolondnál ücsörögnöm és teázgatnom.” mérgelődött magában. Aztán belátta hogy Mahser sosem mondott nekik ostoba, hiábavaló dolgokat. Éppen ezért elfogadta a helyzetét. „Csak szólaljon már meg!” . A kívánsága rövidesen teljesült is.
- Nem vagyok Lovas. És sosem voltam az. - mondta végül. Mély levegőt vett, arcáról eltűnt a vidámság, és letette a teáját. - Már vagy ötven éve annak hogy Lovasok közt éltem. Kiképző voltam a Szigeten, de aztán történt... - keresgélte a szavakat, közben kezével gesztikulált - valami, ami arra ösztönzött hogy vonuljak vissza. Így vagyok én egy egyszerű falusi ember, aki nagyon jól meg tud élni a festészetből. - Felállt, odament az egyik üvegezett szekrényhez, kinyitotta az ajtaját és elővett belőle egy négyzet alakú tárgyat.. - Mahser-t honnan ismered? És mit tudsz a Lovasáról? - kérdezte, majd visszaballagott és leült.
- Mahser sokat tanított minket. Mintha a nagyapánk lenne. - kicsit elszomorodott, mert eszébe jutott Ráthe és hogy mi minden történt ott. - A Lovasáról nem tudok semmit. Ezt is csak én következtettem ki. Azokból amit mondott, ahogy mondta. - fejezte be. Steve egy ideig csak nézegette a tárgyat, ami úgy tűnt hogy egy kis festmény. Odatolta a fiúnak aki óvatosan felvette. Nagyon részletesre és élethűre készítették, jóformán ecsetvonások nélkül. A képen két ember és egy egy sárkánykölyök volt. Az egyik emberben felismerte Steve-t bár még nem lehetett idősebb nála. A másikról nem tudta kicsoda, de a sárkánykölyköt a kezében tartotta, magához ölelve.
- A jobb oldali ifjú én vagyok, bár azóta sokat változtam. - simított végig ősz haján -  A másik ember a pedig a legjobb barátom volt. Együtt nőttünk fel, együtt kerültünk a Szigetre. Belőle Lovas lett én pedig kiképzővé váltam. A sárkány akit a kezében tart pedig Mahser. - vonásai megkeményedtek, látni lehetett hogy a könnyeivel küzd. - Bill nagyszerű ember volt, hősként távozott közülünk. - lehajtotta a fejét és némaságba burkolózott. A fiú csak nézte a képet egy darabig, majd eszébe jutott hogy ő hogyan érezne, ha Iola meghalna, szívébe mart a bánat és elöntötte a félelem. Bármennyire is próbálta elkergetni ezt a gondolatot nem tudta.
„Iola.” - szólította meg a sárkányt. - „Gyere be a faluba. Nem érdekel ki mit szól hozzá.”
„Baj van?” - kérdezett vissza aggodalmasan.
„Nem, csak....” - nyelt egyet – „Csak gyere. Szeretném ha a itt lennél a közelemben.” - közölte. A tudat hogy mindjárt itt lesz Iola megnyugtatta. Közben az öreg visszanézett a fiúra.
- Vele beszélsz? Hívd a faluba. Mellettünk van egy üres ház, amit csak elkezdtek építeni. Az oldala és a teteje megvan, az elejét pedig majd kiszélesítjük hogy elférjen, a társad. - vett egy mély levegőt, és hátradőlt a székbe, teáját szürcsölve. - Miért jöttetek? Miben segíthet nektek egy öreg, megfáradt festő? - kérdezte száját enyhe mosolyra húzva.
- Azt reméljük hogy segít eljutni nekünk a Lovasok Szigetére, hogy megfelelő kiképzésben részesüljünk. - közölte a tényeket. Majd mikor észrevette hogy kiitta a csészéjét letette az asztalra. Sajnos rosszul mozdult, ezért a válla miatt, fájdalmasan szisszent. Az öreg szemöldökét ráncolva állt fel és ment oda hozzá.
- Megsérültél. Hogyan és mikor? - válaszokat követelt a tekintete.
- Egy nyílvesszőtől, úgy négy napja. Mérgezett volt. - mondta tömören. Steve egy darabig csak töprengett, majd kezét a sebre szorította. Daniel tagjaiban végigszaladt a hideg és a meleg, izmai megrándultak, és a levegő kipréselődött a tüdejéből. Amikor abbamaradt ez az érzés levegőért kapkodva pattant fel a székből, és kérdően nézett az öregre, aki megelőzve mindent, határozottan , és keményen megszólalt.
- Mielőtt a társad szétrombolná a házam és engem cafatokra szedne, mond meg neki hogy jól vagy. És a sebedet is begyógyítottam. - A csendet Iola törte meg.
„Mindjárt ott vagyok!” - kiáltotta. - „Tarts ki!” - a kötésen csak úgy áradt a félelem és az aggódás.
„Semmi baj. Azt hiszem.” - mozgatta meg az eddig fájó vállát. Mikor félrehúzta az ingét és levette a kötést a sebnek nyoma sem volt. - „Meggyógyított.” - mondta meglepetten. - „Eltűnt a sebem.” - állapította meg. A sárkány nem válaszolt, de a félelem eltűnt, illetve háttérbe szorult. Hamarosan egy hangos puffanást lehetett hallani az utca felől. Steve odasietett az ablakhoz és félrehúzta a függönyt.
- Idegesnek látszik. Remélem megüzented neki hogy nem ártottam neked. - mondta. Daniel egyszerűen csak kiment az utcára, még mielőtt a sárkány jönne be hozzá. Iola aggódva szimatolta meg Lovasa vállát, majd hozzádörgölte hatalmas fejét, amitől, ha a fiú nem kapaszkodik meg, hanyatt is esett volna.
„Úgy megijedtem! Azt hittem meg fognak ölni és én nem tehetek semmit.” - közölte. A Kötésen most a hála és a szeretet hullámzott át a fiúba. A sárkány rápillantott Steve -re, aki most jött ki a házból.
„Ő csinálta?” - kérdezte. Miután Lovasa bólintott, odalépett az öreg elé, lehajtotta a fejét hozzá, rávicsorgott és tőle centikre csapta össze az állkapcsát.
- „Csak ezért nem öllek meg, mert meggyógyítottad. De legközelebb ha fájdalmat okozol neki, nem leszek ilyen kedves.” - közölte, bár csöppet sem kedvesen.
- Megértettem Hatalmas Sárkány. Bocsánatodat kérem. - hajolt meg. - Az én nevem Steve. Megtiszteltetés és hatalmas öröm találkozni veletek Sárkány és Lovasa. És annál nagyobb hogy köszönthetem Mahser barátait és tanítványait. - ismételten meghajolt, de ekkor elfintorodott és az oldalához kapott.
„Megsérült mikor megölte a katonákat.” - válaszolta meg Iola kimondatlan kérdését.
- Már meg is feledkeztem róla. Sajnos rám nem hat a saját Tehetségem. Bár ezt gondolom megtanította Masher. - egyenesedett ki. - De először is, mivel maradtok néhány napot, ezért hagy mutassam meg a szállásotokat. - Intett jobb kezével az irányba.
- Tehetség? - kérdezte meglepetten a fiú.
- A Gyógyítás Tehetsége. Így hívják. Mahser nem említette a Tizenkét Tehetséget? - szemöldöke felszaladt mikor Daniel megrázta a fejét.
- Majd elmondom, de most menjünk. - szólt és már indult is. Tőlük a második ház csak félig volt elkészülve. Sőt épphogy csak elkezdték építeni, mert bár két emelet magas volt, belül mégis teljesen üres, és fel lehetett látni a tetőig. Hogy Iola is beférjen, a ház elejének nagy részét varázslattal lebontották. Bár Daniel aggódott egy darabig a miatt, hogy csak úgy kényükre kedvükre rombolják szét valakinek a házát, Steve azért megnyugtatta hogy ez a ház senkié, és ha lerombolnák az egészet, vagy egyszerűen csak beköltöznének sem szólnák meg őket.
Iola kényelembe helyezte magát, pont elfért mindene ha összegömbölyödött. Mivel úgyis így szokott aludni, ezért nem zavarta ez a póz.

Egy fekete mágus története

Aznap este Daniel úgy hajtotta álomra a fejét hogy hosszú idő óta úgy érezte végre elértek egy célt, megtalálták az embert aki majd elvezeti őket a Lovasok Szigetére.

Egy búzamező fölött lebegett testetlenül, csak nézte az alatta elterülő tájat, amit vér áztatott, tűz perzselt. A halál szaga terjengett mindenütt. A látványtól felfordult nem létező gyomra, és elfordította nem létező fejét. Ekkor hírtelen egy faluban találta magát, ahogy megtudta ítélni nem lehetett nagyobb Folyómalom falunál, de a házak más stílusban épültek. Emberek jelentek meg körülötte, de csak egy pillanatra, majd eltűntek. Ahogy megfordult, az egész falu képe megváltozott. A házak helyén elszenesedett csonkok, az utcán vér és testrészek hevertek.
- Te is így végzed Lovas! - hallotta a szörnyű hangot. Ereiben megfagyott vér ahogy megfordult. Ott állt előtte kivont kardal ez a sötét csuklyába burkolózó alak. Amikor le akart sújtani kardjával egy nyílvessző repült a kezébe amitől elejtette fegyverét. Egy női hang harsant valahol a távolban
- Fuss Den! Fuss! - A fiú amint megtette az első lépést egy épületben találta magát. A falakat eltorzult, szétmarcangolt testek és vérrel festett képek díszítették. Mint a halál és a kín egy furcsa kiállítása. A terem végében egy kőhalomra épített csontból készült trónus állt. A trónon pedig egy árnyékből álló lény foglalt helyet.
- Üdvözöllek, szolgám! - mondta olyan mély és kísérteties hangon, hogy Daniel úgy érezte a csontja előbb megfagynak és aztán szétrobbannak.

Verejtékben úszva, levegőért kapkodva riadt fel. Iola vigasztalóan bújt hozzá, és úgy nyugtatta a fiút.
- Ez szörnyű volt. - mondta még mindig akadozó lélegzettel. Sárkánya csak dorombolt neki és simogatta hátát. Percek teltek el így mire lenyugodott annyira hogy mesélni tudjon az Álmáról. Iola is beleborzongott a hallottakba, és aggodalmasan próbálta kitalálni hogy mit jelenthet.
„Az biztos hogy borzasztó, szörnyű, tragikus.” - állapította meg és a félelem kezdett felszínre törni benne.
„Szerintem ez nem mostanában fog megtörténni, bármi legyen is. Érzem.” - mondta a fiú, sárkánya nyakát simogatva. Közben egy középkorú férfi jött a ház elé félve, egy tálcával a kezében.
- B-bocsánat. L-Lovas. - dadogta. - Cs-csak ho-oztam némi é-élelmet. - Nyújtotta oda a fiúnak. Persze biztos távolságot tartva a sárkánytól.
„Nocsak.” - mondta Iola megdöbbenve.
- Köszönöm. - Odament az emberhez és elvette az ajándékot. - Megkérdezhetem hogy miért kapom ezt? - Levette a tálcáról a kendőt és látta hogy egy tál pörkölt, három nagy szelet kenyér és egy nagy pohár édes bor van rajta. - És ne féljen Iola-tól. Persze csak ha nem sántikál rosszban. - tette hozzá, megszimatolva a bort, és belélegezve a pörkölt fenséges illatát.
- Megöltél egy katonát. Biztosan nem az elsőt. - szedte össze magát a férfi. - megérdemled ezt a csekély ajándékot Lovas. - hajolt meg.
- Köszönöm szépen. - hálálkodott Daniel. Miután a férfi távozott leült befalni a pompás reggelit.
- „Szerinted észrevett engem?” - kérdezte meg egy váratlan pillanatban a sárkány.
- Szerintem nem vagy olyan csekély jelenség ami felett csak úgy elsiklik bárki is. - érkezett a válasz két falat között.
- „Akkor miért nem köszönt nekem is?” - mérgelődött magában. - „Biztosan azt hiszik hogy a sárkányok csak valamiféle különleges szállítóeszközök, amiken bizonyos emberek utazgatnak.” - horkantott egy nagyot. - „Hogy csupán állatok vagyunk. Idomított ökrök, akik parancsra cselekszenek.” - már morgott is ahogy hergelte magát. A fiú rémülten kapott a tálca után mikor a sárkány csapott egy hatalmasat a farkával. Félő volt hogy a ház is rájuk dől.
- Nyugodj meg! - próbálta csitítgatni. - Meg akarsz ölni? - kérdezte még mindig rémülten.
- „Hogy mondhatsz ilyet?” - válaszolta a sárkány megenyhülve.
- Mert ha még egyszer ilyet csinálsz ránk dől a ház. - söpörte félre a széttört cserépmaradványokat, amik leestek a javításra szoruló tetőről.

- „Ne haragudj. Csak dühít hogy semmibe vesznek.” - szabadkozott. Erre a fiú horkantott egy nagyot.
- Mert az az ember tőlem volt annyira megrémülve. - Kiitta az utolsó cseppet is a pohárból és megvetette hátát Iola hasán.
- „Nem azt akarom hogy féljenek tőlem, nem is azt hogy tiszteljenek. Csak bánjanak velem is úgy ahogy mindenki mással.” - fejtette ki.
- Úgy érted vegyenek ember számba? - kérdezte a fiú. Iola csak nevetett, bár félig meddig keserűen.
- „Még az is jobb lenne, minthogy állatszámba vesznek.” - válaszolta.
Még egy darabig beszélgettek a témáról, és arra jutottak hogy ha legközelebb valaki semmibe veszi Iola -t arra mind ketten mérgesen ráförmednek. Ez az ötlet különösen tetszett a sárkánynak. Miután elérkezettnek látták az időt Daniel átment Steve -hez hogy beszélgessen vele az útjukról. És mivel Mahser is segített neki kitalálni az álmok jelentését ezért felvetette ezt a témát is. De persze előbb még tartozott egy beszámolóval a Tizenkét Tehetségről.
- Hol is kezdjem. - Vakargatta állát az öreg. - Áh megvan. - foglalt helyet a széken.
- Szóval a mágia különös dolog. Főleg az amit úgy hívunk: Az Ősi Mágia. Ez az ami összeköt egy sárkányt egy emberrel, ez az ami irányítja hogy mikor keljen fel a nap, vagy hogy mikor essen az eső. Ez a mágia minden intelligens élőlényben megvan, de csupán ott van és ennyi. Nem lesz tőle varázsereje, nem fog semmiben különbözni fajtársaitól. Ám néha előfordul hogy mégis kivált egy különleges adottságot. Mivel tizenkét ilyen megnyilvánulását ismerjük ezért nevezték el az öreg bölcsek A Tizenkét Tehetségnek. Ezek pedig a következők. - vett egy mély levegőt.
- Van a Keresés Tehetsége , amivel bárkit vagy bármit képes vagy megtalálni, még nagy távolságból is. Van a Gyógyítás Tehetsége , segítségével a legsúlyosabb sebeket is eltüntetheted másokról.
Az Igaz-látás Tehetsége, ezzel a hazugságokat ismered fel úgy hogy látod az igazságot mögöttük. Van a Nyelv Tehetsége , ami hasznos dolog, mivel képessé válasz megérteni az összes létező nyelvet, és beszélni is tudsz rajtuk. Ezt követi az Elemek Tehetsége , amivel irányítani tudod a Tüzet, a Vizet, a Földet, a Szelet és a Szellemet. Az Átváltozás Tehetsége , a nevéből következik hogy képes leszel bármilyen élőlénnyé átváltozni, állítólag még tárgyakká is ha eleget gyakorlod. A Meggyőzés Tehetsége, segítségével bárkit képes vagy rávenni bármire, úgy hogy az illető el is hiszi hogy tényleg meg akarta tenni azt amire rávetted. - nevetett. - Az Álmodás Tehetsége , amivel képes vagy a jövőt megálmodni, bár azt mondják hogy nehéz kibogarászni egy ilyen álomból hogy mi is fog történni valójában. A Tudás Tehetsége amivel meg tudod szerezni azt a tudást amire éppen szükséged van. Ha mondjuk nem tudsz vívni pár perc alatt megtanulsz, ha nem tudsz úszni az is csak pár perc. Tulajdonképen korlátlan tudásra tehetsz szert vele. Akkor ott van még a Megértés Tehetsége amivel képes leszel meglátni a káoszban a rendszert, megérteni olyan összefüggéseket amit más csak véletlen egybeesésnek nevezne. Az Energia Tehetsége . Ez egy nagyon különös dolog mert képes leszel az energiát befolyásolni kedved szerint. És mivel jóformán mindenek van energiája... No de a végére hagytam a legerősebb és egyben legritkább tehetséget. - tartott egy kis hatásszünetet. - Az Élet és Halál Tehetségét . - mondta sejtelmesen. - Segítségével képes leszel uralkodni minden felett. Halott búzamezőket éleszthetsz újjá, leégett erdőket. Az ellenség egész seregeit küldheted a végzetükbe, illetve visszájára fordíthatod a halált. - fejezte be. Daniel csak elképedve bámulta a vénembert. Milyen sok minden van a világban amiről eddig még csak sejtelmes sem volt. Aztán eszébe jutott hogy ő Álmodó, tehát neki akkor az Álmodás Tehetsége van meg. Ezt a gondolatát hangosan is kimondta. Először az öreg meglepődött a dolgon, de aztán megkérte hogy meséljen róla. Daniel szépen el is mondta hogy mit látott legutóbb. Steve lassan felállt szemöldökét összeráncolva, elővett egy könyvet és elkezdte lapozgatni. Percek teltek el némán, mire megszólalt.
- Ez a könyv az álmok megfejtéséről szól. Az álmok mindig bírnak valamiféle jelentéssel, és ez a könyv az értelmezésükben segít. - megvakarta a fejét, majd összecsapta a könyvet és letette az asztalra. - A te esetedben viszont ez nem több mint egy alátét. - kezdett el járkálni fel s alá a szobában. - Mit tudsz arról a csuklyás alakról? Láttad az arcát? - tette fel a kérdést.
- Nem. Mindig csak sötétség volt az arca helyén. A keze viszont csontos, és göcsörtös. A bőre meg mintha, egy halotté lenne. - válaszolta.
- Értem. A fegyvere milyen volt? - érkezett az újabb kérdés, és egyre izgatottabban járkált
- Egy szépen díszített kard volt. A markolata végén egy nagy piros kővel. Ami sejtelmesen fénylett. Fura volt. Van valami jelentése? - fejezte be a beszámolót.
- Minden részletnek van jelentése. De az a kard... - harapta el a mondatot, majd megrázta a fejét. Odament a fiúhoz és leült vele szemben. - Tudom ki az akit álmodban láttál. - bökte ki egyszer csak. Daniel tátogott meglepetésében.
- Ki? - lehelte.
- A neve Mohéresz, legalábbis így hívja magát. Azt hiszem valaha Frenklin Zetner néven élte napjait. Aztán elszegődött egy bűnszövetkezetbe és ott vette fel az új nevét. - Mondta majd álla vakargatása közben meredt a semmibe.
- Honnan tudod hogy ő az? - bukott ki a kérdés a fiúból. Az öreg összerezzent és ránézett.
- Elmondom de ne szólj közbe. Ez egy hosszú történet. - Vett egy mély levegőt, leült a székbe, kényelembe helyezte magát, majd belekezdett.
- Úgy százharminc éve kezdődik a történet, mikor is egy messzi faluban valahol a Ismeretlen Földön a Fűrészfog-hegység túloldalán született egy kisfiú. Apja a Frenklin nevet adta neki, ami egy ritka név volt arra fele. Ahogy cseperedett férfivá, felfedezte hogy néha különös dolgok történnek körülötte. Betegek gyógyulnak meg, törött tárgyak állnak össze, elveszett dolgok kerülnek meg és még sok más egyéb, amire csak azt mondták hogy „a szerencse követi”. Húsz éves korában úgy döntött hogy elhagyja faluját és elmegy világot látni. Azt már senki sem tudja miként keveredett át a Fűrészfog-hegység túlsó végére, lévén hogy még tengeren is csak hetekig tartana és arra fele nem köt ki hajó. De sikerült neki. Barangolása során összefutott egy fekete mágussal, aki szárnyai alá vette, mert meglátta benne a lehetőséget. Ekkor ismerkedett meg a varázslás művészetével. A hatalom megrészegítette és persze, mestere gonoszsága is megfertőzte akkor még ártatlan lelkét. Miután ereje elért egy bizonyos szintet megölte tanárát és továbbindult. Itt találkozott egy csapat bűnözővel, akik befogadták mondván „szerencse övezi útját”. Felvette a Mohéresz nevet, ami állítása szerint azt jelenti hogy Vérfolyó. Ez az Ismeretlen Földön élt csodás lények Ősi Nyelvén van. Mint ne mondjak illik hozzá. - Gyorsan elment egy pohár vízért. Közben Daniel döbbenten nézett maga elé. Mikor visszatért az öreg, folytatta. - Szóval, immáron Mohéresz, ereje egyre csak nőtt. Elkezdte élvezni mások kínját és élvezetből ölt. A kezdetekben még csak tolvajbanda, falvakat égetett porig és eltervezték hogy saját királyságot alakítanak. Azonban ez a megosztott uralkodás nem tetszett ennek a démoni lénynek. Ő akart lenni minden élő és holt királya. Így hát végzett a társaival, de közben szerzett egy csúnya sebet az arcára. Ezért visel csuklyát. - tartott szünetet.
- És a kard? - érdeklődött a fiú.

- Mindjárt arra is kitérek. Csak kifújom magam. - vett mély levegőt majd nekiállt folytatni.
- Tehát, sebzetten, egyedül a világ ellen mégsem indulhat, ezt tudta. Ennyire azért nem volt bolond. Viszont csak olyan társat akart magának akit tud irányítani, de mégis erős. Egyetlen olyan helyről hallott ahol találhat ilyet, ez pedig a Lovasok Szigete. Így hát elment a Szigetre és megpróbálta kipuhatolni hogy kiben vannak hasonló hajlamok. Csupán egy ilyet talált, csak ezt az embert tudta befűzni a hazugságaival és a korlátlan hatolom ígéretével, ő Horatius Domer Nagy-mágus volt. Azonban mikor el akartak szökni, Bill felfigyelt rájuk és elindult hogy megakadályozza a páros szökését. De megölték, Mohéresz vette el a kardját. Szerencsére Billnek még maradt annyi ereje hogy egy végzetes csapást mérjen Domer-re. Ekkor hallottunk utoljára a démonról is. Fogta a holtestet és eltűnt. - sóhajtott egy nagyot. - De amit mostanában beszélnek, hogy egy fekete mágus járja a falvakat, és az Álmod. Úgy tűnik talált valakit akit ráültetett a trónra és sereget szervezett neki. Bárki is az erős mágus és jó kardforgató szerintem, de csupán báb. Nem hiszem hogy egy hamar sikerül kiűznünk, vagy megölnünk. Tűrjük a sanyargatását, és ellenállunk ameddig tudunk. - fejezte be meséjét. Daniel csak összeráncolt szemöldökkel bámulta az asztallap közepét. „ Túl sok halál fűződik hozzád Mohéresz. Ezért megfizetsz!” a düh egyre kígyózott fel benne. Végül már csak úgy tombolt. Felpattant és hatalmasat csapott az asztalra.
- Majd én megállítom, és megölöm! Túl sok van a számláján! - kiáltotta a meglepődött öregnek.
„Megöljük!” - jött az üzenet Iola-tól aki az ablakon kukucskált be. Megérezte Lovasa dühét és azért ment a házhoz hogy megnézze miért.
- Igen. Megöljük! - bólintott. Steve csitítóan emelte fel a kezét.
- Hó! Fog vissza az indulatod ifjú Lovas. Ha most rohansz fejjel a falnak akkor bizony betörik a koponyád. És ugyebár nem csak a tied. - biccentett az ablakon kukucskáló sárkány felé. Danielnek eszébe jutott hogy Mahser is ezt mondta, csak másképpen megfogalmazva.
- Előbb elmegyünk hogy kiképezzenek minket. Aztán már elég erősek leszünk. - korrigált a fiú. Az öreg csak elmosolyodott.
- Szerinted az a kiképzés csupán öt perc? Mire végeztek nem biztos hogy lesz hova visszajönni. És ha mégis az sem biztos hogy képesek lesztek szembeszállni a sokezres sereggel, aztán magával Moháresz-el és persze a királlyal. - megenyhülve folytatta. - De persze lehet hogy tévedek, és elég erőssé váltok a feladathoz. Van bennetek valami... - vakargatta az állát – nem is tudom hogy fogalmazzak. Valami több , mint másokban. Talán ez elég lesz a győzelemhez, de bármi megtörténhet. - horkantott. - Az idők változnak...
- Ahogy minden. - fejezte be Daniel.
Órákkal később mikor már megebédeltek, Steve megtanította a fiút minden olyan szabályra amit a Lovasok Szigetén majd be kell tartania. Elmondta kihez miként szóljon, hogy viselkedjen, és hogy milyen szavakat, vagy mozdulatokat mellőzzön ha lehet. Mire végeztek Danielnek már zsongott a feje a sok új információtól.
- Már látom hogy nem lesz egyszerű ott a Szigeten. Ez a sok szabály... a felét nem is értem, ki és miért találhatta ki. - mérgelődött, miközben Iola hasának dőlve nézett ki az utcára.
- „Ne hidd hogy nekem könnyebb lesz. Nekem is be kell tartanom bizonyos szabályokat, amikhez nem fűlik a fogam. De muszáj. ” - szögezte le a sárkány.