Iola és Romvr

A városban töltött két nap és két éjszaka alatt Iola jobban megismerkedett Daniel szüleivel, és a fogadóban lakó személyekkel. Bár az emberek még mindig megtartották a tisztes távolságot, de már köszöntek és néhányan még beszélgetést is kezdeményeztek a sárkánnyal. Ennek nagyon örült a fiú és persze Iola is. Aztán eljött a búcsú ideje, és visszamentek Ráthe faluba, a sárkányok közé.

Telt múlt az idő, Iola egyre csak nőtt és erősödött. Mire elérte a nyolc hónapos kort már majdnem akkora volt mint egy felnőtt sárkány, talán egy fejjel lehetett alacsonyabb anyjánál. Egy sárkányfejjel. Idő közben nagyon jól összebarátkozott Romvr-el, mikor Daniellel együtt mentek gyakorolni a harcot, vagy fürdőzni a tóban.

A fiú is megerősödött és olyan varázslatokkal is könnyen elbírt ami az előtt nagyon kimerítette volna. Romvr pedig egyre cselesebbnek, fürgébbnek, és pontosabbnak bizonyult a harcok során. Amint Iola elég nagy lett, már néha a két sárkány egymás ellen is kiállt, persze, mindketten nagyon vigyáztak hogy horzsolásokon és karcolásokon kívül ne okozzanak egymásnak nagyobb bajt.
Idő közben Iola és Daniel megtanultak pusztán gondolati úton beszélgetni egymással úgy hogy más ne hallja. Ez a kapcsolat akár kilométerek távolságából is működött. Kezdtek teljesen eggyé válni lelkileg, szellemileg.
- „Szerintem holnap repülhetnénk egyet. Kodoga szerzett nyerget.” - közölte Iola a Lovasával, miközben együtt szárítkoztak a Kavicsos-tó partján. Erre fiú felült és némán nézett rá.
- „Tudom hogy múltkor nem sikerült valami jól, de most már nagy vagyok, és kényelmesen elférsz a hátamon is.” -  tette hozzá a fiú tekintetét látva.
- Hogy nem sikerült valami jól? Majdnem meghaltam. - Tárta fel a tényeket Daniel. Majd lecsillapodva hozzátette. - De végül is már tényleg nagy vagy. - mosolyodott el. Iola odadugta hozzá hatalmas orrát és gyengéden megbökte vele.
- „De aztán majd, tényleg kapaszkodj.” - mondta gúnyosan. A fiú felhorkant, majd szeretettel simogatta meg a sárkány orrát, aki válaszul képen nyalintotta. Miután megszáradtak már várta őket Romvr. Amint meglátta párost, köszönt és már kezdte is a szokásos beszámolóját, hogy mit szeretne gyakorolni, és szerinte mit lenne érdemes kipróbálni. Míg Iola leült a fák árnyékába, a két fiú felállt egymással szemben és készültek a támadásra. Daniel odáig fejlesztette varázstudását, hogy már nem kellett mondatokkal kifejeznie, hogy mit akar, hanem egyszerű szavakkal is el tudta érni ugyanazt a hatást. Illetve már elkezdte gyakorolni a szavak nélküli varázslást is, de az csak akkor ment ha dühös volt, vagy ha félt. Mahser meg is jegyezte hogy Daniel nagy mágustehetség még a Lovasok között is.
Romvr a levegőbe szökkenve, fentről kezdte meg támadását. Daniel válaszul egy léglökéssel kibillentette egyensúlyából, majd gyökerekkel tekerte körbe a sárkány lábait hogy mozdulni se tudjon.
- „Már megint.” - mérgelődött, mikor letekeredett róla a varázslat. - „Hányszor fogok még ugyanebbe a hibába esni?” - tette hozzá halkan morogva.
- Nem tehetsz róla. Már ismerem a technikáidat annyira hogy bármit kivédjek. - próbálta megnyugtatni a sárkányt.
Jött a következő kör. Romvr egy új stílust próbált bevetni. Úgy csinált mintha felfele indulna el, de az utolsó pillanatban megfordult csapott a farkával majd onnan egy hatalmas hátra szaltóval, a ledöbbent Daniel mögé keveredett, és fogaival elkapta.
- „Erre nem számítottál mi?” - mondta büszkén miután elengedte a fiút.
- Fantasztikus volt. - Ismerte el kelletlenül Daniel. - Ekkora hátra szaltót még sosem láttam. - tette hozzá. Romvr büszkén kihúzva magát ballagott vissza a támadó pozícióba.
Sokáig gyakoroltak különböző dolgokat, és a sárkány gyakran tudott győzedelmeskedni a Lovas felett. Máskor meg megmozdulni sem maradt ideje mert elkapta egy varázslat. Ilyenkor elismerték egymás sikerét és folytatták tovább. Már sötétedett, mikor megegyeztek egy utolsó párbajban.
- Levegő! - kiáltotta a varázslatot Daniel, mikor a sárkány megint hátra szaltóval próbálkozott. Romvr kibillent egyensúlyából és hanyatt esett.
- Gyökerek! - érkezett a mágia. De a sárkány résen volt és el tudott szökkenni a földből előkígyózódó gyökerek elől. Azonnal megindult Daniel felé, és rá készült ugrani.
- Fé.. - Nem tudta befejezni a varázslatot, mert valami furát érzett magában, mintha egy buborék pattant volna szét benne, ami egy kellemes érzést, egyfajta melegséget tartalmazott. Ettől a hírtelen érzelemhullámtól összezavarodott és nem tudta megállítani az őt földhöz szögező sárkányt. Levegőért kapkodva, döbbenten ült föl.
- „Ne haragudj, azt hittem ki fogod védeni valahogy.” - Kért bocsánatot Romvr. Iola is fölpattant és odasietett.
„Jól vagy?” - üzent gondolatban
„Igen jól vagyok” - Válaszolta a fiú, miközben lábra állt. - „Nem tudom mi történt, de mintha felőled jött volna” – tette hozzá. Iola mintha megrémült volna, bár próbálta palástolni. Majd mikor szeme egy pillanatra Romvr-re villant Daniel megint érezte azt, amit előbb, de most már azt is hogy a sárkány megpróbálja elrejteni előle. Iola nemrég megtanulta úgymond „elkendőzni” az érzelmeit. Bár csak ritkán csinálta, akkor mikor a kölcsönös érzelmek csak gondot okoznának, mint például harc során. Daniel fejében ekkor állt össze a kép. Romvr megszólalt.
- „Későre jár. Majd ha van kedved holnap veled is gyakorolhatok.” - Mondta a lánynak.
- „Rendben. De most már biztos hogy legyőzlek.” - válaszolta könnyedén. Mikor Romvr elköszönt és távozott, a fiú csak döbbenten figyelte sárkányát. Egy idő után Iola megkérdezte hogy mit bámul.
- Te belezúgtál. - válaszolta Daniel még mindig meglepetten.
- „Ugyan már.” - sütötte le szemét a sárkány. Majd félénken folytatta. - „Csak... tetszik nekem” - fordult el Lovasától.- „Sajnálom hogy e miatt vesztettél.”
„Semmi, baj. Csak... meglepett a dolog.” - próbálta vigasztalni a fiú. Odament hozzá és kedvesen simogatta az oldalát. - „Elvégre te már egy felnőtt nő vagy. Ő meg egy felnőtt férfi és szerintem ha megmondanád neki amit érzel ő biztosan...” - kezdett bele mondandójába, de sárkány közbevágott.
„Te nem érted ezt.” -vett egy mély levegőt- „Miattad nem szóltam neki. A Kötés miatt.” - Mivel látta hogy Daniel értetlenül néz rá, kicsit megenyhülve folytatta.
„Össze vagyunk kötve. Emlékszel még mit mondott Mahser?”
„Osztozunk egymás érzelmeiben, és a másik testének minden kínjában, és örömében.” - válaszolta a fiú.
„Pontosan. Én ezért nem kezdek bele egy ilyen kapcsolatba, mert az rád is kihatással lenne, mert a Lovasom vagy. Ha szabadon hagynám az ilyesfajta érzelmeim, az téged zavarna, és ha összejönnék Romvr-el, éreznél mindent, amikor együtt vagyok vele.” - vett egy mély levegőt - „És nem foglak kitenni olyannak, amit tudom hogy nem akarsz. Érted már? Csak olyan párt választhatunk magunknak aki a másiknak is megfelel.” - sóhajtott, majd szomorkodva folytatta -  „Én nem fogok magamnak párt választani addig, amíg te sem találsz magadnak. Mert ha éreznéd a boldogságom és örömöm, mikor te egyedül vagy, az olyan lenne neked mintha kínoznának, azt meg nem akarom.” - Bújt oda a fiúhoz gyengéden. Daniel átölelte.
- Én meg nem akarom hogy boldogtalan légy miattam. Romvr illik hozzád. Megérdemelsz egy kis boldogságot. - Suttogta a fülébe, amitől Iola elkezdett dorombolni neki.
- „És veled mi lesz?” - kérdezte a sárkány halkan.
- Majd ha én is találok valakit... légy... megértő. - válaszolta. Egy darabig még együtt ácsorogtak, és nézték a horizonton alábukó napot. Majd hallgatásba burkolózva ballagtak haza.

Másnap, Daniel úgy döntött, hogy elmegy sétálni egy nagyot, míg Iola Romvr-el gyakorol. Remélte hogy sárkánya lesz elég bátor bevallani az érzelmeit a másiknak. „Boldogok lennének együtt. És Romvr a barátom, úgyhogy ez se lenne gond.” töprengett. „Vajon én fogok találni valaha is valakit magamnak? Amíg itt vagyok a sárkányok között addig biztosan nem. Talán el kellene mennem Zöld-tó faluba egy kicsit. Messzebb úgy sem jutnék.” Ballagott tovább, magában morfondírozva, hogy milyen lányra vágyik.
Délre érte el a Kavicsos-tavat, amin meglepődött. Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy ilyen messze keveredett a falutól és észre sem vette. Lesétált a vízhez megmosakodni, hátha attól magához tér. De mikor közelebb hajolt hogy merítsen, a fejében egy fura érzés bukkant fel, majd Romvr arca elevenedett fel előtte. „Hát ez meg mi a csuda volt?”  Megmosta az arcát, de amint befejezte megint megtörtént. Mikor rájött hogy Iola szemével lát, ledöbbent. Bár Masher ezt is mondta, mint meg annyi mást, de még nem volt része megtapasztalni. Leült hát a partra és koncentrált. Egy villanásra felelevenedett előtte megint a sárkány. „Még mindig harcolnak.” Ezt meg tudta állapítani. Ahogy egyre jobban állította rá az elméjét Iola-ra, egyre tovább és egyre tisztábban jöttek a képek.
„Den! Jól vagy?” - jött hirtelen az üzenet a sárkánytól. A fiú meglepődött hallatán.
„Igen jól vagyok. Miért kérdezed?” - értetlenkedett.
„Úgy éreztem... nem is tudom, valahogy fura dolgot éreztem felőled. Biztos hogy jól vagy?” - érkeztek a nyugtalan érzelmek.
„Igen biztos. Csak azt hiszem képes vagyok a szemeddel látni.” - vallotta be - „véletlen vettem észre, és most próbáltam tudatosan is. Haragszol?” - kérdezte félve. Nem akarta megbántani a sárkányt, azzal hogy utána kémkedik, de úgy érezte hogy muszáj fejleszteni ezt a képességet.
„Nem haragszom.” - kapta meg a válasz és vele együtt egy kép is jött amin Iola szeretetteljesen átöleli a fiút hatalmas kezével.
„Akkor nem is zavarlak titeket tovább. És ne feledd elmondani Romvr-nek, hogy tetszik neked.” - Ezzel le is zárta a Kapcsolatot, nehogy a sárkány kibúvót kereshessen. Körbejárta a tavat aztán indult visszafele. A faluba érve Kodoga szólította meg.
- „Daniel. De jó hogy megtaláltalak.” - kezdett bele - „A nyerget amit Iola-nak ígértem... ha van kedved, és nincs más dolgod, elhozhatod tőlem.”
- Rendben. És köszönjük szépen mindketten. Szerintem holnap lesz alkalmam kipróbálni. - mondta a fiú. Így hát együtt elballagtak a sárkány lakhelyére.
Amikor meglátta a nyerget, elállt a lélegzete. Sötétbarna bőrből volt, a szíjak amik a sárkány testéhez erősítették meg feketék. A varrások mentén ezüst díszítés futott, de olyan mesterien kidolgozva hogy azt ember nem is tudná. A Lovasok jele volt a díszítés, amint a minták egymásba kapcsolódnak.
- „Nem volt egyszerű megszerezni.” - vallotta be a sárkány - „Ezt a nyerget már ezer éve őrizzük, és mindig más helyre került. Hatalmas lovasok használták, akik mind valami óriásit vittek véghez.” - egy ideig csak nézték ezt a darab történelmet, majd Daniel odament és végigsimította a kezét egy rúnákkal teleírt részen a nyereg hátulján.
- Ez itt micsoda? - kérdezte a sárkányt.
- „Írás. Az Ősi Nyelvünkön. Ekoda pri evál, fopea kélma véqun, serhel szoh krekát, rá elmáte, rá berne rá moruve ka'tem.” – mondta a különös szavakat. A fiú álmélkodott, mert már hallotta ezt, egy hőskölteményben. Ez egy áldás volt, amit az első Lovas mondott a fiának, mikor belőle is Lovas lett. Mahser azt is mondta hogy ezt az áldást minden Lovasra rámondja a tanítója. Mivel Danielnek nem volt ilyenje ezért neki Mahser mondta. Még egyszer végighúzta az ujját a szövegen közben magában fordította. „A föld óvjon, az ég emeljen, a tűz vezessen, szeretettel, békével utadon.” sóhajtott egy nagyot.
- Hatalmas megtiszteltetés ez számunkra Kodoga. Köszönjük neked. - Hajolt meg tiszteletteljesen. A sárkány fogata a köszönést, egy biccentéssel. A fiú felkapta a vállára a nyerget és indult hazafele.

Már besötétedett, de Iola még mindig nem került elő. Próbálta szólítani, de elkendőzte magát. „Most vagy egy szírt tetején áll és az ugrást fontolgatja, vagy Romvr-el sétálgat az erdőben meghitten.” latolgatta a lehetőségeket. Már éppen indult volna megkeresni mikor hírtelen egy nagyon intenzív érzelem csapta meg. Tiszta öröm és gyönyör, mint egy vadul kavargó, tomboló lángtenger. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is múlt. Egy percig csak szájtátva meredt a semmibe. „Azt hiszem Romvr jól fogadta a dolgot.” viccelődött magában. Indult is volna egy esti sétára, más dolga nem lévén, mikor megint megcsapta ez az érzelemhullám. Meg is tántorodott tőle. „Najó. Akkor azt hiszem itthon maradok, és olvasok.” elő is vett egy könyvet, de amint kinyitotta megint jött a hullám. „Ez nem lesz így jó.” látta be hogy amíg a sárkánya jól érzi magát, addig ő neki ki kell találnia valamit, hogy elterelje a figyelmét róla. Megpróbálta ő is elkendőzni magát, hátha úgy elmúlik a dolog, de be kellett látnia hogy nem. Bár szerencsére eltompult az érzelem, de még mindig ott volt.
Sokáig tűrte, mire végre abbamaradt egy hatalmas hullámmal, ami erősebb, jóval erősebb volt a többinél. A koncentrálástól kimerülve lefeküdt és nem kellett sok ahhoz hogy elaludjon.

Másnap korán fent volt, és döbbenten nézte hogy Iola nem jött haza. Megreggelizett és elindult az irányába, ami a megérzése szerint a Kavicsos-tó partján volt. A sárkány boldog volt, határtalan öröm sugárzott felőle és szerelem. Amint meglátta a közeledő fiút, felpattant és mintha csak úszna, oly könnyedséggel szökkent oda hozzá.
- „Gyönyörű napunk van ma.” - köszönt. Daniel nem tudta nem elnevetni magát. A sárkány bár indokát nem tudta, de vele nevetett.
- Hogy telt az estéd Iola? - tette fel a kérdést, olyan ártatlanul mint a ma született bárány. A sárkány szélesen elmosolyodott ,de nem válaszolt. - Mert nekem úgy tűnt hogy jól éreztétek... egymást. Nem de? - várta a választ, de a sárkány csak lesütötte a tekintetét.
- „Próbáltam elkendőzni magam, de...” - felnézett a fiúra, aki szomorúságot, és bűntudatot érzett felőle. - „de nem volt könnyű abban a helyzetben bármi másra gondolni.” - vette egy mély levegőt. - „Most biztosan haragszol rám.” - a végére elcsuklott a hangja mintha mindjárt sírna. Daniel vigasztalóan simogatta meg az oldalát.
- Nem haragszom. Örülök hogy boldogok vagytok. - ölelkezve álldogáltak egy darabig. Aztán a fiú elnevette magát, amire Iola felvonta a szemöldökét.
- Csak kíváncsi lettem volna milyen képet vágott mikor elmondtad neki. - bökte ki végül. A sárkány előbb horkantott egy nagyot majd ő is elkezdett nevetni.
- „Megmutatom” - küldte el az emlékezetében élő képet a fiúnak, amitől mindketten felvidulva, kacarászva indultak meg hazafele. Daniel elmondta a sárkánynak hogy megkapták a nyerget, és milyen fantasztikus, meg azt is hogy akár már most ki is próbálhatják.

Rémálom

Amint kiértek a rétre a nyereggel, Daniel felszíjazta a sárkányra, majd beleült és a biztonság kedvéért meghúzta a lábát tartó hurkokat.
- Akár mehetünk is. - szólt oda Iola-nak aki csak bólintott, majd hatalmas erővel a magasba szökkent. A táj nagy sebességgel zsugorodott alattuk, míg a fák csupán apró hangyáknak látszottak. A sárkány felől, mint repülésnél mindig, határtálam öröm és a korlátlan szabadság érzete sugárzott.
„Azért így kicsivel jobb mint múltkor.” - állapította meg a fiú. Mivel a szél fütyült a fülében ezért csak gondolati úton tudtak beszélni.
„Nem meg mondtam? Te meg még féltél hogy leejtelek.” - mondta a sárkány, majd belement egy dugóhúzóba. Danielnek kapaszkodnia kellett, bár úgy érezte hogy még a legnagyobb vihar se téphetné ki a nyeregből.
„Azért ezt még ne nagyon csináld.” - mondta nagyot nyelve, mert a gyomra felkavarodott. A sárkány elmormogott egy kis bocsánatkérést, bár nem volt túl meggyőző, aztán zuhanásba kezdett. Onnan kiemelkedve Daniel megpillantott egy hatalmas füstölgő hegyet a távolban.
„Hát az meg micsoda?” - kérdezte.
„Az ott a Tűzhegy. Nem kellett volna a madarakat nézned mikor Masher tanított.” - mondta gúnyosan, nevetve.
Legalább három, vagy négy órán keresztül repültek. Nagyon eltávolodtak Ráthe falutól, ezért visszafele vették az irányt. Daniel belejött a repülésbe, már a legvadabb dugóhúzó, vagy bukfenc sem kavarta fel a gyomrát, sőt már élvezte is. Úgy érezte mintha erre született volna. Iola elmagyarázott neki néhány dolgot a légáramlatokról, meg a felhőkről, bár nem nagyon figyelt oda, inkább átadta magát a repülés örömének. Aztán mikor a sárkány is belátta hogy ha falnak beszél hamarabb érti meg amit mond, így inkább mással próbálkozott.
„Mutatok valamit, amit szintén Mahser mondott. Te csak engedd el magad és gondolj rám.” - közölte. Daniel belement a dologba. Kifújta a levegőt és megpróbált ellazulni. Tagjain egyszer csak keresztüláramlott a melegség, és elöntötte valami fura érzés. Mikor kinyitotta a szemét a világ más volt. Sokkal élesebben látott, sokkal messzebbre, a füle is olyan volt... mint egy sárkánynak. Döbbenten vette észre hogy Iola testében van. Most lettek igazán egyek. Fantasztikus volt ahogyan a levegőt hasítja hatalmas szárnyával, a pikkelyeit simogatja a lágy szellő. Az órák csupán perceknek tűntek ebben az állapotban. Éppen vissza akart menni saját testébe, de meglátott valamit a távolban. Egy hatalmas füstoszlop volt. És amikor megpróbálta belőni a pontos helyét, olyan hírtelen zuhant vissza a testébe hogy levegőért kapkodott percekig.
„Nem ez nem lehet.” - uralkodott el rajta a pánik. - „Szabad-rét” - Iola próbálta nyugtatni, de rá is átragadt a félelem.
„Talán csak egy erdőtűz” - mondta a fiúnak. - „Ugye csak az...” - szinte kérlelte. Hatalmas csapásokkal gyorsított a repülésen, de így is csak egy fél óra múlva érték el a füst forrását.
A város mellett szálltak le és gyalog közelítették meg. Mindenfele terjedt a fojtogató füst, bár nappal volt, nem sok fény szűrődött keresztül ezen az irdatlan leplen. Tompa hangok jelentek meg, mintha a semmiből jöttek volna, kiáltások, csörömpölés. Daniel csak ment előre, köhögve, könnyezve, nyomában Iola törte az utat a fák között. Kezdett egyre világosabb lenni, egyre világosabb és világosabb, míg el nem oszlott a füst és hatalmas lángokkal égő házak látványa nem tárult a fiú elé. Az utcán fényes páncélos katonák és egyszerű emberek holtestei hevertek vérbe fagyva, és hamuval borítva. Daniel csak állt és könnybe lábat szemmel figyelte a lángoló várost. Egy percig nem hallott és nem látott mást csak ami előtte volt, ez a rettenetes kép.
- „Segítenünk kell akinek csak tudunk.” - Iola hangja zökkentette vissza a valóságba. Azon nyomban elkezdett rohanni a fogadóhoz.
„Még nincs késő, még nem lehet késő.” - üzente a sárkánynak. Iola azonnal a nyomába szegődött. Mikor elérték az égő fogadót Danielnek ökölbe szorult a szíve. A szülei ott feküdtek élettelenül a fogadó előtt. Apjának egy nyílvessző állt ki a mellkasából, anyja egy kard által halt meg. Pont mint abban a rémálomban. Azonnal elhagyta minden erő és a földre zuhant. Már sírni sem maradt ereje csak néma könnyek záporoztak a szeméből. Iola kinyújtotta hosszú nyakát és felbömbölt, így búcsúztatta az elhunytakat. Az egyik gyászos pillanatban egy csoport páncélos katona bukkant fel, és egy szakadt ruhájú nőt cibáltak, aki az életéért könyörgött. Daniel odafordította tekintetét és ekkor a gyász, mérhetetlen dühbe váltott át. Teleszívta magát, felállt és sietős léptekkel elindult a katonák felé.
„Ők az enyémek!” - mondta a sárkánynak mikor az is utána akart menni. A katonák meglátták őt és felhúzták íjukat majd mikor elengedték az ideget, két pár nyílvessző suhant felé. De amikor elérték volna egyszerűen a földre estek a lába előtt. „Ezek ölték meg a szüleimet, a barátaimat! Felgyújtották a várost, és megöltek mindenkit!” őrjöngött magában. Elérte a meglepett katonákat és  elkiáltotta magát.
- Pusztuljatok! - Hangjától a föld megremegett, és hatalmas széllökés röpítette hátrébb a katonák széttépett, élettelen testrészeit. Csak az a nő maradt ott és nézett rémülten Danielre. A fiú lecsukta szemét és mélyeket lélegzett. Ez a varázslat sok erejét kivette, de most nem tudta érdekelni. Sóhajtott egyet és bosszút esküdött.
- Esküszöm! Esküszöm hogy megfizet ezért mindenki akinek köze van hozzá! Minden egyes katona, nemes, király, mindenki! - a végét már ordította. Iola lépett mellé.
- „Én végig itt leszek és segítelek. Lovasom.” - hajtotta le hatalmas fejét a fiúhoz, vigasztalóan.
- Vannak túlélők. Rajtam kívül? - kérdezte halkan a nő. Daniel ránézett, és eszébe jutott hogy még lehetnek túlélők. Kiadta a parancsot Iola-nak hogy nézze meg a város déli felét, míg ő az északit kutatja át, a nővel. És hozzá tette, bár feleslegesen, hogy ha katonákkal találkozik, azonnal ölje meg mindet.
Még tizennyolc embert találtak, néhányan súlyos sebekkel, a többiek csak könnyebben sérültek. Katonákkal is összefutottak, azok balszerencséjére. Mikor már mindenkit kimentettek a város mellé akit csak lehetett, Daniel fáradtan ült le egy sziklára. Sárkánya is lepihent mellé. Nézték ahogyan a lángok elnyelik az utolsó épen maradt házakat és az utcára telepedő hatalmas hamuréteget. Életek vesztek oda, jó emberek haltak meg, látszólag minden ok nélkül. „Mégis ki képes ilyen kegyetlenségre?” tette fel a kérdést magának. Csupán egyetlen dolog jutott eszébe: az a csuklyás alak az álomból. Iola vigasztalóan bújt hozzá, jól esett a támasz. Nem sokáig tudtak így üldögélni, mikor egy kormos arcú kislány ment oda hozzájuk, olyan nyolc éves forma.
- Lovas bácsi. Hol fogunk most lakni? - kérdezte ártatlanul. Többen is oda fordították tekintetüket, és szemükből ugyanezt a kérdést lehetett kiolvasni. Daniel fejében csupán két olyan hely létezett ahol mindig biztonságba érezte magát, az egyiket elnyelték a lángok, de a másik még mindig ott lapult az erdő mélyén, sárkányokkal őrizve.
- Ráthe. - lehelte, majd kérdően nézett fel a sárkányra. Iola bólintott.
- Ráthe faluba megyünk. A sárkányok falujába. - közölte a tömeggel. Izgatott moraj zúgott végig majd egy öreg ember lépett előbbre. Daniel felismerte benne az Öreg Szakállt.
- Oda megyünk ahova vezetsz minket, Lovas. - nyilatkozta ki magát, az emberek helyeslően bólogattak. Így hát elindultak keresztül a rengetegen, egyenesen a sárkányok falujába.
Nem sokat pihentek, és már jócskán sötétedett mire elérték a falu határát. Hírtelen öt sárkány rontott rájuk vicsorogva, morogva, veszedelmesen. Az egyikük Romvr volt, egy hatalmas sebbel az orrán. A többiek is hasonlóan rossz állapotban voltak.
- „Iola!” - kiáltott fel Romvr. A többiek abbahagyták a morgást, de még mindig gyanúsan méregették az összeverődött embercsoportot. A fiúsárkány odarohant Iola-hoz és szeretettel dörgölőzött hozzá. - „Azt hittem titeket is lekaptak.” - mondta. Danielben felkígyózott a félelem.
- Itt is jártak? A katonák? - kérdezte. Az egyik sárkány csak bólintott egy nagyot, majd szomorúan sütötte le szemét.
- „Tízen meghaltak, mire minddel végeztünk.” - közölte. Hangjában mérhetetlen bánat és gyász ült. Daniel is lehajtotta fejét. A sárkányok mintha már a családja lett volna.
- „Kik?” - kérdezte Iola. Romvr szemében még jobban felizzott a gyász. Majd belekezdett a nevek felsorolásába. Mikor elmondott kilencet, csak lehajtotta a fejét és egy könnycsepp hullott végig hosszú arcán.
- Ki a tizedik? - kérdezte a fiú, bár tudta hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie.
- „Elmera.” - hangzott a válasz. Mintha egy tőrt döftek volna a szívébe, úgy hasított belé a fájdalom, és nem csak az ami sárkánya felől érkezett.
- „Nem” - lehelte Iola, majd szárnyra kapott és pánikolva repült be a faluba. Daniel csak állt és nézte Romvr-t.
- Ez nem lehet. - mondta. - Nem lehet. - győzködte magát kétségbeesetten. Az erő hírtelen szaladt ki tagjaiból, és észre sem vette hogy térdre rogyott. Egy hatalmas keserves üvöltés rázta meg az erdőt, Iola minden fájdalmát, félelmét, és kínját magában hordozva.
- Kik voltak? Kik voltak ezek?! - Üvöltötte oda a sárkányoknak.
- „Az egyik azt mondta, hogy Akendar király katonája” - mondta egy idősebb. Daniel kényszeredetten, de felállt. „Ezek az emberek számítanak rám. Erősnek kell lennem.” bátorította magát, végignézve a menekülteken.
- Ezeknek az embereknek menedék kell. - Mondta az idősebb sárkánynak, aki csak horkantott egyet.
- „Ezek után egyetlen embert sem engedünk a területünkre.” - közölte, megvetően fújva az emberek felé. Daniel, bár próbálta magát türtőztetni, mégis kirobbant.
- Ezeknek az embereknek menedék kell!. - Kiáltotta, minden egyes szót megnyomva, miközben lassan sétált a sárkány felé. - Nem érdekel semmilyen kifogás, semmilyen magyarázat... - már ott volt tőle két méterre, ekkor a sárkány elkezdett hátrafelé csúszni. Karmai felszántották a földet. -...ha nem tetszik ez neked, nem érdekel. Elszállásolod őket, és kényelmet biztosítasz számukra. - már vagy három méterrel voltak odébb. A sárkány döbbenten, kerekre nyílt szemekkel nézett a Lovasra. Társai is megijedtek, és egy helyben toporogtak idegesen. - Világosan beszéltem? - Állt meg. - Világosan beszéltem?! - üvöltötte, és egy vastag törzsű fa gyökerestül fordult ki mellettük.
- „Igen Lovas.” - válaszolta a sárkány, hangjában rémülettel. - „Úgy lesz ahogy mondod.” - A fiú biccentett az emberek felé, hogy kövessék a sárkányt. Nem kellett nekik kétszer mondani azok után amit láttak.
- Romvr! - szólt oda a sárkánynak, miközben nézte a távolodó tömeget. A megszólított odasietett mellé. - Mahser hogy van? - kérdezte.
- „Nem esett baja.” - majd hozzátette. - ”Nagy a fejetlenség. Elmera meghalt, Iola még fiatal hogy Vezér legyen, és a gyásztól nem tudna amúgy sem tisztán gondolkodni. Pedig most lenne szükség egy Vezérre, még ha ideiglenesen is.” - közölte szomorúan.
- Én is erre gondoltam – mondta a fiú.- Te! - Mutatott az egyik sárkányra, aki ettől összerezzent. „Nem baj, ha félnek. Legalább éberek maradnak.” gondolta. - Repülj a faluba és szedj össze minden harcképes, nélkülözhető férfit. Alakítsatok ki egy védelmi gyűrűt a falu körül, nehogy rajtunk üssenek. A nők maradjanak a gyerekekkel, de ők is legyenek készenlétben. - vett egy mély levegőt „Még hogy nem figyeltem Mahser-re?” nevetett keserűen. - Mahser lesz a Vezér, ő a legbölcsebb az ilyen helyzethez.

A legjobb döntés

Másnap reggel Daniel sírva ébredt fel. A tegnapi események egy életre elegendőek lettek volna, és ezt neki alig pár óra alatt kellett elszenvednie. Elvesztette az apját, az anyját, a városát, a barátait, és ha még ez nem lett volna elég, Elmera-t is, aki szintén az anyja volt.
A falu védelmét Mahser jól megszervezte, most már egy hadsereg sem tudna áttörni a védelmi gyűrűn. Folyamatos őrjáratok, vannak az ellenőrzőpontoknál, ott ahol a legnagyobb egy esetleges támadás esélye. Így az információ mindig a leggyorsabban járhat körbe, és baj esetén azonnal megtudják hogy kik, hányan, és hol próbálnak betörni. A városi menekültek is el lettek szállásolva. Kodoga felügyeli őket.
Mikor szeme az alvó Iola-ra siklott, szívébe mart a bánat. Ő is legalább annyit szenvedett. A sárkány lassan elemelte fel a fejét, és nézett a fiúra. Nem szólaltak meg, csak egymáshoz bújtak és vigasztalták a másikat. Egy, másfél órán keresztül sírtak, és gyászoltak. Végül Iola törte meg a csendet.
- „Mit csináljunk? Mi legyen ezek után?” - mondta elkeseredetten.
- Elvettek tőlünk mindent, a békét, a nyugalmat, a szeretteinket. Csak egy dolog maradt. - válaszolta és keményen a sárkány szemébe nézett. - A bosszú. - a csend sokáig nyúlt, de Daniel érezte hogy Iola-ban kezdi áttörni a bánatot a harag. Mint egy kígyó ami éppen utat tör magának, ki a földből. Mikor már elérte a felszínt ez az érzés, elkezdett vicsorogni és morogni.
- „Bosszú.” - ismételte, miközben egy követ morzsolt össze kezével. - „Senkit nem hagyunk életben. Senkit aki ezt tette.” - mondta veszedelmesen.
- Megöljük ezt a királyt, és bárkit akit ellenünk küld. - Jelentette ki a fiú.
- „No azért az nem úgy megy.” - dugta be fejét Mahser. Mindketten dühösen néztek rá. - ”Lehet hogy megöltetek néhány katonát, de egy hadsereggel nem bírtok el...” - elharapta a mondatot, majd miután bement a barlangba lefeküdt és aztán folytatta. - ”...míg meg nem kaptátok a kiképzést.”
- Kiképzést? - értetlenkedett a fiú – már mindent tudunk ami csak a bosszúhoz kell. Már min... - Mahser vágott közbe erélyesen, korát meghazudtolva felpattant, és vicsorogva nézett a fiatalokra.
- „Semmit sem tudtok! Még ostoba kis fiókák vagytok, akik azt hiszik, hogy ha el tudnak ejteni egy nyulat, mit árthat nekik egy szarvascsorda!” - lehiggadva folytatta. - „Nem hagyom hogy a halálba rohanjatok.” - sóhajtott bánatosan. - „Túl sok veszteség ért minket. És nem akarom hogy ti is odavesszetek.” - Daniel megértette mit mond.
„Tegnap mikor megöltem a katonákat, alig maradt erőm. Ha többen lettek volna végem.” - üzente Iola-nak aki egyet értett vele.
„Igazad van, kiképzésre kell mennünk. A Lovasok Szigetére.” - mondta a sárkány.
- A Lovasok Szigetére. - ismételte hangosan a fiú. Az öreg sárkány bólintott, majd elmosolyodott.
- „Mégsem vagytok olyan reménytelen eset.” - jegyezte meg. Felállt és szólt hogy kövessék. A falu nagyon kihaltnak és csendesnek tűnt. Mindenki otthon maradt, vagy a határokat őrzi. Amint végigmentek a szikla mellett és feltűnt Mahser fákból és növényekből szőtt barlangja, az öreg sárkány előresietett, majd egy táskával tért vissza.
- „ Ebben van egy térkép, ami jelöli a Lovasok Szigetét. Útközben majd elértek egy falut Folyómalom a neve. Ott keressétek Steve mestert. Ő majd segít nektek, benne megbízhattok. Repüljetek amennyit csak tudtok, és éjszakára olyan helyen aludjatok, ahol nem érhet váratlanul a támadás, mindig őrködjön valaki.” - elhallgatott és várt a válaszra, hogy megértették e. Mikor a fiatalok bólintottak, az öreg vonása megkeményedtek, és szemében mintha a bánat bukkant volna fel.
- „Vigyázzatok egymásra mindennél jobban. Mert ha az egyikőtök meghal...” -nyelt egy nagyot. - ”rájöttök majd, hogy a másik nélkül alig van értelme az életnek.” - szeméből egy könnycsepp hullott alá. Danielben szöget ütött a felismerés, de nem akarta hangosan is kimondani.
- „Most pedig menjetek. Készüljetek fel az utazásra.”  - utasította őket a sárkány.
Mikor a fiú már mindent összekészített, bepakolt egy hátizsákba élelmet, ami akár hetekig is kitartana, a nyeregtáskákba pedig ruhát és szerszámokat. Iola is segített neki megszerezni mindent ami kellhet.
- „Ez az utolsó.” - nyújtott át egy pár cipőt a fiúnak. - ”Még el kell búcsúznunk Romvr-től is. Mehetünk?” - tette fel a kérdést. Daniel bólintott miközben betuszkolta a lábbelit a táskába, felszíjazta a nyerget, majd felült és indultak is.
A sárkány éppen az őrségből jött visszafele mikor rátaláltak.
- „Sziasztok. Hova készültök?” - nézett végig a teletömött táskákon.
- A Lovasok Szigetére, hogy tanuljunk. - közölte a fiú
- „Csak előbb még el akartam búcsúzni tőled.” - mondta Iola, majd közelebb lépett a másikhoz és gyengéden hozzá dörgölte a fejét. Romvr valahogy nehézkesen fogadta.
- „Iola. Mondanom kell valamit.” - kezdet bele, látszott rajta hogy nem lesz könnyű. - „Ne értsd félre én szeretlek téged. És az az este is fantasztikus volt, köszönöm neked. De...” - Vett egy mély levegőt. Daniel érezte Iola egyre erősödő feszültségét. - „van egy lány akit mikor megláttam, azonnal belezúgtam. Sajnálom, én téged is szeretlek és ez ezért ilyen nehéz.” - Nézett fel. Iola egy percig némán állta a tekintetét, majd egy hirtelen mozdulattal kigáncsolta a másikat, földre teperte és fogait a nyakára tette.
„Iola! Ne csináld.” - üzente neki Daniel rémülten.
„Ezt most bízd rám!” - jött az egyértelmű parancs.
- „Szóval egy másik lány? Engem meg csak kihasználtál?” - hergelte magát.
- „Nem! Vele tegnap találkoztam. És...” - Iola egy kicsit erősített a fogáson, de Romvr folytatta - „és esküszöm hogy nem tehetek róla. De érzem, tudom, hogy ő az akivel össze fogom kötni az életem, mert nélküle nem élet az élet.” - Nyelt egy nagyot. - „Ha most megölsz, megértem. De kérlek hogy te is értsd meg. Én szeretlek téged, de nélküle meg nem tudok élni. Ezért ilyen nehéz a szemedbe néznem.” - hosszú csönd következett, amit Iola tört meg miután elengedte a másik nyakát.
- „Csak nézz a szemembe és mond hogy igaz amit most elmondtál.” - Romvr nehezen de belenézett a szemébe.
- „Minden szó igaz amit elmondtam.” - megint csönd következett, ahogy a sárkányok szemeztek egymással. Végül Romvr bánatosan lehajtotta a fejét, és már már elsírta magát. Iola sóhajtott egy nagyot, majd odabújt hozzá.
- „Haragszom, mert szerettelek, és úgy gondoltam hogy sokáig együtt leszünk. De megértelek, mert igazat mondasz, látom hogy tényleg szereted azt a lányt. Szeretném ha békében, barátságban válnánk el.” - Danielt is megdöbbentette ez a kinyilatkoztatás. Romvr felvidult és viszonozta a dörgölőzést, miközben azt súgta oda neki hogy „köszönöm”.
- „Túl sok mindent vesztettem el...” - tette hozzá kisvártatva. - „Téged nem akarlak” - bújtak egymáshoz még szorosabban. Egy darabig csak így maradtak, majd mikor már kezdett kényelmetlenné válni a dolog Daniel törte meg a csendet.
- Szerintem, minél hamarabb elindulunk, annál hamarabb érhetünk oda. - hangozta nagy bölcsen. A sárkányok bólintottak.
- „Vigyázzon rátok a kék ég!” - Köszönt el Romvr. A magasba röppentek és elindultak a Tűzhegy felé.
Egy órája sem voltak úton, mindketten csak a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Daniel hogy oldja a feszültséget feldobott egy témát.
„Szerinted milyen hely lehet a Lovasok Szigete?” - várta a választ.
„Biztosan hatalmas építmények, ős öreg Lovasok és sárkányok lakják, bár gondolom vannak ott fiatalabbak is.” - mondta Iola.
„Igen. Én is ilyennek képzelem.” - fújta ki a levegőt álmodozóan a fiú.
Sok mindent kibeszéltek, még. Eltervezték az egész utat és elgondolkodtak azon is hogy vajon ki lehet az a Steve mester. Aztán megbeszélték, hogy mivel Iola elég erős és kipihentek mindketten, ezért egész este repülnek, nem állnak meg.
„Biztos hogy bírni fogod?” - kérdezte a sárkány.
„Miattam ne aggódj. Olyan jól a hátadra vagyok szíjazva, hogy ha elalszom véletlen, akkor sem esek ki.” - Simogatta meg a nyakát. Így mindketten felbátorodva folytatták az útjukat a hatalmas füstölgő hegy felé.