Mágia és Álmok

Mire Iola elérte a két és fél hónapos kort, nagyon jól megtanult repülni, levegőből vadászott és alig lehetett a földön látni, beszélni is már folyékonyan tudott és hangja egyre nőiesedett, már nem volt az a vékony kislányos. Már akkorára nőtt hogy Daniellel egy magasságban volt a feje, és az alakja is kezdett egy felnőtt sárkányra hasonlítani. Arca megnyúlt, fogai nagyobbak lettek, és a szarvai is már a húsz centit közelítették meg, szárnyai fesztávolsága hatalmas volt, bár kellett is hogy elbírjanak egy ekkora testet.
Mahser-től mentek éppen visszafele, mikor Iola-nak eszébe jutott valami.
- „Szerintem már elbírnálak téged is.” - közölte Lovasával. A fiú meglepetten nézett rá.
- Mármint... repülve? - kérdezte a sárkányt.
- „Igen. Megpróbáljuk?” - Lelkesedett fel. Daniel töprengett egy darabig, és arra a következtetésre jutott hogy egy próbát megér.
- Jó, de a hátadra nem ülhetek, ahhoz még kicsi vagy. Mégis hogy gondolod? - Értetlenkedett. Iola csak elmosolyodott, ettől kivillantak a fogai és egy képet továbbított neki, amint a hóna alá nyúlva emeli fel a földről. A fiú beleegyezett, és elindultak a közelben fekvő nagy rét felé.
- „Rendben. De te is kapaszkodj, nem lenne jó ha leesnél.” - mondta a sárkány miután odaértek. Kiterjesztette hatalmas szárnyait, a levegőbe emelkedett, leírt egy nagy kört majd visszaereszkedett Lovasához.
- Felőlem mehet. - szólt neki Daniel. Iola két lábra szökkent, benyúlt a hóna alá, vigyázva karmaival, a fiú megragadta a sárkány csuklóját majd hatalmas szárnycsapások közepette elkezdtek emelkedni majdnem függőlegesen. Egy méter, két méter, már épen a harmadikat érték volna mikor  egy hatalmas csapással megindult előre. Egyre csak gyorsult, végén már nem is kellett csapkodnia csak vitette magát egy légáramlattal, magasabbra és magasabbra. A fiú átérezte a sárkánya boldogságát. A Köteléken keresztül tiszta öröm sugárzott át a fiúba, a repülés öröme. Ahogy a rét fölött szárnyaltak el, egyre magasabban, fantasztikus volt.  Azonban Iola hamar elfáradt ekkora többletsúlytól és már éppen ereszkedett vissza mikor egy nagy légáramlat meglökte. Daniel kicsúszott a kezeiből és zuhant a föld felé.
- „Daniel!” - Kiáltotta a sárkány rémülten. A fiúnak nem sok gondolkodási ideje maradt, tudta hogy csak úgy éli túl ha varázsol. Szerencsére Mahser megtanította sok mindenre a varázslásról. Így hát a mágiához nyúlt.
- Tompítsd az esést! - Hangozta azon a surrogó hangon. Mindig ilyen volt a hangja valahányszor csak varázsolt. A szavak hatására úgy érezte mintha egy nagy erő próbálná visszahúzni a levegőbe, így lassult a zuhanása. Sajnos ez az erő belőle táplálkozott így gyorsan gyengült tőle. Masher elmondta hogy a varázslat az ő testi erejéből merít. Ezért ha valami olyat tesz ami esetleg meghaladja azt, akkor belehal. Azt is meg kellett tanulnia, hogy ha mágia mindig pontosan azt csinálja amit mond, ezért meg kell válogatnia a szavait. Mikor földet ért az esést tompítva gömbölyödött össze és gurult. Bár így is elég erősen beütötte bokáját, és nagyon fájtak a térdei is, ezért csak elterült hogy kifújja magát. A mágia nagyon sok erejét szívta ki. Iola egy pillanattal később érkezett meg.
- „Daniel!”- Kiáltotta rémülten. Odasietett hozzá, aggódva végigszimatolta hogy van e sérülése, majd hozzádörgölte fejét a fiú mellkasához. - „Annyira sajnálom. Az én hibám! Majdnem megöltelek.” - A végére elcsuklott a hangja. A Kötésen csak úgy áradt a sajnálat és a bűntudat hatalmas hullámokban. Iola lefeküdt Lovasa mellé, szárnyával védően betakarta.
- Nem a te hibád. Kapaszkodhattam volna erősebben is. - Simogatta meg a sárkány nyakát, aki szeretetteljesen dorombolt vissza neki. Így maradtak egy darabig, majd mikor a fiú már úgy érezte hogy eléggé kipihente magát feltápászkodott, bár csak segítséggel sikerült neki.
- Azt hiszem mára ennyi izgalom elég is volt. Menjünk haza. - javasolta.
Hazaérve a fiú egyenesen befeküdt az ágyba, és szinte azonnal álomba merült. Sárkánya, mellé feküdt oltalmazóan, és figyelte ahogyan Lovasa alszik.

Tíz katona, fényes, díszes páncélban, hatalmas lándzsákkal, erős íjakkal és pompás kardokkal, körülvettek egy épületet. A háttérben hatalmas lángokkal égett a város. Nagy robbanás után egy cégtábla hullott a földre, amin az állt hogy Százéves Tölgy. Daniel ekkor vette észre hogy ő is ott van a katonák mögött. Próbálta félrelökni őket, bemenni a fogadóba, de azok csak álltak mint a szobrok. Egy férfi és egy nő jött ki, utánuk három katona. A szülei voltak, halálra rémülve.
- Könyörögjetek! - Üvöltötte valaki a sorból.

- Könyörögjetek az életetekért. - Hangozta valaki más. Apja ezt hallva kihúzta magát büszkén, hogy ő ugyan nem könyörög. Egy nyíl állt a mellkasába, Susan felüvöltött ezt látva, majd ő is ernyedten hullott a földre, mert az egyik katona keresztüldöfte. Daniel csak üvöltött és üvöltött, közben könnyek záporoztak a szeméből. Gonosz, rekedt kacaj hallatszott a háttérben. Mikor a hang felé fordult könnyes szemekkel, egy fekete köpenyes alak lépett elő, fejébe húzva csuklyáját. Köpenyének szegélyét arany minták díszítették, ahogy az ujját is. Egy kard markolata állt ki ruhája alól, aminek a végén egy hatalmas piros kő volt. De nem hétköznapi kő, mert a közepében valami sejtelmes fény pislákolt.
- Te is így végzed Lovas. - Mutatott göcsörtös ujjával Danielre. Kihúzta a pengét amin megcsillant a várost elnyelő lángok fénye. - Most meghalsz! - üvöltötte majd lesújtott.

Daniel zihálva és verejtékben úszva riadt fel álmából. Szíve úgy kalapált hogy majd kiesett mellkasából, vére a fülében lüktetett. Iola alig egy perccel később kapta fel a fejét és aggodalmasan nézett a fiúra, majd megbökte orrával.
- „Jól vagy?” - kérdezte halkan. Daniel csak bólintott és letörölte homlokáról hatalmas izzadtságcseppeket, majd visszadőlt az ágyba. Még este volt így lecsukta szemét, remélve hogy a rémképek nem térnek vissza. Sárkánya ismét betakarta szárnyával és vele együtt álomba merült.
Reggel kipihenten ébredt, szerencsére a rémálom nem tért vissza. Bár szíve mélyén még ott lappangott a félelem hogy amit látott valóra válik. Maga sem tudta miért gondolja így. Iola is felébredt, ránézett, majd egy hatalmasat ásított, akkorát hogy még az állkapcsa is beleroppant.
- Fúúj! Neked aztán szédítő a szájszagod. - Legyezte magát a fiú.
- „Ne hidd hogy a tiéd kellemesebb.” - vágott vissza a sárkány, majd összecsapta állkapcsát.
- „Jó reggelt fiatalok.” - Ébredt fel Elmera. A megszólítottak visszaköszöntek, majd megkezdődött a reggeli készülődés. Iola hozott Danielnek egy kis reggelit, miközben az aznapi terveit sorolta lelkesen. Hogy el akar menni a Kavicsos-tóhoz a vízben játszani, aztán körberepüli az erdőt, utána elmehetnek Mahser -t meglátogatni, aztán pedig este szeretne még az erdőben kóborolni egy kicsit. Daniel mindegyik tervével egyet értett bár kikötötte hogy ő nem fog többet repülni. Erre Iola búsan lesütötte szemét, és a kötésen lehetett érezni hogy szégyenli magát.
- „De ha már felnőttem biztonságosabb lesz.” - közölte.
- Repülni sose biztonságos. - Morogta a fiú. Erre Iola olyan képet vágott, Daniel már attól tartott hogy megharapja, ezért hozzá tette: természetesen vele szívesen repül majd ha elég nagy lesz. Úgy tűnt ez kicsit kiengesztelte. Elmera jókat szórakozott a fiatalokon, mint egy anya aki a játszadozó gyerekeit figyeli. Daniel számára már tényleg olyan volt mint egy második anya.
Reggeli után Iola indult is a tóhoz, a fiúnak nagyon kellett sietnie nehogy lemaradjon. Amint átvágtak a keskeny erdősávon és elérték a tavat, a sárkány levegőbe ugrott és hatalmas csobbanással érkezett a vízbe. Daniel levette a felsőjét, cipőjét, zokniját és ő is beúszott. Kereste Iola-t de nem látta sehol, bár tudta hogy a sárkány sokkal tovább tud víz alatt maradni mint egy ember. Ekkor törte át a vízfelszínt hatalmas hullámot indítva meg a fiú felé, aki ijedtében inkább víz alá merült. Mikor felbukkant már megint sehol nem volt.
- Iola. Gyere már elő! - kiabálta, hátha meghallja. Egy percig taposta a vizet, közben nézett körbe. Valami elúszott alatta. A víz alá bukott hogy megnézze mi az, de nem látott mást csak a sötét mélységet. Mikor felment levegőért megint érezte hogy valami elmegy alatta és hozzáér a lábához.
- Iola ne szórakozz! - Kiabálta. Ebben a pillanatban valami keményet érzett a lába alatt, és ez a valami lökte őt felfele, ki a vízből. Daniel teljes egészében kiemelkedett a majd háttal visszaesett. Amint újra kapott levegőt, a nevető Iola ott lebegett vele szemben széles mosollyal.
- „Láttad volna magad.” - kuncogott.
- Adok én neked vízi-sárkányt játszani! - Vetette magát Iola nyakába a fiú.
Órákon át játszottak, bohóckodtak, majd kievickéltek a partra megszárítkozni. A sárkány kiteregette hatalmas szárnyait és lefeküdt, süttette magát a napon. A fiú levette csuromvíz nadrágját és kiterítette a sziklára. Egymás mellett feküdve száradtak. Egyszer csak Kodoga bukkant fel a parton.
- „Oh bocsánat.” - Mondta miután észrevette a mezítelen fiút, majd halkan nevetett, és alaposan végignézte. Daniel gyorsan magára kapta a még nyirkos nadrágot majd megkérdezte hogy mi járatban.
- „Szoktam néha kijönni ide és megmártózni a kellemes hűs habokban. Látom ti már végeztetek.” - tette hozzá. Majd felszökkent a levegőbe hatalmas szárnycsapások közepette és a magasból bevetette magát a vízbe. Akkora hullám közeledett a part felé hogy Daniel rémülten rohant oda levetett ruháihoz, majd mikor az ár éppen elérte volna, kinyújtotta a kezét:
- Hullám, válj ketté! - kiáltotta a varázslatot, aminek hatására a másfél méteres hullám pont előtte vált ketté így nem ázott bőrig. Kodoga látva az eseményeket, bocsánatkérően biccentett felé.
- „Akkor én megyek repülni egyet.” - közölte Iola és a levegőbe szökkent. Daniel nézte amíg el nem tűnt az erdő felett.
Hazafele ballagott az erdőben mikor meghallotta hogy valami eszeveszett hangosan közelít felé. Kisvártatva meglátta hogy Romvr az, aki nem kímélve a fákat csörtet. Egyikbe másikba beleharap, vagy megkarmolja, ezzel lehántva róla a kérget, néhányak odacsap a farkával, vagy a fejével löki meg. A levelek és az ágak csak úgy záporoztak a földre. Daniel állt és kikerekedett szemekkel nézte az árnyharcot vívó sárkányt. „Talán elment az esze? Vagy esetleg csak gyakorol valamit?” Mivel nem akarta megkockáztatni az első lehetőséget, felkészült a varázslatra. Egy sárkány ellen csak azzal menne valamire is. Mikor Romvr elérte, egy pillanatra fának nézhette, mert felé is odakapott a fogaival, de hamar felismerve a tévedését, megállította a minden bizonnyal halálos csapást. Daniel alig tudott észbe kapni. „majdnem megölt és én semmit nem tehettem volna” gondolta elhülten.
- „Bocsánat. Szia” - Szabadkozott és köszönt a sárkány. Mikor Daniel megismerte még csak nyolc hónapos volt. Bár már akkor is majdnem egy felnőtt sárkány méreteivel rendelkezett, azóta sokat nőtt és most már kész férfi. Egy kifejlett, felnőtt, hím-sárkány.
- Szia. Láttam mit csináltál. - mondta a fiú. Kis töprengés után hozzátette. - Mit is csináltál? -  Romvr egy darabig keresgélte a szavakat, gondolkodott a válaszon.
- „Csak gyakorlok. Ha esetleg megtámadna valaki, meg tudjam védeni magam.” - közölte. - ”És mivel a fákon kívül nincs kivel gyakoroljak...” - mutatott körbe. Danielnek eszébe jutott hogy ő sem tud példának okáért kardal bánni, vagy íjjal. Mágiát tud használni, de még sosem próbálta hogy tényleg meg tudna-e vele állítani bárkit is. Mondjuk egy sárkányt. Eszébe jutott hogy amíg Iola repked  valahol, addig talán Romvr gyakorolna vele. Fel is vetette a kérdést, ami meglepte a sárkányt.
- „És ha valami félresikerül? Faforgácsot csinálsz belőlem” - Emelt fel a földről egy marék lehántott kérget. - „Vagy én haraplak meg, és akkor Iola csinál belőlem forgácsot.” - mondta, jelentőségteljesen összemorzsolva a kezében lévő kérget.
- Nem is azt mondtam hogy essünk egymásnak egy-az-egyben, csak azt hogy segíthetnél gyakorolni. És közben te is gyakorlod azt hogy mit tudnál tenni egy mágussal szemben.
- „Azon kívül hogy az életemért könyörgök, és reménykedem a gyors halálban?” - Kérdezte gúnyosan. Daniel csípőre tette a kezét és kifejezéstelenül nézett a sárkányra, aki egy ideig csak a fákat bámulta.
- „Jól van, rendben. Menjünk a rétre.” - adta be a derekát kelletlenül. A fiú elnyomott egy önelégült mosolyt. Amint kiértek, egymással szemben megálltak és mozdulatlanul bámulták a másikat. Eltelt egy perc, kettő, már három is.
- „Most mit kellene csinálnunk?” - tette fel a kérdést Romvr. Daniel megvakarta a fejét.
- Gőzöm sincs. Talán támadj meg. - mondta
- „Oh. Értem.” - Alig hogy elhangzott, a sárkány, megindult a fiú felé aki megrémülve kapott levegőért mikor Romvr a földhöz nyomta, és az arcába vicsorgott.
- Jól van. Akkor azt hiszem valami mást kellene megpróbálnunk. - közölte levegőért kapkodva. A sárkány elengedte és bocsánatot kért amiért kicsit túlzásba vitte a dolgot.
- Akkor talán azzal kellene kezdenünk hogy végiggondolom milyen varázslattal tudnálak megállítani, ami lehetőleg nem öl meg sem téged sem engem. - Tárt a szét a kezét.
- „Na látod ez egy jó ötlet.” - értett egyet a sárkány. Daniel gondolkodott egy darabig. „Talán megpróbálhatnám a lábát megkötni. Az nem vesz ki annyi energiát és ha nem tud lépni, akkor nem tud engem sem elkapni. De ha túl gyors? Akkor a száját kötöm össze. Vagy...” még hosszasan latolgatta a lehetőségeket, végül szólt Romvr -nek hogy készen áll.
- Próbálj meg rám harapni, de persze nem igaziból, csak hogy működik e a varázslat. - mondta a fiú.
- „Rendben, majd óvatos leszek.” - Ezzel a mondattal megtámadta.
- Tompítsd a fogakat! - indult meg a varázslat. Hatására Romvr fogai már nem voltak se hegyesek se élesek, de azért még kellemetlen volt mikor elkapta. Miután befejezték a próbát levette a varázslatot.
- „Kezdetnek nem rossz. Bár így is meg tudnálak ölni az állkapcsom puszta erejével.” - Közölte a sárkány. - „Talán ha láthatatlanná válnál, akkor fölénybe tudnál kerülni.” - tanakodott. A fiú vállat vonva belement a próbálkozásba. Jött a következő támadás.
- Legyek láthatatlan! - hangzottak a szavak. Romvr megtorpant támadás közben mert Daniel elkezdett áttetszővé válni, majd térdre esett. „Túl sokat szív ki belőlem!” elszakította magát a varázslattól. És lihegve állt fel.
- „Minden rendben?” - Kérdezte Romvr. Közben Iola megérezte Lovasa rémületét és aggodalmasan felé vette az irányt. A fiú próbálta elküldeni neki, hogy jól van semmi gond, de a sárkány ezt nem értette, vagy nem akarta megérteni.
- Gyakoroljunk tovább. - Még egy fél órán keresztül gyakoroltak. Daniel kipróbálta az összes olyan varázslatot ami nem gyengíti le nagyon, de ér valamennyit egy sárkány ellen. Ilyennek bizonyult a gyökerek lábra tekerése, az erős vakító fény keltése, és az állkapcsok összekötözése. Éppen egy újat próbált ki, miközben Romvr vicsorogva támadt rá.
- Fű szilárdulj! - a fű a sárkány talpa alatt megkeményedett amitől olyan lett mint megannyi tüske, bár nem hatolt át a sárkány vastag bőrén. De ez a varázslat is túl sokat vett ki a fiúból amitől térdre rogyott, és az egyik szilárd fűszál beleállt a kezébe. Romvr még mindig közelített. A következő pillanatban mikor elengedte a varázst Iola pottyant elé és szárnyait kitárva, vicsorgott Romvr-re aki ettől megtorpant.
- „Bántott” - Kiáltotta Iola, miközben hátrapillantott Daniel vérző kezére. Nem is kellett több neki, megtámadta Romvr-t, aki tőle jóval nagyobb. Szerencsére a nagyobb sárkány hagyta magát , így sikerült a lánynak a földre szorítani és éppen a nyakát kezdte harapni mikor a fiú rákiabált.
- Ne bántsd! Nem ő volt. - Iola megállt, de fogai még mindig ott voltak a másik nyakán, aki csak tűrte.
- „Láttam hogy megtámad, éreztem hogy gyengülsz, félsz, és aztán megsérültél.” - Mondta a sárkány.
- Igen, de csak gyakoroltunk. És én tenyereltem bele a saját varázslatomba. Engedd el. - Iola vonakodva engedte el a nyakát, hátrébb sétált Daniel-hez és megnyalogatta a sebét.
- Romvr miért hagytad magad? - kérdezte a fiú sziszegve, mert Iola nyála nagyon csípte a kezét.
- „Volt más választásom?” - közölte a sárkány. - „Ha szembe szállok, megsebezem, és akkor te ölsz meg. Ha hagyom magam akkor meg ő, de még mindig ott az esély hogy megállítod. Így ezt választottam.” - Mondta miközben a nyakát masszírozta. - „Amilyen kicsi vagy, olyan erős.” - tette hozzá Iola -nak címezve, aki ettől vicsorogva morgott rá.
- „Kicsi?!” - fújta fel magát.
- Jól van, jól van! Meg ne egyétek egymást. - Ugrott közéjük Daniel.
- „Nem úgy értettem. Bocsánat.” - Hajtotta le fejét Romvr. Iola biccentett hogy „bocsánatkérés elfogadva”.
Együtt beszélgetve mentek vissza a faluhoz.

Daniel Álmai

Aznap este Daniel megint látta a szüleit meghalni, de most még valami mást is. Miután az a csuklyás alak lesújtott rá, nem ébredt fel, hanem átzuhant egy másik álomba. Egy hatalmas mezőt látott, ő mintha testetlenül lebegett volna felette. Ez a hatalmas végeláthatatlan mező dúsan nőtt búzával volt teli, mind egészséges és kész a betakarításra. Nyugodt volt minden és békés. Azonban egy váratlan pillanatban sáskák lepték el és elkezdték pusztítani. Daniel úgy érezte hogy azok a sáskák katonák, és a búza pedig Kettős-föld városainak lakói. A háttérben megint meghallotta azt a rekedt nevetést, de most nem volt sehol a csuklyás ember, ha ember volt egyáltalán. Vér bugyogott fel a földből és halálsikolyok hangját hozta a szél. Az ég fekete lett és lángcsóvák hullottak alá, miközben minden zajt túlharsogott az a csontig hatoló gonosz nevetés.

Riadtan, zihálva ébredt fel, verejtékben úszva. Iola ott feküdt mellette, és aggodalmasan figyelte. Elmera is felébredt, ő is hasonló tekintettel nézett rá.
- Jól vagyok. - mondta megelőzve a kérdéseket a fiú. Odakint még sötét volt, és csak a csillagok fénye hozott némi világosságot, beszűrődve a függöny fölött.
- „Nem vagy jól.” - mondta szomorúan Iola. - „Halál félem sugárzott belőled, és olyan rettegés hogy még én is beleborzongtam.” - Mondta a sárkány és fejét Daniel mellkasához szorította.- „A szíved is majdnem kiugrik.” - Aggodalom és együttérzés áramlott át a Kötésen. A fiú hálálkodva ölelte át sárkánya nyakát, és így maradtak hosszú percekig. Elmera felállt és odafeküdt szorosan melléjük, majd hatalmas szárnyával betakarta őket, és köréjük gömbölyödött oltalmazóan. Ez megnyugtatta a fiút, jól esett neki hogy próbálják vigasztalni.
- Csak álom volt. - Közölte halkan. Elmera felemelte fejét és belenézett a szemébe.
- „Nem az volt.” - csak ennyit mondott. Daniel megrémült ennek hallatán, de Iola ekkor még jobban átölelte, és azt suttogta neki
- „Próbálj meg aludni. Itt leszünk melletted.” - A fiú visszafeküdt és az anyasárkány egyenletes légzésének hangjára, álomra szenderült.

Egy hatalmas zöldellő rét fölött repült át, a szellő lágyan simogatta testét és a nap fénye melegítette bőrét. Látása és hallása olyan éles volt hogy meghallotta az avarban keresgélő rókát, és mikor odanézett, föntről is olyan tisztán látta az állatot, mintha csak előtte lenne karnyújtásnyira. Élesen bedőlt és el kezdett zuhanni pontosan az állat felé. Szárnyait szorosan a testéhez húzva zuhant, mint a nyílvessző. Amikor elérte azt a pontot amikor még tud fékezni, kitárta őket és egyenesen a mit sem sejtő róka hátára ugrott, majd fogaival elkapta és átharapta az állatot. A vér édes ízzé kitöltötte a száját.

Döbbenten ébredt fel reggel és kerek szemekkel pislogott Iola-ra, aki értetlenül bámult vissza rá.
- „Mi az? Miért nézel úgy mintha most látnál először?” - kérdezte meglepetten.
- Sárkány voltam. - mondta a fiú, még kábán.
- „Sárkány? Na arra lennék én kíváncsi.” - nevetett Iola. Daniel most vette csak észre hogy nincs ott Elmera, de nem tette szóvá.
- Igen. Ha nem tudnám ez hogy hangzik, azt mondanám, a te álmodban voltam, a te testedben. - Nyelt egy nagyot. - Nem hittem volna, hogy valaha érezni fogom, ahogy egy róka vére a számban terjed szét. Az az édes íz.- Nézett maga elé. Iola ha lehet még jobban meglepődött.
- „Te az én álmomat álmodtad? Úgy ahogy én?” - Értetlenkedett.
- Igen. Fantasztikus volt repülni. - Mosolyodott el. - Nem csoda hogy le sem akarsz jönni az égről.-
Megreggelizett és elhatározta hogy megkérdezik Mashertől hogy ez lehetséges e. Mikor elérték az öreg házát, ő beinvitálta a fiatalokat és kíváncsian, érdeklődve hallgatta végig Daniel beszámolóját. Miután a fiú befejezte, Masher egy darabig csak töprengett.
- „Igen,  ilyen előfordulhat. Képesek vagytok belépni a másik álmába, és azt úgy élni meg mintha a sajátod lenne.” - hosszan kifújta a levegőt. - „A Kötelék furcsa dolgokat hozhat elő belőletek.” - nézett a fiúra, aki kérdően pislogott vissza.
- „Úgy tudom nem ez volt az egyetlen álmod este. Elmesélnéd?” - hangzott a kérdés. Daniel meglepetten kezdett bele. Elmondott minden részletet, a fogadón át a szüleitől kezdve a búzamezőig és a fekete csuklyás alakig. Iola közben odabújt hozzá és vigasztalóan simogatta kezével. Amikor Daniel a történet végére ért, az öreg sárkány elgondolkodott a hallottakon.
- „Azt hiszem te Álmodó vagy. Ez egy ritka képesség a Lovasoknál. Azt jelenti hogy képes vagy látni a jövőt.” - Daniel rémületét látva gyorsan folytatta - „Nem, nem pontosan úgy ahogy meg fog történni. Ezek elvont metaforikus dolgok. Fogalmak, érzések amit az elméd megpróbál képekké formálni. Nehéz megfejteni egy ilyen álmot, én sem tudom megmondani neked hogy a tied mit jelent. De egy biztos...” - vett egy mély levegőt - „...amiről szól az tragikus. Halál és szenvedés sugárzik belőle, olyan halálok amik körülötted fognak történni.” - A fiú első gondolata Iola volt, aki még mindig vigasztalóan simogatta, de aztán eszébe jutott hogy a szüleiről álmodott, a városáról.
- És azt lehet tudni, hogy mikor fognak megtörténni ezek? - Kérdezte gyorsan.
- „Nem. Lehet hogy órák, napok múlva. De lehet hogy évek, évtizedek, vagy századok múlva.” - hangzott a válasz. Hosszas hallgatás következett. Majd Masher elnevette magát. Daniel értetlenül nézett rá.
- „Emlékszem mikor először jöttetek el hozzám. Akkor te simogattad így Iola-t.” - sóhajtott. - „Az idők változnak ahogy minden. De ti mindig egyek lesztek, ezt sose feledjétek.” - tette hozzá, mint meg annyiszor.
Már elmúlt dél is, mire eljöttek a vén sárkánytól. Daniel gondolataiba merült, a hallottakon töprengett.
- Muszáj visszamennem. - közölte egyszer csak a sárkánnyal. - Muszáj tudnom hogy minden rendben. - tette hozzá. Iola bólintott.
- „De én is veled megyek.” - mondta. Daniel éppen tiltakozni akart, de a sárkány közbevágott.
- „Veled megyek.” - hangjában lehetett érezni hogy ellentmondást nem tűr. Így a fiú beletörődve ballagott haza. Felöltötte úti ruháját, elcsomagolt egy kis húst. Éppen el akartak indulni mikor Elmera jött vissza.
- „Ti meg hova készültök?” - érdeklődött kedvesen.
- Visszamegyek Szabad-rétre. Meg kell tudnom hogy minden rendben van. Az álmok aggasztanak. - közölte a fiú.
- „Én pedig vele megyek.” - tette hozzá Iola. Elmera bólintott egy nagyot.
- „Akár maradhattok is ott pár napot. Daniel. Tudtok szállást biztosítani abban a fogadóban egy fiatal sárkánynak?” - a fiú meglepetten pislogott.
- Igen. de... - Elakadt a szava. - Maradi pár napot? - értetlenkedett. Iola is döbbenten kapkodta a fejét anyja és Lovasa között.
- „Tanulságos lenne egy kicsit emberek közé menned. Már elég nagy vagy.” - Címezte lányának a mondandóját. - „ És persze azt is megmondhatjátok hogy ha bármelyikőtöknek baja esik, bántani merik, hetvennégy nem túl boldog sárkány fog ellátogatni a városba.” - Csapta össze állkapcsát majd mosolygott veszedelmesen.
Már órák óta mentek a város felé, mikor Daniel aggodalmat érzett sárkánya felől. Meg akarta kérdezni hogy mi baja, de mivel tudta rá a választ, így csupán kezét rakta a nyakára megnyugtatóan, és haladtak tovább. Estére érték el a települést, az utcákat csak az ablakokból kiszűrődő fény világította meg, és egy árva lélek még annyi sem kóborolt ilyentájt. Azért megnyugtató volt hogy se katonák se lángok nincsenek.
- „Aggódom. Ennyi ember között...” - mondta Iola. Daniel is osztozott a szorongásán, nem tudta biztosan hogy mit fognak szólni a szülei.
- Tudom, én is. - veregette meg a sárkány nyakát. Amikor elérték a fogadót, mély levegőt vettek és Daniel ment előre. Amint Iola is beért, mindenki döbbenten meredt rájuk. A zenészek abbahagyták a muzsikálást, a táncos párok egymást fogva dermedten álltak, az italozók a kupájukat, poharaikat markolva figyeltek, és többen is összesúgtak. Mindenki felől csak döbbenet és félelem sugárzott.
- Üdv mindenkinek. - Köszönt Daniel szélesen mosolyogva. Az anyja ekkor rohant oda hozzá, a lehető legnagyobb távolságot tartva a sárkánytól.
- Den! Mégis mi ez? - Biccentett kérdően Iola-ra. Majd nyelt egy nagyot és a fogadón végignézve hozzá tette. - Menjünk ki és ott beszélgessünk. - Így is tettek. Amint becsukódott mögöttük az ajtó a zenészek újra rákezdtek és a zsibongás is feléledt. Daniel komoly összeget tett volna fel arra hogy vagyon miről beszélgethetnek odabent.
- Anya ő itt Iola. Iola ő itt az anyám Susan. - Mutatta be a feleket egymásnak.
- „Üdvözöllek Susan” - Köszönt Iola. Daniel anyja döbbenten nézett a sárkányra.
- Ö. Hát. Én is... örvendek... Hatalmas Sárkány. - Dadogta.
- Anya, szeretnénk maradni pár napot. Kettőt, hármat nem többet. Iola-val együtt szeretnék megszállni ha van üres szoba. - mondta ki kerek perec a fiú. A nő egy ideig csak gondolkodott és a szeme cikázott kettejük között. Majd vett egy mély levegőt és belegyezett.
- De ha bárkinek bármi baja esik...  - Mutatott fenyegetően, szemöldökét ráncolva, majd egy másodperre rá elmosolyodott. - Megtiszteltetés hogy egy sárkányt láthatunk vendégül a fogadóban. - Hajolt meg, nevetve.
- „Egy sárkányt és a Lovasát.” - helyesbített Iola, ő is némileg megkönnyebbült.
A hátsó bejáraton, a konyhán át mentek fel a szobákhoz. Egy nagyobb lakosztályt kaptak, szép tágasat ahol Iola kényelmesen elférhetett.
- „Tetszik” - mondta miután mindent körbe szimatolt. Susan ettől büszkén húzta ki magát, majd elköszönt és elballagott vissza a fogadó részre hogy kiszolgálja a vendégeket.
Este már csak két fogadóslány látogatta meg őket, akik sietve letették az ajtóba Daniel vacsoráját és egy nagy tál vizet Iola-nak, majd rémülten távoztak. A fiú a földön ágyazott meg magának, és sárkánya, szárnyával betakarva kuporodott mellé. Így töltötték az éjszakát.