2. fejezet: Gyors elhatározás.

Dörgött, és villámlott. Sötét felhők szelték át az eget. A szél szinte kitépte a hajladozó fákat. Erős jeges eső potyogott az égből Ilyenkor az ember szerette magát az otthon melegében tudni. Kivéve Murtagh-ot. Higgadt tekintete mögött kavargó gondolatait kergette. Az elmúlt nap eseményei elől menekült.

Nem kéne elmennünk valahová?- kérdezte morogva Tövis.

Ekkor egy villám cikázott át az égen, és nagy dörrenéssel belecsapódott a közeli fába. Murtagh keserű mosollyal felet.

Ha te is így akarod végezni, hát rajta, menj a fa alá, de én maradok.

Tövis mérgesen fölszállt, s hírtelen felkapta Murtagh-ot is, és a hátára dobta. A fiú épp időben kapaszkodott meg a feldühödött sárkány nyakában. Tövis egy közeli barlangban állt meg. Ledobta Murtagh-ot a földre, és elégedetten morgott.

Ez mire volt jó?

Így beléd sem csap villám. Még fióka vagy… vagyis már nem. Akinek van jegyese…

Hagyd ezt abba, jó?!

Én csak mondtam. Ne kapd föl a vizet. Másrészt úgy tudom, igazam van.

Igen, igazad van, most már békén hagysz?- kérdezte mérgesen, de meg sem várta a választ, helyette gyorsan elzárta gondolatait. Tövis kitartóan ostromolta lovasa elméjét, de a kemény fal nem engedett. Végül feladta, és összekuporodott. Murtagh föl alá járkált a kis barlangban, és azon gondolkodott, hogyan tovább? „ha most elszökünk, semmire sem megyek. Galbatorix így-is úgy-is megtalál, és akkor csak baj van. De ha maradok, hozzáadnak ahhoz a rémséghez. És már különben is megszöktem… Nem megyek vissza… de akkor hova menjek? Itt nem maradhatok, Urú’baen és Dras- Leona között. Egyik oldalon Gallbatorix, és a birodalom katonái, a másik oldalon a ra’zacok. Itt meg talán urgalok. Meg majd holnaptól a birodalom katonái, és esetleg kullok. Nagyszerű! „gondolta, és belerúgott a falba. Úgy döntött, az éjszaka ott marad, ha már a lába úgy is fáj, és persze fáradt volt.

                                                                       ***

Reggelre elmúlt a vihar, és már csak a kidőlt fák, és pocsolyák emlékeztettek az esti égiháborúra.

Murtagh elővette Alagaesia térképét, és kiterítette a földre; majd szemlélni kezdte.

Na megvan hová megyünk?- kérdezte Tövis.

Nincs. – morogta Murtagh.

Jó volna, ha kitalálnád, mert itt nem maradhatunk. Az Uralkodó megtalál, és nem jársz jól vele, bizonyosan újabb esküt kéne tennünk.

Murtagh kihajolt a barlang nyílásán, és körültekintett. Egy lélek sem volt a környéken, ezért visszahúzódott.

Igazad van. De te mit javasolnál? Gil’ead, Dras-Leona, és persze Urú’baen kiesik. Hová menjünk?

Tövis a térképre fordította tekintetét.

Ha minden igaz, már keresnek minket. A nagy városokról szó sem lehet. Maradnak a kisebbek.

Igen. De Furnost, Melian, Belatona, és Bakhát szintén nem jó ötlet, mivel közel vannak Urú’baen -hoz. És oly könnyen meglelnének minket.

Mivel nincs jobb ötletünk, azt javaslom, Surda felé vegyük az irányt.

Murtagh töprengve nézte a térkép alját. „Surda… ideiglenesen jó lesz. „-gondolta.

Rendben van, arra indulunk. – mondta végül, és eltette a térképet.

Gondolom repülni, fogsz, nem?

Ne… Igen.

Akkor induljunk most rögtön.

Murtagh bólintott, és kiment a szabad ég alá. Tövis követte. Az ifjú felszállt a sárkányra, aki nagy szárnycsapások közepette felszállt az égre.

Napnyugtáig repültek, hol leszálltak megnézni, meghallgatni mit tudnak a falusiak, keresik-e őket. Se urgallal, se kullal, sőt, katonával sem találkoztak. A Tüdosten tó partjánál szálltak le, és Tövis el is ment vadászni. Murtagh kis tüzet rakott, és ledőlt hálózsákjára. Zar’roc markolatával babrált. Akaratlanul, de mindig eszébe jutott Elona. Borzadva gondolt a lányra, mert egy percet sem tudott volna eltölteni vele együtt, nemhogy hátralevő életét…

Nem akarok esküvőt…-mondta a sárkánynak szokatlan, kétségbeeset hangon Murtagh.

Rémes az a nő… sőt, szerintem idősebb is nálam… mellesleg kiráz tőle a hideg…

Galbatorix, ha jól emlékszem, azt mondta, a legszebb Elona.

Murtagh felhorkantott. Persze, és én urgal vagyok… lehet, hogy szép, de kibírhatatlan…

Tövis morogva kilépett a fák közül, és Murtagh elé dobta a zsákmányát.

Edd meg, nem vagyok éhes…

H te mondod… mindenesetre én éhes vagyok. Végtére is én repülök.- mondta a sárkány, és megette az állatot. Murtagh fölült, és a tüzet kezdte babrálni. Egy idő után Tövis összekuporodott, és lehunyta szemeit. Murtagh felállt, és gyorsan üzent a sárkánynak.

Elmegyek, vadászok valamit…

Tudtam, hogy éhes leszel. Menj csak.

A fiú fölkapta íját, bár nem vadászni ment. „Gondolkodni, csak gondolkodni…”