8.fejezet

Nem ismerős kedvesem? – érdeklődött gúnyosan a gonosz hanyou.
Ismered ezt a férfit? – kérdezte Sesshoumaru, kicsit ingerülten. Ránézett a mellette álló lányra, de az nem felelt.
Sakuya, úgy nézel a bátyádra, mintha szellemet látnál! – nevetett fel Naraku. Mindenki meglepődött, hogy a démonnőnek másik testvére is van a húgán kívül.
Hogy-hogy életben van? – kérdezte akadozva.
Ő az új csatlósom, csak a kedvedért. Remélem örülsz. Yasahiro öld meg a húgodat!  – mondta a gonosz féldémon.
A fiú nekiesett kardjával a lánynak és már az elején látszott, hogy nagy csata lesz. Naraku eközben nekitámadt Inuyashának és Sesshoumarunak.
Kagoméék legyőzték Kannát és besegítettek a csatába. Már vagy fél órája harcoltak, de nem jutottak előbbre, csak kifáradtak. Kagoménak már csak 2 nyila volt. Az egyikkel megcélozta Narakut.
Menj! – kiáltotta és kilőtte. A nyíl, sebesen szállt a cél felé, de az időben észrevette és kitért előle. – Nem hiszem el, kitért előle.
Próbált meg újra! – kiáltott hátra Inuyasha. A lány újra megcélozta, és mielőtt ellőtte volna, Sakuya mellette termett.
Pusztító tűz!
Menj! – kiáltották fel és egyszerre indították el a csapást. A két támadás egybeolvadt és így haladt tovább.
A démonnő feje mellett egy szent nyílvessző ment el és az is beleolvadt. A két testvér elsietett a csapás elől. Naraku annyira meglepődött, hogy nem volt ideje kitérni előle, emiatt telibe találta, de a démonnő testvérét is, mert az ott állt a férfi mellett. Sakuya arra fordult, amerről a másik nyíl jött és megpillantotta Kikyout. A papnő a lányra mosolygott, és a lélekrablóival eltűnt a fák között. A két fiú is már a lány mellett állt, de ők már nem látták a mikot.
Jól vagytok? – kérdezte a hullámos fekete hajú lány.
A két testvér elég rosszul nézett ki mivel, hogy teli voltak sebbel. Inuyasha odaadta Kagoménak Naraku ékkőszilánkjait, és a lány egybeolvasztotta. Már csak négy szilánk hiányzott.
Persze. – mondták egyszerre, és egymásra néztek.
Szerintetek vége van? – kérdezte Kagome.
Remélem igen. – mondta Sango.
Eltűnt a lyuk a kezemről! – ujjongott Miroku.
Menjünk és pihenjünk meg valahol, hogy elláthassam a sebeiteket.
Rólam megfeledkeztél? – kérdezte a démonnő mosolyogva Kagométól.
Dehogy is. – mentegetőzött a lány.
Indulás! – jelentette be Inuyasha és a kis csapat Rinékkel együtt szállást kerestek.
Nem messze tőlük volt egy falu, ahol a falufőnök örömmel fogadta a régi papnőjüket Sakuyát és barátait. A démonnő most felvette emberi alakját és késő délután volt, amikor odaértek.
Örülök, hogy újra látlak, papnő! – mondta az úr. – Látom, hogy megsebesültetek. A lányom majd segít.
Nagyon szépen köszönöm, de nem szükséges. – hajolt meg a félig miko. A férfi magára hagyta a kis csapatot.
Yume! – kiáltott fel egy fiatal lány, aki most futott be a szobába. A haja fekete, combig érő volt és meleg barna szemei, megbabonázta a férfiakat. Piros és aranyszínű selyem kimonója volt. Sakuya nyakába ugrott és elkezdett sírni.
Kadiri? – kérdezte megszeppenve a démonnő. A lány a papnő szemébe nézett és bólintott.
Hét év alatt, gyönyörű nő lett belőled. – dicsérte meg. Rin odalépett a hanyouhoz és megfogta a kezét.
Köszönöm.
Sakuya, miért hívott ez a lány Yumenak? – kérdezte félénken a kislány.
Tudod, ez a másik nevem. Az egyik régi barátom mindig így becézett és akkoriban így szólítottak, de miután az a személy meghalt, inkább a Sakuyát használtam ismét. – mosolygott Rinre.
Nem is tudtam, hogy gyermeked született!! – szólalt meg Kadiri, miután letörölte könnyeit. Mindenki Sakuyára nézett.
Ezt mi sem tudtuk. – mondta Inuyasha.
Én sem. – mondta a démonnő meglepetten.
Akkor ki ez a kislány? Nagyon hasonlít rád. – kérdezősködött és megsimogatta Rin fejét. A többiek most vették észre, hogy a lánynak igaza van. A szemük színe tért el, meg egy-két arcvonás, de persze a miko idősebb volt.
Rin tényleg hasonlít Sakuyára. – vallotta be Kagome.
Szerintem is. – csatlakozott Sango.
Olyanok, mint anya és lánya. – mondta Miroku, Kadiri csodálása közben. Sango ezt észrevette és fejbe vágta a szerzetest, amitől visszatért a valóságba.
Sakuya nekem olyan, mintha az anyukám lenne. – mosolygott a kislány és megölelte a lányt.
Kadiri, meg van még az a növény, amit régebben ültettem el?
Persze. Érdekes, hogy hét év alatt először nyílt ki. Tegnap reggel vettem észre. Biztos tudta, hogy itt vagy a közelben. – mosolygott.
Meg tudnád mutatni, hogy hol van? Már nem emlékszem. – bontakozott ki a kislány öleléséből.
Gyere utánam. – megfordult és elindultak.
Mehetünk mi is? – kérdezte Kagome, Rin és Sango nevében is.
Gyertek. – biccentett a miko.
A házból kérve, átmentek a kerten és egy fa alatt egy hatalmas növény volt. Hetven centi magas lehetett és mintha a tövisek egy burát alkottak volna, hogy megvédje, ami bent van.
Ez egy gyógynövény?
Igen Kagome. – Sakuya odalépett a növényhez, és amikor hozzá akart érni, egy védőburok keletkezett. A lány elmosolyodott és átnyúlt a pajzson. A mutatóujját megszúrta egy tüskével, amitől a vére rácseppent a növényre. A tövisek elkezdtek mozogni és visszahúzódtak a szárba.
Ez gyönyörű! – csodálkozott Kagome, amikor meglátta, hogy mi van a tövisek mögött.
Egy húszcentis virág, amely olyan, mintha a liliom és az írisz keveréke lett volna. A virág belseje élénk lila, a szirmok végei pedig ezüstben pompáztak. Annyira kellemes volt az illata, hogy az embert megnyugtatta. Sakuya óvatosan leszakította a virágot és visszaindult a fiúkhoz. A lányok kis idő után követték a démonnőt, de Kadiri nem ment velük. Yume belépett a szobába és odament Sesshoumaruhoz. Mindenki a gyönyörű növényt figyelte.
Ennek a virágnak van ilyen finom illata? – kérdezte Miroku.
Igen. – bólintott a tűz hanyou.
Sakuya, a növénynek olyan az illata, mint neked. – vallotta be Inuyasha.
Sesshoumaru, idd, meg ami benne van. – mondta mosolyogva a lány és odanyújtotta a fiúnak.
Ugye nem akarsz megmérgezni? – kérdezte halvány mosollyal a száján.
Dehogy is. – a démon megitta a virágban lévő kétkortynyi nedvet, ami édes volt.
Finom, de egy kicsit édes. – mondta Sesshoumaru. – Mire jó ez a növény?
Emlékszel, amikor kaptál a véremből?
Igen. – bólintott.
A tűzdémonok vére neked túl erős emiatt változtál át a múltkor. Ez a nektár mostmár akárhányszor gyógyítalak meg úgy, hogy a véremből kapsz nem változol át, mert nem engedi.
Milyen növény ez végül is? – kérdezte a szerzetes, mivel felkeltette az érdeklődését az iménti mondatok.
Amilyen a virág, olyan a gazdája. A színe a lelkétől függ, a nagysága a spirituális erejétől, az illata a személy illatától, a formája a személyiségtől. – mondta el dióhéjban mosolyogva a démonnő.
Akkor te olyan vagy, mint ez a virág? – kérdezte Kagome.
Pontosan.
És az íze? – kérdezte Sesshoumaru.
Ha édes, a szívében szeretet és jóság van, ha keserű, szomorúság és gonoszság.
Értjük, de, hogy érted azt, hogy Sesshoumarunak adtál a véredből?
Miroku, ezt inkább nem osztanám meg veled. – mondta a lány kissé kellemetlenül érezve magát. A szerzetes letérdelt a démonnő elé és megfogta a kezét. A miko furcsa szemeket meresztett a papra.
Sakuya, lennél a gyer…? – nem tudta befejezni, mert a lány a szavába vágott, mivel leesett neki, hogy mit akar.
Ne folytasd, mert a válaszom, NEM! – mondta dühösen és kihúzta a kezét. Sango szikrázó szemekkel nézett Mirokura, és adott neki egy pofont a lány helyett.
Mit akart kérdezni? – kérdezte Sesshoumaru az öccsétől.
Hogy Sakuya lesz-e a gyermekei anyja. – válaszolt súgva Inuyasha. A démon egy kicsit meglepődött, de lenyugodott, hogy a lány nemet mondott.
Rin, lennél a gyermekeim anyja, ha felnősz? – kérdezte Miroku. A tűzdémon erre, annyira dühös lett, hogy megragadta a szerzetest a fülénél fogva és kirángatta az udvarra.
Mindjárt jövünk! - szólt hátra.
Amikor kiértek, a démonnő átváltozott és vörös szemekkel nézett a fiúra.
Te perverz állat, ha még egyszer meghallom, hogy egy gyerektől ezt megkérdezed, esküszöm, hogy fájdalmas halálod lesz! Meg értetted? – sziszegte. A fiú annyira megrémült, hogy először meg sem tudott szólalni. – Megértetted?
I-igen. –dadogta Miroku. A lány szeme kitisztult és úgy nézett a fiúra.
Rendben. – megfordult és Mirokut bedobta a néhány méterrel messzebb álló bokorba.
Ismét felvette emberi alakját, majd visszament a házba. A többiek ott álltak az ajtóban és hallgatóztak, kivéve Sesshoumaru, mert ő a szoba másik feléből is halotta a kint történteket. A démonnő csodálkozva nézte az embereket az ajtó előtt, akik, amikor belépett mind orra estek.   
Ti, meg mit csináltok itt?
S-semmit. – mentegetőztek, amikor összekaparták magukat és leültek a helyükre.
Sakuya, mi lett Mirokuval? – kérdezte Rin a lányhoz futva.
Megvizsgálja a bokrokat közelebbről. – mosolygott a lány. A fiú pont most lépett be, de elég viccesen nézett ki. Mindenki elkezdett nevetni az érkezőn, mert a haja és a ruhája teli volt gallyakkal és úgy nézett ki, mint egy szerzetesi ruhába öltözött két lábon járó fa. Sesshoumaru, nem nevetett, csak nézte a szerencsétlent.
Hagyjátok abba. – szólt Sakuya, de nem ért vele semmit. Odament Mirokuhoz, de ő lépett egyet hátra. A lány odalépett a fiúhoz és a fülébe súgta. – Nincs semmi bajom veled, de ha leszoksz erről, megtalálod azt a lányt, aki szeret.
Ok. – súgta vissza és a démonnő mosolyogva megigazította a fiú haját. Sesshoumaru nem nézte jó szemmel az egészet, hogy a hanyou ilyet tesz. A többiek elhallgattak és Kagome nekiállt ellátni a sebesülteket. Az emberi külsejű démon odament az inuyoukaihoz.
Gyere velem, ellátom a sérülésed. – mondta halkan és elindult a régi kunyhójába, amiben régen lakott, de mindig tisztán tartották, mert várták vissza a lányt.

Folytatása következik…