1. fejezet: Az esküszegő lánya

Eragon, Roran Saphira és Katrina már 3 napi járásra voltak Dras-Leonától. Eragon és Roran azért indult útnak, hogy megmentsék Katrinát, és sikerrel is jártak. Három napja szabadították ki a lány Helgrind-ből. Eragon megállította lovát, és Saphira felé nyújtotta elméjét.

Követett minket valaki?- kérdezte.

Már három napja ezt kérdezed. Nem bízol bennem? Hát persze, hogy nem követnek!

Jól van, na! Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem üldöz-e valaki. Még mindig olyan aggodalomkeltően könnyen szabadítottuk ki Katrinát.

Úgy csinálasz, mintha szomorú lennél, hogy Katrinát kiszabadítottátok. Vagy csak az a baj, hogy nem találkoztál a ra’zacokkal? Biztos hiányoltad őket!

Elég, ne mond ezt! Úgy beszélsz, mint Murtagh! – Mondta mérgesen az ifjú.

Hmm…

Mért, hüm - ögsz?

Már jó egy hónapja nem említetted meg Murtagh-ot. Fejlődsz.

Eragon mérgesen megszakította a kapcsolatot a sárkánnyal, aki ennek nem örült.

-         Itt maradunk éjszakára? – kérdezte Roran, és leszállt lováról.

Eragon körülnézett, és ő is leszállt a lóról.

-         Maradatunk. Úgy is kezd sötétedni.- döntött.

Roran komor arccal lépett unoka testvére mellé. Eragon nyugtalanul kémlelte hol az eget, hol az erdő sűrűjét. Hosszú hallgatás után nagy nehezen megtörte a csendet.

-Katrina, te láttad a ra’zac-okat?

-Nem. Nem tudom miféle lények lehetnek, de nem emberek, az biztos. Mikor Rorant keresték Carvahall-ban, akkor is a csuklya a szemükbe volt húzva.

Eragon bólintott. „jobb ez így, hogy nem látta őket”

Eragon!

Igen?

Itt maradunk éjszakára?

Igen. Mért, láttál embereket?

Nem. Csak le akarok szállni.

Jó, hát gyere, szerintem megtalálsz minket.

Mivel a fejed felett vagyok…

Megtennéd, hogy vadászol valamit?

Rögvest. Látom, téged nem, zavar, hogy fáradt vagyok! -Mérgelődött a sárkány.

Na de…-Eragon nem fejezhette be a mondatot, mert Saphira kizárta az ifjút elméjéből.

-Saphira elvileg hoz ételt. Addig gyűjtök tűzifának valót.- mondta Eragon, és a földön keresett ágakat. Megtapintotta a földet. Hideg, és kemény volt. Még egy okot adva az ifjú aggodalmának Roran ásott egy gödröt, a tűznek. Katrina néhány hálózsákot terített a földre. Eragon az ágakat bele tette a gödörbe, és meggyújtotta őket. Saphira pár perc múlva szállt le a kis tábor mellé. Szájában egy őz volt. Letette a tűz mellé, és hagyta, hogy Eragon elkészítse az ételt.

Azért nekem is hagyjatok.

Azt hittem tovább tart a sértődésed. Hagyok neked, ne félj! A fele a tiéd, nekünk elég a másik fele. Amúgy, nem értem miért vagy ilyen mostanában.

Már, mint milyen?

Könnyen felkapod a vizet, és… veszekszel. Nem értelek.

Talán téged hidegen hagy, hogy Galbatorix újabb tojása kikelt. De engem igenis aggodalommal tölt el a tény.

Még hogy engem nem érdekel… Várj csak! Tövisen kívül újabb tojás kelt ki?

Nem, te kuka! Tövisre értettem. Meg hát persze, hogy ilyen vagyok, mikor Murtagh és Tövis… Szóval fel kéne készülnünk, hátha újabb csata van készülőben.

A háború már elkezdődött… te ezzel nem azt akarod mondani, hogy nem vagyok elég erős?

Nem…

-Eragon, gyere! –szólt Katrina. Ő és Roran már a tűznél ettek. Eragon leült melléjük, és a kezébe vett egy darab húst. Ami megmaradt az őzből, Saphira ette meg. A vacsora után Eragon a maradék sült húst az eloltott tűz mellé tette, és letakarta. Azután bebújt a hálózsákjába. Katrina és Roran akkor már aludtak. Saphira Eragon mellé feküdt, és szárnyát Eragon fölé hajtotta.

                                                                      ***

Késő éjjelre járt az idő. Eragon halk motoszkálásra lett figyelmes. Óvatosan felült. Saphira békésen aludt mellette. Katrina és Roran is mozdulatlan volt. A tűz maradványai mellett egy mozgó foltra lett figyelmes. Az alak is észrevette, hogy nézi őt az ifjú, ezért szélsebesen elillant. Eragon megdörzsölte szemét. „biztos csak valami állat, vagy csak a képzeletem játszott” -gondolta, és visszafeküdt.

Másnap reggel korán ébredtek mindnyájan.  Katrina összecsomagolta a hálózsákokat, Roran a tűzzel babrált. Eragon a másnapi ételért nyúlt, de a csomagnak nyoma veszett.

Saphira, te etted meg a félretett élelmet?

Köszönöm az ébresztőt, és nem, nem ettem az ételedből.

De… láttál valakit idejönni? –kérdezte Eragon, de ahogy ezt üzente a sárkánynak, eszébe jutott az esti látogató.

Nem láttam senkit. Aludtam, tudod.

Már tudom ki volt az!

Ki?

Tegnap este felébredtem, és valaki ott állt a tűznél. Azt gondoltam, valami állat lehet, és a tűz maradékát szaglássza, de nem biztos.

Az állatok nem merészkednek a közelembe. Ember lehetett.

Nagyszerű! Valaki itt járt, és…

Ha ember volt, nem lehet rossz szándékú. Mert megölt volna. Biztos, hogy nem ra’zac volt.

És ha a kémük? Azért jött, hogy meglessen miket!

Lehet. Lehet, hogy a ra’zacok küldték, hogy aztán idevezesse őket, és megöljenek minket.

Talán. Mindenesetre indulunk azonnal!

-Hová tűnt az étel?- kérdezte Roran, az üres rongyra mutatva.

-Nem tudom. Elvitte valami. Vagy valaki…

-Saphira tudsz vadászni még? Vagy reggeli nélkül indulunk?

-Nem eszünk. Ha felfedeztek minket, nem késlekedhetünk tovább. A holmink össze van rakva, igaz?- kérdezte Eragon Katrinától.

-Igen. Már indulásra készen vagyunk.

-El kéne tűntetnünk minden nyomot, ami az ittlétünkre utalhat.- Mondta Eragon.

-A tűz helyét hogyan? Amúgy is, ha felfedeztek, már mindegy, hogy látják-e a táborunkat. A fő, hogy minket ne leljenek meg.- Felelte Roran.

Ekkor a beszélgetésnek egy nagy reccsenés vetett véget. A közeli fáról először egy ember esett le, majd egy kard is földet ért.

Az ember felállt, így Eragonék egy lányt láttak, koszos, szakadt, és régi ruhában. Hosszú szoknya lehetett újkorában, és látszott rajta, hogy viselője nem becsüli nagyra.

A lány felkapta a kardját, és Eragonak szegezte.

-Hagyjatok elmenni, és…- elakadt a szava, ugyanis Saphira, aki eddig összegömbölyödve feküdt a fák sűrűjében, most teljes életnagyságában a lány fölé tornyosult. Ő ijedtében elejtette kardját, és hátrálni kezdett. Eragon felkapta a kardot.

-Mond, mióta hallgatózol itt?- kérdezte. A lány látta, hogy sarokba van szorítva. Megrázta fejét, és hadarni kezdett.

-Már Dras-Leonától követtelek titeket idáig. Nem a rossz szándék vezérelt, csak láttam a sárkányt, aki barátságosnak tűnt, és gondoltam rögtön, hogy van lovasa is. És ugyebár élelmet is tud szerezni, ezért jöttem utánatok. Meg kíváncsi is voltam, merre tarthat egy sárkánylovas… és ők olyan titkok és erők birtoklói, ami számomra különösen érdekes.- az utolsómondatát szép lassan, és halkan motyogta el, Eragon még is tisztán értette szavait.

-Mi a neved?

-… Yvonne…- sóhajtotta vonakodva a lány. Kicsit arrébb lépett Saphirától.

-Mit tudsz a lovasokról, vagy mi az, amiért kíváncsi vagy. És honnan származol?- kérdezte Eragon.

-Keveset tudok a sárkánylovasokról, és sokra vagyok kíváncsi. Hogy miért, az összefügg a származásommal, avagy az életem eddigi szakaszával. De erről nem beszélek, mert vagy nem hinnétek nekem, vagy rögtön megölnétek.- hadarta mély undorral a hangjában. Eragonnak feltűnt ez, és kíváncsian folytatta a kérdezősködést.

-Aha. És mért mondod ezt el? Neved, és hasonlókat? Dras-Leonában élsz? Esetleg ismered a ra’zacokat?

-Azért mondom el, mert gondolom, így-is úgy-is megölsz. – nevetett erőltetetten.- Szóval nem számít. Én sehol sem élek. A ra’zacokat ismerem-e? Hallottam róluk ezt-azt, de személyesen nem volt hozzájuk szerencsém.- felelte. Eragont egyre jobban emlékeztette a lány igazi testvérére.

-Nem öllek meg.

Yvonne megkönnyebbülten sóhajtott. –Akkor a kardomat, ha lehet.

-Nem, azt nem kapod meg.

Yvonne megütközve meredt rá, majd cinikus mosolyt erőltetett az arcára.

-Akkor veletek tartok. Úgy sincs hazám, se családom.- mondta úgy, mintha egy csecsemőhöz beszélne, pedig jóval fiatalabb volt Eragonnál.

-Ha velünk akarsz jönni, el kell, mondj bizonyos dolgokat.- Mondta Eragon. Yvonne hátravetette göndör vörös haját, és csípőre tette kezét.

-nem kell, csak te akarod.- mondta unottan.

Biztos, hogy el akarod vinni Ellesmérába?

Nem oda, csak egy ideig. Nagyon emlékeztet Murtagh-ra.

Eddig hallani sem akartál róla, most meg mintha hiányolnád.

Már mondtad. Csak azért nem akarom, hogy elmenjen, mert ha olyan képességei vannak, mint Murtagh-nak, akkor lehet, hogy neki kelne ki Galbatorix utolsó tojása. És nem lenne jó csak úgy hagyni, hogy elkószáljon.

Jó ötlet. De aztán ne áruljon el…

Kardot nem kap, csak ha harcolni kell.

-Nem adom oda a kardod, ha nem mondod el. És akkor itt egyedül meghalsz. És velünk csak úgy jöhetsz, ha elmondod, kik a szüleid, és esetleg hol élsz.- Fordult a lányhoz Eragon.

Yvonne elgondolkodott az ajánlaton.

-Jó, elmondom. De akkor megyek veletek. – felelte.- Apám az esküszegő 13.-ak egyike volt. Nem emlékszem már rá, mert kicsi voltam, amikor meghalt. Anyámmal éltünk tovább, amikor jött apám tetvére, és apám után vele kellett élnünk. Szörnyű ember. Ő nem volt esküszegő, mert nem volt lovas, de mindenben egyetértett apámmal, és Gallbatorx-al.

Anyámat megölte, vagy nem is tudom mit csinált vele, csak azt tudom, hogy egyik napról a másikra eltűnt. Aztán a helyzet csak rosszabbodott. Oda költözött a nagybátyám felesége is. Neki kellett nevelnie engem. Mindketten azt akarták, én is Gabatorix híve legyek, és kövessem őt. Ilyeneket tanítottak. Egészen 15 éves koromig. Már öt éve terveztem a szökésem. Mivel tőlük nehéz volt megszökni. Mindig mindenhol ott voltak, és nagyon bonyolult módon jutottam ki. Apám kardját és egy jó lovat elloptam tőlük. Mi egy távoli kis városban éltünk, úgyhogy úgy döntöttem, Dras-Leonába megyek, mert attól a helytől még a maguk fajta „mindenben követjük Gallbatorix-ot” gondolkodásmódú gyáva emberek is rettegnek. Gondoltam, oda sosem mennek. Nem is kerestek fel soha. Amikor elszöktem, megpróbáltam megölni, mert megtudtam, hogy igaz a tény, hogy ő ölte meg anyámat. Ő erre csak nevetett rajtam. Pedig nem bánok ügyetlenül a fegyverekkel. És ha lehetne, add át az egyetlen örökségem, apám kardját!- fejezte be, az utolsó mondatát különösen kihangsúlyozva.

 Eragon megszemlélte a kezében tartott fegyvert. Metálosan fénylő, zöld színű remekmű. Eltöprengett a hallottakon. A lány sorsa elszomorította. Újabb esküszegő rossz sorsa jutott gyereke…

-Katrina, ülj Roran lovára. Yvonne, megkapod Katrina lovát, és azon jössz velünk. A kardodat csak harcban kapod meg.- mondta végül Eragon. Katrina átült Roran lovára, bár kételkedve nézett Eragonra.

Yvonne arca elsötétedett, majd halovány mosolyra húzta száját. Felpattant a lóra, és érdeklődve Saphirát nézegette. Óvatosan feléje nyújtotta karját. A sárkány figyelmeztetően mordult egyet. Yvonne meghajolt előtte. Saphira elégedetten búgott, és megengedte, hogy a lány megsimítsa fejét.

Becsületes, és jószívű lány.

Azért mondod, mert meghajolt, vagy, mert igaz

Mért hazudnék? Látom rajta, hogy nem gonosz. Nem a családi háttér szabályozza meg, hogy valaki milyen legyen.

Igazad van. Azért rajta tartjuk a szemünket.- Mondta Eragon, és társaihoz fordult.

-Induljunk tovább! Saphira felettünk lesz, és nézi, hogy követnek-e. Ellesmérába tartunk, csak hogy tudd, Yvonne. Ott kapsz kardot, és elmehetsz, de addig velünk maradsz.

Yvonne bólintott egyet. Eragon felpattant lovára, és belevetette magát a fák sűrűjébe, nyomában Rorannal, Katrinával, és Yvonnéval.

  (Folyt. Köv)