7.fejezet

Sesshoumaru a körmével megvágta a lány karját, majd lenyalta a kiserkenő vért. Sakuya tudta, hogy a „szórakozni” szó nem a kínzását fedi, hanem valami mást, ami élvezet lenne az inuyoukainak.
Egy váratlan pillanatban hasba rúgta a férfit, mire az elejtette. A lány felállt és nagy nehezen démonná változott, ami sok erejét felhasználta. Sesshoumaru miután összekaparta magát a földről megtámadta, de a nő mostmár el tudott ugrálni előle. A férfit felidegesítette, és ostorával megcsapta a démonnőt. Sakuya nekirepült a fának és ezt kihasználva a démon meg akarta támadni, de egy pajzs keletkezett a lány körül.
Ébredj már fel! – kiáltotta a fiúra. Egy fehér burkot húzott fel a férfi köré, hogy ne tudjon senkinek sem ártani. A sajátját pedig megszűntette. – Ameddig nem higgadsz le, nem engedlek ki.
Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. – mondta, miközben nekiugrott a falnak.
Semmi értelme. Amúgy azért érezted rajtam az öcsét szagát és Kikyouét, mert Inuyasha a papnővel találkozott. Miután elment én megöleltem a régi tanítómat. – mondta karba tett kézzel, bár nem volt ereje felállni a fa tövéből. A férfi ezt meghallva kezdett megnyugodni és visszaváltozott. A lány leengedte a pajzsot. – De miért dühített fel?
Semmi közöd hozzá. – vetette oda, majd megfordult és elment. A lány is elindult utána, miután feltápászkodott. Nagy nehezen beérte a fiút, és mellé lépett.
Mit is értettél a „szórakozni” szó alatt? – kérdezte Sakuya önelégülten, bár tudta a választ.
Nem emlékszek rá. – felelte higgadtan.
Ahha. – mondta nem túl meggyőzötten.
Talán nem hiszel nekem? – érdeklődött hihetetlenül fagyosan, amitől a démonnő szinte odafagyott a talajhoz.
Amúgy, tudom mit akartál tenni. – kacsintott Sesshoumarura, és inkább elsietett a helyszínről, mielőtt kérdőre vonták volna.  
Sakuya bement a kunyhójába és ellátta a sérülését, amit a papnő okozott, aztán elaludt.
Másnap reggel Inuyasha után kelt fel. Kiment és leült mellé.
Jó reggelt. – mondta a lány.
Neked is.
Nem jó játékot játszol. – szólalt meg csendesen a démonnő.
Ezt, hogy érted? – nézett fel a lányra Inuyasha.
Választanod kéne a két lány között.
Ezt honnan tudod? – kérdezte dühösen.
Láttalak tegnap Kikyouval. – mondta halkan.
De hogyan tudtál átmenni a pajzson? – lepődött meg.
Elfelejtetted, hogy papnő vagyok? – kérdezte halványan mosolyogva.
Nem. – mondta zavartan.
Jó reggelt. –mondta Sango. Mögötte Miroku lépdelt vörös tenyérnyommal az arcán.
Nektek is. – köszöntötte őket a démonnő. Sesshoumaru jött elő, mögötte Rinnel és Jakennel. – Hova mentek?
Elmegyünk. Rinnek megígértem, hogy addig maradunk, amíg fel nem épülsz. – mondta hidegen. A kislány odalépett a hanyouhoz és megölelte.
Sesshoumaru-nagyúr, nem jöhetne velünk Sakuya? – kérdezte kiskutyaszemekkel, amitől mindenkinek meglágyulna a szíve. A férfi a nőre pillantott, majd megfordult és elindult. A kislány megfogta a démonnő kezét, és magával húzta, mert ez az uránál azt jelentette, hogy neki mindegy.
Sziasztok. Még találkozunk. – köszönt el a lány a ledöbbent társaságtól.
Már egy hete tartott a démonnal. Most dél lehetett, és lepihentek egy falu mellett. Jaken hozott élelmet. Miután megebédeltek tovább indultak. Egy furcsa erdőn kellett keresztül menni. Sesshoumaru és Sakuya ment elől, Rin a kettő között, és Jaken szorosan mögöttük. A lány hirtelen megállt és hallgatózott. A többiek is megálltak.
Miért álltál meg? – nézett közömbösen a lányra, amióta egy pajzzsal megállította, nem volt túl kedves vele.
Sesshoumaru, te nem érzed? – kérdezte és lassan elindult.
Mit? – kérdezte kicsit sem kíváncsian.
Mintha valami húzna befelé. – ment elől, mögötte a többiek. Mehettek már néhány perce, amikor Sakuya megállt. – Innen jön. – nézett körül, de abban a pillanatban beszakadt alatta a föld és sikítva lezuhant. Sesshoumaru még épp idejében megállt és nem esett bele. A lyuk ötven méter mély volt és az alján fél méteres sár volt. A démonnő feltápászkodott és körbenézett.
Te ostoba, ez egy csapda. – mondta gúnyosan és a szélére állt, hogy lássa a lányt.
Erre, már én is rájöttem, de szerintem te sem vagy túl okos. – mosolyodott el gúnyosan a nő.
Ne sérte… - nem volt ideje befejezni, mert a gödör széle, ahol a démon állt leszakadt és Sakuya mellett végezte. Feltápászkodott és mérgesen a lányra nézett. – Miért nem szóltál?
Nem vettem észre. – adta az ártatlant.
Na persze. Most csupa sár lettem. – nézett a ruhájára.    
Úgy nyafogsz, akár egy kislány. – gúnyolódott.
Sértegetsz? – kérdezte mérgesen és szemeivel gyilkos pillantást küldött a lány felé.
Ez tény, nem sértés! – mosolygott a dühös démonon.
Ha kiérünk, megbánod. – fenyegette meg a nőt.
Ha kiérünk. Most inkább fogjunk össze. – adta az ötletet és felnézett.
Rendben. – adta be a derekát. Sesshoumaru megpróbált felugrani, de a sártól nem tudott akkorát, csak a negyedéig jutott.
Van egy ötletem.
Mi?
Mi lenne, ha felmásznánk a falán?
Próbáld meg. – a lánynak megnőttek a körmei és felugrott, majd elkezdett mászni. Már majdnem felért, amikor megcsúszott. Kezdett lefelé zuhanni, de Sesshoumaru elkapta a karját.
Köszönöm. – mondta szégyellősen.
Mássz tovább. – felelte észre sem véve a köszönetet. Mindketten elindultak felfelé. A férfi hamarabb kiért, ezért segített a lánynak. Mindketten messze a gödörtől lepihentek. Rin odament hozzájuk és megölelte őket.
Azt hittem, hogy bajotok esett.
Nincs semmi bajunk. – mosolygott a lány. – Sesshoumaru, jól áll a barna szín.
Ne pimaszkodj. – morogta a fiú.
Nem is annak szántam. – elindultak és estére kiértek az erdőből, majd letáboroztak egy másikban.
Sesshoumaru elment tűzi fáért. Rinék aludtak. Sakuya felállt és elment megfürdeni, amerre érezte a víz illatát. Egy gyönyörű vízeséshez ért, mely öt méter magasból zúdult le. Kristálytiszta kék víz volt, és középen egy kis szikla látszott ki a kellemes folyadékból. A lány körbenézett, és amikor meggyőződött, hogy nincs ott senki, levetkőzött és kezében a ruhájával belesétált a kellemes vízbe, ami a dereka felé ért. Kimosta a ruháit és kiterítette a parton egy kőre, hogy megszáradjon.
Beállt a vízesés alá és úgy mosta le magáról a sarat. A haja most kisimult és a combja közepéig ért. A vízesés mögött volt egy kisebb barlang, nem lehetett három méternél nagyobb. Bement szétnézni. Kívülről nem lehetett látni, hogy ott van valaki.
Sesshoumaru is úgy döntött, hogy lefürdik. A parton érezte Sakuya illatát, és azt hitte, hogy már elment. Levetkőzött és bement a vízbe. Kimosta a ruháit és kiterítette száradni. Lebukott a víz alá, hogy megmossa a haját, de amikor felért meglepődött, hogy egy alak rajzolódott ki a vízesésben, majd kilépett a démonnő. Mind a ketten annyira meglepődtek, hogy csak bámulták egymást egy percig. Mind a kettőnek tetszett a látvány, de inkább a fiúnak.
Mi mindig találkozunk. – mondta a lány halkan és hátat fordított a démonnak.
Én nem bánom. – válaszolt Sesshoumaru és hátulról megölelte a lányt.
A hangja most nem hideg volt, hanem kedves és lágy. A démonnő megfordult és belenézett az aranybarna szempárba. Sesshoumaru felemelte a lány állát, majd ajkuk összeért. Ez a csók most szenvedélyes volt, nem úgy, mint amikor meggyógyította. Több percig csókolóztak, majd a fiú csókolgatni kezdte a lány nyakát. Sakuya élvezte, de észébe jutott, amit mondtak neki és eltolta magától a férfit, mire az kérdőn nézett rá.
Biztosan ezt akarod? – a fiú nem válaszolt, csak megcsókolta a lányt.
Kimentek a partra és egymásé lettek. Miután pihentek egy kicsit, lefürödtek és visszamentek. Megbeszélték, hogy nem mondják el senkinek, ami köztük történt és nem is mutatják ki. Szó szerint ledőltek a fa tövébe a fáradtságtól, de nem akarták Rinéket egyedül hagyni, ezért jöttek vissza. Sakuya a kislány jobb oldalán, Sesshoumaru a másik oldalon aludt el.
Másnap reggel mind a ketten későn ébredtek. Rin virágot szedett néhány méterrel arrébb. A kislány, amikor észrevette, hogy felébredtek, odafutott hozzájuk.
Jó reggelt Sesshoumaru-nagyúr. Neked is Sakuya.
Jó reggelt. – köszöntek egyszerre.
Felálltak és folytatták útjukat, de semmi nem mutatta, hogy Naraku nyomára bukkantak volna. Már egy hónapja mehettetek, amikor megláttak egy mérgező darazsat a levegőben. Csendben követték és fél óra múlva, meglátták Naraku kastélyát. Jakenék elbújtak és a két démon elindult az épület felé.
Inuyasháék is itt vannak. – közölte Sesshoumaru a lánnyal.
Én is érzem. – válaszolt és gyorsabban kezdtek el futni. Amikor odaértek, már javában folyt a csata.
Kanna feltartotta Mirokut, Sangót és Kagomét. Inuyasha meg Narakuval harcolt, de néhány kisebb vágáson kívül nem tudta megsebezni. Naraku vele ellentétben több sebet ejtett a féldémonon.
Sesshoumaru, örülök, hogy megérkeztetek. – mondta negédesen. Inuyasha bátyára nézett, és pihent egy kicsit. – Sakuya, téged is vártalak.
Miért, hiányoztam? – kérdezte a lány ugyanúgy, ahogy a férfi.
Persze, hogy hiányoztál. Nélküled, nem lenne igazi a csata, ezért van számodra egy meglepetésem. – gonoszan elmosolyodott.
A palotából előlépett egy vörös hajú fiú, akinek botostyán sárga színű szemei voltak. Piros és fekete kimonója volt, az oldalán egy karddal. A férfi nagyon hasonlított a démonnőre, amikor a lány tűzdémonná változott. Sakuya, mintha lefagyott volna, úgy figyelte a fiút.

Folytatása következik…