12. fejezet

            Megbocsátás

Másnap reggel mikor Murtagh felébredt, a lány nem volt mellette.

-         Elment sétálni. – mondta Tövis a fiúnak, mikor megkérdezte, hogy hova tűnt Nathalien.

Murtagh csak bólintott és felállt. Meglepődött, hogy már egyáltalán nem fájnak a sebei. Biztos a többit is meggyógyította, gondolta magában a fiú. Odalépett a sárkányhoz és egy táskából húst vett elő. Azután leült és nekilátott. Hamarosan megremegett egy bokor a közelben, majd Nathalien lépett elő.

-         Látom felkeltél. – mondta mosolyogva.

-         Igen, és megijedtem, mikor nem találtalak. – válaszolta Murtagh.

-         Tövis gondolom szólt, hogy elmentem. – mondta, majd komolyan folytatta: - De most hagyjuk ezt. Vissza kell mennünk Ellesmérába.

-         Én nem mehetek.

-         Ezt már egyszer megbeszéltük.

-         De Eragon még mindig utál. – mondta panaszosan a fiú.

-         Tévedsz. Nem gyűlöl, csak nehezére esik megbocsátania. De hidd el, nem utál. – tette hozzá biztató mosollyal.

-         Ha te mondod…

-         Igen, mondom. Csak még azt kell kitalálni, hogy mi legyen az esküvel. – hosszasan elgondolkozott, végül megszólalt: - Eragon majd segít.

-         Persze, majd pont ő. Nem kell a segítsége.

-         Nem vitatkozom. – mondta a lány. – Az a legfontosabb, hogy fel legyél oldozva az eskü alól, nem érdekel ki segít benne. – jelentette ki a lány, jelezve, hogy lezárta ezt az ügyet.

-         Majd meglátjuk… - mondta morcosan a fiú, de beleegyezett.

-         Hidd, el, csak segíteni szeretnék. – mondta halkan Nathy majd megsimogatta Murtagh arcát.

-         Tudom. – sóhajtotta a fiú és megfogta a lány kezét. Nathy mélyen a szemébe nézett és megcsókolta. Majd a fiú viszonozta azt. Mikor szétváltak, Nathy megszólalt.

-         Minden jóra fog fordulni, hidd el. De most menjünk.

-         Rendben. – felelte a fiú. Elismerte, hogy már megint igaza van Nathynak.

Felültek Tövisre, majd a sárkány elrugaszkodott a földtől. Nathy szorosan átkarolta a fiút, így utaztak. Néhány óra repülés után megérkeztek Ellesméra kapujához, ahol Saphira és Eragon várta őket. Mikor leszálltak üdvözölték egymást. Nathy a szemével intett Eragonnak, amit Murtagh nem tudott mire vélni.

-         Mondd meg neki, hogy megbocsátasz. – üzente gondolatban a lány Eragonnak.

-         De hát tudja, gondolom. – ellenkezett a fiú.

-         Nem, nem tudja! Ki kell mondanod, hogy elhiggye. – győzködte Nathalien.

-         Jól van, kimondom. Ne szólj közbe!

-         Jó.

-         Figyelj Murtagh, - kezdte a lovas – elhiszem, hogy nem akartál ártani nekem. – a végét már szinte alig hallhatóan mondta. A fiú elcsodálkozott, nem hitte volna, hogy megéri ezt. Csodálkozva nézett Nathalienre.

-         Akkor, nincs harag? – kérdezte Murtagh. Nem jutott eszébe jobb kérdés. Annyit készült rá, hogy mit fog mondani, de most ez a pár szót is alig tudta kimondani.

-         Nincs. – mondta öccse, és barátságosan ráütött bátyja hátára. Nathy megkönnyebbülten sóhajtott.