Az öröklét rabjai   14. jelenet   F: Felicia K: Kaylie J: James   *F lemegy a nappaliba és ott találja Kaylie-t és Jamest.* *K felnéz.* Szia Felicia. *J nem köszön, nem is igazán néz rá a nőre.* F: Üdv a népnek. *Jamesre néz és várja, hogy a férfi legalább szembeforduljon vele* *J ránéz, de nem sokáig. El is fordítja a tekintetét. Ő most duzzog.* F: Elnézésedet kell James, de jobb ha tudod, hogy a hisztivel csak mindkettőnk dolgát megnehezíted. A sajátodét főképp. J: Nem áll szándékomban hisztizni. F: Mégis azt csinálod. *lenéző mosollyal tekint Jamesre* J: Ez már így marad *vállat von.* F: Ennyire biztos vagy a dolgodban? K: James, nyugi. Ne rosszabbíts a helyzeten… J: Lehet ezen még rontani? F: Lehet. *válaszol Kaylie helyett* *J morog, szerinte nem lehet.* *K megcsóválja a fejét.* *F nem kérdez meg senkit pofátlanul leül közéjük* Szörnyű, hogy még ti ketten sem tudtok megegyezni. Ennyire nincs összhang? J: Volt összhang, amíg valaki közbe nem szólt. F: Annak a valakinek joga van közbeszólni, és az is a feladata. J: És így jobb? F: Csak akkor lesz jobb, ha hajlandó leszel megalázkodni. J: Azt várhatja. F: Pontosan ezt várom *James szemébe néz* Ha magadtól nem vagy képes rá, megtanítalak. J: Inkább nem kérek a tanításból. *F felnevet* Ha kérsz, ha nem kérsz, jobb ha beletörődsz. Nem tehetsz ellene SEMMIT *jól kihangsúlyozza a szót* *K üzen gondolatban Feliciának, hogy szólt előre, hogy James nagyon makacs…* *F gondolatban emlékezteti Kaylie-t, arra amit tegnap mondott neki* *Kaylie-t nem hatja meg… Kicsit mérges Jamesre az új helyzet miatt, hogy megnehezít minden elképzelhető helyzetet.* *F felkel a fotelból* *J elfordítja a tekintetét* F: Nos James, tájékoztatlak, hogy Kaylie segítségére nem számíthatsz. J: Ez is a maga műve! *Felicia lába elé köp.* *F felnevet* Gyűlölet… emberibb vagy, mint hittem. K: És még rosszabb, hogy ennél még én is kevésbé emberinek hittem… F: Látod, bebizonyította az ellenkezőjét *lenéző mosoly Jamesre* *K nyel, sejti, mi következik, és valahogy nem örül neki.* F: Na jó, ebből elég volt. J: Szerintem is. *F karjánál fogva kirántja James-t a fotelból és a szembelévő falra keni.* *Jamesnek megijedni sincs ideje. Nyekken, és lecsúszik a falról.* F: Olyan édesen mutatsz így *nevet* *K elfordítja a fejét, és az ajkába harap.* *F közelebb lép Jameshez* *J felnéz rá.* F: Kelj fel. J: Mit akar? *nem áll szándékában felkelni* F: Rosszabbul jársz, ha én kaparlak fel onnan *gúnyos mosoly* *J meg se mozdul.* *F belemar James karjába, felhúzza, majd a falhoz szorítja és belenéz a szemébe* *J felnyög, de viszonozza Felicia pillantását.* *F egy pillanatra elfordul és most Kaylie szemébe néz* Milyen érzés Kaylie… *K nem nagyon néz oda.* F: Hogy most nem veled csinálom? K: Sokkal rosszabb. F: Lazíts, említettem, hogy készülj fel. K: Felicia, ezt nem kérheted tőlem. *F letépi Jamesről az inget, majd belekarmol a nyakába, iszik, de csak egyetlen kortyot, megfordul* *J elhatározta, hogy nem mutatja ki a fájdalmat, összeszorítja a fogát.* F: Kaylie, beszállhatsz akár most is *rámosolyog* K: Eszemben sincs. F: Akkor gyere ide. Nem kérek tőled semmit. Ne félj *kacsint* *K behunyja a szemét egy pillanatra, hogy megpróbálja elfojtani a félelmét. Nagyjából sikerül neki. Feláll és közelebb lép.* F: Nyisd ki a szemed… Mindig tartsd nyitva a szemed. Nézz szembe a félelemmel. *megint Jameshez fordul és a fogával végighasítja a nyakát* *J arca fájdalmat tükröz.* *K tehetetlenül nézi.* *F előhúz a zsebéből egy kést, mélyen végighúzza James mellkasán és közben végig a  szemébe néz* *J felordít* *F Kaylie-hoz fordul* Mit érzel most? K: Ne akard tudni. F: Tudni akarom *nevet* Hallgatlak *közben folytatja a késes dolgot* *K az ajkába harap, és nem válaszol* *J próbálja nem mutatni a fájdalmat, de egyre nehezebben megy neki. Az arca eltorzul a kíntól.* F: Mondd, Kaylie, mert még véletlenül feljebb csúszik a kezem, és el találom vágni a torkát. K: Kérlek… sokkal rosszabb, mintha engem kínoznál. De nem tudom szavakba önteni, mert hiába kéred, ezt lehetetlen kimondani. *F lejjebb csúsztatja az egyik kezét, megfogja James csuklóját, és elfordítja úgy, hogy eltörjenek a benne levő csontok.* *J felordít.* F: És miért lenne rosszabb? *nevet* K: Mert magamat nem féltem annyira, mint őt. F: Mégis, mitől félsz? K: Mert a saját életem nem olyan fontos, mint az övé. F: Ha meg akarnám ölni, már rég megtettem volna. K: Tudom. *az ajkába harap* *F még jobban hozzápréseli Jamest a falhoz, és végigsimít az arcán* *J zihál, de Felica szemébe néz.* *F rámosolyog Jamesre* *K elfordul* F: Kaylie! *figyelmezteti Kaylie-t* *K visszafordítja a tekintetét, és egy könnycsepp végiggördül az arcán.* F: Mondtam már, hogy lazíts. Felejtsd el, ne törődj vele, csak a te életet számít, senki másé sem. K: Számomra nem ilyen egyszerű. *F a James nyakán lévő sebbe nyúl, majd a véres ujját végighúzza James száján* *J remeg.* F: Nézz most rá, Kaylie. Itt van a te hős szerelmed *Kaylie szemébe néz* *K már alig bírja visszafojtani a zokogását.* F: A mindennel és mindenkivel dacoló James. Kaylie, gondolj arra, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha ezt most elfelejtenéd. Ne törődj vele. K: Talán eljön az ideje, amikor az arcomon egy hideg mosollyal fogom végignézni a hasonló jeleneteket. De az még nagyon messze van. F: Egyenlőre beérem annyival, hogy fojtsd magadba, ne sírj és nézz a szemébe. *K megpróbálja visszafogni a könnyeit (nem sok sikerrel), és James szemébe néz.* *F a késével James bordái közé szúr* *J felordít, és becsukja a szemét.* *K felhördül.* *F megtörli James homlokát.* Nos, nagyszájú barátom, esetleg valami kivetnivaló óhaj, sóhaj? J: Dögöljön meg. *F nevet* Sajnos azt kell, hogy mondjam… hogy vonakodom eleget tenni a kérésednek. *lendületből átszúrja a kést James torkán* *J már nem tud ordítani. Eltorzul az arca a kíntól, és elájul.* *F elengedi Jamest, aki lecsúszik a földre.* K: Jesszus… *F leereszkedik mellé, és rátapad a nyakára* *K elfordul, ezt már tényleg nem bírja nézni.* *F abbahagyja egy pillanatra* Kaylie drágám, ha nem vagy hajlandó ideterelni a pillantásodat kénytelen leszek veled csináltatni. *K nyel, véletlen se szólalna meg, de visszanéz Feliciára. A könnyei most már  megállíthatatlanul potyognak.* *F ezt látva folytatja* K: Meg akarod ölni? *F nem válaszol. Megvárja, amíg James szívverése leáll. Elengedi, és megnyalja a száját* Éreződik benne Arsenia aromája *gúnyos mosoly* K: Jesszus… *F felkel* *K gyilkos szemekkel néz Feliciára.* F: Most vagy megmented, édes szívem, vagy itt döglik meg. Ne engem gyűlölj, arra most nincs idő. *félreáll* K: Soha… soha nem próbáltam még. F: Itt az ideje… *odadobja a kést Kaylie-nak* *K elkapja a kést, és Jameshez lép. Először a saját csuklóját hasítja fel, aztán óvatosan James mellkasát is.* *F megtörli a száját, és figyeli Kaylie-t* *K óvatosan elindítja James szívét.* F: Itasd meg, anélkül nem ér az egész semmit. *K James szájához tartja a sebzett csuklóját.* *J érzi a vércseppeket a szájában, de még alig fog fel valamit a külvilágból* *K tovább itatja Jamest.* F: Azt hiszem ez már nem rám tartozik, a csöpögős jelenetekre nem vagyok kíváncsi. *lelép* *K gyűlölködve néz utána* *J kinyitja a szemeit, de még felülni sincs ereje* *K rámosolyog.* J: Kaylie… K: Cs-ss… igyál még. *J alighogy nyöszörögni tud. Most kivételesen szót fogad* *K felszisszen, ahogy James egyre hevesebb lesz.* *J belekapaszkodik Kaylie kezébe és esze ágában sincs abbahagyni, azt is elfelejti, hogy hol van és mit csinál, csak az ösztöneire hallgat.* *K elrántja a kezét Jamestől, amíg még van hozzá ereje, és hátraesik.* *J zihál, az egész teste tele van sebekkel* *K felül, és odamászik mellé.* Inkább nem kérdezem meg, hogy jól vagy-e. *J is felül. Próbálkozik valami mosolyfélével, de most nemigen jön össze.* Nem hittem volna… hogy képes erre. K: Én számítottam rá, hogy ez lesz a vége. Próbáltalak figyelmeztetni… nem hallgattál rám. J: De mindig csak a szája járt… *K elmosolyodik* Csakhogy én is említettem néhányszor… J: Akkor… úgy mondom, hogy nem hittem volna, hogy velem is megcsinálja. K: Tudom… Ha vigyáztál volna magadra, akkor nem teszi meg… J: Ezt már mondtad… nem leszek a bábja. *K komolyan James szemébe néz.* Akkor még el kell viselned ezt jó néhányszor. J: Akkor miért nem hagyott meghalni? K: Én nem hagytalak meghalni. J: Alig emlékszem valamire. K: Mázlista. Én minden pillanatra emlékezni szoktam. J: Azt hiszem, elájultam közben. K: Igen, én is úgy vettem észre… *rámosolyog.* *J lesüti a szemét* *F üzen Kaylie-nak gondolatban, hogy várja az emeleten.* *K visszaüzen, hogy egy-két pillanat, és megy.* Fel kell mennem ehhez az átkozott nőszemélyhez… J: Már megint miért? Mi a fenét akar? K: Ne foglalkozz vele. *óvatosan Jameshez hajol és megcsókolja, aztán feláll.* *J rámosolyog, és kinyög egy halk, "köszönöm"-öt* K: Nincs mit. *otthagyja Jamest, és felmegy Feliciához.* *F elfekszik az egyik kanapén, és várja Kaylie-t* *K megérkezik.* *F arrébb húzódik kicsit* Ülj le. *K leül Felicial mellé, de véletlen se szólalna meg.* *F felül, elfordítja Kaylie arcát, hogy az a szemébe nézzen.* *K a szemébe néz. A szemében szinte semmi nem látszik.* *F halkan megszólal* Ahogy észrevettem… sikerült… az „akciód” K: Sikerült. Életben van. F: Tudnék róla, ha nem lenne *rámosolyog Kaylie-ra* *K most véletlen se mosolyodna el.* F: Megint azt kérem tőled, hogy mesélj… mit érzel? K: Mindent, amit nem akarok érezni. F: Részletesen. *hátradől* K: Nem áll szándékomban részletezni. F: Megkérlek rá. K: Nem. F: Ha már tettem neked, egy ekkora szívességet, akkor elvárhatok egy ilyen kis apróságot *mosoly* K: Milyen szívességről beszélsz? Hogy halálra kínoztad előttem Jamest? F: Arról, hogy nem neked kellett megtenni. K: Te is tudod, hogy képtelen lennék erre. F: És, ha azt akarod, hogy segítsek, akkor most szépen elmondod, hogy mit érzel. Feltéve, hogy nem gondoltad meg magad. Képes leszel rá… egyszer. Magadban kell hinned. K: Az nem most lesz… Nem gondoltam meg magam. Bár már közel állok hozzá… F: Akkor hallgatlak. *rámosolyog* K: Hogy mit érzek?  Fájdalmat… gyűlöletet… nagyon aggódtam érte. Nem, a többit nem lehet szavakba önteni. Magam sem tudom pontosan, hogy mit érzek. F: Rajtad áll… meggondolhatod magad. Még nem késő. Újra a kezedbe adom a döntést: de itt és most választanod kell. Utána nincs visszaút. *K bólint* Nem érdekel, hogy milyen nehéz lesz… de el akarom felejteni az érzéseket. Most legalább biztos vagyok a dolgomban. F: Helyes. A határozottság jót tesz. Már csak egy megfelelő alany kéne, akin kezdetben gyakorolhatsz. Jameset bántani nem vagy képes. Robert pedig kétlem, hogy részt venne ebben. Tehát csak én maradok. *K felnevet* Ugyan, ez képtelenség… F: Már miért lenne az? K: Mert ha megpróbálnék úgy tenni, mintha lenne valami értelme annak, hogy bántani akarlak, akkor biztos elröhögném. F: Majd teszek róla, hogy ne találd viccesnek *nevet* *K szemforgat.* Inkább valaki mást… F: Nincs jobb ötletem, ha neked van, akkor megoszthatnád. K: Nem, nekem sincs. F: Látod… Megint igazam van *kacsint* K: Én meg megint mondom, hogy szörnyű vagy. *hátradől.* Jamest hagytad volna meghalni, igaz? Hiszen nem KELL neked. F: Tudtam, hogy úgyse hagynád. K: És ha nem lettem volna képes feltámasztani? F: Ohh előfordul… hajlamos vagyok az „embereket” eszközként kezelni. Ha első napos korodban képes voltál áthozni a nővéred, joggal hihetem, hogy meg tudod menteni. K: James is vámpír. Na jó… vámpírka. Ohh, ezzel arra utalsz, hogy csodákra vagyok képes? *angyali arc* *F rámosolyog* Nem utaltam semmire. Csak próbálok rávilágítani a lényegre. K: Én meg továbbfőztem a szavaidat. *most már vidámabb, elvégre James túlélte.* F: Sokat gondolkoztam Jamesen. K: És mire jutottál? F: Hogy mi lenne a legjobb, ha a te érdekeidet nézem… kezdetben mindenáron meg akartam ölni, de már letettem róla. De az is lehet, mégse kéne. Csak egy érzéssel több, és ezt nehéz lesz kiirtani belőled. K: Tudom, a szeretet szinte lehetetlen kiirtani. De ha Jamest megölnéd, akkor azt hiszem… akkor sem sikerülne. Szeretném az emlékét… vagy találnék mást. Hiszen nagyon hosszú az öröklét… F: Én is így gondolom. Ezt egyszer már bebizonyítottad. Ez természetes, hogy szükséged van társra, én viszont nem lehetek az, és te sem, én sem akarom, hogy az legyek. K: Te a mesterem vagy, és így van jól. F: Szerintem ennyi bőven elég neked belőlem *nevet* K: Sok is. F: Ne túlozz. K: Nem túlzok. F: Azt hiszem, mára elég volt ennyi, de készülj fel, hogy a holnapi nap sem lesz könnyebb. És most az egyszer tényleg felkészülhetnél. K: Ennél már csak könnyebb lehet… Megpróbálok… de nem olyan könnyű. F: Szerintem engem eléggé gyűlölsz ahhoz, hogy képes legyél rá. *K Felicia szemébe néz.* Ebben tévedsz. Nem gyűlöllek. Legalábbis nem mindig… F: Áhh *nevet* És most? K: Most sem. Fél órája gyűlöltelek, de most már nem. F: Ilyen apróságért, hogy megöltem a társadat, gyűlölködni… *gúnyolódik* K: James túlélte… és jobban belegondolva megérdemelte, amit kapott. Sarah pedig… az már nagyon rég volt. F: Akkor legalább egyetértünk valamiben… elfelejtetted már? K: Nem. Nem felejtettem el. De már nem fáj az emléke. Mondjuk úgy, hogy ezt az érzést sikeresen kiölted belőlem az évek során. F: Legalább valamilyen téren sikerrel jártam. K: Gratu.