Hírek : Zuber kezdte legjobban a barcelonai tesztet |
Zuber kezdte legjobban a barcelonai tesztet
2007.03.23. 17:22
A csütörtöki napon kezdetét vette a GP2-es mezőny barcelonai tesztsorozata. A kétnaposra tervezett felkészülés első napját az iSport International istálló színeiben pályára lépő Andreas Zuber kezdte a legjobban, aki 24 kör megtételét követően az 1:28.806-os időeredményének köszönhetően az élen végzett.
Az iSport alakulat minden bizonnyal elégedett lehet a ma délelőtti teljesítményükkel, hiszen a másik pilótájuk, Timo Glock az első helyen végzett Zuberhez képest mindössze 0.5 másodperces lemaradásának köszönhetően a második pozícióban zárta a délelőtti edzést.
A felkészülés során nagyon szoros köridők születtek, hiszen az első nyolc pilóta 1:29-es köridőt futott. A DAMS versenyistálló alkalmazásában álló Kazuki Nakajima is kitett magáért, aki összesen 30 kört teljesített a spanyolországi ringen, és alig 0.1 másodpercnyire maradt csak le Glocktól. A Forma 1-es tesztpilótai szerződéssel is rendelkező japán fiatalember így a harmadik helyen végzett a felkészülésüket végző 26 versenyző alkotta mezőnyben.
Az első hat helyen végzett sorrendben az F1-es múlttal is rendelkező Antonio Pizzonia (4. hely), a Durango alakulatot képviselő Borja Garcia (5. hely) és a 6-dik pozícióra alkalmas köridőt autózó Super Novás olasz pilóta, Luca Filippi.
A tesztelés helyi idő szerint 14:00-kor tovább folytatódik Barcelonában.
GP2 - Teszteredmények Barcelona - 1. tesztnap - Délelőtti edzés (2007.03.08)
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Köridő |
Körök száma |
1. |
Andreas Zuber |
iSport International |
1:28.806 |
24 |
2. |
Timo Glock |
iSport International |
1:29.293 |
18 |
3. |
Kazuki Nakajima |
Dams |
1:29.375 |
30 |
4. |
Antonio Pizzonia |
P.O. FMS International |
1:29.444 |
21 |
5. |
Borja Garcia |
Durango |
1:29.501 |
20 |
6. |
Luca Filippi |
Super Nova International |
1:29.518 |
18 |
7. |
Nicolas Lapierre |
Dams |
1:29.866 |
26 |
8. |
Lucas di Grassi |
ART Grand Prix |
1:29.980 |
21 |
9. |
Giorgio Pantano |
Campos Grand Prix |
1:30.015 |
22 |
10. |
Michael Ammermüller |
ART Grand Prix |
1:30.034 |
24 |
11. |
Bruno Senna |
Arden International |
1:30.057 |
29 |
12. |
Javier Villa |
Racing Engineering |
1:30.093 |
24 |
13. |
Ricardo Risatti |
BCN Competicion |
1:30.202 |
27 |
14. |
Roldan Rodriguez |
Minardi Piquet Sports |
1:30.410 |
32 |
15. |
Alexandre Negrao |
Minardi Piquet Sports |
1:30.413 |
21 |
16. |
Andy Soucek |
DPR |
1:30.433 |
24 |
17. |
Karun Chandhok |
Durango |
1:30.927 |
15 |
18. |
Jason Tahinci |
P.O. FMS International |
1:31.335 |
19 |
19. |
Mike Conway |
Super Nova International |
1:31.379 |
18 |
20. |
Vitaly Petrov |
Campos Grand Prix |
1:31.463 |
23 |
21. |
Adrian Zaugg |
Arden International |
1:31.602 |
20 |
22. |
Christian Bakkerud |
DPR |
1:31.903 |
21 |
23. |
Sergio Jimenez |
Racing Engineering |
1:31.979 |
12 |
24. |
Pastor Maldonado |
Trident Racing |
1:33.460 |
9 |
25. |
Kohei Hirate |
Trident Racing |
1:33.487 |
9 |
26. |
Sakon Yamamoto |
BCN Competicion |
1:43.751 |
12 |
Pillanatképek ... (Barcelona - 1. tesztnap - Délelőtti edzés - 2007.03.08)
|
|