Az öröklét rabjai   13. jelenet   J: James K: Kaylie F: Felicia   *J nagyon örül, amint meglátja Kaylie-t, máris odarohan hozzá, és megcsókolja* Már azt hittem, hogy… *K visszacsókol, de nem túl nagy szenvedéllyel.* Ne félts. J: Mit művelt veled már megint? * majdnem sír* *K végigsimít James arcán* Cs-ss…ne aggódj. *elmosolyodik, ugyanúgy, mint régen.*  Szeretlek. *J megöleli* Kaylie érzem, hogy valami nincs rendben. Mondd el! Mondd el, mit művelt veled! *ideges* K: James… lehet, hogy idősebb vagy nálam, de én már tíz éve itt élek. És végre rájöttem, hogy nem lehet úgy élni, ahogy eddig csináltam. J: Mih? Hogy érted ezt? K: Meg fogok változni, James. Már elkezdődött. J: Neh… Nem fogom hagyni, hogy magához hasonlóvá tegyen. Érted? Nem fogom hagyni! Nem és nem! *K egy lépést tesz hátra.* Nem tehetsz ellene semmit. És én ezt akarom. J: Nem teheted. *egy könnycsepp folyik végig az arcán* Miért akarsz most megváltozni… egész életedben dacoltál azzal, amit tenni akart veled… most meg beleegyezel? K: James, nem tehetek mást! Talán idővel te is rá fogsz jönni. J: De igen, tehetsz. Elmegyünk innen… és soha többé nem jövünk vissza. K: Mégis mit? Ugyan. Az nem fog menni. J: Csak mi ketten… K: A másik lehetőség, hogy kéz a kézben kifekszünk a napra. J: Az elmenekülés alatt nem az öngyilkosságot értettem… Te… te megőrültél. K: Életben akarok maradni, érted? Ha elmegyünk, Felicia megtalál. J: Te azt életnek nevezed, amit ő csinál? K: Inkább, mint a szenvedés… J: Szenvedés nélkül nincs cél! K: Lehet, de nekem épp elegem van belőle! Ne akarj feldühíteni, James… nagyon megbánod. J. Nem lennél képes rá! Te sosem leszel képes úgy élni, mint Ő. K: Nem pont úgy akarok élni, James! J: Magad sem tudod, mit akarsz. K: De épp ideje lenne rájönnöm. J: Ideje lenne… teljes mértékben. K: Nem sokára sor fog kerülni rá. J: Úgy érzem, mintha ez arra menne ki… hogy kettőnk közül választasz. *elkomorul* *K James szemébe néz* Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek. De ha nem vagy képes elfogadni így… A döntés csak rajtad áll. J: De azt is el fogod felejteni, hogy szeretsz. Így nem hagysz választási lehetőségeket. K: Nem, James. Ezt soha nem akarom elfelejteni. Hát nem érted? Ez az egyetlen, ami még életben tart. J: De ő nem fogja hagyni! Te nem érted! K: Hagyni fogja. Hagynia kell! *J csendesen sírni kezd és elfordul* *K odamegy hozzá.* *J nem szól semmit, kerüli Kaylie pillantását* K: James, nem fogsz elveszíteni. Bennem már nincs meg az a szenvedély, amit kerestél… de te az öröklétet akartad. Itt van. Megadtam neked, bár nem vagyok biztos benne, hogy jót tettem vele. J: De már nincs visszaút. Ha jót tettél vele, ha rosszat, akkor sincs… K: Már nincs. De dönthettél. Ne bándd meg… ne bánj meg semmit. J: Késő. Már megbántam. *lesüti a szemét* K: Sajnálom. *J becsukja a szemét és nem szólal meg* *K odamegy hozzá, és megcsókolja.* *J visszacsókol, de továbbra sem nyitja ki a szemét* K: majd szólj, ha felébredtél. *elmegy.*   *J otthon van, és ugyebár nem kicsit dühös és csalódott* *F meg csendes vérfürdőt rendezett, és most, hogy jól lakott, hazamegy* *J szembefordul Feliciával.* F: Szervusz James. J: Mit tett vele? *F James szemébe néz* Önmaga döntött így. Nem köteleztem rá… kivételesen. J: Tíz éve pokollá tette az életét! Erre azt mondja, hogy nem kötelezte rá? F: Semmit sem tudsz a pokolról… J: Akkor majd megmutatja, igaz? F: Végül kezdi belátni, hogy amit 10 éve szüntelenül szajkózok neki… ha feltétlenül ezt akarod… J: Teljesen tönkre akarja tenni mindenki életét? F: A tanítványaim vagytok. Ez az én döntésem. Hogy neked mi a jó és mi a rossz, az már nem  rám tartozik. J: Nem teheti ezt! F: Miért nem? *nevet* J: Nem nyugszik, amíg mindenki olyan szörnyeteg nem lesz, mint maga? F: Szubjektív, hogy ha valaki az eszméimért és a tetteimért szörnyetegnek tart. J: Nem minden vámpír gondolkozik így. Miért kellene pont Kaylie-nak magára hasonlítania? F: Hányszor mondtam már neked, hogy kímélj meg a felesleges kérdésektől, vagy legalább gondolkozz előtte. Hogy miért? Ha már nem jutott el addig a semmirevaló agyadig, akkor jobb ha rájössz, hogy Kaylie a tanítványom. Ahogy most már te is. *J elfordul* F: Netán valami baj van? *kérdezi  gúnyosan* J: Minek is vitatkozom magával… egy ilyen szörnyetegre nem lehet hatni! F: Akkor minek veszekszel velem? Úgyis tudod, hogy minden kritika lepereg rólam… legfőképp a tieid. *J nem válaszol.* *F otthagyja Jamest és felmegy az emeletre Kaylie-hoz* *K felnéz.* Mit akarsz? F: Vegyél vissza a hangnemből. *leül Kaylie mellé* K: Bocs… De nem válaszoltál. Miért jöttél? *F elmosolyodik* Így már mindjárt más. Nem látogathatom meg a tanítványomat ezen a kései órán? K: De. A tanítványodnak nincs ellenvetése. *hátradől* F: Remek *mosoly* Gondolom, beszéltetek Jamesszel… K: Persze. F: Idegesnek tűnt. K: Csodálod? Gyűlöl téged… és most attól fél, hogy én is olyan leszek, mint te. F: Nem kell sajnálni… ő sem marad ki a jóból *nevet* K: Sejtem… F: És milyen vagyok én? K: Ohh, te egy érzéketlen szörnyeteg *elmosolyodik* Ezt már elég sokszor hallottad tőlem. F: Szörnyeteg? *angyali arcot vág* K: Az. Csak nem FÁJ, hogy ezt mondom? *kacsint.* F: Eltaláltad *mosolyog* Miért fájna? Neked jobban „fáj” K: Dehogy. F: Most sajnálnálak… de nem teszem *újabb mosoly* K: Te most nem létező érzésekről és azok elfelejtéséről akarsz beszélni velem, vagy értelme is van a látogatásodnak? F: Megint érzéseket keresel. Legyen az az én dolgom, hogy miért jöttem. Mondtam már… tudok dönteni helyetted. K: Azért szeretném tudni, hogy éppen mit eszeltél ki. Feltéve, hogy az én sorsomról szól. F: Ne kíváncsiskodj ennyit, mert szájon töröllek. *K felnevet* Nem ijedek meg tőled. F: Be tudom bizonyítani neked, hogy utálatosabb is tudok lenni, mint általában. Nem ijedsz  meg?* mosolyog* K: Nem. Utálatosabb, mint általában? Érzéseket akarsz kelteni bennem, hogy gyűlöljelek? *gúnyolódik.* F: Épp ellenkezőleg *a szemébe néz* Épp elég érzés van még benned, hogy lássam azt, hogy vissza akarnál fordulni, mégsem teszed. K: Már döntöttem. És nem fogom megváltoztatni a döntésemet. Van, amit nem tudok  megváltoztatni *elmosolyodik* Ezt viszont nem akarom. F. Látom ráharapott a kicsike *felnevet* *K szemforgat* F: Ez a állapot folyamatossá tehető, ha eléggé odafigyelsz. Persze ez nagyon korai még… Rengeteget kell tanulnod. K: Egyedül nem fog menni… nem olyan könnyű, mint képzeltem. F: Mondtam, hogy segítek. Egyszer sikerült, másodszor és harmadszor is sikerülni fog. K: Megint rébuszokban beszélsz… F: Te pedig újfent gúnyolódsz. K: Néhány dolgot elveszítek, másokat visszakapok. F: És mit kapsz? *hátradől* K: A gúnyos hangnemet. Tegnap azt mondtad, hogy már csak azt hiszem, hogy gúnyos  vagyok. Most már szerinted is megy. F: Ha te erre „büszke” vagy, csak tessék. *mosolyog* K: Nem büszke vagyok, csak örülök neki. F: Örülsz… inkább büszke lennél *nevet* *K is.* Szörnyű vagy… F: Ezt már hallottuk. K: Nem lehet elégszer mondani. F: Ha jólesik… hm… találkoztam egy lánnyal ma… feltűnően hasonlított rád. K: Iiigen? F: Arra is gondoltam netán, valami testvér. Ugyan már, szerinted hazudok? K: Csak kíváncsi lennék rá. Sarah-n kívül nincsenek testvéreim. Esetleg unokatestvéreim… F: Kíváncsi lennél rá… Felejtsd már el ezt a szót! Úgy sincs értelme, mert az illetőt megöltem. K: Várj, ahhoz meg kell nyitnom a szótár-file-t… Akkor már mindegy. *F szemforgat* Szó szerint… ahogy mondod… mindegy. *mosolyog* Szeretem ezt a szót. Nincs jelentése K: Eh… Felicia, ha olyan szavakat használsz, amiknek nincs jelentésük, akkor minek  beszélsz? F: Kaylie, ha olyan szavakat használsz, aminek jelentése van, akkor miért pont velem  beszélsz? *K ártatlanul pislog* Éééén mentem be hozzád? *F nevet* *K mosolyog* F: Van valami jó ötleted, mit kezdhetnénk James-el? K: Öhm… nincs. De biztos vagyok benne, hogy neked van néhány. F: Ohh, van. Szerinted mi lenne a hatásosabb? Először testileg megtörni, vagy lelkileg? *angyali arc* K: Szerintem az lenne a leghatásosabb, ha nem próbálnád megtörni, és szép lassan elfogadna téged. F: Ezt erősen kétlem. Miattad főleg. K: Akkor attól tartok, a döntés rajtad áll. F: Természetesen. De azért a változatosság kedvéért, kértem a tanítványom véleményét. K: Ha megtöröd testileg, akkor gyorsabban fog menni, hogy a lelkét is megtörd. De ha a lelkét megtöröd, akkor testileg már nem is kell. F: Akkor majd szépen kombinálom a kettőt. És Te segíteni fogsz nekem *felnevet* K: Jesszus… ezt ne kérd tőlem. F: Nem kérem tőled. Kötelezlek rá! K: Felicia… Erre nem vagyok képes. F: Mondtam már, hogy segítek. És közben is tanulsz. De mondanék egy apró tanácsot, így előre: a fájdalomokozás nem ott kezdődik, hogy egy vámpírnak a vérét veszed. *halványan elmosolyodik* K: Akkor hol? *angyali arc, elméletet bármikor tanul.* F: Erre az ösztöneidet is használhatod, a játék, az időhúzás és a félelemkeltés vagy a  kiszolgáltatottság érzése… ezt kell elérned. K: Azért nem olyan egyszerű… F: Mondtam, hogy nem lesz könnyű. K: Nem is számítottam rá, hogy könnyű lesz… De arra sem, hogy ilyen sokat fogsz kérni. F: Még vajmi keveset kértem abból, amit még fogok. Próbálj meg felkészülni. *K sóhajt* Megpróbálom. F: Rendben. *felkel* Nem zavarlak tovább. *K bólint* *F köszönés nélkül otthagyja Kaylie-t*