Ahogy közeledett a taxi a városközpont s így a szálló felé úgy lett Sora félelme egyre nagyobb. Reggel volt az utak dömve a munkába indulokkal, így az ut hosszabb ideig tartott, mégi Sora számára nagyon hamar elérkezett a pillanat amikor is megállt a sárga taxi a szálloda előtt.

A Hilton Szálló az egyik legmagasabb épület a városban, és az egyik legszebb is. Hatalmas üvegeblakai volt, s úgy nézett ki, mintha kivül nem is lennének falai. Az ablakok különleges üvegből készültek s ettől a napsugarak amik rávátültek érdekes modon törtek meg, s olyan volt mitha az egész épület egy hatalmas szivárvány lett volna.

Sora tudta, most még megfordulhat visszaül a taxiba és haza megy ahol barátai és kislánya várja. De amikor a kis Sophira gondolt, furcsa érzés keritette hatalmába. Nagyon jól tudta, hogy tartozik annyivel a kislányának, hogy megprobálja tisztázni a helyzet az apjával, hisz a kicsi szüksége lehet egy apára. S ha el is utasítja, legalább elmondhatja majd, hogy ő mindent megtett.

A kőlabok amikor le voltak fektettve és amik a vendégeket egyenesen az épület felé vezették mintha megindultak Sorával, az üvegajtó kinyílt hála az ott álló két londinernek akiken piros egyenkabát és fekete élrevasalt nadrág volt. Illendelmesen köszöntötték Sorát, de az meg sem hallotta. A lábai remegtek, a torka kiszáradt. Még az is kész csodának számított, hogy képes volt eljutni a szálloda haljáig.

A hatalmas előterem, aminek valai bézy szinüek voltak, fen a magasban pedig arany szinű csillárok logtak, s a padló is olyan fényes volt mitnha csak üvegen lépkedve az ember. Mindenhol drága szönyegek. Bal oldalon kényelmes kis fotelek amelyek kis asztalokat vesznek körül, ahol idős és minden bizonnyal gazdag urak ültek öltönyben. S közben újság olvastak. Pont szemben a bejárattal pedig állt a recepció, ami fölött egy hatalamas kép logott, s ez magát a szalládát ábrázolta, csak, hogy a szomszédos épületek nélkül.

- Jó reggelt- szólította meg a recepciost, aki egy harmicas éveiben járó férfi volt, úgyan csak piros kabátban, csak sokkal elegánsabb kiadásban. A férfinak félhosszú szőke haja volt, és fehér bőre. Nem nézett fel mert éppen írt valamit egy kicsi füzetben.- Én Leon Oswald szobájának számát szeretném megtudni.- nyögte ki nagy nehezen Sora.

- Sajnálom, de Mr Oswald nem fogad rajongokat a szobájában, külön kérte, hogy ne zavarják- mondta a férfi, de közben fel se nézett.

- Tudom, de nekem nagyon fontos lenne, hogy találkozzak vele. Kérem úram ha megtenné.

- Nézze kisasszony, megmondtam magának, hogy- kiáltotta a recepciós, majd haragosan felkapta fejét és egyensen Sorára nézett. - Oh... Naegino kisasszony micsoda megtiszteltetés- mondta és olyan mély meghajlást produkált, amivel főhősnönk csak is japánban találkozott.- Kérem bocsássa meg az előbbi kis félre értésemet! Nem tudtam, hogy ön az- menteketőzőtt a férfi.

- Semmi, baj igazán- szakította félbe kissé már türelmetlenül Sora- Csak legyen olyan kedves és mondja meg hol találom Leont.

- Oh igen hogyne. Sten- kiáltott egy fiatal londinerért- Kérlek kisérd fel a kisasszony Leon Oswald szobájába.

- Erre tessék- mutatott az egyik lift felé a fiú, ami most üresen állt, mivel a szálloda vendégeinek nagyrésze még nem ébred fel így azok, ngy része üresen állt.

Mikor Sora beszált a lifte a fiú a 8- dik elemelti gombot. A lift szépen lassan emelkedet, pont úgy ahogy Sorában a félelem. Igazából nem tudta mitől is fél, talán csak magától a találkozástól.

Aztán a lift egyszer csak megállt, az ajtó kigyilt és a Londiner kilépett rajta ő pedig követt. A folyosó furcsán ismerős volt számára. Mintha járt már volna itt, pedig életében csak is egyszer szállt meg a Hilton Szálloban, azon a végzetes éjszakán.

- Itt is volnánk- rántotta vissza a valóságba diú hangja amikor is megálltak az ajtó előtt. A 282-es szoba. Mint a villámcspás úgy érte Sorát a felismerés. ERbben a szobában szállt meg akkor éjjel. A lány izmei és tagjai megmerevettek, mozdulni sem tudott. A londiner még egy ideig áll mellette, hátha kap egy kis borravalót, majd mikor látta, hogy Sora nem mozdul már egy ideje szépen lassan visszasétált a lifthez.

Sora nézte az ajtót. Az akkori éjszaka emlékei mind ott volt a fejében. Újra az az érzés kerítette hatalmába, ami pánikba ejtette. Mégis felemelte a kezét, hogy kopogjon.